Prológ

Stojesz már mesélt az útvonalról, így meg sem próbálom felidézni a községek sorrendjét és hogy pontosan ki-mi-hol volt, csak úgy szokás szerint hadoválok itt az egész hétvégéről, a sporttársakról, barátokról, segítésről, buliról és persze a futásról.

Azt már a jótékonysági futás tervének megszületésekor tudtam, hogy most nem csupán egy rövid szakaszon akarok csatlakozni a csapathoz, így kis családomnak időben beadagoltam, hogy anyuci hétvégén fut, ha törik, ha szakad. Ebből végül annyit voltam hajlandó engedni a házasság oltárán, hogy vasárnap Nagyvázsonyban elköszöntem a csapattól és hazaindultam. Nagyon sajnáltam, de most evvan. No, de ne szaladjunk előre...

Pénteken - jó szokásomhoz híven -  megpróbáltam három napnyi tennivalót egy napba sűríteni, így végül este kilenckor álltam neki főzni a hétvégére (igen, ilyen kis rendes vagyok, hogy hagyok itthon kaját a Zuramnak) A rohadék kacsa sose akart megsülni, közben összecsomiztam a sütiket, előkészítettem a cuccom reggelre, stb. Jól kiröhögtem a késő esti időjárás-jelentésben hófúvást ígérgető hölgyikét és egy órakor le is feküdtem....

Első (felvonás) nap

........fél hatkor fel is kelhettem, naná, hogy havas tájra, hóesésre :P Mikor már a kocsival hadakoztam, felhívott Mjoci, hogy gáz van, talán nem tud jönni :(

Araszoltunk a főváros felé a havas úton és egyre biztosabb voltam benne, hogy elkésem a vonatot(közben Joci újra hívott, hogy sajnálja, de nem megy). A metrón már lemondtam róla, mikor látom, hogy Lencsés Éva nénire megszólalásig hasonlító hölgy beszélget mellettem és társával a 8:06-os vonatot emlegetik mérgelődve. Nem volt véletlen, Éva néni volt és Sanyi :) A remény hal meg utoljára ugyebár, ezzel a jelszóval startállásba helyezkedtünk a metróajtóban és 8:03-kor kirontottunk a szerelvényből a Déli pályaudvaron. Innen szerintem világcsúcsot javítottam jegyvásárlásban és civil ruhás-hátizsákos peronsprintben, ugyanis elértük a 8:06-os vonatot és jegyem is lett!  

Beszélgetve hamar eltelt az idő Fehérvárig, ahol a hóban-latyakban tocsogva, de hamar elértük célunkat vagyis a rajtot. Jó hangulatban, bár néha kissé dideregve készültünk, jó volt látni a sok ismerőst, mindenki hozta a szokásos (értsd:idétlen) formáját :) Örültem az új arcoknak, az eddig csupán edzésnaplókból ismert sporttársaknak is! Még némi szervezkedés és a gyerekfutam után hamarosan útnak indultunk. Muris volt, hogy a sok profi mind nyári cipőmodellekben tolta, tehát az első kilométeren menetrend szerint beázott kb mindenkié a pocsolyáktól és a havas latyaktól :)  A hangulat szupi volt, dumálgatva, egymást heccelve teltek a kilométerek, VéghAttit - meglepetésünkre - nem tartóztatták le a rend őrei, a csapat többé-kevésbé együtt haladt, a felvezető rendőrjárgány és a kísérő autó is megtalálta a helyét, valamint pár kilométer után szinte mindenkinél megszületett a döntés az időjáráshoz legpraktikusabb öltözetet illetően. Nálam ez némi vetkőzést jelentett, két technikai réteg és a böszmés széldzseki pont elégnek bizonyult. A szélnek köszönhetően időnként felvettem a kesztyűt és néha a sapit is, de később melegnek éreztem és levettem. Ez még párszor megismétlődött a nap folyamán. Az idő szeszélyeinek jobban kitett útszakaszokon igencsak ledermedt a lábam, különösen a jobb (ugyanis arról fújt a szél :) Valószínűleg ez és talán a kicsit szoros cipőfűzés okozhatta a másnap reggel érzett enyhe fájdalmat lábközépcsontjaim és a lábujjak környékén. De ez részletkérdés :) 

A társaságból igazából senkit nem akarnék kiemelni, mert biztosan kihagynék másokat akik ugyanúgy említést érdemelnének. Természetesen extranagy tisztelet jár a legtapasztaltabbaknak, Éva néninek, Pali bácsinak, no és az ultrakemény lányoknak (khm...ifjú asszonyoknak) Matevének és Bense Krisztinek!

