Az kérdezte Alabárdos a győzelmi jelentésem - sikerült a 30 percet egyben lefutni - kapcsán, hogy mi a következő célom. Akkor - 1 hete - azt válaszoltam, hogy mi lenne? Élvezem. Felértem a csúcsra, megpihenek, szétnézek, gyönyörködöm a kilátásban, dicsekszem szeretteimnek, barátaimnak a teljesítményemmel. És nem igazán kutatja tekintetem a következő meghódításra váró csúcsot. Az különben is olyan Y kromoszómás dolog. Mindíg újabb és újabb kihívást keresni. Mi nők másképp működünk. Szóval így voltam ezzel egy ideig. De! Azért csak motoszkált bennem valami a kérdés kapcsán. Tényleg elég? Persze. Egyelőre. Mégis! Olyan hülyén hangzik a 6 és fél kör futás. Miért is nem 7 kör? Csak! Csaaaaak????? Tuti menne. Az csak 200m plussz. Megcsinálom. Igen. Jelentem tegnap megcsináltam. 

És közben itt az új cél, csúcs előttem. 10 kör a pályán. Az 4 km. Jól hangzik. Nem?

Kedves Alabárdos! Köszönöm a kérdésedet. Naaagyon inspiráló volt!

A hét végén egy baráti társaságban hangozott el ez a kérdés. Az egyik ismerős anyatárs kérdezte meg, aki hasonló súlyproblémákkal küzködik, hasonló korban van mint és és már bizonyos eü. gondjai is megjelentek. Szóval a fia látott a pályán futni amikor fociedzésen volt. Innen tudta, hogy futni járok. Mondtam neki, hogy az 1 év alatt, amióta a futópályán körözök nem tapasztaltam beszólást. Talán a futópálya több előnye közül az egyik az, hogy aki ott van az sportolni jár oda, tiszteli a másik embert, aki szintén mozog az egészségéért és pontosan tudja, hogy ez mennyi áldozatot, energiát, szabadidőt igényel. Szóval Ők nem szólnak be az embernek a súlya, tempója, életkora miatt. De a kérdés hatására elgondolkodtam azon, hogy én hogyan reagálnék a beszólásokra. Azt hiszem, hogy egy felsőbbséges mosollyal és esetleg egy invitáló mondattal - "Jöhetsz Te is velem futni!"nyugtáznám. A felsőbbséges mosoly oka pedig a következő:

1. Én tudok 30percet futni, az illető viszont szinte tuti, hogy nem!

2. A beszólás nem engem minősít, hanem őt.

Szóval ennyi lenne. De szerencsére engem nem zavarnak az ilyen helyzetek,mert nem akkor kell szélgyellni magunat és a túlsúlyt amikor mozgunk, hanem amikor este feltépjük a hűtő ajtaját és "Úgy ennék valamit!" felkiáltással teleesszük magunkat.

Amikor 1 évvel ezelőtt elkezdtem kijárni a pályára, megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy mennyi ember jár futni. Mivel én nem szerettem, elképzelni sem tudtam, hogy valaki csak úgy kedvtelésből fusson. Úgy jártam ezzel, mint a citromfagyival. Én csokifagyi párti voltam évtizedekig. Nem értettem, hogy a cukrászok miért is készítenek, kevernek citrom fagyit, ki vesz/eszi azt meg??? Aztán jött a terhességem és nyáron valahogy megkívántam a savanykás,kesernyés citromfagyit. (A hormonok játéka.) Azóta azt eszem. Szóval így jártam a futással is. Most már értem a futni szerető embereket.

Nagy élményt jelent számomra megfigyelni a pályán futó emberek futóstílusát. Futás közben ezzel szórakoztatom magam. Itt most nem a futótechnikáról beszélek, hanem az egyedi stílusról, amely - úgy tapasztalom - oly jellemző ránk, mint a kézírásunk. A stílusból igyekszem következtetni az emberi tulajdonságokra is. (Minden tudományos alapot nélkülözve persze.) Ott van a hosszú, kimért léptekkel futó, vagy a pipiskedve szökellő. Vagy a leszegett fejjel, kicsit lépő elszánt. Vagy az X lábakkal futó, kifele csámpázó, kézfejét lógatva tartó. De akad szép, egyenletes lépésekkel, profi mozgással futó - edzésen részt vevő - társ. A fiam mókából megmutatta, hogyan fut az apja és én. Nagyon édes volt. Jót nevettünk.Pontosan adta vissza a mozgásomat. Nagyon energiatakarékos stílus az enyém, valószínűleg a túlsúly miatt. Fej nem mozdul, váll, derék alig, gyakorlatilag térdtől lefele mozog a lábam, apró lépésekkel. Jó kis visszajelzés, tükör volt.

