Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 926 524 km-t sportoltatok
Mi volt?

Célkeresztben a maraton! Visszatekintés. Javarészt.

Dex | 2015-01-22 23:55:52 | 6 hozzászólás

Jobb, ha nem nézem vissza a korábbi blogbejegyzéseket, mert az ottani nagyszabású tervekből nem sok minden valósult meg. A sok edzéssel és versennyel teletűzdelt 2013-as évet egy csendesebb követte tavaly. Szép lassan kikopott az úszás és a kerékpár is a sportágak közül és maradt a futás. Tavasszal volt egy bölcsességfog húzásom, azaz inkább műtétem, amit közel 1 hónap teljes pihenő követett. Innen jött a szokásos játék, ami a sérülésből való felépülést szokta követni, nuláról kezdeni és fokozatosan növelni a terhelést.

 

Május közepétől kezdtem el többé-kevésbé újra rendesen futni és innen a cél a szeptemberi félmaraton lett. Annak ellenére, hogy most csak a futás szerepelt a terítéken csak júliusban és augusztusban futottam többet, mint 2013-ban, viszont akkor úsztam és bringáztam is, így az össz edzésidővel továbbra is elmaradtam. Ez az amit teljesen kihagytam a számításból. Azt gondoltam, hogy ez a futás elég lesz őszre és arra, hogy javítsak az 1:22es időmön. Verseny előtti hetekben kezdett világossá válni, hogy ez kevés. A nevezés körüli kavarásról írtam a tavalyi egyetlen blogban, ez se segített. Igaz, hogy a Wizzair félmaraton napján nagyon fülledt idő volt, ami miatt nem is ment a futás, de ezzel együtt is csalódás az 1:27es időm.

 

Viszont ekkor már átvettem/megvettem egy sporttárs maratoni nevezését, így biztos volt, hogy a 2011. év végi újrakezdés után végre megpróbálkozok a maratoni távval. Bár mindig is az volt a tervem, hogy csak akkor állok oda, ha képes vagyok 3 órán belül lefutni, végül ezt feladva belevágtam. Azok után, hogy félmaratonra se sikerült felkészülni rendesen, azért nagy kérdés volt, hogy mi lesz a maratonon. De ezekkel tisztában voltam, abban a tavalyi bejegyzésben le is írtam a 3 hetes maratoni felkészülésem haditervét. A futás és az erősítés részét meg is tudtam valósítani, még ha számos kockázatot is rejtett magában. Az időjárás a verseny napján se volt mellettem. Felkészülés 3 hetében 15 fok körül volt a hőmérséklet, versenyen 26 fok és tűző napsütés. Ezzel végleg el is engedtem a 3 órán belüli időt, de nem zavart. 3:10-en belül akartam teljesíteni mindenképp, ami sikerült is (3:06). 30-32km-ig jól ment, onnan pedig kijött a km hiány. De nem zuhantam meg, nem jött a maratoni fal, csupán nehezebben ment a futás. A melegtől se ijedtem meg, tudtam mit kell tennem előtte és közben, hogy ez ne okozzon gondot. Mint később kiderült ezzel korosztályos 2. helyezést értem el az amatőrök között, így kaptam egy jutalomfutást Siófokra.

 

Ezáltal a szezonom is kitolódott 1 hónappal. A maraton után hetekig azt éreztem, hogy belassultam és nem megy úgy a futás, de nem erőltettem a dolgot, hagytam „pihenni” a szervezetem. Pár iramjátékos edzést futottam azért és a verseny hetében egy szokásos 10km-es tempó futás jelezte, hogy a Wizzair-inél jobb formában vagyok. Bár nem készültem nagy futásra, még is új csúcsot (1:21) sikerült elérni nem épp ideális körülmények között. Így utólag egyértelműen meglehetett volna az 1:20-on belüli futás is.

 

Kifejezetten pihenés nem következett, hisz nem volt olyan évem, hogy ezt igényeljem, csupán kicsit visszavettem a távból és az iramból, azt futottam ami jól esett. Egyben megkezdve az alapozást is, ami már átnyúlik a 2015ös évre. Eddig 60-70km-es heteket futottam, heti 4 futásból általában. Érdekes, hogy 2 éve úszásból voltak ilyen heteim. Ezt akarom kb futni egész évben, véletlenül se túlvállalva magam, kockáztatva sérülést. Tavalyi nyárról amúgy is hozom magammal a talpi bőnye gyulladást. Elég ez. A Nike cipő nagyon nem vált be akkor. De erről majd külön írok.

 

Jelen állás szerint idénre a tervek a két budapesti őszi országos bajnokság. 30.Wizzair félmaraton és a 30. Spar Budapest Maraton. Mindegyiken javítani. Félmaratonon tényleg 1.20on belül, maratonon 3órán belül. Ez az alap elvárás. Ideális felkészüléssel és verseny körülményekkel, ezeknél azért jóval jobbat szeretnék. A legközelebbi megmérettetés a hazai  Kaposvár Dombjai félmaraton, ahol végre el tudok indulni, legalábbis beneveztem már. Eddig vagy betegség vagy sérülés, de mindig közbeszólt. Egy jó, kemény edzésnek szánom, nem annyira versenynek, mivel én nagyon alapozás közben vagyok még. Azért pár dombos edzést beiktatok előtte. Kora tavasszal pedig Balatonbogláron szokott lenni kéttusa verseny, ott is meg kéne jelenni. Szeretem az ilyen kisebb, családiasabb rendezvényeket.  Más versenyeket egyelőre nem kerestem. Ezen felül az erősítésre is oda kell figyelnem, mert nagyon le vagyok fogyva. Lehet felteszem az adataimat, összehasonlítva egy 1 vagy 2 évvel korábbival. Jelentős a különbség. Mivel most csak futásra van motivációm, lehet a versenybringámat is eladom, mert csak a helyet foglalja. Ha majd újra akarok tekerni, akkor amúgy is jobb, ha veszek egyet, ami méretben is megfelel. Addig is marad a szaladgálás.

 

 

2015-01 hó (1 bejegyzés)
2014-09 hó (1 bejegyzés)
2013-09 hó (1 bejegyzés)
2013-02 hó (1 bejegyzés)
2013-01 hó (1 bejegyzés)
2012-12 hó (1 bejegyzés)
2012-11 hó (1 bejegyzés)
2012-10 hó (1 bejegyzés)
2012-09 hó (2 bejegyzés)
2012-08 hó (1 bejegyzés)
2012-07 hó (1 bejegyzés)
2012-06 hó (1 bejegyzés)
2012-04 hó (1 bejegyzés)
2012-03 hó (5 bejegyzés)
2012-02 hó (6 bejegyzés)
2012-01 hó (2 bejegyzés)