Nem mennék vissza a dínókig, de legalább egy héttel a túra előtt vetette fel Skia, hogy menne a Mátrába, ha akadna útitárs. Akkor még úgy láttam, nem fog összejönni, aztán mégis úgy akarták az égiek, no meg a szüleim, hogy szabad legyek szombaton. Skiának nem kellett kétszer mondani, hogy menjük :-)

Reggel gyors tejeskávé, állatkák rendezése és már jött is értem a Skia-mobil. Reggel erősen gondolkoztam, hogy is csináljam a kajálást, hiszen bő két hete tartom a lájtos harcos étrendet, de komolyabb hosszú futás nem volt azóta. Úgy döntöttem, nem kockáztatok az "éhezéssel" és eltettem egy pohár joghurtot (valódi, tejből és gyümölcsből készült) néhány szem keksszel (háztartási rettenet :P) amit az autóban meg is eszegettem. 

Útközben felvettük Skia ismerősét, Líviát, akiről megtudtam, hogy nem sokat futott még hegyen, ráadásul cukorbeteg. Az odaúton jót csevegtünk a csajokkal, Mátrafüredre érve megállapítottuk, hogy rengetegen vannak, egész fent a központnál tudtunk csak parkolni. Hosszas szöszölés után indultunk el - mitvegyekfel, amitakarsz,  mitvigyünk, kellekaja, mennyivíz, kellemellény, kellesál, minekaz, éshafázok, kellesapka, vangyógyszered, holazsepi, mennyipénzkell, nagyatáska, nemnagyaz, éshanemhozol, majdmivisszük, hozomén, jóvanakkor, mennyünkmá....

Nevezés, mosdó, indulás...

Skia megindul, kocogunk, rengeteg az ember, de szép a havas táj. Latolgatjuk, meddig lesz ilyen tömeg, mennyivel lesz nagyobb hó a hegyen, csúszik-e majd, stb. A patakátkelések miatt már előre aggódom, no meg a Kékesről lefelé majd a piroson, tuti ki lesz járva, csúszik majd minden...  A lányok nem hagyják magukat idegesíteni, haladunk, bár lassan. Bevárjuk Livit, együtt vagyunk vagy mi a szösz, de egyre világosabban látom, hogy nem lesz ez így gömbölyű. Hamarosan számomra is kiderül - volt róla szó, de valahogy nekem elsőre nem így jött le - hogy Lívi egyáltalán nem futott még szintes terepen...itt meg 900szint 25kilire....Nice!

Igyekszem átprogramozni magam, hogy akkor gyalogtúra lesz, de Skia csak fut :P Lajos-forrásig is izgi az út, akrobata-mutatványok a patakátkeléseknél, várakozás, csúszkálás, de szép az erdő, halleluja.  Az EP-nél még minden szép, sok időt vesztünk, na bumm, ráérünk...Továbbhaladunk, mélyül a hó, változatlan a tömeg, de szép az erdő, halleluja...

Vörösmarty th. , Lívi jól lemaradt....affene, eddig mondogattuk, hogy együtt megyünk....Várunk. Iszunk teát. Várunk. Kezdek aggódni, de feltűnik a csaj és jól van. Az eddig terepet is nagyon durvának és fárasztónak találta (első terepnek az is!), némi lelkiismeret-furdalással, de megbeszéljük, hogy átnevez a rövidre és nem jön velünk tovább. Lelkére kötjük, hogy ne egyedül menjen, az hiányozna csak, hogy rosszul legyen....

Mielőtt kockára fagynánk, elindulunk. Nem örülök, hogy elváltunk, de remélem, hogy minden rendben lesz. Még mélyebb a hó, gyönyörű az erdő, csak ez a tömeg...halleluja

Fut, gyalogol, botladozik, előz, repeat...

Pisztrángos EP - ég a tűz, pecsét, az asztalokon zsíroskenyér hagymával...frászba a harcosokkal, turista vagyok, zsírosdeszkát eszem!  Be is nyomunk vagy kettőt, már csak tea kéne hozzá, helyette van rohadt hideg víz a zsákban. Ha már bűnözök, csináljam nagyban, elfogadom Skia fél Bounty csokiját.

Most kezdődik csak a show, irány a hegyoldal! Nem könnyű haladni a hóban, de egész jól megy, no nem egy világbajnok tempó, de bírnám erősebben is és ez jó érzéssel tölt el. De nem faszagyerekeskedek, haladunk szépen, együtt. A nyeregben brutál hideg van, próbálkozik a napocska, szikrázik a hó, halleluja...

Még egy nagy mászás, kedvem lenne tolni neki ameddig bírja a gép, de lehűtöm magam, szép nyugisan kaptatok felfelé olykor lassabb túrázókat előzgetve, Skiával a nyomomban. Menthetetlenül elérjük a Kékest, társamnak igaza lesz, még a nap is kisüt a kedvünkért. Kissé irigylem a fent szánkózókat, síelőket, de hamar fázni kezdünk így nem fantáziálok hanem indulunk tovább. És akkor eltévesztem az utat...halleluja :(

A fene tudja, miért gondolom, hogy a szanatórium mögötti piros kell nekünk, nem megy arra senki, csak pár srác, de ők is vacillálva. Megyünk párszáz métert, aztán leesik a tantusz, hogy ez a piros nem az a piros, és nem is piros kéne hanem kék...Hátraarc, halleluja...

Rendesek vagyunk, ha már elcsesztük (elcsesztEM) nem vágunk le, visszamegyünk a parkolóig és a korrekt útvonalat követjük. Ez a rész az abszolút kedvenc, kásás porhó, jó mély, puha és szerencsére lefelé kell menni benne :-) Magamhoz képest suhanok, hülye vigyorral a képemen ugrálok, csúszok, rohanok, élvezem, mint kiskutya a fülvakarást...halleluja

Aztán csak jön a piros, letaposott hó, jég, patak, ésatöbbi. Visszaveszünk a lendületből, kocogunk, gyalogolunk, csúszkálunk, ahogy épp sikerül. Az elkavarásnak és a pontokon vacakolásnak köszönhetően újra előzzük a már egyszer (kétszer) elhagyott túrázókat. Kiröhögnek. Lesz@rom. 

Egy-két szakasz nagyon csúszos, még kötelet is tettek ki a szervezők, hogy legyen biztonsági kapaszkodó, sőt, kis zsákban hamu is van, megszórjuk az utat, már alig csúszik.  Szaladós részen egyszercsak Jaat köszön ránk, az XL-t tolta csak kicsit "beszakadt" :P  Jól jöttünk neki nyúlnak, lökdösnénk előre, de inkább lobog utánunk. Innen már csak gurulunk (olykor csúszunk) lefelé, a végére Jaat lemarad, Skia meg már érzi a célszagot, mert robog előre mint a gép :-) Én maradok az eddigi kocogótempómnál, jó ez így. Cél. Kerek hat óra. Halleluja

(A célban már várt minket Lívi, és nem mondta, hogy nem jön többet :-) 

A kajához még: hazafelé eszegettük Skia virslis gombócait, itthon később vacsi, másnap visszatértem a harcoskajához. Bizonyára ment volna a túra zsírosdeszka nélkül is, de az élvezetfaktorhoz nagyban hozzájárult :-)