Ma reggel érkezett el a pillanat, hogy a 30 perc egyben való lefutásának vágjak neki. Az utolsó edzés a 3X9p futás 1p séta nagyon nehezen ment, aminek sok oka lehetett. Így nagyon izgultam ma reggel, hogy hogyan is lesz ez a 30 perc. Mondtam a családomnak is, hogy izgulok egy kissé. Kissé???? Nem. Nagyon! De elkezdtem a futást. 15 perc elteltével bíztam az akaraterőmben, hogy a segítségével végigcsinálom,  és a 20. perc után már biztos voltam abban, hogy végig fogom bírni. Hihetelenül jó érzés ez nekem, mert én még életemben ennyit nem futottam egyben. A megtett táv 6 és fél kör futópályán, ami 2.6 km. A végén már egy kicsit szédültem - éhgyomorra futottam - de SIKERÜLT! Bíztatok minden túlsúlyos társamat, hogy kezdje el az edzéstervet csinálni, mert tényleg csak hinni kell benne, és már megy is a 30 p futás. A táv meg majd nő magától. Vagy tőlem.

Az edzésterv nagyon tetszett, főleg egy kiemelkedően szimpatikus vonása miatt!!! Pihenőnappal kezdődik! Tehát még nem csinálsz semmit, de már felvághatsz, hogy edzessz. :)

Szóval a terv megvalósítása. Az elhatározás után a kezdő időpontot csak sikerült mindig tolni egy kicsit a bennem lévő félsz miatt. Most ezért nem alkalmas, most azért. Hogy fogom az időt mérni. Milyen béna már telefonnal a kézben futni, és különben is hol kell beállítani, hogy csipogjon, stb… Szóval ment a para és az időhúzás. De aztán nem húztam tovább, belevágtam. Az első alkalommal nagyon izgultam, hogy hogyan is fogok én bírni futni, amikor még a buszt is inkább elengedem, csak futni ne kelljen. Mondtam is a fiamnak – ő 12 éves - , hogy izgulok. Ő édes volt és velem csinálta a futást. Nos kezemen a stopper órával – a fiamé, de kölcsönvettem – elkezdtem az első 1 perc futást. Namost futást írok ugyan, de lassú kocogást kell alatta érteni. A 15 cm-vel magasabb fiam ugyanis sétált mellettem. A 3. szakasz után feladta és futott a saját iramában tovább. De engem ez nem zavart. És végigcsináltam és sikerült!!! Szóval futotta. Én! Ez a pozitív élmény adott erőt a következő alkalomhoz. És azt is sikerült teljesítenem. És a következőt. Szóval futok már 6. hete.

A bolgírást azért határoztam el,hogy futásra bátorítsam azon sorstársaimat, akik hozzám hasonlóan nagy súlyfelelsleggel rendelkeznek, Remélem példám, tapasztalataim segítenek másoknak, hogy ők is elkezdjék a futást, elinduljanak az egészségesebb, "mozgalmasabb" élet felé. Ha már 1 ember kedvet kap példám láttán, már megérte blogot írni. A futás számomra azért nagy szó, mert 30 kg-val fiatalabb koromban sem igazán szerettem futni, ahol lehetett a középiskolai tesi órákon is ellógtam a futást.

Szóval belevágtam az "Első 5 km-em" edzéstervbe 2 hónappal ez előtt. Annyi jót írtak róla a tervhez hozzászólók, összeszedtem a bátorságom és belevágtam. De ennek volt azért előzménye! A férjem és fiam tavaly nyáron már egy fél éve járt ki a közeli egyetem sportpályájára futni. Júiusban aztán a férjem kért, hogy kísérjem ki őket a pályára. És mit csináljak én ott??? Hát fussál! volt a válasz, amin akkor én jót nevettem. De azért elkísértem őket a pályára, ahol a kispadon vártam (focipálya is van), hogy lefussák az 5 körüket. És akkor belém hasított a felismerés. Dehát a futópályán nem csak futni lehet, hanem gyalogolni is. Ez még az én +30 kg-mal is járhatónak tűnt. És úgy is lett! A következő alkalommal már futócipőben és felszerelésben mentem a pályára és tempósan 6 kört gyalogoltam. Kellemesen elfáradtam és összességében jól is esett. A tudat, hogy mozogtam valamit - fél órát - még jobban. Onnantól kezdve hetente 2 -3 alkalommal munka után illetve hétvégén kint voltunk a pályán családilag. Így ment ez novemberig, a rossz idő beálltáig. Aztán jöttek az ünnepek, a januári nagy hidegek és nem csináltunk semmi jelentős mozgást. Majd márciusban újra ki a pályára és kezdődött a tempós gyaloglás. Áprilisban a férjem megmutatta ezt a honlapot, ahol megismertem az edzéstervet, a véleményeket és úgy gondoltam egy életerm egy halálom én mostantól futni fogok.