Mármint az jön. Futásilag. Azért majd edzek keresztbe a hétvégén.

Egyrészről fáradt vagyok, és most nem is csak úgy, hogy zsúfolt volt a hét (osztálykirándulás hajrá + érettségi hajrá), hanem a lábaim is. Nem kifejezetten pihentem ki hét elején rendesen a Vivicittát, pedig a szerda eleve pihi volt, a tegnapi futást meg elmosta az eső. Ma azért kocogtam 12,5 kilit, a lelkemnek nagyon kellett. Imádom ezeket a tavaszi, meg most már inkább koranyári hangulatú futásokat, és ha van időm, akkor azértse hagynám ki, mert jó. Jó kinn lenni a levegőn, sokat futunk töltésen, vagy városhatárban, Tisza-parton vagy falusias városrészeken.

A hónapom 210 kili körüli lett, ami 4-gyel kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Úgy, hogy most még van 3 napom (ok, ezt az időszakát a tavalyi évnek is ellógtam, akkor tesóm volt nálam majálisolni :), viszont tavaly maratonoztam, most meg nem. Csak sok kicsi... Mert az jó.
Viszont tavaly szétcsúsztam keményen májusban, idén azonban szeretném ezt elkerülni. De most van is rá jó esély.

Főleg, hogy a május-június tele lesz versenyekkel, lehet edzeni egyik versenyről a másikra, lesz hangulat, jóidő, futás, jókedv, meg az a családias szegedi-futós-ismerősös hangulat. És míg el nem felejtem, a lista, ami kezd összeállni:
máj. 13. Cora futás, Szeged, 7km
máj. 19. 5próba, Szeged, középtáv: 12km
jún. 2. Michelin futógála, Nyíregyháza, 10km
jún. 3. K&H váltó, Bp., 7km
jún. 15. Kékes Csúcs, 11,6km

Holnaptól viszont 3 nap osztálykirándulás: éjszakai túrával, visegrádi bobpályával, Rám-szakadékkal, Mária-Valéria híddal, Duna-parttal, Strázsa-hegyi tanösvénnyel. Bár ma már elkezdődött a nyavalygás: "tanárnőőő, ne túrázzunk már annyit", azért nem fogom kímélni őket ;) 

Nem fájt, bakker, pedig úúúgy elterveztem, hogy én ma milyen hős leszek :)

Olyan jólesős kis izomlázam volt, itt a combom hátsó részében, de úgy kell annak, aki hülye 4:35-ökben rohangál. ;) De legalább minden lépés emlékeztett arra, milyen jól is ment a tegnapi futás.

Persze kimentem ma kocogni, mert fel se merült, hogy ne mennék ki. Azért osztálykirándulás lesz hétvégén, de hétközben azért 4 futásból úgy egy 40 kilit össze kéne futni, mintegy szintentartásként.
És a múltkori Pécs-Harkány utáni nemhogy nem esett jól, szabályosan szenvedtem. Ma viszont minden OK volt :) Jól ment, jól esett, messze belül a 6 perces tempón. Pedig ma oly mindegy lett volna. Viszont kinyomtam az órámból a részidőket, úgyhogy kénytelen leszek fantasztikusan szelektív memóriámra hagyatkozni. Le is írom minnyá el ne felejtsem :)  

Röviden: 
5. (jubileumi :)) Vivicittámon hatalmasan nagy egyéni csúcsot: 54:50-et futottam!!! :))

Hosszan:
Hosszú évek óta vonz az, hogy rövid-gyorsakat fussak, de az elmúlt félévekben, 1-2 évben mindig volt maratonos cél, aminek privilégiuma volt, és ami miatt a rövidek háttérbe szorultak. Idén úgy döntöttem, kihagyom a maratont (hja, a párizsit) és mostmár tényleg inkább rövideket futok. Mert bár gyorsultam én az elmúlt években is a hosszú futásoktól, de azoktól állandóan fáradt is voltam, meg igazából úgy múlt nyárra kicsit sok is lett belőlük. Mellesleg őszre szét is csúsztam, minden versenyen örömfutás volt, 5 perces tempót csak messziről láttam. Na jó, az "őszi nőit" megfutottam 5 percesben, de az kivétel volt. A sok örömfutástól viszont elszoktam attól a jó értelemben vett "küzdés"től, meg a rendszeres edzésektől is, de egy hosszabb novemberi pihenő során feltöltődtem, és decemberben elkezdtem rendszeresen edzeni. Ekkor kitaláltam, hogy időről időre csinálok majd egy 5 kilis tesztfutást, ami aztán arra is jó volt, hogy a küzdőkémet fejlessze.

