Ma nincsen semmi tuti címötletem, pedig jót futottam. :)

Írtam a srácoknak, hogy már rég futottam velük, nem futunk-e ma. Erre visszajött 2 nemleges válasz, majd később telefonon egy harmadik. Maradt Robi, remény viszont nem sok. De Robi végül nem "rázott le" :)) Bár kicsit kalandos volt, mert bennhagyta a mobilját a munkahelyén, és kaputelefonon beszéltük meg a "randit", miközben a másik kezemben a mobilom csöngött, de aztán, ha nem is egyszerűen, de összejött a közös futás.

-De ma valami lazára vágyok- mondta, mire megnyugtattam, én se rohangálni készülök. Aztán vázolta a tegnapi edzését, és megértettem, mirefel a pihi :) Lementünk a Tisza-partra, majd -mivel nem akartam már megint Árvizi oda-visszát- átmentünk a ligetbe, keresztülfutottunk azon, majd vissza a másik hídon, és haza. Pár hete ugyanezt futottuk ifj. V42 társaságáben, akkor valami 44:xx-re, ma 40:41 alatt abszolváltuk Robival. Mértem közben pulzust, de nem akartam magamat frusztrálni a pulzuskontrollal, mert már épp be akartam kattanni a múltkorában a 6:1x tempójú futások erőltetésétől. Ez a mai 5:48 sokkal jobban lábra esik :) Mondjuk ezen tapasztalat fényében nem tudom, lesz-e türelmem az alapozás során a 160-165-ös pulzust erőltetni, és bevallom, nem is igazán hiszek benne, hogy van értelme. Na, de majd látom. Akárhogy is lesz, nagy rohangálások nem lesznek decemberben. Vagyis csak szombaton: az az erőfelmérés :)

Pihenőhónapom utolsó hetébe kezdtem.

A nyáron kezdődött futáscsömöröm elmúlt, és most már hiányzik a futás. Próbálom magamat kiéheztetni, de a héten már engedélyezek magamnak egy 3. futást. Amibe teszek egy tempós 5-öst, amolyan kezdeti erőfelmérésként, és majd 3-4 hetente, illetve ahogy később a versenyek engedik, ezt majd megismétlem, és majd látom a fejlődést. Gondolom én :))

Az is jó hír, hogy kezdem átlátni az edzéstervemben a rendszert, módszert. Korábban volt segítségem, de aztán valahogy 2 éve megszakadt a dolog, valszeg, mert én voltam türelmetlen, és több km-re és/vagy gyors edzésre vágytam, meg nem is ment a kötöttség a végére.
Aztán tavaly megadtam magamnak, amit igényeltem, téltől heti 5 edzés, 60-70(-80)km, az meg sok volt.
Most lazítok a km-számon (és "csak" félmaratonra készülök), a gyors edzéseket majd fokozatosan vezetem be, és meglátjuk, mi lesz. Előbb-utóbb csak megtalálom az Utamat :) De én élvezem ezt a próbálkozósdit is, és így csak magamat okolhatom, ha nem működik valami.

Szóval ma kimentem egy szokásos Árvizi-emlékmű körre, egyedül, mert a srácok épp nem értek rá(m), szóval megint a pulzusmérőmmel édes-kettesben. Egyre jobban leolvasható, hogyan veszlik el az állóképességem a heti kevés edzéstől :))

De jól éreztem magam: kiszellőzött a fejem, hol befelé, hol kifelé figyeltem. Úgy éreztem, ruganyosan és harmónikusan futok (vagy csak még nagyon új a futócipőm?? :), kellemesen enyhe volt az idő, noha leszállt a köd és amolyan nyirkossá kezdett válni a levegő. Láttam viszont sok-sok futót, meg a végén összetalálkoztam a Robival, és leálltam beszélgetni vele egy picinyt. És úgy egyáltalán és összességében: jól esett. Nem, Amatőr, nem az eső. ;)

Ja, tudom, hogy már elkoptattam ezt a címet, de mit tegyek, ha egyszer ilyen szuper idő van hetek óta! Nyilván azért, mert ide raktam a pihenőmet, de majd rettegjetek, ha egy 10 nap múlva elkezdek alapozni!! :-))

Holnapra terveztem a futást, de egyszerűen annyira szép idő volt, hogy ki KELLETT mennem kocogni. Egyre jobban hiányzik a futás, és egyre kevesebbnek érzem a heti kettőt, úgyhogy jövő héten engedélyezni fogom a heti 3.-at is, utána meg visszaállok a heti 4-re.

