Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 928 633 km-t sportoltatok
Fuss, hogy utolérjenek!

UB

Bozót | 2010-06-13 00:38:15 | 19 hozzászólás

Talán most, hogy már egy hét sincs hátra, írhatok az Ultrabalatonról is nyugodtan :)

Többféle gondolat és terv felmerült bennem, a lényeg az volt, hogy idén mindenképp szerettem volna jelen lenni ezen az eseményen valamilyen formában. Az egész egyéniben még nagyon sok, főleg a jelenlegi edzettségemmel, a kétnapos váltó egyedül (2x~100km) még mindig kicsit sok volna,legalábbis szintidőn belül teljesíteni,  és mire váltócsapat után néztem volna, felmerült az ötlet, hogy lehetnék bringás kísérő egyéni futó mellett.
Aztán a Mikulás kocogáson még csak mikulásvitamin-gőzös poénként, később már komolyabban is, elszegődtem Gyaloggalopp(Mazúr Béla) mellé, bár ő mondogatta, hogy nem akar komolyan versenyezni és nem is tudja, hogy kell-e neki kísérő. Aztán kitalálta, hogy bringázgassak csak egy jót és amikor már úgy érzi, hogy kellek akkor majd legyek ott :)
A trükkös csavar ott került a történetbe, amikor is Süni (Csapó András) kísérőt keresett. Egyszercsak kialakult az ördögi terv, hogy a verseny első felében Sünit kísérem (neki Boglártól lesz más), aztán utolérem/bevárom (a megfelelő aláhuzandó) Bélát és őt kísérem tovább a végéig, vagyis kb a második százason ahol már várhatóan elég fáradt és hisztis lesz ahhoz, hogy szüksége legyen rám :) Kíváncsi leszek, mekkora rönk kerül ebbe a kényes és precíz gépezetbe :P
Cuccaikról a futók gondoskodnak, én prezentálom magamat, a bringát és a saját cumómat. A bringa szegény elég lestrapált, de most kezelésbe vettem: a gumikat nem merem lecserélni, bár ezerévesek, de egyszerűen nem akarok hozzányúlni amig nincs vele baj (if it ain't broke don't fix it - ahogy a mondás is tartja); némi tisztogatás, csavarhuzigálás, lámpafelszerelés, váltóállítgatás történt, még akarok venni tartalék belsőket, egy gumijavító-készletet és össze kéne pakolni pár szerszámot is amire szükség lehet.
Térképeket is nyomtatok majd, biztos ami biztos :) Bár ugye a Balcsit kell követni...
Na, már csak annak kéne kiderülnie, hogy hogyan és mikor jutok a helyszínre...attól tartok, ez kb péntek délben lesz biztos.

19 hozzászólás

miki 5306 napja
miki képe

Majd cseréljünk telefonszámot, engem, remélhetőleg, kollégák és Merci fog kísérni autóval, ha szükség lesz műszaki segítségre vagy valami, akkor tudsz szólni. Egyszer Merci próbált engem kísérni még az Ujj Zoli féle háromnaposon, olyan 10 kilinél defektet kapott, onnét nem láttam :-) Összehaverkodott valami borászokkal, és egy pincében bulizott, megragasztották a bicaját, aztán később ért célba, mint én. Még szerencse, hogy hozott egy kis bort :-)

lbtibsz 5306 napja
lbtibsz képe

Telefonszámot cserélni bozóttal? Én is megpróbáltam egyszer! (Hú, de régen volt, vagy két és fél hete...később - de már későn  - aztán pótoltuk)

(-miki- kis szösszenete nagyon te'ccett! - most ez e veszély szerintem nem fenyeget, kizárt dolog, hogy bozótot egy futóversenyről bármivel is (legyen az akár borospince) el lehessen csábítani. (lefety-lefety D:)

Részemről innentől nem csak a futóknak, hanem a kerékpáros kísérőknek is szorítok majd (bozót mellett persze a villanygyáros hölgynek, meg a sérüléséből még gyógyulgató szfvár.-i ultrafutónak is!)

Sok sikert mindenkinek!

