Úgyhogy mentünk hegyi edzeni. Merthát itt a Kékes a nyakunkon, és én még nem edzettem hegyen. Mondjuk ma se, de azért Gabóéknál a szomszéd utában arra a meredek emelkedőre azt képzeltük, hogy az az, és nyomtuk.
Persze szokás szerint forró-drótban voltunk Zolival egész délután, mire kiderült, hogy pontosan mikor tudunk menni. Még jó, hogy én most kivételesen egészen rugalmas voltam. Hiába, no, itt az évvége, valahogy ritkulnak a magánórák is. Nem bánom.

Zoli vitt ki kocsival Szőregre, Gabóékhoz, és együtt indultunk. Ők 15 kört terveztek (1 kör 1,1 km), én úgy döntöttem, nekem elég 11 ebből. Egy kör úgy néz ki, hogy 200m durva emelkedő, 500m lájtos lejtő + 400m sík. Visszafelé meg -mily váratlan fordulata életünknek: 400 m sík, 500 m sunyi emelkedő, meg 200m brutál lejtő. Na, ebbe az irányba indultunk. Így utólag nézve a 6:08-as köridőt (5:34/km), nem kezdtünk túl lassan, mondjuk akkor nem nagyon osztogattam, csak azt éreztem, hogy fáradtak a lábaim. A következő kör 5:52 lett (5:20/km), hirtelen nagyot gyorsult, viszont pihentebb nem lettem tőle, cserébe meg nem láttam még a végét, csak rettegtem attól, hogy ez még gyorsulni fog. Alapvetően Gabó volt az, akire tempóügyben rábíztuk magukat, de nem tudom, hogy itt én húztam vissza a a srácokat, vagy amúgyse nagyon gyorsultunk volna, mindenesetre a következő 3 kör folyamán csak 5:43-ig (köridő) gyorultunk. Ezidőalatt egyre kevésbé bírtam beszélni, de legalább kezdtem bemelegedni, és lelazulni.

Végre megfordultunk. A változatosság jót tett, meg az is, hogy rájöttem, ekkor a brutál emelkedő eleje még lájtos, ide felhúz a lendület, a többin maj'csak feljutok valahogy, aztán hosszú kellemes lejtő, ahol lehet tolni. Ekkor már még kevésbé voltam beszédes, ezt Zoli kissé nehezményezte, és cserébe elkezdte nyomni a Zsolti a békát, a gyalogló meg a deltás embert :) Én viszont kezdtem volna koncentrálni, mert kedtem élvezni a tempó gyorsulását, csak ehhez nekem koncentrálnom kellett, röhögve meg azt nem lehet. :) Mindenesetre a következő három kör 5:00, 4:54, 4:50 tempóban ment, és úgy a 8. körben éreztem rá először az emelkedő ízére. Meg ekkor már "láttam" a végét, élveztem a lejtős szakaszok sebességét, élveztem, hogy szűrtté válik a napfény, és egyáltalán: élveztem a futást, és az életet. Ennek fényében kissé megtáltosodtam, és a 9. kör 4:37-es tempóban ment (hál'isten erről akkor fogalmam sem volt, csak, hogy gyorsulunk), és a srácok előrevetítették, hogy a mostani 5:05-ös köridő is 5 perc alá fog menni a következőben. Persze nyomtam én is, az emelkedőt is, kis lihegés, huh, huh, aztán nyomás lefelé a lejtőn, még egy kanyar, meg egy hosszú egyenes, a srácok beállnak elém, nyulaznak, nyomják, hogy még gyorsabban az oszloptól, és mindent bele az utolsó 80 m-en. 4:49-es kör, vagyis 4:22-es tempó, ismét fordulunk, a másik irányban futnak a srácok még 5-öt, ők még tudnak erről a tempól fokozódni, én már nem, így levezetek, mint azt terveztem is, és 1:01:21-es idő alatt abszolválom a kicsit több, mint 12 km-t.

Kicsit hallgatom a Gabó gyerekeinek csacsogását, iszok 2 pohár vizet, meg átcserélem a pólómat, mire a srácok is beérnek (nagyon nyomták a végén!!!), majd hazafelé egy kis naplemente meg Utolsó mohikán filmzene, én meg csak úgy élvezem, hogy ez nem egy olyan rohanós este...

Sok ilyet még!!

És közben tudom, hogy szívni fogok a Kékesen, mert nem "félek" eléggé. De legalább ezt tudom, így van még egy hetem, hogy kellő tiszteletet parancsoljak magamnak a heggyel szemben :)