A Rajt:Üldögélek az Akropolisz lábai előtti téren hátamat a falnak vetve szeptember utolsó péntekének kezdetén,

mellettem amat üldögél,enyhe a reggel,a kövekből árad a tegnapi meleg,a versenyzőtársak

és a kísérőik izgatottan mászkálnak fel s alá még a sötétben,inkább lehunyom szemeim mert még a

végén rám ragasztják a verseny előtti ,de a szemem sarkából néha felnézek hogy merre mozognak

a mienk, figyelem a magyar csapatunk Spartathlont már sikeresen teljesített tagjait,Lubics Szilvit,

Lőw Andrást,pecsenyét,Csikát,a mozdulataik nyugodtak,ők már jól tudják,hogy mi vár az

itt felsorakozott magyar csapatra és tagjaikra,hamarosan összeáll a magyar csapat egy közös

fotóra majd utána jó szerencsét és sikeres beérkezést kívánunk egymásnak a rajt előtt,

de addig is inkább visszazárom szemhéjam mögé tekintetem mert minden mostani másodperc pihenés

és relax sokszorosát érheti majd útközben,igyekszem a testem ellazítani,csak a gondolataim mozdulnak

meg most visszaemlékezve kicsivel a rajt elött ,hogy hogyan kerültem én ide a

világ egyik legnehezebb hosszútávú futóversenyére:

Egy évvel ezelőtt mint öt éve mindig a szeptember utolsó hétvégéjén már hagyományszerűen a számítógép előtt ültem és szurkoltam a 2012-es évben az Athéntól Spártáig tartó futás magyar résztvevőinek,akik még a hosszútávfutók számára is hihetetlen és elképzelhetetlen távolságot futottak meg a 246 kilométeres táv számszerű valójában,a tavalyi évben pedig különösen extrém körülmények között 38-40 fokos napközbeni hőségben,ami az árnyékban mért hőmérsékletet jelentette kellett futni,csak viszonyításképpen az én addigi teljesítményem a tavalyi UltraBalatonon párosban néhány tíz perc melegben futás után hőgutát kaptam és a legtöbb amit futottam az addigi életemben az 12 óra alatt 110,5 kilométeres táv volt Balatonalmádiban.A hosszútávfutás a hosszú távra tervezők sportja itt nem lehet szintet ugrani egyik pillanatról a másikra illetve egyik évről a másikra,így nem terveztem sem 2013-ra,sem 2014-re,hogy Göröghonban szerencsét próbálok mert több szintnyire voltam a végigfutás esélyétől is.Ám mindig történik valami ami keresztülhúzza a jól kitalált ás megalapozott terveket,azt mondják,hogy ember tervez,Isten végez,így történt ez velem is mert a görög Istenek meghívót küldtek számomra.:)Dé ja vu,amikor egy álom egyszercsak beugrik néhány nappal később és villámcsapásként éri az embert,hogy jéé ezt a pillanatot én megálmodtam már aztán gyorsan el is felejtjük ezt a furcsaságot!Szerintem sok emberrel megtörténik ez nap mint nap,de nem beszélünk róla,nehogy bolondnak nézzenek.J No,én is álmodtam egyet a Spartathlonnal a tavalyi év végén,ahonnan maradt néhány kép és képsor a távoli jővőből és ezeken én ott voltam a  2013-as versenyen és nem mint kísérő,ezt az álmot igyekeztem elhessegetni magamtól a fenti racionális okok miatt meg különben is nem nagyon szoktam álmodni,de ezek a képek átalakultak egy belső késztetéssé és az ellen már nem szerettem és nem tudtam volna hosszútávon hadakozni így január elsején már biztos volt,hogy benevezek és indulok a 2013-as Spartathlon viadalon.Legyen meg a görög Olümposz urainak akarata. J

Így hogy a döntés és akarat megszületett legbelül,már csak a testemet kellett megedzeni,ami azért kemény munkának ígérkezett,mert csak 9 hónapom volt rá.