Szóval kimetem a Tápé-körömre, pulzusmérőstül, és megint azt akartam játszani, amit kedden, hogy 160-165 közötti pulzuson futok. Nem ment. Minduntalan lassítanom kellett, mert rendre belecsúsztam a 170+os tartományba. aztán olyan féltáv körül meguntam a játékot, és mentem, ahogy jólesett. Olyan 170-175 környékén, szerintem ez lehetett olyan 5:50-6:00 körüli tempó, ami még így se gyors. Közben meg élveztem a szép időt, a rövidben(!! két póló volt rajtam felül, alul is csak egy harisnya a rövidgatyi alatt a biztonság kedvéért...) futást, a lemenő nap sugarait, Tápé falusias utcáit.

Jó volt. Várom már az alapozást, a rendszerességet, módszerességet. Az elmúlt pár hónapban hanyagoltam ezeket a dolgokat a futás terén, jó lesz újból visszaszokni rá. Meg tökjó, hogy lassan körvonalazódnak a tavaszi versenyidőpntok, a lehetséges pici célok. :-)

Most, hogy szóba került a pulzus téma, megint rákattantam a pulzusmérőmre, főleg, hogy rájöttem, mér is néha valamit (na, monnyuk nem mindig). :-) Főleg meg, hogy a srácok ma nem jöttek velem, egyedül meg csak el kell szórakoztatnom magam valamivel, arra meg épp jó a pulzusmérő :)

Csak egy Árvizi-emlékmű oda-visszát kocogtam, lassú tempóban, megpróbálva arra törekedni, hogy a 160-165 közötti tartományban maradjak. Nem voltam hajlandó beállítani az óra csipogóját, csak néha nézegettem az órát, hogy hogy állok. Érdekes volt, hogy a második felében többször kellett visszafognom magam, a tempó így is lassabb lett, mint az első fele, a pulzus viszont magasabb, miközben érzésre meg hasonló volt. Hasonlóképp nem fáradtam el egyik felétől sem. Aztán itt a napló is azt mondta a beállított adataimhoz képest ez egy 68-69%-os intenzitású könnyű futás volt. Akkor jó, mert én is úgy éreztem :)
Amúgy tök nyugi volt a Stefániánál, a Múzeumnál se gyülekeztek már tüntetők, csak néhány futóval futottam szembe :)

Aztán itt a legvéén épp regenerálódási pulzust mértem, mert a múltkor elfeledkeztem róla, amikor megszólít egy néni, hogy mennyit futottam. Vázoltam neki az adagot, mire közölte, hogy az ő lánya is fut, és ő is volt már hatszor a Margitszigeten "a korosztályomnak megfelelő 3,5 km-t futottam le". Mosolyogva gratuláltam, és további sok sikereket kívántam, és tökjó, hogy van ilyen pozitív hozzáállás is idős korban :))) Ja, aztán a regenerálódási pulzusom is mindösszesen 110 volt, vagyis nem lehetek nagyon rossz formában. Főleg, hogy ehhez a -számomra baromi alacsony pulzushoz- 6:13-as átlagtempó tartozott. Azért ebben majd lehet alapozni...

Na, ezt is megértük. Úsztam! :)

Furcsa dolog nálam ez az úszás. Kicsiként mindig úszni akartam, de kisvárosunkban (ami akkoriban még város se volt...) nem volt rá lejhetőség szüleimnek pedig nem volt ideje/pénze, hogy áthordjanak a szomszéd városba úszni. Így az álom álom maradt. A középiskolás tesiórákon sem volt lehetőség (sok idő átmenni, átöltözni, stb...), így továbbra sem úsztam. Igaz, 11 évesen megtanultam többé-kevésbé szabályosan mellúszni, és van vízbiztonságom (medencében :), meg időnként el-eljártunk fürdőbe, ahol volt úszómedence, de szó se volt rendszerességről.
Egészen az egyetemig. Akkor -mivel halálosan utáltam futni :-) - az úszást választottam a 4 kötelező félévből 3-szor. Hja, azok a jó kis szerda hajnali úszások... 1000 m volt a penzum, felírták ott vagyunk-e (12-szer kellett megjelenni egy félévben), meg tán egyszer lemérték a hatalmas teljesítményt, és ment az indexbe a "megfelelt". Én meg legalább rendszeresen úsztam, amennyiben a heti 1 rendszeresnek minősül. Valamennyire szerettem is, de aztán mikor véget ért ez a két év elmaradt az úszás. Nyáron voltak próbálkozások, de a rendszert sose tudtam tartani.

Most se ez a terv. Sőt, terv sincs. A mai is amolyan véletlenül alakult. Leveleztük a héten Zolival, hogy ők majd mennek a hétvégén, én is gondoltam rá, de mint már annyiszor, elszállt az ihlet. Aztán ma felhívott Zoli fél 9-kor (még jó, hogy ébren voltam :), hogy fél 10-re jön értem, ha van kedvem. Volt. :) Jött még Bi, meg az ő örökmozgó fia, és annak egy haverja. Bi-re (neki 1 karja van, egy betegség folytán veszette el a másikat) mindig nagy tisztelettel tekintek, hogy sportol "ezekkel az adottságokkal", futásban nagy eredményeket ért el régebben, és idén is mindvégig köztünk volt. Azt azonban elképzelni se tudtam, hogy hogy úszik így, de simán. Szuper.

