Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 926 437 km-t sportoltatok
Mi volt?

Szezonzárás

Dex | 2013-09-29 08:40:35 | 4 hozzászólás

Jó ideje csak halogatom az idei év következő bejegyzését. Pontosabban először csak negyedéves, majd 5hónapos, később féléves írásra gondoltam, de végül írhatom, hogy az első szezon blogbejegyzése ez. Persze ilyenkor mindig visszamegyek még egy kicsit az időben. Tavaly kezdtem el újra mozogni 7éves kihagyás után, majd tavasszal az úszást kezdtem komolyabban venni, augusztusban pedig egy helyi versenyen a triatlonhoz kaptam kedvet újra. Így tavaly ősztől kezdetét vette az alapozás és a komolyabb edzésmunka. Viszont a 7év kihagyás nem tűnt egy nyomtalanul, kicsit nagyobb (futó) terhelésnél jöttek a sérülések. Először boka, majd Achilles, végül év végén térd. Ezzel el is értem a mostani bejegyzés tárgyához. Az évet így kapásból újratervezéssel nyitottam. A már alakuló futóformámat kukáztam, a nagyon fontos bringa edzéseket is kihagytam. Maradt az úszás. De minden helyzetből a maximumot kell kihozni.

 

Úszás: több mint 1000km eddig. Ezzel egy 200assal előrébb járok, mint tavaly egész évben. De a táv egy dolog, mert ez a több mint 300óra úszás komoly edzéseket is tartalmaz. Azaz mennyiség mellett a minőség is jelen van. Január – február hónap volt a legdurvább, akkor akadt 75km-es hét is, ami futásból is elég tud lenni. Lényeg a lényeg, hogy a terhelésre elég jól reagáltam és nagyot fejlődtem, megközelítve (/elérve?) a korábbi úszóteljesítményemet. A csúcspont talán a senior rövidpályás úszó OB volt, ahol 400m gyorson 4’31”-et úsztam. Ezután a több szárazföldi edzés miatt értelemszerűen visszavettem úszásból, a formámat nem is sikerült megtartani (július végén a cetrendes időmön azért javítottam 10percet). Jövőre mindenképp figyelek majd erre, hogy megpróbáljam átvinni nyárra a téli-tavaszi állapotot. Hogy mi ez az állapot az kérdés. Az se lenne világvége, ha ezt a mostani tavasz-formámat tudnám jövő nyáron, ha meg kicsit jobbat, akkor az szuper lenne. Főleg amatőr mezőnyben, lévén itt most is a jobb úszók közé tartozom, ha pedig javulok, akkor egyértelműen a közvetlen élmezőnyben leszek. Ha kerékpár+futásban jó lenne a téli, kora tavaszi alapozás, akkor a nyár előtti időszakban lehetne 1-2 komolyabb úszó hét. Persze kérdés, hogy megéri-e és kell-e, mert csak ha elittel együtt versenyeznék valahol, lenne érdekes a jelentős javulás. Másik fontos célom a technika javítása. Ez alapján nem is értem, hogy úszhatok így (nincs rendes végigtolás, rendes láb, kezemet továbbra is hülyén viszem előre). Vagy alapozás előtt, vagy közben, vagy utána, de kéne pár hét technikázós edzésprogram, ahol nem a táv lenne az elsődleges. Egyik edzés végén kameráztunk is. És itt szerintem figyeltem is arra, hogy úszom. Bal kezem előrevitelét belülről egyáltalán nem érzem ilyen rossznak. Amúgy ez az 1.30körüli iram.


 

 

 

Kerékpár: közel 4500km nem túl acélos, főleg hogy a tervem miszerint szeptembertől május végéig 10.000km-t letekerek, hamar szertefoszlott. Triatlonban itt a legnagyobb a hátrányom, pedig ez teszi ki a legnagyobb részt. Viszont bolyozós versenyen ez nem jön ki annyira, ott jól el tudom tenni a kereket, sőt vezetni is tudok. Fejlődni itt szeretnék a legtöbbet, ezért az év hátralévő részében is kell gyűjtenem a km-eket. Egyelőre nem tudom, hogy idén bármi extra dolgot eddzek-e vagy az elég majd tavasszal, most csak maradjak meg a km gyűjtésnél. Egyelőre az utóbbit választottam, annyi kitétellel, hogy alacsony lábforgással hajtok, azaz erősebb áttételt, hogy erősödjek. Bringámon viszont pontosítanom kéne az üléspozit, beruházást jó lenne csak egy másik kormányra és egy másik bringás cipőre korlátozni, max ami még szükséges. Viszont ez a kerékpár kicsit nagy nekem, ezért kérdés, hogy cserében kell-e gondolkodjak és ha igen, akkor mikor és milyenben. Kicsit időfutamosban (bár az nekem irreálisan drága), vagy sima országútiban pár speciális kiegészítővel esetleg. Elsősorban viszont fejlődni akarok, mert először legyenek meg a lábak a jó átlaghoz, utána keressem csak a további (másod)perceket a technika javításával, de azért ne hátráltassam magam egy nem nekem való géppel. Jelenleg a 35ös átlag megy 40km-en egyedül (Szombathelyen triatlonon legalábbis ment), bolyban viszont a 40es se gond. Míg ez nekem jó, addig a triatlonos mezőnyben (főleg élmezőnyben, még ha csak amatőrben is), ez nagyon kevés. Két kép, mikor bringán ülök. (Első necromedve kolléga képe)

