Furát tapasztaltam tegnap és aztán ma is. Még mindig "nyögöm" kissé a hétvégét kajaügyileg, nem feltétlenül eszem többet, mint máskor csak épp evés után percekkel már kopog a szemem. Emellett szomjas is vagyok elég sűrűn. A kajával azért nem akarok elszállni, hátha most Sárvár adott egy kis lendületet az anyagcserémnek :)

Na, de hogy mi volt a fura? A kávé! Szoktam inni időnként, jó bő lére eresztve, amerikai stílusban, sok tejjel, de inkább csak az íze, illata, hanulata kedvéért, nema koffeintartalomért. Eddigi tapasztalatok alapján mintha nem is hatna rám semmit. Vödörnyi presszókávé után is tudtam édesdeden aludni a jegyzeteimen :)))

Sárvár előtt viszont kb 2-3 napja nem ittam kávét és azóta is tegnap először egy nagyon szolíd adagot. Alig telt bele egy negyedóra és idegesség, kézremegés....ijesztő volt. Később elmúlt, de pocsék érzés volt. Nem voltam totál biztos benne, hogy a kávétól, hiszen korában sose éreztem semmi hatását, így ma reggel ismét bepróbálkoztam a szokásos "macikávémmal" (duplaannyi tej, mint kávé) és megismétlődött ugyanaz, mint előző nap. 

Asszem veszek koffeinmentes kávét....

Tehát amit mindenki vár vagy ami senkit se érdekel - bezsámoló!

 Kezdjük az előzetes tervekkel, megelőző napokkal, hetekkel, hónapokkal (ígérem, röviden) 

Tavaly is szerettem volna lejutni Sárvárra, de nem jött össze, de akkor elhatároztam, hogy idén mindenképp ott leszek. Akkor még 12órásban gondolkoztam, de aztán a balatonalmádi 12órás után úgy éreztem, egy 24óráson nem akarnék 12óra futás után ott lézengeni és irigykedni, valamint hogy tudnom kell, milyen érzés fél napnál is többet futni egyben. A felkészülés elég bozótosra sikeredett (majdnemhogy lydérchesre) vagyis gyakorlatilag felkészületlenül vágtam bele az egészbe. Ennek megfelelően nem voltak nagy terveim :) 150km-t akartam megfutni, álomcél pedig a 100mérföld vagyis 161km lett volna. Visszagondolva, ha nem követek el amatőr hibákat, simán sikerülhetett volna az álom!

 A verseny előtti nap kezdődött az amatőr hibák sora. Sőt, már korábban, hiszen egész héten nem aludtam eleget. Aztán pénteken még elmentem este tanfolyamra, nem ettem eleget, hiába feküdtem le időben nem sikerült elaludni. Mivel szombaton mentünk le kocsival Sárvárra, így hajnal 4-kor szólt is az ébresztő, busz, metró, vacogva várakozás Blue-ra a Moszkva téren, majd 3 órás autóút megállás nélkül..... A helyszínen már sok ismerős készülődött, jó volt látni őket, beszélgetni pár szót, sok sikert kívánni nekik. A rajt/cél kapu már állt, a chipszőnyeget és a hangosítást állítgatták, a frissítőket pakolták a szervezők, miközben a futók beszélgettek, sétálgattak, néhány utolsó egyeztetést intéztek a segítőkkel, néhányan bemelegítettek, ruházatot igazítottak. Már ekkor érződött, milyen csodálatos hangulata van ennek a versenynek. A környezet is tökéletes volt, a sárvári vár látványos hátteret adott a küzdelemhez, különösen éjjel, kivilágítva. A pálya aszfaltja ugyan nem volt tökéletes, de engem nem zavart. 

Felvettem a rajtszámom - ami mellé kaptunk egy remek technikai pólót és Spuri zoknit is - átöltöztem rövidnaciba és pár rövid társalgás után már állhattunk is a rajthoz. Gyula rövid köszöntőt mondott és elrajtoltunk. A nagy tömegrendezvényekhez képest maroknyi volt a mezőny, de hát az ultrafutás nem is kifejezetten tömegsport :) Az elején még mindenki frissen, vidáman, vigyorogva futott, a szurkolók lelkesen bíztattak, beszélgettünk, ismerkedtünk. Jó volt rácsodálkozni az eddig csupán netről ismert futótársakra és élőben is váltani néhány szót, és persze jó volt együtt futni rég nem látott ismerősökkel is. Nem sorolnék fel mindenkit, mert biztosan kihagynék valakit annyian bíztattak, drukkoltak. A teljesség igénye nélkül, fura volt Yoyoot a másik oldalon látni, jó volt újra látni Szászi Tomit , akit a tavalyi Böszme után már sosem fogok elfelejteni :) akárcsak Balogh Ádit, jó volt Krisz porfelhője után nézni , Boros Mikit személyesen is megismerni, Lőw Adrással kezet fogni, Szőnyi Ferenccel két szót váltani, Csike szorongatós lelkesedését érezni :) , Makai Viki örök mosolyát látni, Mateve és Pecsenye őszinte bíztatását hallani, Yu küzdelmét látni, Éva néninek szurkolni, a segítő hozzátartozók profizmusát élvezni, Berzsótól kikapni, önmagamat legyőzni, a porba hullani és a semmiből feltámadni .... és a végén Farkas gratulációjától elérzékenyülni. A dobogó, a kupa és az érem már csupán hab volt ezen a tortán. Ezzel be is bizonyítottam tudományosan, hogy az ultrafutás habostorta :D 

