Na, az van, hogy átmozgattam. Talán minden Ok. Talán.

Érdekes hetem lett, ugyanis hétfő óta nem futottam. A vádlimmal nemtom, mi van, nem laza az biztos, meg olykor belenyillal, de néha már nem tudom, hogy tényleg van-e valami baja, vagy csak fantomfájás, és én nyavalygok. Nyirm.
Aztán a szerda-csütörtöki esőjelző sípcsontom is fájt, tegnap az eső múltával elmúlt. Nem kell nekem ide meteorológus. De azért ez is megijesztett ám a héten!!
Továbbá megkaptam a cipőt. A Cipőt. Furcsa ám, lassan jegyzetelgetnem kéne a gondolataimat :) Ide most csak annyit, hogy furcsa, keskenyebb, mint az előző cipőm, és emiatt vannak "para"jelenségeim. Úgyhogy megszületett a döntés: nem merem megkockáztatni, hogy ebben fussak maratont, mert ha már felkelek korán :), maratont szeretnék futni, nem pedig rövidebbet. Szóval holnap még a régi cipő, aztán próbálom őket összeszoktatni a borsószem-királykisasszony-lábammal :)

Szóval holnap..
Megnéztem a tavalyelőtti kisfilmet a BSI honlapján (azon ott voltam, már nem a filmen, a versenyen: a "legjobb" maratonom volt), átnéztem az útvonal-térképet, kitakarítottam, felkészültem a hétfői óráimra, bevásároltam (bár maratonfutó csokit nem vettem, bakker, sebaj, maratonfutó-keksz lesz nálam, remélem, beválik: a legutóbbi hosszú futásra is azt vittem). Még előkészülök, forró fürdő, magnézium, izomlazító, most fő a milánói, szóval készülődgetek, és az olyan jó. Stratégia van: elindulok 5:20-ban - így el kéne jutni 30-ig, aztán óvatosan lassulgatva, jólesően bedöcögni a célba. Mosolyogva :)

Holnap meg szép idő lesz (talán túl szép is, de sebaj, mert nem akarok most olyan gyorsan futni), és nincs is jobb, mint egy ilyen szép napon futni egy nagyot!
Hajrá minden indulónak!! 

Annyira szeretem, hogy olyan "okos" vagyok, hogy mindig mindenkinek meg tudom mondani, mi volna a helyes, mad ezek után micsinálok?? Ugyanazokat a baromságokat mint más. A jó hír, hogy hamar tudok korrigálni, ezáltal el szoktam kerülni a komolyabb sérüléseket, túledzéseket, miegymás. Úgyhogy remélem, indulok a maratonon is, de ...

A csütörtöki nyirmogós futás után szombaton futottam egy igen jót. Nem értem, miért indultam nehezen, hisz sütött a nap, szép idő volt, és nagyon ki voltam pihenve. Otthon jöttem rá, hogy órát, na azt nem vittem haza. Igazából a futógatya is utsó pillanatban került a táskába, meg a futócipőn kívül elég sok minden, de stopperes órám nem volt. Így aztán gőzöm nincs, hogy akkor most 5:30-ban vagy csak 5:40-ben hasítottam szombat délután, csak azt tudom, hogy érzésre szépen haladtam, és még jól is esett. Hasból beírtam a 15 kilire egy 1:25-öt, de hoigy plusz vagy minusz 2 perc, az nem mindegy?? De.

Ezen fellelkesülve hétfőn kimentem egy lájtos fokozóra. Óóóó, 8 kili csak. Már a laza kezdés is 5:35 volt, de sebaj, mert hamar belelkesedtem. Aztán a "hosszabbik" fele is 20 percen belül volt, és még gyorsultam is, így alig több, mint 39 perc alatt lement a 8-as. Mit nekem vasárnapi maraton?? Addig ezerszer kipihenem magam.

Mára gondoltam egy 12 kilibe ágyazott 10×200-at, csak aztán arra ébredtem éjszaka, hogy begörcsölt a vádlim. Mondjuk pár napja abbahagytam a magnéziumot, mert lazának éreztem a lábaimat, de ezek szerint nem azok. Így aztán éjjel gyors izomlazító, reggel magnézium, ja meg Fastum gél, mert mintha a sípcsontom is érezném.