A felkészülés első hónapjában csak lassúkat futottam, km-t gyűjtögettem, de már a második hónaptól, januártól futottam heti egy, majd később 2 változatosabb edzést. Jól futható tél volt, a pörgős futásokat sem akadályozta az időjárás, de azért február végéig a hangsúly a km-eken volt, és a srácokkal minden hétvégén elmentünk 20-25 km-eket futni. Ezzel jól elvoltam a Pécs-Harkányig, de azért addigra elkezdtem résztávozgatni is. Igazából csak azért, mert szeretek résztávozni, és nem hajtottam szét magam. 4-6×500-akat, ezreket (meg most az utolsó 2 hétben volt 1-1 10×400) A gyors 500-ak vagy ezrek közt mindig volt legalább 4-500m pihi, és jókat futottam. Az időnkénti 5 kilis tesztek eredménye 23:45-ről az első stagnálás után 23:20-ra, majd április elejére 22:34-re javult, ami egyéni csúcs közeli eredmény. Ekkor azonban már túl voltam a Pécs-Harkányon, ami óta 20km fölött nem nagyon futottam. Sok kicsi, ugye... Jöttek a jobbnál jobb edzéseredmények, szuper volt az idő, hetek óta nem maradt ki futás sem emiatt, sem amiatt, hogy jelezgetett volna a lábam. Aztán valahogy nem nagyon volt lehetőségem versenyezgetni a tavasszal, gyakorlatilag a PH óta csak itt voltam, így a Vivicitta idén célversennyé nőtte ki magát. Főleg, hogy a tavalyelőttin nem futhattam (volna) gyorsan, tavaly meg lerövidítették a távot, így évek óta nem futottam ki magam ezen a versenyen.
Szóval minden rendben volt, már csak a rápihenést kellett eltalálni. Mert azt nem mindig sikerül. Most összejött :))

Ebben segített a hosszú, hatnapos munkahét, aminek a végére igazából csak az volt a célom, hogy kikapcsolódjak, feloldódjak végre. Ez nem ment könnyen, tekintve, hogy késett a vonat, és irgalmatlan tömeg volt a Szigeten. Brrr. Azért megtaláltam Kivit, meg a narancsbolyt, és jó volt látni ismerősöket. Mondjuk a csomagleadással megintcsak elment az idő, de még volt lehetőségünk melegítgetni kicsit, amely során Amatőrt is megpróbáltuk lefárasztani ;) Persze így a rajtba nem sikerült időben beállni, így az első kilik az előzgetésről szóltak.

4:30, 4:23, 3:54. Mégha tudtam is, hogy ez utóbbi tábla nem jó helyen volt kirakva, akkoris a verseny során végig olyan számokat láttam az órámon, amit nem akartam elhinni :) Miközben úgy éreztem, hogy van még tartalék abban, amit futok. Mondjuk kellett is, ha gyorsabban kezdek, valszeg nem bírom el így a végét, de azért még így is bennem volt az, hogy most ez vagy nagyon futás lesz, vagy nagyon nagy halál. Az előbbi jött be. 5 kilinél 22.56-ra álltam, féltávnál 27:22-re. Ez a legmerészebb terveimen is belül volt, mert én valahogy 55-56 perc közé vártam magam leg-legoptimálisabb esetben. Féltávnál aztán nem frissítettem, mert igazából annyira nem voltam szomjas, meg addigra már nagyon elkapott a versenyláz. :) Érdekes volt amúgy, hogy baromira melegnek éreztem az időt, de a szél meg iszonyú jól esett, nem zavart, épp hogy hűtött, ami pont kellett. A rakpart felé egyre több lett a szurkoló, és fogtam ám a szurkolásokat, és jól is esett, de most nem mindig volt erőm visszareagálni. Mindamellett, hogy igyekeztem gyorsan futni, döbbenetes módon élveztem a futást így gyorsan is. Pl. a rakpart hosszú egyenesén 4:40-ben. Még itt is előzgettem olykor, és még mindig nem éreztem ólmosan nehéznek a lábaimat, nem szúrt az oldalam, és hát ennél nem akartam, nem mertem gyorsabban menni, és persze szenvedni sem akartam. A 10 kilit nagyon vártam, elvégre is azt tudtam hasonlítani a tavalyi eredményemhez. Az egy évvel ezelőtti 46:15-höz képest most 45:45 volt, meg aztán tudtam, hogy innen már 5 percesekben is PB, de azt is, hogy a hídról lefelé tolni fogom, mint állat. Így történt, hogy aztán még egy gyors hajrával a végén 54:50-re beértem. Olyan megfoghatatlanok még nekem ezek a számok. Hiszen ilyen tartományokban én korábban nem jártam, és ki tudja meddig van rá módom még.

