Hát, érdekes volt a mai futás, és nem utolsósorban tanulságos. Kicsit cenzúráznom kell a gondolataimat, na meg a srácokat, így lehet az lenne a legtutibb, ha nem írnék le semmit. De Zoli nagyon szomorú volna, ha nem kapna világhírnevet sok ökörségének legalább kis része. Úgyhogy ám legyen :-)

Eredetileg egy Mártély-Szeged hátszeles töltésfutást terveztünk volna mára, de V42 megbetegedett, meg aztán Zilaci se nagyon tudott volna ráérni, így a srácokkal abban egyeztünk meg, hogy futunk itt valami rövidebbet. Zolival egy jó kis 9:30-as kezdésben állapodtunk meg, ami előtt én is kialudhattam magam rendesen, meg a srácok is hazaérhetnek ebédre.

A megbeszélt időben szinte egyszerre érkeztünk, és Robi ötlete alapján a MOL-út kört terveztük be. Hgabo szerintem örült, hogy végre nem őt zargatjuk hétvégi nyugalmában :-)))
Elindultunk. Aszondja Bi, gyors. Így aztán 6:20 tempóban rajtoltunk. Zoli meg Bi hátul elkezdték beszélgetni a párizsi maratoni terveket, hogy amolyan városnézős tétmentes futásra készülnek, mire mondtam Robinak, hogy mi is tervezzünk. Jó. Az már eleve tervben volt, hogy aznap feltétlenül felkeressük a Párizsi körutat, de most bővítettük az ötletet: az összes francia utcát összegyűjtjük, és valamilyen futóútba tervezzük. Majd kitaláltam, hogy ebédre párizsi szeletet csinálok, desszertként pedig párizsi kockát fogunk enni. Meg, hogy feltétlenül átfutunk a Hősök kapuján, mert az olyan, mint a Diadalív. Kicsit ugyan kisebb, mondá Robi, de a miénk.
Közben megérkeztünk a töltésre, ahol elszabadult a pokol. A srácokból dőlt a poén, Zoli különösen aktív volt. Olyannyira, hogy visszaúton Robi megkérdezte tőle, hogy egész biztos nem reggelizett-e olyan tablettát, amelyen ilyen vigyorgó fejecske volt. Voltak töményen férfias témák, de hát én köztük férfiasítva vagyok, kétszer sem gondolják meg, mit mondjanak előttem. Aztán Zoli előadta a repertoárját. Az árnyékboksz ugyan kimaradt, mert nem volt árnyék, de volt szembeszeles Deltás ember, meg indiánszökdelés meg távgyaloglás, meg emelkedőfutás a töltés szélén. Meg közben kitaláltuk, hogy a ma lefutott km-einket a távolmaradó, betegeskedő Gáborainknak ajánljuk fel, gyógyulásuk céljából. Meg úgy általában is zajlott a másik folyamatos zrikálása, a versenyfutások, beszólogatások. Egy ízben pedig Zoli (mögöttem! futva) megkérdezte: Anita, ma melyik kendő van rajtad? Mondom, a fekete. Mire Zoli: akkor nem a sárga? Szóval jó volt a hangulat.

Az idő is, persze a szembeszelet tudtam volna feledni, főleg, ami úgy a naagy kanyartól a 23-as kőtől következett. De olyan tavaszias hangulata volt az időnek, meg tavaszi illata meg amúgyis hazafelé megint láttam ház tövében megbújó hóvirágot, szumma-szummárum: ki vagyok én békülve az idei téllel. Havat még nem is láttam!! :)
Visszafelé fordulva aztán kihasználtuk a hátszelet, és szép egyenletes 5:34-es átlagra gyorsultunk. Próbáltam koncentrálni picit befelé, hogy tartsam a tempót, de Zolitól nem volt könnyű. Nehéz folyamatosan nevetve futni. :-) Főleg, mert ezen a ponton Zoli hol lemaradt, hol előrefutott, mert amúgy nem látta a tájat. Tőlem. :-)
Aztán a srácok kitalálták, hogy futnak még egy újszeged-kört, én meg amúgyis olyan kis gyengécskének éreztem magam, mintha alig akartak volna jönni velem a lábaim, így hazafelé vettem az irányt, és 20 km-rel zártam a hetet.

Mártélyt meg egyszer úgyis bepótoljuk.