Jó volt, hogy nem egyedül voltam, bár a srácok idétlenkedtek, hol az egyik fogta meg a lábam, hol a másik "szólt be", ami nyilván megadta a hangulatot, csak ugye nehéz röhögve úszni. Futni még csak-csak. :) Szóval leúsztam 1000m-t mellben, ami nagyon jól kilazította a pénteki kondiedzésből származó izomlázamat. Aztán meg Zoli tanítgatott gyorsúszni, ami nekem egy elég összetett mozgásforma, de talán majdcsak alakul. Aztán még idétlenkedtünk egy kicsit a tanmedence melegebb vizében és el is repült az uszodára szánt idő. Jó volt :-)

Zoli aztán azt mondta, ő minden hétvégén megy, és amilyen csapatember, úgyis szól nekünk is. Jó lenne, mert így azért, ha a heti 4(-5) futás mellett 1 egyszer kondiznék és/vagy úsznék, akkor nem lennék túl aránytalan, és több különböző mozgás jót tesz testnek, léleknek egyaránt :)

A srácok közül V42 meg Robi hosszút futottak, mert ők még 3 hét múlva mennek egy olaszországi maratonra. Robi legutóbb nem volt velünk, meg ő Linzben sem, 50-est se futott, úgyhogy megértem a lelkesedését :-) Szóval a srácok kimentek egy algyői körre, ki a töltésen, be a faluba, majd a Mol-úton újra vissza a töltésre. Hgabo, Bi meg Zoli az elejére csatlakoztak be, úgy hogy korábban indultak, és összességében 18 km körül mentek. Majd Zoli hazament, és kitalálta, hőgy ő Anikóval kimegy hozzájuk frissíteni. :-) Én meg a végére csatlakoztam be :-)

Szuper szép őszi idő van ma. Bőven több, mint 10 fok volt, mikor elindultam, tűzött a nap a töltésen, meleg volt, és gyönyörű volt a táj. A lehullott sárga levelekkel, a csupaszodó fák mögül ki-kikandikáló Tiszával. A kevés járókelővel a töltésen, a békével, nyugalommal. Annyira sajnáltam, hogy nem vittem fényképezőt.

Kiértem a buszfordulóhoz, laza, közel 6 perces tempóban, ahol Zoli kiabált fel a nekem. Továbbjöttek és itt is frissítenek, úgy döntöttek :) Jól is esett a fiúknak a meleg tea, én meg aztán becsatlakoztam hozzájuk. Visszafelé olyan 5:20 tempóban jöttünk, persze V42 akaratlanul is gyorsult, de az elején még jó volt, élveztem a tempót, az utolsó km-en, már itt benn a városban maradtam le tőlük, főleg, hogy tudtam, még egy kunkort hozzá akarnak tenni, hogy meglegyen a 34km. Fiúk aszonták, legkönnyebb algyői körüket futották, és nekem is jól esett a mozgás! Nem lehetne, hogy idén elmarad a tél a csúnya durva hidegekkel?? Olyanjó lenne mindig ilyen koraőszies-tavaszias időben futni, élni!!

Na, ma lementem végre erősíteni.

Az a helyzet, hogy a konditerem épp szemben van. Kimegyek a házból hátul, és onnan kb. 30 méter. Na, lehet, hogy csak 20 :-) Ilyenformán azt a kifogást muszáj mellőzni, miszerint messze van. Általában nagyjából itthon átöltözök, legfeljebb a rövidgatyit veszem át benn, meg a váltócipit, meg utána is itthon tusolok. Szóval tiszta kényelem. Be kell vallanom még azt is, hogy még drágának sem drága, és amúgyis vagy 3. éve ugyanannyi a napibeugró. Szóval jó-jó, de azért nem túl gyakran van így se időm.

De most már nagyon kellett valami keresztedzés, meg nemszeretem, hogy a sok álldogálástól vagy számítógép előtt görnyedéstől meg a buszozástól állandóan olyan kifacsartnak érzem magam felsőtestileg, és amúgy sem vagyok kifejezetten arányos. Meg aztán Szücsi is olyan lelkesen irogat nap-nap után a kondiedzéseiről :-))

