Hosszas tépelődés után 11-kor nekiindultam Dorognak. Meleg volt, megmagyarázhatatlan kedvetlenség/tavaszi fáradtság ült rajtam, szóval semmi komfortérzet. Rókahegyre felérve pedig megtámadott két borjú... számítottam az egyikre, az mindig ott csahol a bokrokban, de nem szokása kijönni. Aztán volt eset, amikor a másikkal is összehozott a sors, amikor éppen készült nekem támadni, de a gazdája időben közbelépett. De most se gazdi, se semmi, viszont a két kutya egyszerre támadott hátulról. Nem akarom dramatizálni a helyzetet, hiszen megúsztam a dolgot, meg nem is az a célom. Viszont figyelmeztetek mindenkit, aki a piros jelzésen akar Csillaghegytől a Kevélyre futni, hogy nagyon óvatos legyen, vagy inkább kerülje ki a környéket! Békás ófaluból indul a piros+, az belevezet a pirosba még az ürömi műút előtt, így a veszélyes útszakasz elkerülhető.

Nem áll szándékomban ártani semmilyen élőlénynek. Viszont most tényleg érzem, hogy tenni kell vmit, mert ennek a mai atrocitásnak fele sem volt tréfa. Aki ismer, tudja rólam, hogy imádom az állatokat, a kutyákat különösen. Viszont, ha az ember életére törnek, az túlmegy a tolerálható határon. Ez van. Meg fogom keresni a módját, hogy azok a veszélyes állatok elkerüljenek onnan. El sem tudom képzelni, hogy mi lett volna, ha egy idős ember, vagy egy gyerekes anyuka sétál arra... és bárhogy tekerem-forgatom az ügyet, az a véleményem, hogy egy jelezett, sokat látogatott túristaútnak biztonságosnak kellene lennie.

No igen és a futásom. Kevéylre csak félig értem fel, mikor remegni kezdtem, mint a nyárfalevél. Akkor jött ki rajtam az idegesség, meg a félelem, és már a könnyeimet nyeldestem, mikor telefonáltam haza, meg az ispinek, hogy én akkor most visszafordulnék és kerülőúton hazamennék. És most itthon vagyok, tanulságlevonok és este kimegyek azért egy laza gáti kört futni. :)