Pedig most úgy kimennék legalább a ligetig (oda-vissza 5k-ból meg lehet úszni), csak kicsit nyújtani, de közben borul is el, és itthon is lenne mit csinálnom. De inkább a pihis verzió, mert vasárnap szeretnék célbaérni, és viszonylag őszintén mosolyogni is a célban :o)

Ja. És holnap megkapom a tesztcipőt is!! Ha minden jól megy, pénteken abban megyek átmozgatni. Zilaci szerint 20 percen belüli 5 kilit tud :) Kár, hogy nem az én lábamon :))

Már megint olyan egyszer fenn, egyszer lenn.

A tegnapi csupa pozitív, ma meg... Mondjuk igazából talán felkelni se kellett volna. Pedig nem volt rossz, csak görcsölt a hasam, meg a vádlim, aztán bejelzett az achilleszem - még mikor Zoliékhoz kocogtam át. Meg a talpamon is egy fáj egy ponton. Aztán eldumáltuk az időt, meg nyűgös is voltam/lettem, és nagyon gyorsan hűlt az idő, csak nekem nem esett jól (gyorsan) futni. Szóval lassan se. Aztán a Kis-Mol kör helyett csak egy rövidebbet futottunk, és alig vártam, hogy hazaérjek. És a cipőm is nyikorog már.. Meg fáradt is vagyok.

Pedig tegnap... Tegnap olyan suhanós volt. Jó volt összefutni a "babakocsis csajjal", és beszélni pár szót, meg jólesett az az 5 kili a ligetben 5 percesben, de azért rájöttem, hogy az 5-percesnél még koncentrálnom kell. Nem azért, hogy harcoljak, vagy "tűrjem a fájdalmat", mert nem gond 5-percesben futni, csak kicsúszkáltam belőle kissé, de jó volt, mert élveztem, mintha suhantam volna, és könnyű voltam és légies. :)))

Mindegy. Még majd otthon egy 15-ös a hétvégén, ha lesz erőm/kedvem, futok bele valami iramjátékot, de igazából rápihenés kezdődne már. Persze így meló mellett nem pont ugyanaz lesz, mint a NIKE előtt, de most a cél sem ugyanaz. Mert -bár Szent Nike Cél volt, a Szent Pluson, csak a Cél a cél. Minél jólesőbben :))

Na, már magamhoz képest tök rég írtam, úgyhogy pótolom is a hiányoságokat gyorsan, meg aztán volt itten egy kisebb futóverseny, ami mellett megint nem szokásom elmenni szó nélkül.

Még a NIKE-t sem pihentem ki igazán, amikor múlt vasárnap futottam azt a hosszút. Jó, azt akkor kellett. De ettől persze megint elfáradtam, és nem tesz jót az sem, hogy közel két hete majdnem folyamatosan fázok. Azért futok, mert futni jó, pedig a héten kétszer is benn kellett maradni suliban délutánra...

Szerdára viszont gondoltam egy frankó felrázó 6×500-as résztávot, amibe Zoli be is csatlakozott, vele meg tökjó résztávozni. De valami hihetetlenül nehezen ment. Meg persze nem is gyorsan, 2:04 volt a max, amit 500-on ki bírtam magaból csikarni, pedig tudok én alkalomadtán 2 percen belül. Igen tudom: nem lehetek egész évben formában, nem is cél az, és nem is az idő zavart, hanem az a nehézség-érzés a lábaimban. Amik enélkül is be-begörcsölgettek, bár a héten elindítottam magamnak egy Magnézium + C vitamin kombót, ezek talán tartják bennem a lelket :) Meg a közelgő versenyek, amelyek nem célversenyek már, de nagyon hangulatosak, és azért meg érdemes.

