Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 53 992 667 km-t sportoltatok

Kékes Csúcsfutás 2012

Pokoli mennybemenetel.

Iceshine | 2012-06-02 18:59:50 | 1 hozzászólás

Sokáig gondolkodtam, hogy kell-e nekem a fájás? Akarok-e futtában hegyet mászni? Persze a sóherségem döntött, így az olcsóbb nevezést kihasználva nem az utolsó pillanatban, hanem a Csúcsfutás előtt vagy 2 héttel beneveztem az eseményre. Adódtakfigyelmeztető jelek, hogy lehet mégsem a legjobb döntést hoztam. Ilyen volt a Kinizsi 100-on megzúzott talpam, vagy az a felismerés, hogy a futócipőm túl kicsi. (ehhez kellett 800-900 kilóméter) Az előbbit egy "majd rendbejön" mondattal, az utóbbit egy szép, új Adidas cipővel kezeltem. Gondoltam a Csúcsfutás saját edzéseket érdemel, így a szokásos "kevés futás"/"sok futás" edzéseimet felváltottam "hegyre futás" edzésekkel. Soha nem gondoltam volna, hogy Balatonkenesén ilyen jó helyeket találok hozzá. (Akarattya Szabadstrand szerpentin pl.) Futottam is az 5 felkészülési alkalom alatt kb 35 km-t. Kevés? Az. Eleinte a kivégzett talpam miatt nem tudtam, később már az esemény közelsége miatt nem mertem nagyokat futni. Gondoltam elég, ha ott meghalok, nem kell már előtte. Csak hogy ne legyen semmi sima és egyszerű, a Csúcsfutás előtti napon dolgoztam. Budapesten, 24 órában. Ez azt eredményezte, hogy párom (aki most kivételesen nem futott a háta miatt) 03:20-kor kelt és jött fel Büdipestre, hogy olyan 8 óra környékén, kb. 3-4 óra alvást magunk mögött tudva (persze fejenként) elinduljunk Mátrafüredre. 

Az utat egy Mekis reggelivel megszakítva, olyan negyed 10 környékén sikerült befutni gyöngyösre, ahonnan röpke 20 perc alatt át is értünk Mátrafüredre. Ez úton is üdvözlöm a "JUCI"-s micrában ülő hölgyet, aki kötelességének éreztea felezővonalon való folyamatos átkacsingatást. Jót mulattunk a kűzdelmén.

A parkolás kicsit nehézkes volt. (meg én vok béna) Néha a busz aggasztóan közel járt az autóhoz, de szerencsére nem történt baj. Nem vesződtem az öltöző felkeresésével, az autónál öltöztem. Otthon jó előre összecsomagoltam mindent, pl. a 2011. évi SPAR Maratonos pólómat, amit eddig mostohagyerekként kezelve alig vettem fel. Nem véletlenül. Csak egy mérettel kisebb, mint kéne. Sebaj, mejd keménynek tűnök. A következő meglepit a táska alján szomorkodó balos vádliszorítóm (kompressziós száram) szolgáltatta, mikor ráébresztett arra, hogy a jobbos kispajtása nélkül ő sem igazán akar futni. Sebaj, legalább kemény is leszek, ha mást nem akkor vádliban estére. A helyszín amúgy tök kultúrált és családias volt. Egy parkban lehetett melegítani, kivételesen a résztvevők számához elegendő mobil WC volt. A résztvevőkön feltűnt, hogy a mezőny                      profibbnak tűnik, mint a legtöbb BSI tömegrendezvényen. A rajt előtt a szokásos gimnasztika, futkorászás, nézelődés. Mondjuk sok látnivaló nem volt, max a futótársak. Isten áldja a női futóshortokat! ;) Az idő a rajtnál tökéletes volt. Nem túl meleg, kicsi Nap, kicsi felhő.