Tulajdonképp, mit is írjak? Futottunk, futottunk, futottunk, közben haladtunk településről településre, volt ahol vártak, de több volt ahol nem, mentünk, dumáltunk, viccelődtünk, frissítettünk és újra mentünk.Azt hozzá kell tegyem, hogy ahol várt valaki (polgármester, alpolgármester, megyei közgyűlés valakije, stb) az minden alkalommal nagyon kedves volt, elismeréssel szólt a megmozdulásunkról, ezt igazán értékeltük, szerintem. A csapat rohamosan fogyatkozott ahogy nőtt a megtett táv, sorra köszöntek el tőlünk a sporttársak, de a kis csapat csak ment tovább a távoli cél felé. Pocokharcsával kocogtam egy darabon, Ősitől ő aztán hazafutott még! 

A szürkület közeledtével kezdtem - leginkább fejben - fáradni, kicsit szétesni és bekéredzkedtem az egyik autóba, de szinte rögtön frissítő-pihi következett, így felszerelkeztem láthatósági mellénnyel és futottam tovább. A bazi főút szélén aztán kicsit leeresztettem, hiába próbált Pecsenye motiváló célzattal társalogni :) így inkább behuppantam a kisbuszba minthogy a csapat végén kullogjak. Nem verseny.

Nagyon jólesett a melegben ülni a hátsómon egy picit, nem is tudom hány km volt, a hosszú egyenes kerékpárutat hagytam ki meg előtte a városi részt, de aztán úgy döntöttem, a szombati célhoz már futva akarok érkezni, így kiszálltam és OJ is fellelkesült még egy kis futásra. Almádiban finom meleg teát és búcsúzkodást követően megtámadtuk a szállást Öregsirály vezényletével. A pihenés csodát tett, csak úgy suhantam a srácok után :)   (OJ szerint itt volt az ominózus 4:40 is :)

Szállásunk az iskola tantermében minden igényt kielégített. Itt is köszi, Süni! Bár három termet kaptunk, végül becuccoltunk egybe. Az érzékeny derekúak még ágybetétet is kaphattak :) , én a keményet szeretem, maradtam a vékony szivacsnál. Sok-sok tötymörgéssel körítve, de végül mindenki eljutott a zuhanyig, majd rendeltünk pizzát vacsira. Persze mindez sokkal szórakoztatóbban történt ezzel a társasággal, csak hát azt nem lehet leírni, át kell élni!  :) Vacsi előtt még egy közértjáratot is megejtettünk TéZével, Bökivel és OJ-vel, majd drága mentős-Lajosunk profi gyúrása segített eltölteni az időt a pizza érkezéséig, no meg pár telefont is lebonyolítottam Dildivel és Jocival. Röpke két órával a rendelés leadása után meg is érkezett a futár a nagy határ pizzával, sörrel, kólával (még, hogy a sportemberek nem esznek éjjel pizzát?? :D     Sokáig a csámcsogáson kívül más nem hallatszott :P  Mikor mindenki jól telekajálta magát, Edit jó időzítéssel előkapta a somlóit és igazi barátként megkínált mindenkit (persze a csokiöntetet nem reklámozta :))))  Sajgó rekeszizommal tértem nyugovóra és elég sokáig nem tudtam még elaludni, talán a felfokozott hangulat, talán a megterhelő vacsi miatt (talán a horkolás miatt (kivoltaaaz?! :))))