Érdekes, hogy beérkezés után sem voltam szétcsúszva, persze az a 2-3 pohár víz jól esett, és ugyancsak jó volt látni a sorra beérkező futóbolondokat, ismerősöket, újra váltani pár szót, gratulálni egymásnak, ésatöbbi. Beszélni Urssal, Krisszel (na, azért az ő reakciója tetszett ;), meg még sokan másokkal.
Aztán összecihelődtem, és hazavonatoztam. Azért nem esett nehezemre aludni egyet a vonaton :) De már azt is tudom, hogy holnap délután megint kinn leszek egy izomláz-lazító laza kocogáson a töltésen. Mert futni jó :)

Ezúton is gratulálok minden edzésonline-os résztvevőnek!!

(ööö, ennél hosszabb beszámolót mégsem írok, asszem :)

Nyűgös vagyok. Meg fáradt meg kimerült, és még hol a hét vége.
A héten eddig mindennap 2-4 órát foglalkoztam érettségizőkkel, a különböző csoportjaimmal, magántanítványaimmal, jojózik a szemem az érettségi feladatoktól. Közben szervezem a kirándulást, hadakozok az osztályommal, 2 este voltam benn fél 7, 7-ig és nem is rémlik, mikor ettem utoljára friss főtt kaját.

És tegnap-tegnapelőtt nem futottam, és fejben is kellett a mai futás, meg gondoltam, fizikálisan is, de nagyon nehezen ment. Olyan döcögősen. Meg aztán Zoli is lerázott a végén, persze OK, összefutott egy rég nem látott ismerőssel, mi meg még futunk együtt ezerszer. Csak most jó lett volna nem egyedül maradni. Össze kéne szedni magam hétvégére. Áááá. :((

... vagy nem maraton?

A srácok holnap maratont futnak Párizsban. Foglalkoztat. Hogy a francba ne foglalkoztatna, mikor velük álmodtam szerdán és csütörtökön is!! Irigykedem? Nem. Persze ott lennék velük szívesen (amennyire érdekli a kölkeket az érettségi, na attól épp mehettem volna), de futni, nem futnék. Maratont. Így aztán boncolgattam a napokban a kérdést, főleg, hogy fel is merült a héten -persze nem tőlem- de azért végiggondoltam az én 6 maratonomat. Csak címszavakban:

1. Visegrád-Bp, 2004.április. Az Első
Ahhoz képest, hogy nem futottam még egy éve, már a 2003-as évben megpróbáltak rábeszélni. Nem hagytam magam. Jól tettem. Így volt időm rendesen felkészülni, felkészülten odaállni. Azért, ha valaki becsülettel végigjárja az Utat, azt a felfedezést, ami egy első maraton előtt van, azt a sok-sok apró, de nagyon fontos tapasztalatot, akkor ez nagyon nagy élmény. A verseny jó választás volt, pedig el akarták hitetni velem, hogy nem. Nem hagytam magam, ezt is jól tettem. A futás is jól ment, jó volt Cucuval futni az elejét, még az eső miatt sem haragszom (főleg így utólag :), és valami nagy élmény volt, hogy szperállóképességű öcsém kísért be az uccsó 8 kilin, és gratulált elsőként. 3:49:24. Asszem, büszke lehetek rá.

