Az utóbbi két-három hétben már minden nap úgy fekszem le, hogy ez már biztos az utolsó éjszakám egyben. Az utóbbi hétben meg már úgy, hogy most lefekszem, de valamikor hajnalban biztos kelünk, és indulunk be a kórházba. Azt hiszem, a legtürelmesebb kismama is elfárad már ilyentájt. Jól kitalálta ezt a természet, jöhet bármi, bármit elviselek, csak legyen már a kezemben a picur, és múljon már el ez az elefánt/bálna állapot :-)
Mivel már túlhordás van, megkaptam a leckét, hogy lépcsőzni, guggolni, minél többet sétálni kell. Megmásztam már a HHH-t, a Bazilika kupolájába is fellépcsőztünk hétvégén, meg napjában többször megjárom a lépcsőházunkat, és az esti előírt fél óra séta helyett minimum másfél órát megyünk Alával, de még mindig semmi... Ircsi baba nem akar kibújni a skót dudából - ahogy Alika elnevezte :-)
Jó hír, hogy már legalább nyitva a méhszáj, és a doki szerint hétvégre megérkezhet a picur. Viszont ha mégsem, akkor hétfőn be kell feküdnöm a kórházba megfigyelés miatt. Ezt nagyon nem szeretném :-(
Ircsike, hallod ezt? Gyere, mert a mami már nagyon vár :-)
Hajrá Andi, hajrá baba, nyomás kifelé! :o)
Sógornőmnek ilyen helyzetben egy nagyon erősen fűszerezett vacsora segített..