Második (felvonás) nap

Reggel simán ébredtem az óra előtt és vártam, hogy mások is ébredezzenek. Néhányan igen fitten ugrottak fel, mások botorkálva, nyúzott arccal tápászkodtak, de időben összekaptuk magunkat mind :) A reggelből leginkább Stojesz réveteg tekintetére emlékszem és OJ kis "szemétdombjára" ahol még alig kapirgált, mikor már mindenki rég összepakolt :D :D

Az indulás szinte óramű pontossággal sikerült, 7:38-kor rajtoltunk a suli elől. Vérfrissítés is érkezett, Gurdon Évi, Vízfutár és mások is csatlakoztak kis csapatunkhoz. Kissé kihalt volt a város így reggel, az idő elég hűvös, picit tempósabban is indultunk, így hamarosan senki sem panaszkodott fázásra :) A kerékpárút néhol jeges volt, ropogott a jég, a hó a talpunk alatt, harapni lehetett a friss, téli levegőt. Szinte sajnáltam, hogy nem mentünk fel a hegyekbe, olyan gyönyörűek voltak a hóban :)   (no persze megdöglöttem volna félúton felfelé, de akkor is)

Alsóörsön tisztára UB fíling volt, szuper frissítőállomást kaptunk és Pecsenyéék Évi szülinapjára is készültek meglepivel, egy tortával, amiből falatoztunk is természetesen.

Csopakon és Füreden is köszöntöttek bennünket a városvezetés részéről, valamint csatlakoztak hozzánk Ispiék és Frank tábornok úr. Miután a srácok kitárgyalták az előző napi focieredményeket valamint testi működésüket nekilendültünk a domboknak. No nem kell itt hegyekre gondolni, de nekem minden szint kihívás :) A táj csodás volt, mindenütt hó, a fákra rádermedt a hó és a zuzmara ...valami gyönyör volt! Közben kilogisztikáztam a hazajutásomat, pár telefonálásra beugrottam a kísérőjárgányba is, jólesett :) Lajossal kitárgyaltuk a mocsárfutást, szerintem lesz még folytatása.

 Barnag, Vörös tó és Nagyvázsony nagyon közel vannak egymáshoz, gyorsabban eltelt itt az idő, mint szerettem volna. Annyira akartam nyújtani az időt, hogy maradhassak még, de megígértem, hogy kora estére hazajutok, nem volt mit tenni. Jó tempót mentünk, ugyanis a tervezetthez képest egy kerek órával hamarabb értünk Nagyvázsonyba :) Ennek azért örültem, mert így legalább eddig eljöhettem a csapattal, amúgy is kedvelem ezeket a falvakat, a párommal is jártunk már itt nem is egyszer! Nehéz volt elköszönni, de velem jött Döme spori is, legalább eldumálgattunk a busz indulásig meg a rém hosszú kanyargáson Veszprémig. Mázlimra onnan volt rögtön busz Pestre, ahol szakadó hó várt :) Hazáig még kissé macerás volt az út a hóesésben, de megoldódott. Épp akkor hívtam fel Bökit, mikor beértek Devecserre, együtt, fáradtan, de elégedetten.

Küldetés teljesítve! Örülök, hogy részese lehettem ennek a nagyszerű kezdeményezésnek és a megvalósításnak, ha nem is voltam ott a célban. Mindenkinek köszi az élményt! Remélem legközelebb valami vidámat ünneplünk futással! Egy debreceni kézfogó esetleg? :P :)))))

(fotók Pecsenye albumából valók, utólagos engedelmével(?))

Amikor Pecsenye először felvetette, hogy ismét össze kellene fognunk és futni a kevésbé szerencsésekért, akiknek most nem az a legnagyobb gondjuk, hogy épp milyen edzést tartsanak, merre fussanak, hova bringázzanak, hiszen az életükért kellett menekülniük, életük munkáját vitte el a vörös mocsok... No, amikor ez először felmerült, az első reakcióm az volt, hogy bár tudom, ilyen helyzetben első az emberélet mentése, de vannak ott szenvedő állatok is, akikre sokan nem is gondolnak. Sajnos, még az emberek mentésére kidolgozott protokoll sem tökéletes, de a házi és haszonállatok mentése központilag egyáltalán nem megoldott, csupán a számos állatvédő szervezetre, a sok szabadidejében önként dalolva dolgozó állatszerető önkéntesre számíthatnak. Ezek a szervezetek szinte kizárólag támogatásokból tartják fenn magukat és próbálják segíteni az ártatlan állatkákat, akár az utcára dobott kutya, akár megunt ló, akár meggondolatlanul beszerzett egzotikus állat, akár iszaptól égett kacsa az illető, de még sorolhatnánk. 