A felkészülési tervem ennek ellenére egyszerű volt,edzések és minél több versenyen való részvétel,ahol komfortzónán kívüli futással menetközben kell a verseny hevében  felmerülő gondokat megoldani csakúgy mint Spártába vezető úton,így ahol lehetett ott toporogtam a futóversenyek  rajtnál és csak futottam,futottam,futottam ameddig bírtam vagy tartott a verseny.Természetesen nem úsztam meg besérülés nélkül,így volt,hogy lassabban,volt hogy feladva fejeztem be a futamot,de pályán voltam és haladtam előre,a hibát,hibákat pedig kijavítgattam.És a sok verseny hatására szintet ugrottam,12 órán már többször 120 kili felett mentem,és a leghosszabb táv is megnőtt 160 kilométerre,de éreztem,hogy ez oda még nem lesz elég,ezért csináltam olyan edzéseket ahol szándékosan elrontottam a futást,előre kitalált hibát generáltam és igyekeztem onnan felállni és továbbfutni,így futottam sapka nélkül 34-35 fokos melegben készülve a görög hőségre,futottam étel nélkül csak vízzel 7-8 órát,mindenre igyekezvén felkészülni..

Holtpont:Üldögélek egy sziklán szombaton délután a 35 fokos melegben valahol a Spártába vezető út mellett a 63-as Control Pont előtt és kb.205 kilinél és egy szó visszhangzik bennem:Hiábavalóság.Erőm és hitem elfogyott,a jobb talpamon vízhólyag,nem tudok rálépni már,melegem van,a hosszú nadrág van még rajtam a Hegy óta,a rövid futónadrág az elöttem lévő ponton nagyjából másfél kilire elérhetetlen messzeségben,azt nagyon előreküldtem,azt hittem gyorsabb leszek és hamarabb ott leszek,Spárta pedig most számomra a Holdon van,űrhajó kéne,hogy odajussak,reménytelen az egész,kész,vége,ennyi.Lassan leveszem a jobb lábamról a cipőmet és zoknimat mert órák óta megkeseríti életemet a vízhólyag,elszámolnivalóm van vele,de most ez sem sikerül a kőkorszaki eszközöm a magneb6 filmtasakja csak karcolgatja a talpam bőrének felszínét,így várom a záróbuszt,hogy felvegyen.Gonosz játék volt ez a görög istenektől,hogy idecsábítottak és ennyi küzdelem után elveszejtenek itt Görögföld közepén,bár igaz hogy nem ígértek semmit.De legalább ők jól szórakoznak rajtunk halandókon,bár kedvükre való lehet hogy több mint 300 harcos küzd itt az Athén-Spárta csatamezőn csakúgy mint Leonidas király és hős csapata idejében a szorosban:

Korinthosz felé:A rajt pillanata halk,elindulunk hát végre,az első százméterek még az Akropolisztól levezető egyik lejtőn és a macskakövön óvatosan,közben a pirkadatot lassan váltja a reggel,az első kilométerek úgyis az álmos görög fővárosból való kijutásról szólnak irr még nem kell sietni csak felvenni az utazótempót,néhány nagyon forgalmas többsávos utat is lezárnak miattunk,itt együtt haladunk Kulcsár Andrással,aki szintén elsőbálozó,az autósok türelmesen várakoznak,néha szól csak a duda,de talán az is inkább üdvözlés a hosszú útra indulóknak.Az én türelmem viszont fogyóban mert a hátsó zsebembe betett GPS jeladó elkezdi szétütni a derekamat,én mondtam már csütörtökön a technikai eligazítás után is,hogy ez nekem nehéz,de beadtam a derekamat akkor,ezért most meg kell állni,hogy kivegyem és amilyen gyorsan csak lehet megszabadulok tőle már az autópályára kivezető úton.A mezőny végén haladok az autópálya leálló sávjában haladva messzire látni a futók sorát,körülöttem sok japán akik elég érdekesen és zavaróan futnak,egyikük sétál majd erős sprintbe kezd és ezt váltogatja,a másikuk ötszáz méterenként a cipőjét igazgatja és utána szintén erős tempóban jön vissza,igyekszem kikerülni a köreikből kis tempóváltással.Kiérünk a tengerpartra,én ilyen szép és nagy kékséget még nem láttam,úgy érzem,hogy hazaértem,fantasztikus a látvány ahogy a magasból ameddig ellátni minden kék,a messzeségben a tenger és ég összeér,most kellenne lemenni a partra és fürödni estig,de ez megint egy csalfa gondolat,elhessegetnivaló, elkezd emelkedni a hőmérséklet is,a szinttérkép szerint ez egyenes szakasz,na de ebben nincs 300 méter egyenes csak fel és le,atya-gatya,ki készítette azt a szinttérképet?mert ez így árulás,plusz a tenger mellett semmi árnyék és lelassulok,olyan mintha valami nyomná a mellkasomat és kevesebb oxigén jutna a tüdőmbe és szervezetembe.Ráadásul éhes is vagyok,az athéni London hotelben jóltartottak bennünket szerdán és csütörtökön,bár a csütörtök esti vacsora már kezdett spártaisodni,de a péntek reggeli volt a legnagyobb árulás és merénylet ellenem és a futótársak ellen,pirítós kenyér volt vajjal az addigi gazdag választék helyett. Na,mindegy,erre készültem,igaz csak arra,hogy hátul leszek és az előttem lévők megeszik előlem a kaját a nagy pontokon mert a kisebb pontokon 3-4 kilinként chips,szeletelt alma,víz van,azzal meg nem lehet hosszútávot futni,de ahol lehet kicsit csipegettek,alkalmazkodni kell,a kicsi energiabevitel is több mint a semmi.A tengerparton haladva rájövök,hogy együtt vagyunk néhányan magyarok mert kerülgetjük egymást ákibácsival,larzennel,amattal és Igorral,András mögöttünk de jön stabilan mert látom Katát sűrűn,ahogy várja,és fotóz bennünket,mindenki a saját tempójában halad,nézegettem az arcokat,mindenki szenved,olipapa jelzi az egyik ponton,hogy 15 perccel vagyunk a szintidő végétől,meglepődöm,hogy ennyire rossz a helyzetünk és nézegettem az órám,9 kilométer per órát mutat átlagsebességben,az athéni rajt 7 órakor volt,Korinthoszig 9 óra 30 perc alatt kell eljutni azaz péntek délután fél ötig kell odaérnünk,ha csak kicsit is lassulunk akkor oda sem fogunk érni nemhogy elhagyni addig a korinthoszi pontot mert a szintidő végéig a pontot el kell hagyni,ez is szigorú spártai szabály.