A rajthoz taktikusan nem hátulról, hanem szemből közelítettem, így pikk-pakk az első sorokban találtam magam. Első blikkre mindenki normálisnak tűnt, persze mikor jobban körbenéztem kiderült, hogy az előttem álló srác most futja a 15. Csúcsfutását, a mellettem állá skac kezén az időbeosztás egy 4:19-es első ezerrel kezdődik. Hamar elkapott az "MFKI" (Mi a Fa..Fenét Keresek Itt) érzés. Persze nem álltam neki hátrafele tolakodni. Szépen kisoroltam a szélére és ott vártam, hogy eltapossanak a profik. Első körben a SUHANJ-os csapat indult. Azt hittem, azért mert lassabbak, de később kiderült, hogy csak nem akarták a mezőnyt kerülgetni. Én akkor sem futottam volna olyan időt mint ők, ha sugármeghajtású kerekesszékkel húznak felfele. A mezőnyrjtot megúsztam ép bőrrel, persze nagyon kellett koncentrálnom, hogy ne szaladjam el az elejét. Majd egy kilóméterbe került, mire a szintemet megközelítő futókkal találkoztam. Be is soroltam egy zenét hallgató leányzó mögé, aki kellemes kilátással és stabil 6:40-7:00 perces ezrekkel örvendeztetett meg. Páromtól a rajt előtt ukászba kaptam, hogy minden frissítőnél igyak, így sajnos az 5,5 km-es frissítőállomásnál szem elől tévesztettem. Nyílván nagy magányomra felfigyelt a hólyagom és jelezte, hogy 1-2 percben ő szivesen szórakoztat. Szerencsére pont ilyen tájban értem el a 6. kilómétert, ami csak 5900 méter környékén volt a Garmin szerint. Ezt szóvá is tettem a környezetemnek, majd némi beszélgetésbe elegyedtem velük. Ami jár az jár, beszélgetőtársaimtól gyorsan megkaptam a remek hírt, a 8. kilómétertől majd jól meghalunk. Erre elcsendesedtem én is, hólyag is. Na ezt a csedet használták ki a úgy 7000 környékén a lábaim. Finoman érdeklődni keztek, hogy mi ez a cipő, amiben futok, mert nekik nagyon nem ismerős. Mondtam, hogy no para, bár a zoknitól nem látják, de ez egy régi jó barát, tessék szépen csendben tovább tappogni! A tobbi futóval aprókat beszélgetve, de szép nyugis tempóban jutottunk el a 8. kilóméterig. A nyolcas nem volt rest, azonnal az arcomba tolta, hogy ő bizony NAGYOT fog emelkedni. A táblát már nem is néztem, elég volt az, hogy pár 10 méterrel arrébb már a cipők voltak fejmagasságban. Kihasználtam a nyolcas frissítőállomást (és búcsút intettem a fekete-fehér pólós srácnak akivel a 6-os óta futottam) és testben lélekben rákészültem az igazi hegymászásra, azaz csak készültem volna, mert ledobtam a láncot a lazán visszafelé ügető sporttárson. Ő már végzett...  Egész jó tempóban álltam neki az utolsó harmadnak, amikor  is a lábaim újra jelentkeztek, hogy megvizsgálták a korábbi problémát és 3 nyomós érvük is van arra, hogy ez a cipő mégis csak valami újdonság. Nem vitatkoztam. Hátha akkor nem szaporodnak azok az érvek. Megmondom őszintém 8 után kicsit összefolynak a dolgok. Emlékszem a tündéri elszántsággal drukkoló kissrácokra az egyik kanyarban. Az a kanyar volt az egyetlen, amit külső íven vettem, így tudtam velük pacsizni. Amlékszem egy kerékpáros leányzóra, aki többszöri kérésemre se engedett fel maga mögé a csomagtartóra. Emlékszema vizesautóra, ami bokamagasságban nyomta a vizet. (gondolom, ha már nem esett az eső, legyen már vizes a cipőnk) és kellemes kipufogógázzal árasztotta el a környéket. Emlékszem az időmérő autóra, olyan 11 kilóméter környékén. 1 óra 17 perc környékén járt. Nem értettük miért nem ment feljebb, de kb 150 méterrel és egy élettel később választ kaptunk, hiszen ott állt az a rendőrautó, ami olyan 4 kilóméter környékén, szirénázva húzott el mellettünk. Mint később kiderült, valami balesethez. A 11-es tábla 10750 méternél volt (Garmin szerint), így abba reménykedtem, hogy órám szerinti 11250 méter környékén már a célban integetek. Nem jött be. A szembejövőknek integettem, hogy mi pék van, hol a cél? Biztos elkerültem. Megnyugtattak, hogy fussak csak, itt a műút végén még egy pici felfele és ott lesz. A műút végén megláttam a picit és nagyon cifrát szerettem volna mondani...ebben megakadályozott az erős oxigénhiány, valamint párom buzdítása, aki a sípálya alján. Várt rám. Buzdításnak hála összekaptam magam és utolsó erőtartalékaimat mozgosítva felfutottam a kapuba...ahol is közölték, hogy az nem a cél, fussak csak tovább. Ezen úgy besokkoltam, hogy a valódi célban (ahol leolvasták a rajtszám vonalkódját) elfelejtettem kinyomni az órám. Erre csak10 perccel később kerítettem sort. Persze így legalább láthattam, hogyan áll helyre a pulzusom. Leolvasás után kaptunk egy szép NAGY érmet és a szokásos befutócsomagot. Én lelkesen (a legtöbb résztvevőhöz hasonlóan) sorba álltam egy csúcsfotóra. Na ez a sor nagyobb lehetett, mint gondoltam, mert mire végeztem, a késő tavaszi időből, kora téli lett. So iszkoltunk az autóhoz. Öltözés. Kűzdelem, hogy feljussunk a sípája vizes füvén és go haza. Azaz csak majdnem. Felvettünk 3 kékülő szájú sporttársat, akiket Mátrafüreden várt az autójuk, sőt Gyöngyösön is megálltunk egy jutalomhambira.

Ez volt az első Csúcsfutásom...megszenvedtem, nem egyszer saját hülyeségem miatt, de nagyon tetszett. Ha sikerül összehozni, jövőre ismét...