Szóval lementem. Az elején még azt is megálltam, hogy rámásszak a futópadra. Elvégre is pihi van, meg -bár javul a térdem, még mindig instabil kicsit- szóval végigcsináltam néhány hasizom-, hátizom-, mellizom-, váll- és karizom-gyakorlatot. Közben persze mustrálgattam a férfitesteket, volt mit :-) Mondjuk elég széles körű a látogatottság (bár ma tök jó, nem is volt tömeg!), van ott izomagyú csávótól, szolidan izmos pasason át görbehátú tinédzserig sokmindenki. Ja, meg én egyedül nő, a kis satya, aki vicces kis 2-3-5, meg néha 15-20 kilókkal bohóckodik :-) De azért most jól esett. Meg jót vigyorogtam, amikor az egyik izomagy elkezdte magyarázni, mennyire kipurcant 2 napja 15 perc futópadtól. Nem álltam meg, hogy ne mosolyogjam el magam, mikor ott küzdök köztük a Nyárbúcsúztató futásos pólómban. Főleg, mikor egy agyilag kissé érettebb példány a futópad helyett azt javasolja, hogy a töltésre menjen futni a másik valami jó nővel. Azért nem ajánlkoztam fel. Nem vagyok én olyan ;-) Meg amúgyis van olyan pasiállomány, akikkel én futhatok a töltésen, pl holnap is :-)))

Aztán mikor ügyeskislány módjára acélossá edzettem satnya kis felsőtestemet, levezetésként nem tudtam megállni, hogy ne másszak rá a futópadra. Játszottam az iramokkal kb. egy 15-20 percig, és észre sem vettem. Kezdtem 4 km/h-s sétával, majd 8km/h-s kocogással, majd gyorsítottam 10-re, de kedvem szottyant 400m-nyi 12km/h-ra is (haaaj, de rég futottam már 5 percesben alapon, és olllyan jól esett!!!), majd visszalassultam 8-ra, meg sétáltam megint 4 km/h-n egy kicsit. Futópadon ez a jó, nem az egyenletes tempó. Attól télleg be lehet kattanni.

Aztán elolvastam az FF Kevin tapasztalatait a Hadd-féle módszerről, és tökre meggyőző. És már-már el is gondolkodtam, hogy alkalmazni kéne. De ahhoz tényleg nagy önfegyelem kell, és zömében magányos hosszú futásokat jelent, és most van társaságom. Most van kedvem gyors edzésekhez, vagy ahhoz, hogy máshogy alakuljon, ha a közös igények úgy diktálják. Tény, hogy emellett nagy csodákat nem várok el. De szerintem még így is lehet valamennyire hatékonyan edzeni. A Hadd-módszer meg nem szalad ám el, és egyszer majd úgyis jól kipróbálom...

A Topikon újra téma lett a pulzusmérés. Hja, amint megjön a tél, és nincsenek versenyek, azonnal téma lesz. Meg talán a tél a negfontoltabb edzések ideje is. Pedig most még alig van vége a szezonnak.

Felénk viszont ma múlt kedd óta elsőzör összejött egy csapatfutás. Még V42-Gábor is tolerálta veszett lassú (értsd 5:45, ami a veszett lassútól azért még messze van, szóval inkább fogalmazzunk úgy: kényelmes) tempómat, így még jól is éreztem magam, és állítólag ő is élvezte a futást. Szóval ritka jó volt, beszélgetős, kellemes, jóleső. Meg az idő is nagyon szép volt, ritka ez ilyenkor novemberben. Kár, hogy nem tart már sokáig :(

Szóval a Topikbéli események hatására elővakartam pulzusmérős jeladómat, leporolgattam, felcsatoltam, és megnéztem hogy állok. Nagyjából másfél éve mértem utoljára, akkoriban úgy 160-170 körüli pulzussal tudtam kényelmesen szaladgálni, és kíváncsi voltam, mi a helyzet most. 175 lett az átlagpulzusom 7km-n, 5:45-ös átlag mellett. Szóval vagy az van, hogy az elmúlt másfél évi edzés nem húzta le az értékeket, vagy az, hogy most azért magas megint, mert második hete pihenek, meg az elmúlt hónapjaim finoman szólva sem mutattak túl intenzív edzésidőszakot.

Apropó pihenés. Nehezen tolerálják a srácok, úgy néznek rám, mintha meg volnék kattanva. Nehéz elhitetni velük, legalábbis Gáborral pl., hogy nem csak 100-as hetek léteznek. Ma is rá akartak beszélni egy Szeged-körre, de igenis betartom a pihit, másrészt viszont sejtettem, hogy azért ennyi ideig tolerálható volt az én lassú tempóm, de sokkal tovább nem. De azért jólesett, hogy hívtak. Most azon filózok, hogy a hétvégére tervezett hosszú futásuk végére kimegyek eléjük, de max a tápéi kútig, az oda-vissza olyan 9 km...