Beérek a maratoni távhoz tett control ponthoz,vár rám az energiapótlás,de a görögök kitették a napra az egy szál gyulai kolbászt,no sebaj,szép lassan sétálva 2 perc alatt befalom és rögtön vígabban haladok utána újra futólépésben,ha nem érek oda Korinthoszig a megadott időn belül akkor ez lesz a sorsom,de azt érzem belül,hogy nem szabad tempót váltani és erőből menni egy olyan sebességet ebben a hőségben és páratartalomban ami nem a saját tempóm.50 kilinél jön egy újabb energiapótlás,szalámis mackósajtból egy doboznyi,ezt futás közben eszegettem meg és már 60 kilinél járok,meglepő módon sokkal jobb lesz a légzésem és tudok is haladni,beállok egy utazósebességre mert azért nem felejtem a Teljesítők leírásaiban a figyelmeztetést,hogy úgy kell Korinthoszhoz érni,mintha a Spartathlon akkor kezdődne így 9 óra 8 perckor belépek az első nagy Pontra,ahol Domán Gábor mondja,hogy ő nem jön tovább és felajánlja a gyógyfüves csomagját és néhány gélt,amit megköszönök,megeszek gyorsan egy kis tányér rizses húst és haladok is tovább 10 perccel a szintidő vége előtt mert ez a 80 kilis táv a Spartathlon távjának matematikai harmada,de a legkeményebb részek előttem vannak még.

Némea felé:továbbra is meleg van,egymás utáni frissítőpontokon lazán állnak a görögök a frissítéshez,így én töltögettem a kulacsomba a langyos vízet amíg ők beszélgetnek,nem izgattom magam én sem ezen,nekem haladnom kell meg kárpótol az,hogy ahogy futunk be a tengerparti részekről a szárazföld belsejében először gyönyörű villák még a tenger mellett és a kisebb városokban a porták előtt kis asztalkák várnak,amelynek túloldaláról a villa és városlakók és gyermekeik lelkesen osztogatják a jeges palackos ásványvízeket,szép az amit érdek nélkül adnak,itt tudtak rólunk,készültek ránk előre és jönnek segítenek nekünk,köszönöm innen is mert ezekkel a jégtömbös vízekkel tudtam magam hűteni,de még itt is olyan meleg van,hogy 10 perc után megolvad és iható állapotúvá melegedik,így egy csepp vész sem vész kárba..21 óra 22 percnyi futás után belépek Némeába a 124 kilihez,nagyon nincs ott semmi vagy már elfogyott,38 perccel vagyok a pont zárása előtt,óvatosan megdicsérem magamat,hogy tudtam növelni az előnyt az első nagy pont óta 28 perccel.