Na, de vissza a versenyhez. Az eleje könnyedén ment, jöttek a körök lazán, aztán jött a meleg is ahogy a napocska egyre feljebb kúszott az égen. Kora délután igazán meleg volt, árnyék csupán egy rövid szakaszon adatott, ez sokak teljesítményét vetette vissza. Voltak persze "gépek", mint Szőnyi Feri akit nem hiába emlegetnek Racemachine néven :) Elég rosszul esett a meleg nekem is, próbáltam viszonylag sok folyadékot fogyasztani, de utólag visszatekintve botrányosan keveset ittam (először 9óra elteltével voltam a mellékhelységben, akkor is röviden) . Fehér baseball sapit viseltem amit egy idő után elkezdtem néhány körönként vizezni és az arcomat is gyakran megmostam. Kizárólag a központilag rendelkezésre álló frissítőkből szándékoztam élni, de végül "becsúszott" pár tea, egy főtt krumpli ás pár falat pizza is Farkasék sátránál hajnalban. Ahogy ment le a nap, úgy tudtam egyre többet és tempósabban futni. Jól ment és jól is éreztem magam. Emlékszem, egyszer az engem épp megelőző Mikinek odaszóltam egy Hajrá!-t és rosszallóan nézve azt mondta fejcsóválva "Ez nem a hajrázásról szól" :D Persze, hogy nem, de most mondjam, hogy Túlélés! ? :)