2. Visegrád-Bp, 2005.április. A leghosszabb
Ezúttal nem volt jó döntés. A Marathon Club ekkor kezdett csúnyán leépülni, és a korábbinál még kevésbé sikerült eltalálni a pálya hosszát. Tudom, hogy klassz, hogy egy legalább 43 km-s pályán mentem 3:49:50-et, de akkor nem ezért mentem oda. Meg igazából más gondok is voltak, egyre kevésbé találtam a hangot a korábbi segítőmmel, de mivel tudom, hogy az elején nagyon sokat kaptam tőle, és amúgyis, nem részletezném. Kódolva volt, hogy nem fogok jobbat menni, meleg is volt, csúszott a rajt, meg egyáltalán. Nem volt egyszerű.

3. Budapest, Plus, 2005. október, a legjobb
Ahhoz képest, hogy elhatároztam, abban az évben nem futok több maratont. Aztán jött a Bécs-Budapest, és V42, hogy illene megcsinálni edzésnek. Hát legyen, de nem szenvedek :) És nem szenvedtem. Végigdumáltam az egészet, itt sem zökkentett ki a folyton rákezdő eső, és volt sok-sok ismerős, meg buli, hangulat :) Bár az időm csak hajszállal lett gyengébb az előzőnél 3:50:30, az érzés teljesen más volt. Olyan adrenalin-endorfin.

4. Firenze, 2005. november, az első külföldi verseny
A B-Bp hangulatán felbuzdulva jött az ötlet, amiből aztán végül én sem tudtam kimaradni. Jó döntés volt. Főleg, hogy nagyon jó időt fogtunk, a firenzei pálya szuper, a hangulat is jó volt, az időm meg PB: 3:48:20 körül, de a legjobb, meg a legrosszabb időm még 4 maraton után is cirka 2 perces sávban mozgott.

5. Linz, 2006. április, a leggyorsabb
Ekkor már nagyon akartam egy jót futni. Az egész telet ennek rendeltem alá, edzettem rendesen. Iszonyúan élveztem az utat, a kirándulást, a csapatot, és a pályát is, de valami iszonyú meleg volt. Fogcsikorgatva küzdöttem az utsó 4 kilin az egyéni csúcsért, ami meglett: 3:43:02, de nem feltétlenül éreztem azt, hogy megérte. Hm...

6. Maranello-Carpi, 2006. október, a leglassabb
Tavaly nyáron aztán kicsit szétcsúsztam, így azt találtam ki, hogy minden maradék versenyt lazán futok meg (huh, de nem volt könnyű aztán ebből kilábalni, de ez egy másik történet). Így aztán futottam egyet a kellemesen langyos olasz őszben, 4:04:51 alatt, de hiába volt laza, az a fajta adrenalin érzés, mint egy éve Pesten, nem került elő. Hm...

Hm. Most akkor mi van?
Az, hogy futásilag összevakartam magam, ám kihagytam Párizst, és nem érzem azt a heves vágyat a Garda-tó iránt sem. Nekem sokat felemészt a maratoni készülés, mert én hiszek abban, hogy sok hosszút kell hozzá futni. És ez nekem nem megy. Nem fizikailag, nem is fejben, inkább az, hogy sajnálom rá az időt. Meg nem szeretem mindig kitalálni a frissítést. Utálom cipelni a kulacsövet. Nem szeretek lemaradni a végén, és egyedül sem szeretek futni. Nem szeretek egy hosszú miatt korán kelni.
Viszont imádok rövideket futni, szeretem, amikor pörög a lábam, vagy amikor nem kell körözgetnem, vagy amikor nem száradok ki, mire hazaérek. Nyáron inkább este szeretek futni, amikor már hűvösebb van, de még nincs sötét. És szeretném megdönteni a rövidebb távú kis saját csúcsaimat, amíg még elég fiatal vagyok hozzá ;), hogy gyorsan bírjak futni.
Úgyhogy nem-maraton. Egyelőre semmiképp. Vagy maximum itthon, ismerős közegben, ahol van kihez szólni, ahol utána le lehet ülni a fűben dumálni. És amielőtt nem futok kb. 600 db 30-ast.
De nem célom 3:30-as maratont futni. És nem tudom, miért kéne azért kézzel-lábbal, most azonnal küzdenem. Csak mert -mások szerint- meg tudom csinálni. De én nem más vagyok. Magamnak vannak érzéseim, és magamnak futok. Rövideket. Gyorsan vagy lassan. :)

Van egy olyan, hogy "Yasso 800-ak"-szabály. Vagymi. Azt mondja ki, hogyha valaki le tud futni 10 db 800-t mondjuk 3perc30-ra (és mondjuk a hosszútávú állóképességét is kellőképp hozzáedzi), az aztán képes 3óra30-as maratonra.