Bozót 5306 napja
Bozót képe

Miki, ez durva :) Sose kérj fel nemfutót kísérőnek! :))

 

Remélem nem kell majd technikai segítség, de azért cseréljünk számot, persze!

d.pancsi 5305 napja
d.pancsi képe

Ilyen sokat bicajozni sem könnyű,speciális emberke kell,aki mindenhez ért,bicaj,futás,lélek és borok :-) Még jó,h én csak 15 km-t futok naponta és a bringás kisérőm inkább csak szórakozik ezidő alatt.Futva is nagy kihívás az egészet végigcsinálni,de bicajjal is.Minden elismerésem :-)

Gandi 5305 napja
Gandi képe

A bringás kisérők általában a popójukra, és a csuklójukra panaszkodnak. De Bozót úgyis kitartó, semmi gondja nem lesz :-)

Hajrá! itt-ott találkozunk majd

Bélád meg ne hagyd nyígni! :-)

MungDaal 5305 napja
MungDaal képe

Bozót! Öreg gép nem rossz gép! A kónuszokat igazgasd meg, ha feszes lazítsd meg, ha kotyog húzz rá picit. Zsírzás is legyen, ne kelljen Bélának 163 km-en keresztül a géped nyöszörgését hallgatni! :) Ha már szép halkan suhan, akkor pöpec. A gumikat pumpáld maxra (ami rá van írva), ezzel is csökkented a traktor gumik okozta tapadási ellenállást, és talán a defekt esélye is csökken. Arról nem is beszélve, hogy ha már öreg elérett gumikon akarsz ülni ;) akkor inkább most száljon el a 4-4,5 bar-tól, mint örömködés közben. Én már jártam így! A külsőket tényleg hagyd a francba, csak szívni fogsz vele. A küllőket viszont masszírozd meg picit, nem lötyög-é valamelyik! Én a helyedben vennék 2db occsó belsőt, +villáskulcsok, +2db erősebb cipőkanál a százasból (külsőt levakarni) ha kell,+ PUMPA a következő benzinkútig, ott spricc maxra! De én tuti nem ragasztgatnék az út szélén a fődön.  Bár szerintem 80km után legkissebb gondod is nagyobb lesz a kerekeknél. ssszzz ...

Tudom, hogy Bozót elvből nem próbálgat ilyesmit otthon, de én a helyedben csak csinálnék egy próba 40-50km-es tekerést (2,5-3 óra, de így sem lesz elég élethű, mert ennél a tempónál nem nehezedsz annyira a nyeregre) az a Balatonvilágosi szakasz meg 163km/24h ...  A cél az lenne, hogy a teszt kör végére "csak" a két fenékcsontod sajogjon kicsit.

Persze valszeg csak én misztifikálom túl, lévén az én zérótoleranciás, Decathlonos, heti egy órás-könnyű terepen (lehetőleg csak aszfalton) igénybevételszintű sportnyergem, rosszul beállítva (alacsonyan), előlrecsúszva, 50 kilométeren érzéstelenít, 100 km-en sterilizál ...

stojesz 5305 napja
stojesz képe

Ha nem akarsz belső szerelni menet közben, akkor legjobb egy defektspray.

MungDaal 5305 napja
MungDaal képe

3000.--ér ...
Két belső, az a kis guggolás pedig külön jól fog esni ...

stojesz 5305 napja
stojesz képe

Háromezerért meg ne vedd! Bő ezresért van már, és nem csak egyszer használatos. De csak javaslat, hogy ne az éjszaka kellős közepén kelljen azt a néhány kis guggolást megejteni :)

gyaloggalopp 5305 napja
gyaloggalopp képe

Bozót, nem lesz rönk! Vagy esőerdő, vagy semmi! Emlékezz vissza, meséltem, hogy 2 éve két belső és egy külső ment rá a derbyre (az volt a ragtapaszos-szigetelőszalagos sufnitunning bringa, amivel az utolsó 20 kilométert felnin, az utolsó kettőt meg futva tette meg a haver, mert leolvadt a külső a felniről), azelőtt Yu bringája a fán maradt majdnem, illetve a lánc és a kerék sem volt kompatibilis pár kilométer után, OJ illetve SK bringáját autópályán hagytuk el, OJ-nek a BéPoBu-ra kompletten az első fékje is ráment mellettem... mit mondjak még? Böki tavaly megúszta. :-D

 

Azért majd némi helyet hagyj a bringádon pár puszedlinek! Te is ehetsz, ha szereted - Böki unalmában majdnem mindet megette tavaly... Huhuhuuuu, jó kis páros leszünk! Csak beszélj majd eleget! Ja, mégegy: a Balaton mellett NEM TÉVEDÜNK EL! Bízz bennem! (Gonosz vigyor szmájli) :-Đ

 

 

MungDaal 5305 napja
MungDaal képe

Jíííííhaaj!!! Micsoda buli lehetett! Az ilyenekért érdemes edzeni! ;)

Ebből a rövid leírásból is látszik, hogy nagyon rákészültetek! :DDD
Bozót! Mars vissza a sufniba bringát szerelni! :)

miki 5305 napja
miki képe

miki 5305 napja
miki képe

Hajrá Bozót, itt a minta!

