Az új cipőmnek és nekem.

Nagy reményekkel vágtam bele az edzésbe az új cipőmmel a lábamon.  A régi már akadályozott a fejlődésben/lásd előző blogbejegyzésem/. Már az első lépéseknél éreztem, hogy kényelmes, a fűzőt kicsit szorosra húztam, de sebaj, majd a következő edzésen lazábbra veszem. DE! A cipőt iszonyatosan nehéznek éreztem. Már fél kör után lihegtem, bár ennek ezer más oka lehetett, és 1 kör után nagyon húzódott a vádlim. A tempómat pedig lassúnak éreztem, de a stopper szerint nem volt az. Nagyon erőlködtem, kapkodtam a levegőt, szóval egyáltalán nem esett jól a futás. Egy kicsit sem. És a térdem is elkezdett fájni, előbb a jobb, majd futás után a bal is. Ezért olyat tettem, amit eddig még sohasem. Feladtam a tervezett edzést (8 kör) és 4 kör után abbahagytam. Kissé ezért is csalódott voltam, na meg azt hittem, hogy mint Superwoman, majd hasítom a levegőt az új csilli - villi rózsaszín cipőmben. Mondtam a férjemnek, hogy nem fog a 8 kör menni. Ő bíztatott, hogy még szokatlan a cipő, majd megszokom és fog. Szerintem meg hozzá kell edződjek, mert nagyon nehéznek érzem.

Mivel engem csak a tények tudnak befolyásolni, így edzés után elő a konyhai mérleg és tudományosan bizonyítjuk a szubjektív benyomást. Mivel a tudománnyal nem lehet tréfálni, így a módszertan a következő volt: bal lábas cipő mérése (régi és új elnevezést használva a könnyebb beazonosíthatóság végett) ugyan azon papírszalvétával. A csalás kizárt. És most lássuk az eredményt! Régi cipő: 200g,   új cipő: 293g  Ez majd 150%-os különbség, pontosabban 146,5% - már ha tudományosak akarunk lenni. Tehát a tények megukért beszélnek. Ez igen jelentős különbség, ami indokolja a lábam/vádlim fáradását. Bár a légszomjat nem nagyon, de az most mindegy is.

Szóval össze kell csiszolódjunk, edződjünk. Vasárnap újabb randevú a futópályán.