br

br

 


Futás: 900km körül. Térd miatt ebben estem vissza legtöbbet. 15km-nél többet futok erősen, akkor utána van hogy még érzem. Nyáron legalábbis így volt, most már talán nem. Fokozatosságot ezért igyekszem betartani, ellenben az edzés tempóját felgyorsítottam és különféle edzéseket is végeztem, hogy még jobb legyen az iram. Legutóbbi felmérőmön már tudtam picit javítani a december elejihez képest. Azóta pedig tovább fejlődtem. Triatlon versenyeken ezzel azért helyt tudtam állni. Nike félmaratonon pedig még így is 10percet tudtam gyorsulni. Idén a maratont biztos kihagyom. Nincs hozzá km-em, ami nélkül nem kéne nekivágnom a 3órán belüli időnek, nem beszélve a fentebb írt fokozatosságról. Aminek örülök, hogy nem csak időben, hanem szerintem technikában is sikerült fejlődnöm, de persze ezzel se végeztem. Ezen a képen összevágtam a tavalyi Nike és az idei Balatonfüredes futó képeket (utóbbi necromedve képe). Azon próbáltam javítani, hogy a súlypontom magasabban legyen, ne üljek bele annyira és ezáltal ne annyira hajlított térddel fussak. Idei kép nem profilból készült, de talán látszik a különbség. Bár mintha kis billegés lenne, de nem egyszerű javítani ezeket, mivel akárcsak úszásnál, belülről nem ugyanazt érzem, mint amit külső szemmel látni.

futi

 

 




Tervek idénre. Ameddig csak lehet, kerékpár hangsúlyos edzés heteket kell beiktatnom. Az úszás és futás heti 3-4alkalomra lesz korlátozva, bár nem is hiszem, hogy több beleférne az időmbe. Ha egyedül úszom, akkor könnyű hosszú és/vagy technikai, ha úszókkal, akkor amit ők. Futásban csak aerob km gyűjtés, ami azért nem egyenértékű a könnyű kocogással, sőt. Távban viszont nem elszállni, mint tavaly. 20km fölé nem mennék. Bringán már nekiálltam az alapozásnak. Erősödni próbálok egyelőre kisebb távokon. 80körüli frekivel. Nagyon fontos még a további két dolog. Egyik a nyújtás. Karra – lábra – törzsre egyaránt. Egész alapozás folyamán szükség lesz erre. Másik az erősítés/torna. Főleg lábra, derékra, hasra. Felsőtestre több izmot már nem nagyon akarok, bár úszásnál a végigtoláshoz mindenképp kell tricepszre erősödnöm.



Az egész év összefoglalója persze majd pár hónap múlva lesz aktuális, de röviden annyi, hogy elégedett vagyok az idénnyel. Senior úszó OB-ról minden éremből kijutott 2db is, Cetrenden 10percet javultam (és ezzel most is első lettem). Triatlon versenyekről is mindig éremmel távoztam. Bringa még gyenge, de innen lehet fejlődni. Az egész évi visszafogott futó edzések ellenére a futás is rendben ment. A Nike félmaratonos 10perces javulás pedig nem sokkal marad el a tavaly sérülés előtt kitűzött 1ó20-on belüli álomidőtől. Most viszont már a jövő évre készülök.. az alapozás elkezdődött.

2015-01 hó (1 bejegyzés)
2014-09 hó (1 bejegyzés)
2013-09 hó (1 bejegyzés)
2013-02 hó (1 bejegyzés)
2013-01 hó (1 bejegyzés)
2012-12 hó (1 bejegyzés)
2012-11 hó (1 bejegyzés)
2012-10 hó (1 bejegyzés)
2012-09 hó (2 bejegyzés)
2012-08 hó (1 bejegyzés)
2012-07 hó (1 bejegyzés)
2012-06 hó (1 bejegyzés)
2012-04 hó (1 bejegyzés)
2012-03 hó (5 bejegyzés)
2012-02 hó (6 bejegyzés)
2012-01 hó (2 bejegyzés)