Vagy mégsem? Váratlan fordulatokban bővelkedő, veszedelmesen izgalmas írásomból majdcsak kiderül.

Azért így visszaolvasva a múltkori "fejezetet", jelentős előrelépés látható. Mert azért úgy másfél héttel az
apokalipszis után visszakaptam az életem. Egy hét után ugyanis már megvoltam Flektor tapasz nélkül (mondjuk még volt két ilyen aprócska lila folt a kislábujjamon, ami ekkortájt múlt csak el), lassan-lassan végre fel tudtam venni cipőt, és visszakaptam az eredeti járósebességemet is. Kedves Apukám is döbbenten csodálkozva köszöntött a vasútállomáson, mikor múlt pénteken kijött elém (apokalipszis után 2 héttel), hogy idézem: "Jééé, Te jársz! Pedig azt hittem, hozni kell a tolószéket!" Hát, köszi :)

Szóval járok. Járkálás közben már fájdalom sincs, szóval a dolog már nem nyírja a hétköznapjaim hatékonyságát, plusz közben a teljes jogú megfázásom is elmúlt, szóval legalább már úgy érzem, az életemet visszakaptam :) Szóval panaszra semmi okom.

CSak most már egyre inkább futnék. Múlt szombaton persze még úgy gondoltam, korai volna, de azért kirángattam Anyumat az erdőbe (neki is kell a mozgás), hogy bekattanok, ha valamit nem mozgok. Ott azért már eleve volt egy olyan szándékom, hogy a végén, egy 100-200 méteres szakaszon kipróbálom magam, ám 43 méterig se jutottam, mert minden lépést erőteljesen éreztem, úgyhogy inkább megálltam.

Mára eleve beterveztem egy próbálkozást: kinéztem egy 3 kilis karikát, mondván, legfeljebb végigsétálom, ha futva nem megy. Közben azt is frankón megfogalmaztam magamban, hogy félek a fájdalomtól. Amúgy az élet más területén is [szerencsére ezt a fogdokim is kezdi kapisgálni :P], de itt konkrétan azért, mert tudtam, hogy ha fáj, akkor nem futhatok. És nem ment. 1 perc 16 másodpercig bírtam. Mondjuk ez jelentős előrelépés a szombati 43 méterhez képest. Aztán az is, hogy sétára persze a fájdalom enyhült, és bele-belekocogtam még a körbe, de ha azt vesszük, hogy 30 percen kívül értem célba, akkor jól érzékelhető, hogy összességében bőven a séta dominált.

Az a baj, hogy olyan kilátástalannak tűnik a helyzet. Pedig, ha azt veszem honnan indultam, akkor érzékelhető a helyzet javulása, másrészről viszont így még marha messze vagyok attól, hogy rendesen fussak. Most azt gondolom, pár napot megint kap még a dolog, aztán jövő hét elején: hétfőn vagy kedden próbálok rá legközelebb. Egyszer csak jobb lesz már.