Nem vagyok futó. Bicajos vagyok, amolyan komolyabb hobby kategóriás. 2007-től kezdtem a magam örömére mtb maratonra járni. Rövid táv, hobby kategória. Magamhoz képest egész jól ment, általában bent voltam az első 10-20%-ban. 2008-ban kb 9 versenyen voltam és jó formában.

2007 őszén gondolkodtam rajta, lehet, hogy télen is kéne sportolni valamit, azt mondták, attól még jobban fog menni a versenyzés. Alapozás, így hívták. Nosza, hát akkor fussunk, ha már a bicajhoz hideg van. Szakadt, lestrapált utcai sportcipő, pamutnadrág, pulcsi...

Háromszor fordult ki alólam a bal lábfejem, öröm volt lebicegni az erdőből. Mintha a csont is jobban kiállt volna utána a lábfejem belső részén. A harmadik után elmentem az ortopédiára. A doki bácsi első ránézésre kiszúrta, hogy a bal lábam lúdtalpas, a jobb nem. Azt mondta: erősíteni kéne a vádlit, sportoljak valamit, pl fussak meg tekerjek... Mondtam, hogy OK, talán ez menni fog :) Azóta sincs semmi bajom vele.

Azért a cipőt lecseréltem egy kedvező árú "pipa logós"-ra a nagy boltban, ahol sokféle sporteszközt árulnak és nem értenek hozzá. Persze két számmal nagyobbat, hogy beleférjen a lúdtalpbetét. Az első próbálgatások alkalmával rendesen törte a lában, vízhólyag meg minden, úgyhogy ki is vettem a lúdtalpbetétet gondolván hogy az nem odavaló.

Teltek múltak a hónapok, nem erőltettem túl sokszor a futást, inkább kondiztam meg tekertem ha az idő engedte. 2008 tavaszán a sok hajtásnak köszönhetően gyorsan felszívtuk magunkat. A szezon nagyon jól sikerült, ahogy azt már az elején is említettem.

Szezon vége, kis pihi aztán álljunk neki futni. Immár a márkás ám de gagyi cipőben - ami a régihez viszonyítva istencsászár volt - beújítva egy kis termó öltözettel szépen kényelmesen. Masszívan végigfutottuk a telet, csúcsformában esőben-hóban, mindegy volt. A végén már egyszer 20 kilcsi is lement az erdőben.

Újra tavasz, szezon, bicaj, egész jó erőnlét. Bakony maraton középtáv. Jó forma, középmezőnyben értem be. Andris (edzőtárs, versenytárs, meg egyáltalán) bukott, kulccsont reccs, kórház, csavarok, lemez. Motiváció a padlón. Nyár elejétől munka, napi 9 óra gép előtt ülve. Részben a fáradtság, részben az akaratgyengeség miatt keveset tekertem. Szépen elment a nyár, közben feljött pár plusz kiló (2008-as versenysúlyom 60,5 kg! 180 cm-hez, 2009 végére 65-66 kg).

Megint csak futni kéne, már több rutinnal, visszatérő lelkesedéssel. Csak hogy hoppá. Valami nem stimmel a jobb térdemmel, annyira fáj, hogy nem bírok kocogni sem, le kell sétálnom az erdőből. Ismét. Pár nap, mire megszűnik a fájdalom. Nem gond, volt már hasonló, próbálkozzunk ismét. Eredmény: ugyanaz. Oké, nincs gáz, kis pihenés, és helyrejön. Télen lehet úszni - bár utálom. Pihi, úszás, aztán újabb próbák és kudarcok. Szedjünk egy kis glükózamint, az jó az ízületeknek. 3 hét múlva újabb próba és kudarc. Glükózamint abbahagytam. Utólag látom, tovább kellett volna szedni.

Türelem fogytán, menjünk el dokihoz, biztos mond valami okosat, elvégre ő már sok ilyet láthatott. Kórház, meeting a dokival, elküld röntgenre, vissza a dokihoz. A felvételeken semmi extra, "a térdkalácsom mintha nem állna tökéletesen". Mindegy, 3 hónap Condrosulf-ra ítél és ha még akkor is fáj, menjek vissza MR-re de valószínű azon sem fogunk találni semmit... Megnyugtató.

Fogy a Condrosulf, mellé Nutrilite Omega3, mivel az elektroakupunktúrás energiaszint mérés ezt mutatja. Közben nem bírok magammal, futok egy kicsit, csak úgy lazán. JÉÉÉ! Nem fáj!! Érzek még némi maradványt, de semmi erős, futásképtelenné tevő érzés. Szép lassan még pár futás. Közben elfogy az Omega3, a Condrosulf-ot továbbra is rendületlenül nyelem. Fájdalom nemsokára vissza...

Továbbra is futok, fáj, de egyre jobban tudom tudatilag kontrollálni. Félmaratonra benevezve, lefutom így is, úgy is. Tervben egy új adag Omega3 és egy normális cipő.