Ma is pl. majdnem az egész csapat kinn volt :)) Kivételesen csak Zoli nem volt, de neki meg más sportos programja volt mára. De jó volt látni befutni Gabót a kicsi lányával :), ott volt V42 a fiával, meg Bi meg az a Kriszta, aki tavaly velünk utazott a NIKE-ra, és persze hogy ott volt Zilaci a lelkes hódmezővásárhelyi szekcióval, és nemutolsósorban lenkeanyuval is összefutottam!!
A lényeget asszem, le is írtam, a futás itt kevéssé volt érdekes, de ha már ott voltunk, futottunk is egyet :). Bemelegítésként kikocogtam, és ennél jobban nem erőltettem meg magamat ráhangolódás címén. Be akartam állni minél előbbre, hogy ne kelljen a népeket kerülgetni, de aztán mégis inkább visszamentem Bi-hez meg Krisztához, hisz nem azért jöttem, hogy egyedül legyek, az idő meg nem olyan fontos most. Ők sem álltak nagyon hátul, így fél perc alatt ott is voltunk a rajtnál, aztán... Aztán csak idegesített  tömeg, ezért futottam, hogy kikeveredjek belőle. Azt persze sejtem, hogy a táblák nem voltak korrektek, de állítólag 4:10-es első és 4:15-ös második kilit futottam. A rakpartra érvén már ritkult a tömeg és mivel csak ez volt a cél, a futómotivációm is csökkent, meg azért szúrt az oldalam is. Bi persze beért a rakparton, feltűnés nélkül mellém állt, de aztán észrevettem :)), és hagytam elmenni, ő jó erőben volt. Szóval a végére lassultam, de annyira meg nem érdekelt, mert gyorsabban szenvedős lett volna, és nem azért jöttem. Így aztán kerek 15 perccel értem célba, előttem kb. 20-25 másodperccel Bi, utánam meg ugyanennyivel Kriszta.
Kószáltam még utána egy kicsit, meg megvártam a sorsolást, és miután semmit sem nyertem, "bosszúból" hazakocogtam :))

Jó volt. Holnap meg valami 20-22 körüli a srácokkal. Csak még össze kell logisztikázni...

Az a baj ezzel mint a kötelező olvasmányokkal. Adott időben kell, és kötelező, legalábbis nagyon javasolt, ha az ember nem élményértéket is szeretne a maratonon. Mondjuk egy maraton mindig küzdős, meg mindig "fáj", de azért nem mindegy, hogy mennyire.

Úgyhogy most is megcsináltam szépen a házi feladatot, mint egy szorgos kislány. Még jó, hogy Zoli mondta pénteken, hogy bár tegnap bringa-ötpróbáznak, de vasárnap menne ő is futni, még ha nem is 33-at. Aztán jött Robi is, és emberbarát 9 órás indulási időpontot beszéltünk meg. Így két testőrrel vágtam neki a töltésnek. Azt beszéltük meg, hogy elfutunk a 25-ös kőig meg vissza, aztán nekik a tegnapi bringa után úgy elég is, én meg ráteszek egy Nagy-körút kört.
Nem ment rosszul. Jó volt a hangulat, Robi jobbról, Zoli balról, beszélgettünk, futás, bringa, meg úszás meg triatlon is szóba került. Meg aztán ki kellett magyaráznom a NIKE-mat, mert én állítólag olyan lassan futok edzésen, hogy lehet abból ilyen gyors félmaratont futni?? :) Aztán felmerült, hogy igen, hát végülis résztávozok is, meg becsúszik ám egy-egy tempófutás, bár tény, hogy érdekes mód épp a gyorsabb futásaimat csinálom egyedül: saját tempóban.
Ja, amúgy meleg volt. Mindegy, már úgyis épp egész héten fáztam, most meg a derekamon cipelhettem a pulóveremet. Az idő amúgy gyorsan telt, meg fejben be is állítottam a "nagyon-sokáig-futok" kapcsolót, de azért a végére ismét megállapítottam, hogy nem kell nekem 50 kilit, meg 6 órát futnom a jövőben.
Frissítettem 10-nél, meg visszafelé a tápéi buszfordulónál, majd a kavicsnál, meg aztán is kb. 5 kilinként, nem is volt ezzel gond. Aztán a kavicsnál kicsatlakoztak a srácok, én meg elindultam egyedül még 14 kilire. Pórbáltam nem egyben felfogni a távot, hanem csak részletekben, meg nem nagyon számolni a kiliket visszafelé, ez segített, de a maratonon, ahol km-jelzés van, akaratlanul számolni fogok folyton...
Végülis nagyjából végig jól haladtam, tán még az uccsó kili is 6-on belül ment, de azért úgy 30-tól már minden fájt, egyre nehezebben mozogtam, és egyre jobban vártam a végét.