Azonnal írtam Pecsenyének, hogy én az állatkákkal vagyok és szeretném, ha nekik is segítenénk. Természetesen kedves sporttársam nem utasított vissza, ellenkezőleg, teljes mellszélességgel az öteletm mellé állt.

Tehát a futásunk bevételének egy részéből a mentésben talán legnagyobb részt vállaló állatvédő szervezetet, a Noé Állatotthon Alapítványt is támogatni fogjuk. Ha tehetitek, gyertek ti is és segítsetek! Vagy ajánljátok fel az adótok 1 %-át a javukra. Vagy menjetek ki egyszer az állatotthonba és vakargassatok meg pár fültövet, sétáltassatok meg egy kutyát, vigyetek egy kis kaját, netán fogadjatok örökbe egy állatot. Sőt, ha vásároltok valami klassz állatos cuccot a webshopjukban, azzal is az állatotthont támogatjátok. (TIPP: jönnek az ünnepek! Tökjó állatkás ajándékok vannak!)

Részletek a mentési munkálatokról és a mentett állatokról az alapítvány weboldalán  ITT   és   ITT

Csak mert a múltkor Monerd kérdezgette, megpróbáltam csinálni pár fotót, de így egyedül elég macera .... gép beállít, időzítő beállít, gomb nyom, szönyeghez rohan, elhelyezkedik, katt, lecsekkol, nem elégedett, újra.....

 Ma futásból hazaérve (ilyenkor elég laza vagyok) 

kézzel nagyon enyhén húzva

Ezen látszik, hogy sietősen csináltam, mert azért ilyen pocis nem vagyok  :P  Pár másodperc koncentrálás kell, hogy a hátam rendesen a talajon legyen. 

Igaza lett Mikinek és másoknak, sajnos kicsi a cipő, bárhogy is nézem. Biztosan tudnék benne futni, megkockáztatom, hogy Koldusszállásnál is jó lenne még :)  de ha már kiadok rá pénzt, akkor passzoljon tökéletesen. A jobb lábamon egész jó, de a bal maximálisan kitölti elöl és oldalt is, még mezítláb is :((( Rettentően sajnálom, nem is magam miatt, inkább azt, hogy Mike01-nek okoztam bonyodalmat és több postaköltséget, feleslegesen  :( Bocs, Misi, jövök neked ...ööö...valamivel :)  De komolyan.

Az a röhej, hogy a korábbi két adidasom is 39-es volt és majdhogynem nagyok voltak, főleg "öregkorukra", ráadásul a gyártó által megadott összehasonlító mérettáblázat(centiméter, európai, angol, amerikai, japán méretezés) szerint is bőőőőven jó kéne legyen ez a méret.  Valahol jó is, épp akkora, mint a lábam. Milliméterre. 

Tehát : Nem koszoltam össze, csak a szobában vettem fel, doboza, cimkéje, mindene sértetlen, vadiúj, ezért nem szeretnék engedni az amúgy is rendkívül kedvező árból. Nekem össze-vissza 11ezerbe fájt, ezt szeretném kapni érte. (itthon huszas körül láttam boltban,a cseppet újított verziója a decában huszonöt) UK 6-os méret, eu 39 1/3 a cimke szerint, de a többi adidashoz képest is picinyke méret, annak lehet jó aki amúgy ötös, ötfeles angol méretet hord ebből a márkából(normál eu cipőmérete max 37). Eléggé neutrális, az átlag edzőcipőkhöz képest nagyon szolíd sarokrésszel, kevés sallanggal. És nagyon szép a színe :)    Ja, a pontyos neve Adidas Kanadia TR 2 W 

Na, utánanézek a cserének azért, hátha emberi áron megúszható. Möglátjuk....