Sokat filózom azon, vajon ez a tétel 10×400-ra és analóg módon félmaratonra érvényes-e? Mert most simán futok 400m-eket 1perc43-on belül, ma épp 10-et. Na jó, egy kívül volt egy fél mp-cel. No, nem mintha annyiranagyon fontos lenne, mert nem futok mostanában félmaratont. De a gyorsaságom alakul, mégha nem is könnyű mindig kipihenni egy gyors edzést.

Azért a mai nagyon tuti volt: nagyon-laza kocogás oda-vissza a SZVSE pályára, körözgetés a naplementében, és olyan gyorsan fogytak a körök. :) Okosabb erőbeosztás, mint a múltkor, és zöld-zöld-zöld minden körül, és úúúúgy szeretem a tavaszt, és annyira nem tudok betelni vele :)) És Zoli kivételesen nem kiscsikózta el, velem futott végig, és sokat segített, főleg az uccsó körön, amikor újabb PB-t futottam 400-on (1:33 :))) meg hát adta magát, és őt nagyon lehet kedvelni. Aztán a levezető szakaszra megjelent Robi is, így hármasban kocorásztunk haza a kellemesen enyhe tavaszban.

És még láttunk egy idős hölgyet is a pályán, aki gyalogolt, és olykor belekocogott. Olyan jó volt látni, hogy ilyen is van!!!

Igazából nem is értem, mi van. Vagyishogy nincsen semmi, de mégis.

Kicsit gyakran csúszok szét mostanában. Nem nagyon, és ura vagyok a helyzetnek, és amúgy hihetetlenül motivált, amikor megy, jól is megy a futás, és ez az idő igazán alkalmas arra, hogy háborítatlanul eddzen az ember.

És mégis. A tegnapi futás rejtélyes volt. Nem hiszem, hogy egy kompromisszumos fél 9-es rajtot brutálisan korainak lehetne nevezni, futottam én már 5-6 órányi alvások után is a múlt nyáron (azért azokat az edzéseket meg nem ismétlem a nyáron, az is biztos!!!), és most túl voltam 7 órán is. De valami iszonyú gyengének éreztem magam. Miközben fantasztikus volt a tavaszi reggel a töltésen, azt hittem visszafúj az északi szél, és folyamatosan szúrt az oldalam. Ja, persze a szótagszám/km értékem sem volt alacsony, de aztán visszavettem még a dumából is, meg meg is fordultunk 8 km küzdés után, de még mindig nem volt az igazi. Tény ami tény, a végére becsúsztak 5 perc körüli kilik is, bár az átlag 5:30-ra jött ki, kereken, ettől még nem kellene késznek lenni. Mégis úgy éreztem magam, mint aki nem 18 kilit, hanem minimum a dupláját futotta, és még grátisz egy úthenger is átvonult rajtam.
Nosza, fürdés, és visszazuhantam az ágyba egy órácskát aludni még ebédkészítés előtt. Aztán is csak tesóra való tekintettel másztam ki az ágyból, mert egy egyetemista fiú csak nem maradhat ebéd nélkül, amikor már előző este is pizzát rendelt.
Kaja megfőz, megesz, gondoltam, itt a délutáni pihi ideje. :) Kitaláltam, hogy alszok egy órát. Meg még egy fél órát. Meg egy negyedet. Ezek után összevakartam magam, és úgy gondoltam, kezdődhet a nap :) Azért nem erőltettem meg magamat, bár lázat mérni se tudtam (mert hátha azért vagyok ilyen K.O, mert kerülget valami, vagy már le is támadott), mert a múltkor eltörtem a lázmérőt. Sebaj. Azért estére jobban lettem, de nem okozott gondot a szokásos szünet-időben történő lefekvés, és ma fél 9 előtt már magamtól keltem, frissen.

