Most jöttünk meg Nápoly és környékéről. Utoljára még 18 éve autóstoppos turistaként jártam arra, na ahhoz képest Nápoly elég sokat "civilizálódoztt", de azért még msost fantasztikus hely. A környéke szintén, bár az Amalfii-part és Capri még inkább tele van turistákkal, mint akkor. De mindez OFF, úgyhogy maradjunk a futásnál.

Odafelé Firenze alatt egy szörnyű nagy campingben szálltunk meg a Chianti-vidéken.  Jó volt a hosszú vezetés után egyet futni a toszkán dombokon szőlők és olajfaligete között  a naplementében. Pláne, hogy még volt egy kislérőm  (vagy nyulam?) egy őzike személyében .

Nápolyban Bagnoliban laktunk a tenger közelében, a reggeli futásokat szintén nagyon szép helyen, a tengerparton ejtettem meg Bagnoli és Pozzuoli között. Egy hiba volt csak: sokszor a tenger sós illata helyett szeméthegyek orrfacsaró bűzét kellett szagolnom futrás közben. ugyanis pár hete bekövetkezett az, ami előpre volt tudható: megteltek a Nápoly környéki szeméttelepek. Így aztán a frekventált és sűrűn lakott területeken kívül megszűnt a szemét szállítás...

 Sorrento-ban sátraztunk, és a reggeli futások során mindenfelé kalandoztam a körnéken. A domborzati viszonyok csak igen kemény terepfutásokat tetterkl lehetővé, sajnos legtöbbször az autók mellett. Azért nem volt rossz frissen szedett citromot vinni a sátorhoz a reggelihez.

Szóval remek volt minden futás szempontból is. Csak azt nem értem, hogy míg én mindig próbáltam elkerülni azautóforgamat, az olasz futókat (volt belük jó sok, tényleg) egyszerűen nem zavarja, ha a főiutak mentén tömény benzingőzben futkároznak, az egészséges életmód jegyében.

Tegnap bulizás volt,, eszem-iszom,

Tegnap buli volt, ieszem-iszom (főleg az utóbbi), cigi, stb.. A másnap aztán kicsit korán jött, már aludni is alig tudtam. Hajnalban fejfájósan forgolódva jött az ötlet, hogy ha már kialudni nem tudom a dolgot, akkor esetleg egy reggeli félmari  biztosan rendbehozna. Nneki is vágtam, de a végén csak 15 kili lett belőle. Először is már 8 körül olyan hőség volt, hogy csak na (vagy legalábbis én úgy éreztem). Aztán a magammal vitt víz is ihatatlanul meleg lett. Ráadásul a másnapos fejfájásom sem akart igazán enyhülni. És végül, de korántsem utolsó sorban a gyomrom is rendetlenkedett  (mondjuk nem csoda az előzmények ismeretében....), úgyhogy jónak láttam mihamarabb hazafutni...

Szóval megtörtént velem, ami még sohasem: feladtam, nem futottam le az előre tervezett távot! Mentségemül szolgál, hogy volt kényszerítő körülmény, de akkor is! 

Ráadásul a pulzushoz képest igencsak sz. időt voltam képes produkálni.

Tanulság: ne akarjon az ember mindent. Nem lehet egyszerre léha és sportszerű életmódot folytatni, legalábbis már ebben a korban.... 

Néha sikekrül rávennem valamelyik csajt, hogy jöjjön velem bringával. A nagyobbikkal már nem igazán jó, mert nehezére esik olyan lassan bringáznia, ahogy én futok, és kicsit fárasztó állandóan szólni neki, hogy lassíts, várj meg, állk meg, stb. A kisebbik még remekül használható kiséretnek, utazósebessége megfelel az én tempómnak. ma se volt egyszer se, hogy lemaradt volna, vagy túl gyoprsan ment volna, végig jött velem rendesen (igaz, érződött, hogy nagyon koncentrált, mert alig-alig akart tásralogni).

Szóval remek érzés, amikor az e,nber a saját gyerekeivel fut, a járókelők elismerő pillantásaival övezve.

Egyébkéntaz volt az igazi, amikor mág kicsik voltak, de már akkor is iszonyatosan tejkerve a kiskerekű biciklit jöttek velem rendületlenül.

Különben ez az egyik nagy előnye a futásnak: könynen meg lehet közbern tanítani a gyereket bringázni. Rossz nézni, ahogy az apukák kínlódnak a kölykükkel biciki-tanítás címén: botot  kötnek a gyerek biciklijére, és azt fogva sétálnak vele, és bosszankodnak, hogy az a szerencsétlen képtelen ráérezni a dologra (holott csak hiányzik hozzá a kellő sebesség). Az én lányaim meg 4-5 éves korukban tök gyorsan ráéreztek a dologra, mert én végig futottam velük, toltam őket, a nyakuknál fogva, ha kellett,  hogy legyen sebességük, de már szinte az első alkalommal el lehetett őket engedni rövidebb-hosszabb ideig.