Kezdjük az előzményekkel: idén márciusban futottam életem első ultrafutó versenyét a Balcsi körül
(4 nap alatt 195km). Nagyon megtetszett, pedig igen kemény volt: 4 napos folyamatos terhelés az agynak és a lábaknak. Sikeresen megcsináltam és nagyon büszke voltam magamra.

Egy igen nagy erőpróba volt, és ekkor azt gondoltam: ez a világ nagyon jó. Sok új embert ismertem meg nem sorolnám fel mert tényleg sokat. A futás közben folyamatos tapasztalatszerzés volt minden nap és beszélgettem rutinos ultrafutókkal is közben és élveztem a futást.

A 12 óra harca röviden

A versenyre egy kedves, jó hangulatú bajai csapattal (FuTeam SE) utaztam, a verseny napján reggel fél 5-kor : ) - a verseny 10-kor indult, szóval már az út is igen fárasztó és korán volt kivételesen még nekem is (eredeti szakmám Pék így a korán kellés nem okozott anno gondot mikor munkába mentem). Időben meg is érkeztünk a verseny helyszínére, és még volt idő elintézni a fontos dolgokat: jelentkezés, kaja, meg ami még kell. Közben több ismerős futóval találkoztam akár akit Balcsin ismertem meg akár máshol más versenyen. Nagyon-nagyon jó érzés, hogy köztük futhatok és nem leszek egyedül.

Ott volt Lala Nudli is, dumáltunk egy jót, meg ott volt a Makai család (Viki futotta a 12 órát, amit meg is nyert szép futással) Kingus kiscsajszival, a főszurkolóval, mint Balcsin is. DIldivel, Pecsenyével és Editékkel találkoztam, és átadtam a kalocsai ’getörédet’ amit otthonról hoztam Nekik, és a hangulat egyre jobb lett verseny előtt. Lassan elkezdtem öltözni: rajt előtt 20-30 perccel nem kell kapkodni, van idő még enni is, ahogyan én szoktam. Az időjárás már egyre jobb volt, de még annyira nem éreztem melegnek - de érezhető volt, hogy nagyon nagy hőség lesz itt a futás közben, így a folyamatos frissítés szinte kötelező lesz. Rajt előtt 5 perccel elmentem a chipemet élesíteni, majd sorakoztunk a rajtkapunál és vártuk a 10 órás indulást: nagy kedvvel, vidámsággal várakoztam, pedig tudtam, hosszú lesz ez az első 12 órás - de ha már itt vagyunk, érezzük jól magunkat, gondoltam én (így is tettem igaz voltak mélypontok, de felálltam és mentem tovább..)

Az első körök jól mentek, Norbival nyomtuk és néha kicsit dumáltunk közben (ő a 24-órást nyomta). Lala mondta is, ne menjek vele, mert még elrohanom az elejét és fejre állhatok később, és az nem kellemes. Az első 10-12 km nagyon jól ment, de utána jött a meleg zuhany nekem, mert egyre melegebb lett (30-32 fok biztos volt), és az aszfalt még jobban nyomta - egyre jobban lelassultam, és árnyék annyira kevés volt, mintha nem is lett volna. 2 óráig futottam, néha meg csak bicegtem, aztán sétáltam - mivel az volt tervben, 2 óra futások után egy 1-2 kör séta kell az izmoknak és a lábaknak de a fejnek se árt. Olyan jól sikerült a séta, hogy 4-5 kör lett belőle, végül aztán újra próbáltam futni, de a fejem is fájt és kezdtem szédülni. A futások közben nagyon sok volt a séta és egyre sűrűbben, és sokat gondolkoztam, már amennyire bírtam, hogy ne adjam fel. Volt mikor a depóban leültem, elfeküdtem, de sokáig nem, mert „mindig” valaki mondta: „Töce állj fel, gyere, menni kell, TE nem adhatod fel, mert TE nem olyan vagy ..”

Nagy szenvedés volt a melegben küzdeni, 8,5-9 órát napon lenni 30-32 fokban - hát, nem a legjobb dolog, miközben tudja az ember, hogy 12 órát kell futnia (bár az idővel nem foglalkoztam inkább  a meleg járt az agymaba legyen már egy kis árnyék végre és 15 fok). Sajnos nekem futás közben a meleg nagyobb ellenség lett, mint a táv, ezt Balcsin is megéreztem a 4 nap alatt, amikor a melegben küzdöttem.

Azért jó érzés volt, hogy ennyi nagy ultrás és Spártai HŐSök között futhatok én is. Megtisztelő és nagyon jó érzés volt. Mentek az órák, körök, néha lassan, néha jól, néha fájt, néha jó volt, de ez ilyen, tudtam mire lehet számítani. Olyan 6-7 óra tájt már meleg finom zöldség leves volt a frissítőknél, hú, nagyon finom volt nekem nagyon ízlett, néha 2-3x is ettem. Volt mikor egy kört sétáltam és azt ettem közben és a szurkolók meg ott voltak végig, tök jó érzés volt. Közben nagyon sokszor megzuhantam, de összeszedtem magam és talpon maradtam. Többször sétáltam Cserhalmi Ágival, neki az volt a terv, hogy lefusson 100km–t – az eredményeket olvastam ma, végül megcsinálta végig a 24 órát: nagy-nagy gratulációm, ügyes volt!!! HarcsaBarnával minden körbe szinte úgyan ott találkoztam :)) és Krisz is tartotta bennem az erőt sokat segített Nekem az edzésekben is köszönöm neki.!