Az úgy volt, hogy vasárnap egyszer csak belenyilallt a térdembe valami. Aztán el is feledkeztem róla, de másnap újra éreztem vagy kétszer. Megintcsak nem tulajdonítottam jelentőséget neki, eszembe se jutott, amikor igent mondtam Zoli edzésére kedden. Csak mikor hazafelé mentem. Akkor már elkértem öcsém térdgumiját, és abban mentem ki futni, de futás közben is belenyilallt egyszer. Ez nem vicces gondoltam, és szerdán már többször éreztem. Csütörtökön benéztem a gyógyszertárba. A Béres porcerő, amit a topikon javasoltak, 2500 ft volt, ennyit nem akartam kiadni hirtelen, a fásli viszon nemegész 200, úgyhogy abból vettem kettőt. Bár csak a jobb térdem fájt, de öcsém is nagy túrás, legyen otthon, elfér. Pénteken már egész nap rajtam volt a fásli, úgy éreztem legalább tartja  lábamat, és mintha ritkábban és kevesebbszer nyilallna bele a térdembe a fájdalom. Tegnap fél nap után levettem, mert nem fájt, meg kezdett eléggé zavarni. Ekkor már nagyon mentem volna futni. Ki is találtam, hogy majd jól lemegyek kondizni, de a tudat, hogy a futópadot távolról kerülnöm kell, nem esett jól, úgyogy nem mentem. Pedig kellene kis testemnek a kondi... De majd talán jövő héten... De ma már nem bírtam tovább.

Futnom KELL, gondoltam. De nem tudnám megmondani, miért. Tudtam, hogy tök rosszul érezném magam, ha nem mehetnék ki. Rég éreztem már ezt, talán ez a pihenő erre is jó. Ki is mentem végül, próbáltam eső előtt. Inkább kevesebb, mint több sikerrel, mert az edzés 9. percében elkezdett esni. Egyébiránt pedig a legrövidebb körömet, a 4,5 km-s Petőfitelep-kört teljesítettem, kellemesen laza 6 percesekben. Az elején még kevéssé zavart az eső, aztán a végére intenzívebbé vált. De mindennel együtt nem bántam, hogy kimentem. Mert futni jó :) És az is, hogy a lábam se jelzett :) Létezik, hogy ahogy jött el is múltak ezek a nyilallások???

Azért persze a megkezdett pihit folytatom, jövő héten is kb. 2-szer megyek ki kocogni, meg be kéne zavarni magam konditerembe, és talán hétvégén túra, suli szervezésben. De csak ha addig már nem jelez a lábam újra. Meg persze vannak kétségeim affelől, hogy most kell-e a térdemnek a Rám-szakadék - lefelé...

Ja, és addig is begépelem az áprilisi edzéseimet. Köztük a 10km-s PB-met és a maratonit is. :)

Tegnapról: 

Zoli ma (is) egy futásra invitáló levélkével lepte meg a társaságot. 6-8 kilit ígért, laza futást, és este fél 7 utáni kezdést. Mivel ez 3-ból 3 olyan paraméter volt, ami szimpatizált, továbbá az időjárás is emberbarátivá alakult mára, pihi ide vagy oda, nem tudtam ellenállni.
Aztán az is kiderült, hogy V42 is megígérte Juniornak, hogy együtt futhat a csapattal, mert az olyan klassz dolog :-) Ettől megnyugodtam kissé, mert V42, ha más kedvéért nem is, a fiáért csak tud lassan futni :-)

Aztán kiértem 7-re a Kavicshoz, már csak egyvalaki hiányzott feleségével együtt. Vajon ki is? :) Nyilván ezúttal is Zoli volt a legutolsó, aki befutott. Így ezúttal hatosban vágtunk neki a V42 által vázolt 7 kilis útvonalnak. Zömében Tisza-part, meg keresztülfutottunk a Ligeten is. Lassan kezdtünk. Andris állítólag egyvalamit megtanult tőlem a hétvégén, hogy lassan kell kezdeni. (öööö, hányszor is futottam el verseny vagy résztáv elejét? izé...) Anikóval mi haladtunk az élen, diktáltuk a tempót. Mellettünk a kis Andris csacsogott baromi lelkesen. Tök örült a szép új órájának, és arról bszélt, miket is akar majd futni. Apjára ütött a gyerek, az általam említett 3,6 km-től nem villanyozódott fel, de alig várja a siófoki váltót V42-vel, ahol 10,5 km-t teljesíthet. Közben átértünk Újszegedre, V42 kicsit előrébb került, Andris viszont empatikusan ott maradt velünk hátrébb, ha már mi ilyen lassúak vagyunk, ne legyünk elkeseredve :) Közben persze továbbra is nyomta a sódert. A másik hídon visszafelé megint mi kerültünk előre Anikóval, V42 megérezhette, milyen is hátul tölteni az időt. Aztán végighaladtunk a Tisza-parton, ekkor azért kisebb mélypont következett be, de hajszálnyi lassítás után Andris újra felélénkült, és az utsó km sem okozott neki kihívást. Sőt. A végére még egy sprint is belefért. Mindezenközben persze mi csapatszinten szerveztük a kajálós-fényképnézegetős partit, meg a jövő évi futócélokat. Szóval hasznos és nagyon kellemes (amúgy kb. 6:23-as tempójú) kis futás volt a mai szegedi szekciós futásunk is :-))

Huh, bepötyögtem a márciust is, legalább legyek már méltó a pólóhoz ;)
Azért mennyire jó volt már visszanézni a márciusi futásokat, látni magam előtt a képeket, érezni, ahogy melegszik a levegő, egyre hosszabbak a nappalok, és a végére már csicseregtek a madarak is.