Bozót 5305 napja
Bozót képe

Mung, köszi, hogy így aggódsz, de szoktam tekeregni :) Lydérch pl tudná emlegetni, mikor elindultunk Szentendrére bringával és meg se álltunk Visegráddig, mert Szentendre túl közel volt :P :))) Aznap 160km került bele...  Vagy a dupla Velencei-tókör utáni nap dombos 50km átmozgatónak :)) Szoktam ilyen marhaságokat, ugyanúgy vagyok vele szerencsére, mint a futással: optimumon tolva nulla gyakorlatilag fájdalommentesen megyek messzire.  

/önfényezés vége :P

Szerszámot viszek, gumit viszek, pumpát viszek. Váltók, fékek átnézve, csavarok meghúzgálva, ennyi.

Béla, te egy átok vagy konkrétan :)

Bozót 5305 napja
Bozót képe

az a nulla nem kell oda...

mjoci 5305 napja
mjoci képe

Tavaly november végén amikor futottam egy hosszabbat Galoppal, a viztartályom szakadt ki a hátamon.
Legalább két pótbicaj legyen nálad.:))))))))))

gyaloggalopp 5304 napja
gyaloggalopp képe

Méghogy én átok! Gergő barátomnak az összes vize és kajája elfogyott egy hegy tetején - már csak 20 kilométer volt vissza a 60-ból. No ehhez meg mi közöm? :-D

 

Figyu, Bozót! Szerintem Bökivel társalogj, eddig ő az egyetlen, akinek nem volt semmi baja. Talán erősebb a védőszelleme, mint az enyém? Remélem, nem, mert ő esőt akar a hétvégére, én meg napot. Báááár... lehetne akkor szivárvány! :-D

kria 5301 napja
kria képe

Na de Galopp! Nekem sem lett konkrétan SEMMI bajom melletted - már ha azt a 4-5 idegrohamot leszámítjuk :)

monique 5301 napja
monique képe

"ugyanúgy vagyok vele szerencsére, mint a futással"

ez egy érdekes dolog. én a bringán kívül az az úszással (meg a túrázással) vagyok úgy h kapásból akármennyi megy. a futásnál meg hónapokig tartott ide eljutni, és még most is fejlődnie kell az ízületeknek.

speciális sport ez, na..

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2018-06 hó (1 bejegyzés)
2018-05 hó (1 bejegyzés)
2016-07 hó (1 bejegyzés)
2015-10 hó (1 bejegyzés)
2015-08 hó (1 bejegyzés)
2015-06 hó (1 bejegyzés)
2014-10 hó (1 bejegyzés)
2014-09 hó (2 bejegyzés)
2014-07 hó (2 bejegyzés)
2014-06 hó (1 bejegyzés)
2014-05 hó (1 bejegyzés)
2014-02 hó (1 bejegyzés)
2014-01 hó (2 bejegyzés)
2013-12 hó (1 bejegyzés)
2013-10 hó (2 bejegyzés)
2013-09 hó (1 bejegyzés)
2013-08 hó (1 bejegyzés)
2013-07 hó (2 bejegyzés)
2013-06 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (3 bejegyzés)
2013-03 hó (3 bejegyzés)
2013-02 hó (2 bejegyzés)
2013-01 hó (2 bejegyzés)
2012-12 hó (1 bejegyzés)
2012-11 hó (1 bejegyzés)
2012-10 hó (2 bejegyzés)
2012-09 hó (1 bejegyzés)
2012-07 hó (1 bejegyzés)
2012-06 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (2 bejegyzés)
2012-04 hó (2 bejegyzés)
2012-02 hó (1 bejegyzés)
2012-01 hó (1 bejegyzés)
2011-12 hó (3 bejegyzés)
2011-11 hó (3 bejegyzés)
2011-10 hó (3 bejegyzés)
2011-09 hó (4 bejegyzés)
2011-08 hó (3 bejegyzés)
2011-07 hó (4 bejegyzés)
2011-06 hó (4 bejegyzés)
2011-05 hó (3 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2011-03 hó (4 bejegyzés)
2011-02 hó (2 bejegyzés)
2011-01 hó (7 bejegyzés)
2010-12 hó (2 bejegyzés)
2010-11 hó (8 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (6 bejegyzés)
2010-08 hó (9 bejegyzés)
2010-07 hó (3 bejegyzés)
2010-06 hó (7 bejegyzés)
2010-05 hó (8 bejegyzés)
2010-04 hó (5 bejegyzés)
2010-03 hó (12 bejegyzés)
2010-02 hó (2 bejegyzés)
2010-01 hó (10 bejegyzés)
2009-12 hó (2 bejegyzés)
2009-11 hó (1 bejegyzés)
2009-10 hó (3 bejegyzés)
2009-09 hó (4 bejegyzés)
2009-08 hó (4 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)
2009-05 hó (1 bejegyzés)
2009-04 hó (1 bejegyzés)
2009-03 hó (1 bejegyzés)