Az idei szezonnyitó 6 órás versenyre komoly terveim voltak. Nagy álomként szerettem volna egy hetessel kezdődő végeredményt. Tisztában voltam vele, hogy egy ilyen eredményhez nagyon kell menni és nem lehet semmi hiba. Péntek este már nagyjából összepakoltam, hogy másnap reggelre ne maradjon sok minden. A megfázásomból még visszamaradt egy elég csúnya köhögés és némi orrfolyás, de ezek csak felületi dolgok voltak, a teljesítményemet nem befolyásolták. Reggel a kis csapat útrakelt, a kocsiban szivtuk egymás vérét rendesen. Lent rajtszámátvétel, reggeli, beszélgetés, nagyon gyorsan elrepült az idő a rajtig. Elég visszafogottan kezdtem, nem szerettem volna elfutni az elejét. Sünivel beszélgetve gyorsan teltek a körök. Mind a ketten a vadonat új gyógyegeres polóban feszitettünk, a környezetünk nagy örömére. Pár óra múlva, elszakadtunk egymástól. Bekapcsoltam a zenét és köröztem tovább. Sajnos Katának haza kellett mennie, pedig jól esett körönként egy mosoly, egy pacsi. A hasam időnként görcsölgetett, de nem izgatott túlságosan, máskor is előfordult már pár óra erősebb tempónál. 3.30-as maraton simán összejött, de azért tisztában voltam vele, hogy kemény két és fél óra vár még rám. Egyre jobban éreztem, hogy félre kell állnom technikai szünetre, mert gond lesz. Még lement pár kör aztán beugrottam a Toi-toi-ba, hogy gyorsan jöjjön ki aminek ki kell, aztán robogjak tovább. Hát tovább tartott a dolog, több felvonásban tisztultam. Amikor majdnem negyedóra múlva ki tudtam jönni remegtem mint a nyárfalevél, erő semmi, és fejben is szétestem, a 70 kilis terv elbukott. A következő bő félórában annak is örültem, hogy egyenesen tudok nézni. Persze futás közben hisztiztem és panaszkodtam. A köridők hosszabbak lettek, részben azért mert lassabban futottam, részben meg azért, mert többet voltam a frissitőpontnál, mosakodtam, visszatöltöttem, hogy legyen erőm menni. Aztán meg lett a B terv, tisztes helytállás, hogy elégedetten mehessek haza, és természetesen PB. A végére bár a bal combhajlitom már görcsölgetett, sokkal jobban esett a futás mint az elején. 58 teljes kör után még kb. 350 métert mentem aztán letelt a 6 óra. Percekig úgy köhögtem, hogy majdnem kiköptem a tüdömet. Utána még némi társasági élet, aztán indultunk haza. Azért kicsit irigyeltem a 12 órásokat, hogy ők még futhatnak.

Bár az álom nem jött össze, két dologra nagyon büszke vagyok, hogy a mélypont után összeraktam magam fejben és küzdöttem tovább, és nem sétáltam szédelegtem a pályán, hanem futva regenerálodtam. Úgy néz ki, hogy a végén még ha nem vigyázok ultrafutó lesz belőlem.

http://www.sportido.hu/timing/result.nsf/Result.xsp?clientid=36&raceid=170&bib=631