Talán végre kialudtam magam, de azért ma még gyaloglás közben is szúrt az oldalam, meg a mai laza-jólesős futás első felében is. Aztán elmúlt, és végre gondtalanul tudtam élvezni a napsütést, madárcsicsergést, és még a gyalogosok kerülgetésére is maradt energiám :) Szóval nem gondolom, hogy valami baj lenne, de nem könnyű eltalálni az egyensúlyt, de mint írtam, iszonyú motivált vagyok, mert nagyon szép a tavasz, jó kimenni a levegőre! Így aztán a Vivicitta előtti utolsó kőkemény :) hetet is megtartom, és csak aztán jön a pihi, majd a verseny :))

Na, hazajöttem már itt tavaszi szünetelni. Illetve, mivel holnap barátnőm férjhez megy, így csak 2 napra sikerült a hazakirándulás, de azért mindkét nap futottam.

A keddi mélypont után vettem egy kis Proenzi3-at, elkezdtem szedni, de már szerdán se fájt a lábam, úgyhogy nyilván a túlterhelés volt a térdfájogatás oka. Azért kitaláltam, hogy itthon nem aszfaltos futásokat csinálok...

Akkor viszont erdő. Ami viszont baromi messze van (csak oda 5,5k, én meg össz 10-et akartam futni, az erdőben), de kivittek kocsival, haza meg hamar hazaétem.
Az erdőben meglepetés várt!! :)) Felújították a régi tornapályát!!! Először is azért mentem oda, mert a térképen az volt, hogy "erdei tornapálya", de akkoriban csak valamiféle maradványok, romok voltak ott. Tavaly viszont építettek egy csilivili játszóteret, fa játékokkal, homokozóval, az erdőszélen, klassz lehet arrafelé lakó/odakiránduló gyereknek lenni!! De mostanra megújult a tornapálya: erősítő felszerelésekkel, padokkal, gyűrűvel, húzódzkodóval, feliratokkal, különböző nehézségi fokozatú gyakorlatokkal... A játszótér és a tornapálya között pedig egy színpad, előtte egy nagyobb tér, és körbe valamiféle csűr-szerű valami, ahol le lehet ülni kajálni, és ez a rész, de csak ez, fedett. Nagyon pöpec.
De ugye én futni mentem. Két erdei kört futottam, kb. 10 kili, úgy terveztem, hogy lazán, illetve, ha minden rendben, akkor lájtos fokozóban. Mondom lájtos. Minden rendben volt. Mondjuk kicsit nagy volt a forgalom: futók, bringások, gyalogosok, babakocsisok, ez még ok, mondjuk a Nyírerdő Kft. terepjárója nélkül meglettem volna. Végül az utolsó félkörben 4:50-es tempóig gyorsultam, nem esett nehezemre... 

A lábam aztán is tünetmentes volt, úgyhogy ma irány a pálya. 3 kör bemelegítés és levezetés között 10×400m gyors, 400m laza. Igazából itt (is) ismerkedtem a környezettel. Salakos pálya, akárcsak Szegeden a SZVSE-ben, gondoltam, ha már a tempóval nyírom a lábam, legalább a tereppel ne. Körbe fociedzés volt vagy 3 csapattal, különböző méretű srácoknak, így néha nekem is be kellett segítenem a labdaszedő szerepében. (héé, rúgd már vissza a labdát - vicces ez gyors körben ám, de ilyenre csak egyszer került sor...) Bemelegítés után kezdtem egy 1:46-os körrel, még óvatosan, aztán a többit úgy gondoltam, hogy beszórom 1:40-45 közé, az utsó kettőt meg majd meghajtom. Nagyjából ment is a dolog, csak a 400-akban az a nehéz, hogy mire rájössz, hogy elfutottad, már vége a körnek, és itt már nüanszokon múlik, azt csinálod-e, amit terveztél, vagy sem. Mondjuk nekem becsúszott pár 1:39-es kör. Tavaly ez a legjobbam volt, bár nem sokat futottam még pályán. Most meg elszórtam belőle vagy 3-at az első 6-ba. Kösz. Most ennyire jó vagyok, vagy ennyire elfutottam?? Nemtom, de a 7. (amúgy nem is leggyorsabb kör: 1:42) után úgy éreztem, túl vagyok azokon a határokon, amit egy edzésen be akarok vállalni, így a laza kör előtt megálltam, kb. egy fél perc-percre pihegni. Lassabban futtottam már a laza kört is, majd a gyorsat amolyan óvatoskás-tartalékolós 1:45-re...
Aztán valahogy összeszedtem magam, az utolsó előtti kör lett 1:37-es (bár itt volt egy focilabda-visszarúgás-órakikapcsolás, továbbszaladás és volt egy olyan érzésem, hogy vagy előrébbről futottam tovább vagy a visszarúgós pihi ennyit jelentett...), mindazonáltal újra minden OK volt, így az utolsó lazázás után az utolsó kört már valóban úgy igazán-nagyon megfutottam, olyan száguldósan. Élveztem :)) Aztán utána 3 kör levezetés, elgondolkodtató volt, hogy míg ez az elején 7:02 alatt megvolt, a végén csak 7:22 alatt ment :) Közte meg csak történt valami! :))

