Sápadt fényekkel csal a betonútra,

zúzmarával  simítva bőrömre tükörképét.

Izmaim melegén cseppen le olvadón,

kásás talajba hull ma minden gondolat.

Szellővel kúszik nyakamba az ördögi kuncogás,

jeges ezüstjével hasogat porcelán álmokat,

szilánkjai csilingelő táncát

elnyomja  a doboló cipőroppanás.

Függönycsend mögött fenyődísz csattan,

arcom tükrén át pocsolyában villan

a hamis öröm hangulat.

Legutóbb szerkesztette: Serfőző Attila - 2010. december 30., csütörtök, 20:57