Komolyra-fordítva viszont március a nagy hullámhegyek és a nagy hullámvölgyek hónapja volt.

-Kezdődött a Pécs-Harkánnyal, ahol a tavalyi rossz élményeimet kellett felülírni. Sikerült. Hatalmas idővel 2:01:40-nel értem célba, és elégedetten lubickoltam a harkányi fürdőben: igen, a rendeszeres heti 60 fölötti hetek munkája beért. Amúgy meglepőesn könnyedén ment ott a futás.
-Aztán jött a fonákja. Megfáztam a PH után, és amúgysem esett annyira jól a sztrádafutás. Másnap volt az a brutál szél, amiről képek ezrei kerengtek a világhálón. És persze nekem ekkor is futnom kellett. Verseny másnapján, naná.
-Aztán nehezen másztam ki a gödörből, de a véletlen segített, meg V42-Gábor ötlete a kecskeméti "félmaratonnal". Iszonyúan sajnáltam, hogy a távnak köze nem volt 21,1km-hez, ugyanis azt az ominózus 20,5-öt 1:38:30 alatt tettem meg, ami csodaszép volt tőlem, és nagyot lendített rajtam. És ekkor hittem el először, hogy nyár végén lehetne 1:40-en belül.
-Aztán megint megfáztam, de taknyosan is elfutottam a Hídig, ami ugye túl messze van, másnap meg gyors versenyen repesztettem, de ez már ápr. 1 volt, a Bolondok napja :)

Tanulságok:
-eredményes a sok (heti 60-70-néha 80km) futás, de én nem bírom el. Sem fejben, sem fizikailag, és az immunrendszerem is tiltakozott többször is.
-verseny hetében nem szabad túlhajtani magam, viszont nem kell túl lazára vennem (ez utóbbi későbbi tapasztalat, de már levésem, ha eszemben van). Nyugodtan lehet edzeni, ha jól esik, persze nem túlzásig. De nem vagyok porcelánbaba sem.
-vigyázni kell a sorozatterheléssel, főleg, ha nem arra készülök. Kemény futások után pihenni KELL, vagy lazát futni, km-gyűjtés vagy edzésterv ide vagy oda.
-fontos a jó cipő. A Nike Jader többször hagyott cserben téthelyzetben (csinált vízhólyagot a lábamra; bár tény, hogy a 10 kilis és a maratoni egyéni csúcsomat is abban futottam. Viszont a PH-t meg a Kecskemétet a régi Pegazusban...)
-aranyszabály: esőben kár erőlködni: a sípcsontom úgysem hagy futni pszichoszomatikusan :)
-és végül: azért nem rossz dolog a futópad. Lehet utána kondizni, ha már úgyis teremben vagyok, és tökizgi iramjátékos edzéseket lehet csinálni padon, amikor rossz az idő!

Most viszont pihi van, de azért csak várom, hogy szaladjak egyet a héten... :)

Akartam írni még tegnap beszámolót, de inkább fél 11-kor bezuhantam az ágyba, és aludtam többé-kevsbé folyamatosan 11 órát. Jólesett :)

Szóval a versenyről. Kicsit részletesebben, mint a Topikon.
Szokás szerint indult reggel a Csapat. Ezúttal 7-en voltunk: V42 (6 óra), Zoli, Hgabo (50-50 kili), Bi, Robi, V42 Junior és én (Szegedi Szekció váltó, Bi ment 2 szakaszt). V42 Juniorról annyit érdemes tudni, hogy V42 kisfia, 5. osztályos, szaladgált már 7-8 kiliket versenyen, ügyesen, az utóbbi időben viszont nem nagyon futott, gyakorlatilag egy hét alatt készült fel a versenyre, és itt élete első 10 km-ét futotta!

Érkezés, rajtszámok, lassan megjöttek a többiek is, csak a a csapatfőnök Kivi késett :) Öltözködés, készülődés, majd a kipakolás. Az FB tábor is, meg a Szegedi szekció is külön frissítő asztallal meg kempingszékekkel készült, olykor-olykor tiszta piknik-hangulat volt.