Holnap pihi, lagzi (bár nem maradok a tácolós, hajnalig bulizós részre...), aztán vasárnap még egy közös futás 15-18k, közepes tempóban, így talán csak rá bírom fogni a hetemre, hogy közepes hét :)) Aztán még bírjam el a keményebb jövő hetet, és jöhet az a Vivicitta!!!

Gyönyörű tavaszi délután volt. Mégis úgy gondoltam, ezt meg kell osztani valakivel, és bár egyedül is szívesen kimentem volna, küldtem egy sms-t V42-nek, nem csatlakozik-e egy klassz kis búfelejtős tavaszi kocogásra, valahol a töltésen. Ő aztán nem jelzett (csak később, hogy ő ma nem fut), hívott viszont Hgabó, hogy épp erre tart. Kaptam az alkalmon és becsatlakoztam hozzá.

Igazi tavaszi, napsütéses idő várt odakinn, madárcsicsergéssel, meg olyan igazi majális hangulattal. Amikor zsizseg a város, amikor, aki teheti kinn van, és ááá, nem vagyok én egy Zilaci :), leírni úgysem tudom jól, csak érezni, és szeretni ezt a hangulatot, és feltöltődni tőle nagyon. Beszélgettünk Gabóval, versenyekről, futásról, és azon filóztunk, milyen jó kis szegedi kemény futós mag kezd kialakulni. Arcok, melyek visszaköszönnek itt-ott a közeli (olykor távoli) versenyeken, és időnként edzéseken is a szó szoros értelmében. Egy nagy család, melynek részesei vagyunk, és ami klassz dolog. Aztán, hogy bizonyítsa igazunkat az Élet, már kinn jártunk Szőregen, amikor valamelyik Halászevics gyerek köszönt ránk és érdeklődte meg, hogy meglesz-e a félmaraton :)) A motivációs küszöböm, és a tempóm is megemelkedett hirtelen ezen vizuális élmény hatására ;-)
Aztán futottunk két "szőregi havasok" kört. Hó az nincs, de jól hangzik az elnevezés, pedig a szőregi havasok nem más, mint egy utca, amiben van vagy 10-15 m szint. De állítólag, amikor az ember tempósan futja meg úgy 15-ször, akkor már izgi. Na, a Vivi után én is "dombozni" fogok. A szőregi havasokban. :)
Aztán még visszafelé olyan élményem volt, mint az Adidas reklámban, mikor a csaj kifut az eső elől. Elkezdett valami izé szemerkélni (a tűző napon!!), de aztán nem ért ám utól :) Végül hazakocogtam, beszívva a nap sok-sok energiáját, kitisztult fejjel, és újra erőt érezve magamban a következő 3 naphoz!!

Aztán volt ma másféle futós jellegű élményem is.
Amikor a Sever Centerben megláttam Őt. Vagyis az ikertestvérét. Az ártatlan fehérségével, a rózsaszín pipával az oldalán, egyedül szomorkodni a leárazott mérethiányos cuccok között. A kedvenc cipőm volt, az egyetlen utolsó darab. Az én méretemben. 15000-ért. (24-ről leárazva) Igen, tudom, hogy buta dolog volt, hogy nem hoztam el. Bevált, szeretem, olcsó volt, de most másra volt szükségem, hétköznapi szandálra (elvégre is nem mehetek Nájki futócipőben érettségiztetni!!!), nyári felsőkre, stb. De azért vérzett kicsit a szívem. De új cipőm most legközelebb nyár közepén lesz. Ez még csak /már(??) félidős.