A Hegy:Így haladok tovább a fekete és görög éjszakába mert közeleg a Hegy és kíváncsi vagyok rá mert a Spartathlon második nagy vízválasztója Korinthosz után a Sangas Hegy a táv újabb harmada,azaz kétharmada,aki ezt túléli az mehet az utolsó harmadra.De az odavezető út a vaksötétben egyedül egy szál fejlámpával távol a civilizációtól kis kavicsokon,kátyúkon keresztül vezet,a baloldalt oszló kutyatetemek,szemétkupacok jobboldalt pedig a kóbor ebek szemei világítanak a bokrok közül,nem támadnak meg.csak egy kutya indul meg utánam,kicsit gyorsítanom kell hogy elhagyjam az ebet,ezzel a lendülettel viszont utolérem kicsivel odébb ákibácsit és Fazekas Janit és mivel közel azonos a sebességünk velük tartok előbb sokat futva,majd együtt gyaloglunk a Hegyhez vezető kanyargós és meredek szerpentinre,,aztán felérünk a Hegyi alaptáborba,gyors öltözés,kabát és kesztyű felvétele,majd mutat a személyzet balra és már a Hegyre kapaszkodunk fel,azaz én csak kapaszkodnék mert visszacsúszom az első egy méteren egy felet annyira csúszós itt az elején a poros kaptatő,így gyorsan feloszlik az első triumvirátusunk és maradok egyedül tovább kapaszkodva a sziklák között,a fejlámpát a kezembe fogom és világítok a lábam elé,1200 méter magasra kell feljutni itt 160 kilométer futás után,otthonról is nehéznek tűnt ez a hegymenet,de itt remegő lábakkal és inakkal,sebesedő talppal,másfél méteres járható részén a Hegynek,mellettem,alattam a mélységgel félelmet kelt,ez itt életveszélyes mert egy rossz lépés és véget ér itt minden,a szakadékot néha szalag mutatja,néha nem,vannak fenn görög felvigyázók is akik a veszélyes és kanyargós szakaszokra állnak be egyesével,egyre hidegebb van ahogy egyre magasabbra jutok,szél támad és fent vagyok a Hegy tetején,egy frissítőpont van fenn a nagy szélben,az összes széken ülnek az előttem felérkezettek,akiket kikészített a Hegy,nem időzöm sokat mert kezdek kihűlni,hát lefelé is nagyon nehéz haladni a kanyargós köves szerpentinen,mire leérek a 45 perces előnyből marad 25.