 A 12órások és a váltók már a verseny végéhez közeledtek,Yu-val, Gurdon Évivel kocogtunk egy darabon, aztán egy elsőbálozó 12órás versenyzőnek nyulaztam az utolsó 3 körében, majd következett egy gratulálós kör a 12órásoknak. Talán jó is volt ez a kis pihenős szakasz. Az első 12 órában 80kört futottam ami a tavalyi 12óráson elért 88km-hez képest szerintem jó, az álomcélhoz viszont kevés. Amikor magunkra maradtunk a 24órás mezőnnyel, meg kellett állapítsam, hogy bármilyen felkészületlen voltam is, a többségnél jobban álltam fizikailag : nem futottam el az elejét, az örök problémás bal bokámtól eltekintve nem fájt semmim (enyhe húzódós valami volt még a jobb térdhajlatnál amire Farkaséktól kapott jégzselét használtam sikerrel), nem volt vízhólyagom, nem volt gyomorproblémám, tehát csak futnom kellett. Azért persze az idő előrehaladtával a fáradtság is épp elég nehezítő tényező volt :) Éreztem, hogy fáradok, nem izomzatilag, inkább fejben, no meg fogyott az energia úgy általában. Így utólag, azt gondolom, nagyon kevés volt a frissítés és még nagyobb gond volt az előzetes kialvatlanság. A lendületes haladás után egyszercsak olyan megborulást produkáltam, hogy magam is meglepődtem. Bökit láttam sétálni és mellé álltam le megkérdezni, mi a baj. Sajnos neki is, mint sokaknak, a gyomrával voltak gondjai. Örültem, hogy nekem legalább ilyen bajom nincs, csak a fáradtság, de mire elsétáltunk a Farkas rezidenciáig már nem láttam tisztán, szédültem, vacogtam és hányingerem volt, így leültem picit. A piciből végül lefekvés lett és egy háromnegyed órás kör.... Yoyookát kértem, hogy rugdosson fel negyedóra múlva, majd félig alvásszerű borzalomba süllyedtem. Arra riadtam, hogy Yoyoo kelteget és valaki (talán Csike?) mondogatja, hogy Berzsó rója a köröket és már többel megelőzött. Normál esetben ez a hír feltüzelt volna, de ahhoz nem éreztem elég erőt, hogy egyáltalán felálljak. Egészen szürreális volt, próbáltam elképzelni, hogy feladom és elmegyek Blue sátrába aludni és kész, vége, de egyszerűen nem ment. Futni akartam, de előbb a szédülést és a hányingert kellett elintéznem. Yoyoo és mások mondogatták, hogy talán ennem kéne, és tényleg, egy kis levest belapátolva egy fokkal jobban éreztem magam. Visszamásztam a pályára, vastag pulcsiban, vacogva futni kezdtem és csodák csodája, ment! Hamarosan erőre kaptam, zombiztunk Mikivel, csodáltam a Racemachine team-et, élveztem a Futóbolondok és a kitartó szurkolók támogatását. Később még egyszer előfordult a beájulós, szédelgős jelenet, de ekkor már csak leültem néhány percre, ittam egy teát és mentem tovább. Az utolsó néhány óra küzdelmes, de egyben csodálatos volt. Visszatértek a többé-kevésbé kipihent 12órások és beálltak szurkolni, bíztatni, frissíteni. Yu olyan friss volt, mint aki semmi megerőltetőt nem csinált előző nap :) Szegény Berzsó a második holtponttal küzdött, Csike pedig próbált feltüzelni, hogy most meg tudnám előzni. Inkább becsületből próbáltam felvenni a harcot, de nem igazán volt erőm keményebb köröket futni. Jó volt látni a Mátrabércről átruccanó Lupusékkal kibővült Futóbolond kompániát ahogy mindkettőnknek lelkesen szurkoltak, bár bizonyára Berzsó győzelméért szorítottak csendben ;-) Nem is versenyszellem volt igazán ami feltámadt bennem, nem bántam cseppet sem, hogy Berzsó mögött végzek majd, de buli lett volna felfutni rá és együtt célba érkezni. De nem így lett. Az utolsó két órában végül csak rámvert még egy kört :) de már nem igazán küzdöttem. Az utolsó fél órában aztán fegyverszünetet ajánlott és mentünk együtt egy-két kört. Jót nevettem Lőw Andrison aki meglátva minket békésen sétálni, pompomlányokat megszégyenító bíztatásba kezdett :) A végére Berzsó elszaladt, így egyedül mentem, a sátornál levettem a cipőt, mert Mjocinak megígértem, hogy a végét mezítláb futom és épp belefért egy egész kör, plusz pár méter a frissítősátrakig, ahol megálltam és már meg is szólalt a tűzoltó sziréna ami a verseny végét jelezte. Tettem egy tiszteletkört visszafelé, gratuláltam és nekem gratuláltak, Farkas pedig kis híjján megkönnyeztetett :) Szép volt srácok! Eredmény : 147 kör és 58méter = 151,6 km Korosztályos 3.hely (na ja, nem voltak többen :) Azért vicces volt ez a korosztályos dobogó! Mindhárom fokán elsőbálozó állt :) csak épp Böszörményi Edit egy félmaratonnal lealázott minket :D Másnap: izmok, izületek teljesen rendben, bal boka kissé érzékeny, de semmi egyéb mozgásszervi probléma nincs. Egyszerre nem tudok sokat enni, viszont étkezés után 10perccel már megint éhes vagyok és még este is egy lukkal beljebb kellett csatolnom az övet a nadrágomon, hogy ne csússzon le. Tanulság: Ha szinte nulla felkészüléssel ilyet tudok futni, ideje lenne megtisztelni a versenyeket egy tisztességes felkészüléssel és megnézni, mire is vagyok képes valójában, ha nem bénázom el. Aki sokat akar futni, aludjon eleget! A kimerültség nem jó dolog, hát még egy ultraversenyen. Ha tizenezer kalóriát égetünk el, ne gondoljuk, hogy egy-két ezer kalória bevitele elegendő lesz. Amatőr hiba mind. Előre egy még sikeresebb és okosabb teljesítésért!

Vasárnap az rendes évi Vivicitta volt terítéken ahova idén kicsiny utódaimmal látogattam ki.

 Le a kalappal a srácok előtt, hogy így bírták azt a rengeteg gyaloglást: 

• - reggel a buszhoz, - elterelt troliról Hermina útnál leszállva át az egész Városligeten,
•  - oda-vissza ezerszer a Felvonulási téren (izé, 56-osok tere vagy mi)  
•  - Vivi gyaloglás "versenyszámban" 3,3km a Ligetben,
•  - még néhány oda-vissza a téren, játszótér, csúszda, ugrálóvár,
•  - át a Ligeten a Hungária krt-ig,
•  - busztól haza.  (ismeretlen ismerősök kedvéért, 3és fél, illetve 5és fél éves skacokról van szó)