Én a Szegedi Szekció váltóban első váltótag voltam. Indulás előtt kb. 2 perccel jöttem rá, hogy nincs meg a váltószalagom. Végül a probléma megoldódott, a levetett cuccaim között megtalálták Bi-ék, a 2. körben ide is adták. Miután kiszóltam váltószalag ügyben, a mezőny elszaladt, én meg nem győztem utólérni őket. Az volt az elképzelésem, hogy Zolihoz meg Gabóhoz csatlakozok be, hisz ha ők kb. 5 perces tempójú maratont futottak 3 hete, akkor lesz eszük, és 5:10-20 körül indulnak el. Aztán az első körben (kb. 5 perces kilikkel abszolválva) nem bírtam beérni őket. Ja, hogy ők 4:45-ben futottak??? Brutál. Tudtam, hogy megborulás lesz a vége, hogy 30-ig elmennek így, aztán jön a tömény szenvedés. De a srácokat húzta a lelkesedés, és nem is akartak lassítani V42 tempójából. Így tettek meg 10 kört...
Közben én zömében Elmmel futottam, beszélgettünk, olyan 5:15 tempót menvén. Jó volt végre úgy szaladni, hogy tényleg jól esett, nem rohantam, mégis haladtam, gyorsan teltek a körök. Végül 52 perc alatt teljesítettem az első 10-est, csupa jó érzéssel magamban. Hurrá. Nagyjából egyszerre váltottunk az FB I. első emberével, úgyhogy épp egy szakasznyi időm volt pihenni. Átvettem a másik felsőt, felöltöztem, szurkoltam, frissítettem, dumáltam az FB frissítőasztal táborával, pihengettem, na meg fáztam. Eközben a srácok (V42, Zoli, Gabó) szétszakadtak, V42 robotolt tovább, Zoliék lassítottak.

Amatőr kényelmesen hozta a szakaszát, naná, hisz egy fiatal szőke hölggyel futott (ja, innen a nap egyik tuti beszólása; hazafelé a kocsiban: ...Én eddig azt hittem, Tüdő férfi, de ma láttam, hogy egy tökjó nő. A jövőben szerintem nekünk is el kéne járni a Tüdő féle tésztapartykra :-) Aztán váltottam én. Ezt a szakaszt, ha lehet, még kényelmesebben teljesítettem (végül 53:30 lett). Bi is a csapatunk 3. szakaszában volt, de előrébb, mint az FB váltó, tökjó formában kb. 5 perces kilikkel rótta a köröket!!! Öröm volt nézni a feltámadását, meg még azt is, hogy esélyem nem volt elmenni vele, mikor beért, majd gyorsvonatként robogott tovább. :) Időközben szétszakadt Zoli és Gabó is, Zolinak begörcsölt a gyomra, innen már küzdés volt neki végig. De tudtam, Zoli jó küzdő!! Aztán V42 is elkezdett szétcsúszni, be-becsatlakozott hozzám, és feladásról beszélt. Megpróbáltam meggyőzni arról, hogy nem ezért jött ide, hogy hiába voltak már máskor is nehézségei le szokta győzni őket. Miközben persze én is tudtam, hogy nekem is milyen rossz, amikor már szenvedek :( Mit lehet ilyenkor tenni? Nagy ötletem nem volt, csak javasoltam, hogy lassítson, lazítson, hátha elmúlik a probléma... Amikor én végeztem ezzel a szakasszal, kiállt V42 is, de ekkor még "visszaterelgettük" a pályára. Hogy adjon még egy kör esélyt magának.