(lécci, nem kérek az olyan kommentekből, hogy ugyehogyugye neked is kell két számmal nagyobb. Nem kell. Ennek a cipőnek szar a méretezése. Ennyi.Köszi)

A cím ne tévesszen meg senkit :P Még mindig kiver a víz az idétlen becézgetésektől, a kicsinyítőképzők mértéktelen és indokolatlan használatától, így most saját magammal szemben kívántam szarkasztikus lenni kissé.

Ezt HP-től kaptam nemrég. Nagyon tetszett, bár a világnézetembe a fohász, mint olyan nem fér bele, de a gondolatokkal nagyon egyet tudok érteni. Csak épp az én "hitem" szerint ezeket a dolgokat nem egy külső entitástól, Istenségtől kell várnunk, hanem magunknak kell belátnunk és tenni érte. 

Tehát az én olvasatomban ezek a gondolatok olyan ideálok amire törekednünk kell(ene). Milyen nyugis is volna a világ ha mindenki törekedne :)

Uram, vigyázz rám, hogy öregségemben is szerethető  legyek. Fékezd meg túlbuzgóságomat, amellyel azt képzelem, hogy nekem minden témához mindig mondanom kell valamit. Szabadíts meg attól a jószándékú segíteni akarástól, amellyel mindig én akarom elrendezni mások rendezetlen ügyeit. Ne vegyem zokon, ha az emberek beavatkozásnak nevezik a segíteni akarásomat.

Taníts meg arra, hogy okos legyek, de nem okoskodó. Legyek mindig készen a szolgálatra, de a mellőzést is el tudjam fogadni. Sok bölcsességet halmoztam fel életemben és nagyon sajnálom, hogy ezt nem tudom másoknak továbbadni. Beletörődtem Uram, de ugye megérted azt a kérésemet, hogy legalább néhány barátom maradjon az utolsó években.

Taníts meg arra, hogy tudjak hallgatni a betegségeimről  és a nehézségeimről. Ezek évről évre növekednek és velük együtt nő bennem a hajlandóság arra, hogy mindig ezekről beszéljek. Nem merem azt a kegyelmi ajándékot kérni Tőled, hogy őszinte együttérzéssel tudjam hallgatni másoknak a betegségekről szóló folyamatos panaszkodását. De legalább adj erőt, hogy türelmesen végighallgassam őket. Azt sem merem kérni, hogy halványodó emlékezőképességemet erősítsd vissza olyanná, amilyen régen volt. Inkább azt kérem, hogy adj nekem több szerénységet és kevesebb magabiztosságot, amikor előfordul, hogy mások ugyanarra az esetre másképp emlékeznek, mint én.

Ajándékozz meg azzal a csodálatos bölcsességgel, amely beláttatja velem, hogy én is tévedhetek. Taníts meg arra, hogy előítéletektől és irigységtől mentesen fel tudjam fedezni az utánam következő nemzedékek igazát és ajándékozd nekem azt a derűs szabadságot, hogy sok jót tudjak mondani a fiatalokról.

Tölts be úgy szereteteddel, hogy öregségemben is szívesen szóba álljanak velem az emberek. Tudom, hogy nem vagyok szent, de azt is tudom, hogy az öregember örökös zsörtölődése az ördög munkájának csúcsteljesítménye.  

Egy idős református lelkész imája napjainkban.

Hogy menjünk, édes gazdám? Mint a szél vagy mint a gondolat?

Tehát ló.  Egyesek blogbejegyzést óhajtottak lovaskalandjaimról és egy ilyen kedves unszolásnak nem lehet ellenállni, ugyebár, így irkálok, bár olyan nagy események nem történtek eddig. De vannak új fotók, alant.