A két rövidebb futótávot átengedtem Lydérchnek, mi a Kisbozótokkal addig szurkoltunk, játszottunk, sétáltunk, rágcsáltunk, gyalogoltunk. Nagyon élvezték az egészet, riszálták a hátsójukat a zenére és tapsikoltak a futóknak a lelátóról, aztán körülnéztünk a kiállítók sátrainál (egészen az Abonett rágcsákig el is jutottunk :P), majd megtámadtuk a nagy csúszdát és az ugrálóvárat is. Hosszas vacillálás után megszületett a döntés, hogy megyünk gyalogolni, így beneveztem a gyerkőcöket és kissé megkésve, de a gyaloglók után eredtünk. Lánykát cseppet leombozta ugyan, hogy a végén vagyunk, de azért hősiesen legyalogolták a távot, majd a célban nekiestek a kapott nasinak.  Amíg anya (én) a hosszú távot futotta, a srácok Lydérch-cel játszótereztek. Állítólag egészen elviselhetőek voltak :)

 Ami a futás részét illeti: Jó kis buli volt. Tudtam, hogy sok ismerős lesz, Pocokharcsával, Mirával és másokkal össze is futottunk a rajtnál és röviden morfondíroztam rajta, hogy a buli kedvéért velük kéne maradni és együtt örömfutni, de aztán ahogy elrajtoltunk, nagyon kedvem volt a saját tempómat menni és kicsit kifutni magamból az addigi tötyörgést :) Steve-et követve kiverekedtem magam a lassabban haladó tömegből (itt megjegyezném, hogy soha nem fogom megérteni, miért kell a lassú futóknak és a kisgyerekeknek az első sorokba beállniuk, hogy aztán letapossák őket), de az Andrássy út végénél már kezdett nagyon begyorsítani így inkább visszaváltottam és saját tempóban haladtam az árral. Kellemes futás volt, bár szokás szerint éhesen sikerült nekiindulnom, így erősebb tempót nem bírtam volna, de az 5:30-as átlag csak meglett és így 1:06 körül lett a vége. Nem vittem órát, de a velem rajtolók szerint 4 percet slattyogtunk a rajtfolyosóban, a bruttó célidőm pedig 1:10 volt. Mellesleg ez még Vivi PB-nek is nevezhető, mert eddig még nem futottam 1:10 alatt. Azért az 59:59 még jobban mutatna :) Befutó után visszakocogtam szurkolni az ismerősöknek, majd visszaszereztem a gyerkőceimet és vonultunk haza. Közkívánatra átgyalogoltunk az egész Ligeten ismét és villamosoztunk valamint metróztunk egyet mielőtt a buszunkra szálltunk volna. Bevallom férfiasan, jobban elfáradtam mintha maratont futottam volna....

Gratula mindenkinek, találkozunk Sárváron!

Csak most olvastam ezt a cikket és a hozzászólásokat és elgondolkodtam, mi is az én álláspontom. Egyelőre nincsenek kirakva a futóeseményeken szerzett bigyók, bár néhány érem egy nem használatos ajtó kilincsén lóg, meg időnként a gyerekeim nyakában :) 

Egyrészről tetszik az ötlet, hogy emlékül, motivációnak vagy csak egyszerűen dekorációnak kitapétázzam a rajtszámokkal a falat, másrészt viszont furának tűnne a nem túl jelentős sportteljesítményem ilyetén "reklámozása". Persze, persze, tudom, hogy az számít ami nekem fontos, nem az ami világklasszis, de mégis. Talán ha eljutok olyan magasságokba, amire már komolyan büszke leszek, akkor annak emléket állítok ilyen módon :)

A pólókból készített ágytakaró/falvédő viszont nagyon tetszik, bár egyelőre elhorjuk őket simán.

Ma megállapítottam, hogy bár még mindig az akácerdő a legkevésbé praktikus mezítlábas edzésre, de így a tavasz derekán a nyárfaerdő sem egészen szerencsés. Bizonyára mindenki ismeri a nyárfákról ilyentájt tömegekben potyogó rügyeket vagyis a rügyet borító kis "kupakokat". Nem lenne velük semmi bajom, sőt még a nyárfák igen jellegzetes "rügyezős" illatát is kedvelem, no de ezek a kis dögök egy határ ragacsos, kininsárga mézgával vannak béborítva, aminek köszönhetően több rétegben ragadnak az embör talpára és szinte lehetetlen eltávolítani őket. Olyan cucc ez, mint a propolisz (naná, hisz abban is ez van, meg még sok más)  minden sárgás színű lesz tőle és ragad rettenetesen. A fél óra kocogást a nyárfáknak köszönhetően közel negyedórásra nyúlt zuhanyzás és hasonló időtartamú zuhanytálca-sikálás követte :)

Tényleg kéne egy VFF :)  (bár akkor meg azt kéne sikálni...)