Spárta:Feltűnik Kulcsár András az aszfaltos úton,ahogy meglát a sziklán ücsörögve mond valamit majd hozzáteszi elhaladás közben,hogy:GYERE MÁR!!,megnyugtatom,hogy mindjárt megyek,de eszem ágában sincs megmoccani ,fogynak az értékes percek,és érlelődik egy gondolat bennem,hogy tényleg menni kellenne,lehetséges hogy nem jön több futó így lehet,hogy a következő a záróbusz lesz,de annyira buszozni nem szeretek,teljesen tiszta és üres az agyam miközben felveszem a zoknit,cipőt és vissza kászálódok a Spártai útra és megpróbálok lábra állni,meglepő módon tudok futni,nem fáj annyira a talpam sem,és jó is a tempóm,be is érek a következő pontra ahol rövidre cserélem a nadrágot és megyek a többi futó után,látom messze Andrást egy dombon előzni egy futókból álló sort,gyorsabban haladok mint az előttem lévők mert szépen fogy a távolság,de a következő domboldalon már visszaesik a sor végére,itt  érem utol és hagyom el,vár Spárta,most tudok menni,most van erőm,most kéne haladni,Spárta közel van,Csak 36 kili,mi a fenének üldögéltem én 10 percet az út szélén,kérdezem magamtól,mert mint egy agresszív kismalac most fel tudom túrni az aszfaltot is ha kell,hátranézek,de lassan jön András,talán túl lassan is,nem sok lehet hátra a szintidőből a következő pontig,és bár mehetnék,de féórával ezelőtt András szavai hoztak vissza újra a Spártába vezető útra,így András mellé sorolok mert így leszünk egyensúlyban mi ketten,egymás mellett haladunk,bár biztat,hogy menjek mert gyorsabb vagyok és majd jön utánam,de ismerem már az ilyen trükköket,én is majdnem átvertem őt az előbb amikor mondtam,hogy megyek majd utána J,így nem tágítok,a következő pont előtt Kata rohan felénk:2 perc a zárásig és 100 méterre vagyunk,így tempót kell váltani odáig és onnan tovább haladni,ez így szoros lesz mert 35 kilométer van még előttünk,és ha egymás mellett megyünk akkor néha belegyaloglunk így előre állok és 30-40 méterrrel előtte futok,hogy haladósabb legyen a tempó és hogy legyen esélyünk beérni,így tudunk haladni,gyűjtögetjük a perceket a szintidőhöz képest,Kata a pálya széléről segít,az időt számolja és mondja is folyamatosan,biztat bennünket és nagyon izgul,de amikor látja,hogy folyamatossá válik a futásunk,és néha előre megy a kísérőautóval hogy milyen a terep,jelzi is hogy sík és lejtő,amit mi nem így látunk,András néha megáll és szentori hangon kérdezi megállva és rámutatva egy meredek pontra ahová fel kell jutnunk,hogy ez sík? J,de felgyaloglunk oda is,a felfeléket gyalogoljuk,és ahogy helyreáll a tempó egyre többet futunk egymás mellett beszélgetve,amikor futótársam az egyik versenyéről beszél,felnézek mert bevillan,hogy ez az a pillanat amit megálmodtam 9 hónapja,de nem szólok akkor semmit,a kettősünk így ér be Spárta előrészébe ahol elkezdjük az előttünk lévő futókat előzgetni,egy benzinkutas állomásnál Lubics Gyurit és Dórit látjuk,bennünket várnak és elénk jöttek,hogyha kell akkor segítsenek,amikor látják,hogy haladunk akkor előremennek a célig,még 10 kili és van rá egy és negyedóránk,futunk tovább most már óvatosan,megfontoltan,innen talán meglesz már,beérünk a végtelen hosszúságú Spártai főútra ahol minden szembejövő autós,motoros dudál integet nekünk,és mögöttünk egy görög futó miatt aki utolér bennünket rendőrautós kísérettel nagy ünneplés kezdődik,minden duda,sziréna és csengő szól a járműveken,az emberek kint a házak előtt éljeneznek,tapsolnak,fieszta van itt de nagyon nagy,így fordulunk rá a főutcára ahonnan néhány száz méterre már látszik a Szobor,a cél,ahová lassan 36 órája igyekszünk eljutni,itt érjük utol amatot és kialakul a második triumvirátusunk vele kiegészülve.,

http://indavideo.hu/video/Sipos_Jozsef_Lukacs_Albert_Kulcsar_Andras_Spartathlon_finish_2013?utm_source=flash&utm_medium=watchoninda&utm_campaign=videoplayer

Hirtelen a nyakunkba kapjuk a magyar futótársakat,kísérőket,megölelgetnek,a nyakunkba borulnak és úgy örülnek nekünk,hogy nagyon annak hogy itt vagyunk,végigküzdve a távot,hogy nemsokára beérünk,az ő örömük megindító és megható,előkerül a magyar zászló is amit viszünk így hármasban közeledve Leonidasz Király Szobrához,ellenörzöm az arcomat,hogy nehogy sós cseppek legyenek a szemem alatt,mert milyen dolog már egy sírós,pityogós futónak a Király elé állnia mert a harcosok nem sírnak vagy eltüntetik időben a nyomokat,így érünk el a chipszőnyeghez ahol amat és András áthalad,én megállok 10 méterre,hogy lássam Leonidász Király arcát,de a görögök áttuszkolnak a célvonalon túlra,beértem,beértünk,nézünk egymás szemébe mi hárman,megöleljük egymást,nem kellennek itt már szavak,ugyanazt az utat jártuk be mind, ami annyival van az ember teljesítőképessége felett,hogy azt úgysem lehet elmondani és leírni és ez összeköt bennünket talán örökre,odavezetnek egyesével bennünket Leonidasz Király Szobrához,megfoghatom,megpaskolhatom a Király lábat és felnézve Rá csak két szavas üzenetemet küldöm Felé:Köszönök Mindent! J