Mit szokás egy ilyen helyre írni? Én még nem írtam soha.

Egy dolognak mindig éreztem a hiányát. Nem tudtam leírni sehová a gondolataimat, amik futás közben jöttek elő. Pedig sokszor jólesett volna. Gyerekkoromban, gyakran leírtam az álmaim. Felültem az ágyban, közvetlenül ébredés után, nyúltam a sötétben a toll és füzet után a megszokott helyre, és azonnal írni kezdtem. Később nagy élmény volt visszaolvasni.

Gyakran vagyok így futás után is. Sok gondolat foglamazódik meg bennem, ha jelen vagyok a futásban, felismerések jönnek, és tisztábban látok akkor, abban a pillanatban, mintha egy hosszú távcsövön át, élesebbek lennének a dolgok.

A mai futás alkalmával eljött a pillanat, mikor sajnálni kezdtem magam, hogy még két kili van hátra ebben a tempóban, és kiestem a jelenből....cikázni kezdtek a gondolataim. A múlt eseményein, amikor elkezdtem futni, amit ma estére terveztem, és azon gondolkoztam, milyen jó is lesz a végén megállni, közben egyre jobban szenvedtem. Előttem volt egy emelkedő, és éreztem, hogy a pulzusom kúszik lassan felfelé...

Azt hiszem, a futásban is akkor tudok jelen lnni, ha itt és most tudok létezni benne. Nem a lábam fut, nem az izmaim dolgoznak..., nem a tüdőm veszi a levegőt, én futok, miközben tudatában vagyok minden mozdulatomnak. Az érzékeim kiéleződnek, és pont olyan éles a hajamról arcomra cseppenő izzadtság érzése, mint ahogy a cipőm redői közé fúródott apró kavicsot érzem. Én futok, ebben a pillanatban. Csak a következő lépésre figyelek, hogy az milyen tökéletes, a levegőt ösztönösen veszem, nem ütemesen, és megszűnik a külvilág, nincs a futásnak eleje, nincs vége. Csak mozdulok előre, itt és most! Csak így működik! Csak így élvezem.....