Melyik karom vágjam le?

(Amikor az ember túl sokat akar egyszerre.)

Voltatok már úgy, hogy az önmegvalósítás lelki önkínzássá vált? Amikor "túl jó vagy"? Amikor már több célt is elérhetsz egyszerre? Sportolók vagyunk, újabb és újabb tervekkel, amikért meg kell küzdeni, de egy évben csak egyszer van lehetőséged feljutni a csúcsra. 

Na de melyikre? A Nagy-Kevélyre vagy a Kékesre? Május 24-e, én így szeretlek! Imádom a Kékes-csúcsfutás hangulatát, az embereket, a hamburgert hazafelé Esztergomban. A lehetőséget, hogy jobbat fussak mint előző évben. Na de akkor idén milyen kihívást válasszak? Mi az, ami magamhoz képest óriási? 

Persze ez a sorsa az örök elégedetleneknek. 2014. április 23-án a BSZM 50,7 (nekem 51) km-es szakaszát 6 óra 18 perc alatt teljesítettem - beleférve a 6 óra 20 perces álomidőmbe. Az első ultrám. Azt gondolhatnánk, itt már mindent elértem, amit akartam. Nem voltam gyors, egyáltalán nem. De nem is ez volt a cél. A célt elértem: szinte fáradtság nélkül értem be Siófokra, megtapasztalva, hogy mit bírok, vagyis hogy bírok többet is, vagy ugyanezt gyorsabban. De ugye Ti is, Kedves Sporttársak tudjátok és átéltétek már, hogy mindig kell valami újabb. Ami előre visz, ami éltet. Mint egy korty víz, egy lélegzetnyi levegő. 

Mi legyen az? 6 órások, amibe igyekszem egyre több kilométert belepréselni? Biztosan megyek, már beírtam a naptárba. De valami extra, valami más... Mégis csak meg kellene hódítani a Pilist és a Gerecsét. És mi lesz a sporttársakkal a Kékesen? Mi lesz a hamburgerrel? :) Mi lesz a Párommal, aki már biztosan megérinti a Kékes csúcsát? És mi lesz velem Nélküle a nagy hegyekben...? 

Őrlödöm, immár hetek óta. Mert mindent akarok egyszerre, és nem tudom, hogy a korty vízről, vagy a lélegzetnyi levegőről mondjak le....