Én közben elkezdtem V42 Junior-Andrist melengetni, mert eddigre teljesen széjjel fagyott. Melengettem a kezét, meg elvittem melegíteni, kocogtunk pár percet futottunk 1-2 sprintet, amire elkezdett olvadozni. Amúgy aranyos volt a srác, és mindvégig lelkes. Amúgymeg már-már profi stílusban állt a dolgokhoz. Robi időközben gyorsan lezavarta a maga szakaszát, annak rendje és módja szerint ment, mint a gép :) Egy idő után odaálltunk Andrissal a váltáshoz, és leváltottuk Robit. Ő amúgy még simán ment volna tovább egy körre ("na nem, mintha annyira tartalékoltam volna, de én aszittem, még van mégegy" :) Elmentem a kissráccal egy körre, hogy ne rohanja el az elejét. Ügyesen futott, félek, a lelkesedés elhúzta volna, én viszont jól belassítottam :)) 2. körben apja futott vele, én eddigre kezdtem éhes lenni, viszont itt már látszott, hogy a srácok: Zoli és Gabó is kezdenek szétcsúszni. A Gabó baromira helyén volt fejben, ő egy racionális ember, ő azért jött oda, hogy 50-est fusson, és őt ebben senki és semmi nem akadályozza meg. :) Zoli viszont érzelmesebb alkat, szereti jól érezni magát, és ez már nem az a pillanat volt. Láttam, hogy kész a csávó, úgyhogy futottam vele egy kört. Szépen lazán mentünk, Zoliban kivételesen nem dübörgött az az erő, ami oly jellemző rá. De ment, ment ő is kitartóan és sziklszilárdan, ha már elhatározta, eljött, nem áll ki. Próbáltam szórakoztatni, miként ő teszi velünk edzéseken :), ettől felvidult. Próbáltam dumálni hozzá, hogy addig is gyorsabban telik tán az idő számára (persze tudtam, ő nem az a befelé fordulós alkat). Mikor végére értünk a körnek, előre szaladtam, hogy megkérdezzem, hanyadik körnél áll pontosan, mert eléggé szét volt csúszva a számolással is. Ekkor derült ki, hogy Zoli köreit NEM SZÁMOLTA SENKI. Ez a Zolit persze még jobban elkeserítette, hogy eljött ide 50-est futni, és a rendezőséget ase érdekli, mennyit fut... :( Aztán a bázison ott volt Gabó, kiderült, hogy ő tart 42k-nál, akkor Zoli -egy kör hátránnyal- 40-nél. (az volt a rossz, hogy már előzőleg is ezt hittük...) Gabó is kivolt ekkor, felajánlottam magam oda is egy körre, jól esett neki. A kör végére ő össze is szedte magát, már-már 5:20-30 körül futott. Eközben Andris is kitartóan rótta a köröket, V42 megpróbált még futni vele, egyre kevesebb sikerrel. Ekkor már tudtam, hogyha a fiával nem tud futni (amit pedig minden bizonnyal nagyon szívesen tett volna), akkor magáért sem fog már visszaállni. És ez így is történt. :( Aztán beértem a Gabó féle körről, lassan érkezett Andris, behozván a váltót a célba, ő maga pedig kicsit órán kívüli 10km-t futva. Klassz volt látni apa-fia közös örömét. Meg azt, hogy Andris, aki a versenyig semmit nem evett, hogy nekiállt azonnal a paprikás-szalámis-szendvicseknek :) Aztán megint beálltam Zolihoz, akkor már neki is közel volt a cél, az utolsó előtti körében tartott. Tökjó volt, hogy sokan bíztattak még ekkor is, pedig ekkor már nem magamért futottam. Meg pl. Chino beszólása: Anita, neked még nem volt elég? :)) Végső soron ily módon összesen 28 km-t futottam, így elég volt. Épp annyit mentem, amennyi épp elég volt, és én pontosan tudom, hogy itt szokott elkezdeni fájni.

Mire beértem, célbaért Gabó (4:23), majd Zoli már egyedül tette meg az uccsó körét, addig mi elpakoltunk az asztalról. Végül beért Zoli is (4:45), még végigjárta a frissítőasztalokat, belakmározott, és indultunk vissza a kocsihoz, mert hideg is volt, eddigre elkezdett esni valami havas-esős szutyok, illetve elkezdett mozgolódni a rendőrség, több rendőrautó zúdult végig a Városliget központi sétányán, illetve láttunk vízágyút is élőben. (hálisten nem működni)
Hazaúton még McDonald's, a kocsiban pedig tervezgetés, tanúságok levonása, és a szokásos jó hangulatú csevegés zajlott. Klassz kis nap volt, én jól éreztem magam! :)

Kezd nagyon szezon végi hangulatom lenni. Nincs célja a futásomnak, pusztán az, hogy mozogjak egy kicsit. Meg most, hogy már kitaláltam a következő szezonomat, látom a célokat, a váltást a két szezon között, már nagyon várom, hogy ez kifulladjon. A hirtelen beköszöntött tél pedig csak meggyorsítja ezt a dolgot. Egyre nehezebben megyek ki a hidegben.

Tegnap mondjuk tökre lett volna kedvem egy váltakozó iramú 10 km-hez, aztán szakadt az eső egész nap. Nem baj, helyette maratoni palacsinta-sütést imitáltam, öcsém és apukám legnagyobb örömére. Meg aztán én is kivettem a részem az élvezetekből.
Mára elszállt a lelkesedés, a napsütés se tért vissza, így egy laza 5-ösre is csak úgy tudtam rávenni magam, hogy elmentem a vasútállomásra, megvenni a holnapi vonatjegyet, hazakocogtam, és futottam még egy 1.4km-s kört a környéken. A végére zuhogott a nyakamba a havas eső, kiábrándító volt. Benn viszont jó meleg :)

Meg tegnap arra is rájöttem, hogy 160 km körül lett csak az októberem, és a pihi miatt a november a fele se lesz. Bár ebben az időben a fele se tréfa :) Azért a szombati váltózós 50-es, remélem jó buli lesz. Azt várom, hideg ide, hideg oda...