Olyan 7 óra körül volt már a versenyidő, mikor Lencsés Éva nénivel (ő volt a legidősebb futó a mezőnyben, a 73 évével) beszélgettem, mikor megint nem ment a futás. Egy nagyon kedves embert ismertem meg. Azt mondta, ő már 5-6 éve mindig azt mondja minden versenyen, ez az utolsó ultrafutás, de mégis évről évre itt van, és mindenki nagyon szereti. Beszélgetés közben szó esett a mi versenyünkről (Szelidi-tó futásról), hogy szeretne eljönni, segítsek neki szállás ügyben. Mondtam, nagyon szívesen teszem. Megtisztelő volt vele futni (ő azt tervezte, legyen meg 12 óra alatt az 50km, sikerült is neki - GRATULÁLOK ÉVA NÉNI!).

Én meg „robogtam tovább” saját, néha szurkolói tempómban. 8,5 óra versenyidő után már az idő is egyre jobb volt (futásra alkalmas időjárási körülmények), a pálya 95%-án árnyék volt, és ekkor a nagy zuhanásból erőre kaptam és felálltam. Újra több erővel haladtam, közben volt virsli is és még finom túrós csusza is, abban is volt egy kis plusz energia, és gondoltam, a maradék 2 órát kihúzom valahogy - hiszen már nem sok van hátra.

Nem is tudom, milyen távnál jártam, mikor Pecsenye futótársam lábába egy nagy görcs rándult bele és öten-hatan ott voltunk és segítettünk neki. Ő, mint rutinos futó kis depó után újult erővel a 2. helyig meg sem állt 12 óra után. Gratulálok neki, nem semmi, amit csinált! Nekem már az volt a cél, hogy túléljem a 12 órát - titkon 100km volt a célom, de a meleg miatt ez már csak álom maradt.
(Na majd jövőre, első 12 óráshoz képest ez is jó amit futottam elégedett vagyok magammal)

Már belül voltunk az utolsó órában, és egyre többet néztem az órát, hogyan is állok, és a köröket néztem, meg lesz-e a bűvös 80, vagy picit több - menjünk, aztán lesz, ami lesz. Utolsó félóra: még egy kör séta, újabb fáradtság jött rám. Ettem, ittam még egy kicsit, aztán gyerünk tovább. Közben a verseny alatt Edinával többször találkoztam, ő végig mosolygott, ettől az embernek is jobb kedve lett, minden tisztelet az övé is (róla több info:http://tomanedina.blog.nlcafe.hu/ érdemes elolvasni). Már egyre közelebb láttam a célt, utolsó 15 perc van, na gyerünk még két kört és meg lesz a 90 km! Végül az utolsó körben, a cél előtt olyan 500-600 m-rel Éva nénivel találkoztam - 3 perc volt a dudaszóig ekkor. Soha nem láttam ilyent, ilyen erővel hajrázni, mint amit Ő csinált - irigylésre méltó 73 évesen; és MEGCSINÁLTUK!! Igen, 12 óra, és MI célba értünk: ki–ki mennyit futott - de „szegény” nagylányok, nagyfiúk ekkor értek féltávhoz, és mentek tovább még 12 órára. Lala szegényke nagyon meg volt zuhanva, láttam rajta és azért többiek is fáradtak, de hősiesen küzdöttek (a napközbeni meleg sok erőt kivett mindenkiből még nagy nagyokból is)! NAGYSZERŰÉLMÉNY VOLT LÁTNI ÉLŐBEN LUBICS SZILVIT HOGY FUT, MINDEN TISZTELET AZ ŐVÉ ÉS MAZUR BÉLÁT IS NEM SEMMI MIT TUDNAK!

Lehet, több embert kihagytam, de már annyira nem emlékszem, kikkel találkoztam…
Annyi ismerős volt, de a fáradtságtól nem emlékszem, remélem nem gond.

GRATULÁLOK MINDENKINEK, NAGY HŐSÖK VAGYTOK!
(Ezeket a sorokat verseny után reggel ébredés után írtam le picit fáradtan de örömmel)

ÉS KÖSZÖNÖM A 24 ÓRÁSOKNAK, HOGY AMIKOR VÁRTUK A MÉRŐKEREKET ÉS ELFUTOTTAK MELLETTÜNK, EGYENKÉNT GRATULÁLTAK NEKÜNK KÖSZÖNJÜK!

SZÉP VOLT CSAJOK, SZÉP VOLT FIÚK!

12 óra : 92,69 km :) (amit az órám mértebbe a depozások is benne vannak)
HIVATALOS EREDMÉNYEM: 91.246 KM

Abszolút 36 / 49 közül
Nem szerint 29 / 38 közül
Kategória szerint 13 / 18 közül

KÖSZÖNÖM A SZURKOLÓKNAK ÉS A FUTÓKNAK a sok–sok bíztató szót!

Alszom, és pihennek pár napot és folytatom tovább a futást az ultra világában, mert itt minden csoda megtörténhet! Sok alvás nem lesz, mert jövő vasárnap vár a Borvidék Félmaraton Szekszárdon.

Ja és egyáltalán nem volt unalmas körbe–körbe menni, mert mindig voltak új arcok futás közben.

Nincs könnyű ultraverseny. El kell fogadnod, hogy táv közben biztosan eljön majd az a pillanat (perc, óra), amikor a fáradtság, a fizikai fájdalom miatt a szervezet megállásért könyörög, és ekkor csak a fejedre számíthatsz, agyban kell erősnek lenned, hogy tovább tudj menni. Lehet, hogy néhány kilométer, lehet, hogy akár egy óra is eltelik majd, mire megint könnyebb lesz, és ezt ki kell bírnod…