Jázmin szerszáma elég viseltes, így férjjel szerdán elmentünk lóholmi-shoppingolásra, no de csak szolídan, mert drága mulatság minden kacat, főleg miután már egy kisebb vagyont kiperkáltunk a pacira :)   Vettünk új vakarókat, kötőféket és egy csikókantárt, zablástul. Nem a dizájn a lényeg, de ha már homár (nem, ló) legyen szép, ezért választottam egy csini barna-bézs-kék színkompozícióban pompázó kötőféket és vezetőszárat az óccóbb kategóriából. Ilyet:

Pasinak persze ez túl csicsa/komplikált volt, ezért elhoztunk egy egészen minimalista kiképzésű natúr feketét is. Kantárból választék van bőven, néhány ezrestől a csillagos égig, sőt a napocskáig, nekünk ebből is megfelelt egy egyszerűbb, de azért amiben valami anyag is van. Az egészen olcsók nem is tudom, mi a manóból voltak, mert se ránézésre, se tapintásra, se szagra nem volt közük a bőrhöz... Zabla rézből, mert ahhoz volt szoktatva, csak kisebb az eddiginél, mert az ki is kopott és amúgy is túl nagy volt a lóhoz.  

Ilyen:

Ennyit a cuccról. Tegnap férjjel, ma barátnővel mentünk ki Jázminhoz. Tegnap ugróedzést tartottak a pályán, így meghúztam magam, nem randalíroztunk :)  Ma viszont egyedül lehettünk, nem kellett másokra figyelni. Szilvi lovagolt előbb, szépen ment neki a csaj, nem volt gond. Teljesen oda meg vissza volt tőle, hogy milyen jól irányítható és milyen egyenletes ütemben vágtázik :) 

Ilyen cépen suhantak:

Aztán Szilvi leszállt én pedig könnyed mozdulattal felugrottam a lóra  halkan nyögve feltuszkoltam magam a nyeregbe :)  Számítottam rá, hogy esetleg nem fog olyan könnyen engedelmeskedni így Szilvi után, mert ő valamivel jobban lovagol+nehezebb is pár kilóval, de alaptalan volt az aggodalmam, rögtön vette a segítségeket és gyönyörűen reagált. 

Sétáltunk:

Ügettünk:

Galoppoztunk:

Jóóóóó volt!   :)  A végefelé felhúztam a kengyeleket és nélkülük is ügettem picit. A tanügetés elég szarul ment, maradtam könnyű ügetésben inkább, az ment :)  Aztán lenyergeltem, rajtahagytam az izzasztót, mert meg volt izzadva nagyon, takarót meg elfelejtettem vinni, és visszaszálltam "majdnem szőrén" lesétálni. A technikámon még van mit javítani, egyelőre nem sikerül parasztosan felugrani, így igazán amatőr módon a karámhoz vezetem a pacit és onnan szállok fel :)  Nagyon klassz volt, mint mindig. Picinyke izgalomról a szomszédos díjlovas négyszögben dolgozó sporttárs gondoskodott (persze nem az ő hibája), épp akkor figyelmeztette egy apró pálcasuhintással a lovát amikor egyvonalba kerültünk és Jázmin legalább annyira el volt bambulva, mint én, így igencsak meglepte a látóterében feltűnő pálca, no meg a hangja. Nem ijedős különösebben, így csak egy picit ugrott meg oldalra amit még bambán is tudtam követni. Ne csak autót és kerékpárt, lovat is figyelmesen vezessünk :)

A zablát legközelebbre kicserélem, mert ugyan elmenne ez a ló egy fadarabbal is valószínűleg, de nagyon gáz, hogy lóg ki a szájából az a vacak. A cél persze, hogy szinte odadobott szárral is menjen(és meg is álljon :P ) majd, idővel.

Vannak terveim erre a pár hétre amíg még a lovardában lakik a paci, kihasználva a sok ugrórudat, szeretnék kicsit járóiskolázni vele, illetve párszor kimenni terepre valamelyik oktatóval. 

Sajnálom, ha túl sok izgalommal nem tudtam szolgálni, remélem a képek kárpótolnak :) 

Folyt. köv.

Bocs, gyenge telefonos képek, elég nyomin néz ki rajtuk a ló, pedig nem egy gebe :P  Én a jó minőségű képeken is épp ilyen bénán nézek ki :P :)))