Összességében nagyjából 5:40 körüli átlaggal ment a dolog, nagyjából egyenletesen, szóval nem lesz itt komoly gond, célbaérkezésileg remélhetőleg, idő meg nem számít.

Háát, szóval csak felszállt az a lila köd, és leszállt helyette a szürke.
A szó szoros értelmében, ma reggel azt hittem, ellopták körülöttünk a várost. És ez a szürkeség nem kifejezetten motiváló, főleg, amikor az ember épp az éves célját tudja a háta mögött.

Bár hétfőn még melegünk volt pólóban, szerdán már hosszúban is majd szétfagytunk Zolival, és nem volt kedvünk egy 7-esnél többet futni. Tegnap a közös futás nem jött össze, egyedül kedvem se volt, meg igazából volt előttem egy halom kijavítandó szintfelmérő. Pedig estefelé elkezdett derengeni az ég és ki-kikukucskált a felhők mögül a nap... már-már majdnem kimentem, de egy újabb 7-esnél többre nem szántam volna el magam, így nem erőltettem a dolgot aztán.

Ma persze muszáj volt menni. Főleg azért a tegnap-esti dejólenne-menni érzésért. Aztán, hogy kiderült, egyedül megyek, megint nem volt könnyű elindulni, le is alkudtam a 13-14 kilit 10-re. Egy Plus oda-visszát akartam lazán, ez úgyis egy amolyan pihi-hét féleség, de a TESCO-nál megjött a kedvem. Elvégre is futás közben jön meg a futvágy. :) Valahogy könnyebbek lettek a lábaim, hagytam, hogy gyorsabban pörögjenek, aztán tudatosan találtam ki, hogy legyen belőle fokozó. Aztán így az első 5:40-es km-ről gyorsulva az utsó kili 4:40 lett, és egész jólesőt futottam.

Vasárnapra meg Zoli megígérte, hogy futunk valami hosszabbat, amit én még kiegészítek, hogy meglegyen úgy 33km, ami épp egy maraton előtti hosszúnak felel meg...

Valamikor tegnap szállt le rám, már nem is tudom megmondani, mikor. Valamikor futás közben történhetett, biztos átszakadt az adrenalin-endorfin gát oszt' úgy maradt (húúú, ezt a pszichológiai szakkifejezést egy dr. Csernus könyvben olvastam ám, nem belülről fakadt :)

Mikor Zilaci hátrajött a buszon Lenkeanyuhoz és hozzám: mondván, itt a vigyorgó szekció :-)

Aztán tartott az Erő egész nap, még az osztályom se tudott lelombozni, pedig próbálkoztak ám. De valahogy vigyorogtam egész nap :)

Futni, na azt nem akartam. Verseny után másnap nem nagyon, mert az fáj. Érdekes mód (és ezt a Jabil-problematikát nem bírom megfejteni, mit baltáztam el ott, nem kicsit, nagyon) ma nem éreztem veszett izomlázat a lábamban. Fáradtak voltak, de nem fájtak, se nem görcsöltek.
Aztán jelentkeztek sorra a srácok, én rábeszéltem magam (mert holnap értekezés van ám, és nemtom meddig, és nemjó úgy ülni, hogy nem sejtem, mikor érek haza), majd a srácok lemorzsolódtak -kivéve Zolit- és így ketten mentünk.

Vittem neki eurós csokit, ezzel megtaláltam az utat a szívéhez :)) Induláskor láttuk Gabót kocsival (kicsi a világ :), aztán uccu. Valami nagyon laza-jólesős-beszélgetősben. Rengetegen futottak. Öröm volt látni. Mi dumáltunk, volt téma: a tegnapi versenyt mesélgettem, közben lassan sötétedett. Megfordultunk az Árvizi emlékműnél, elfutunk a hídnál, ahol egy jóalkatú, jómozgású fiatal csaj odaszól: hé, figyelj, én állandóan olvasom a blogodat, nagyon jó, írjad tovább :)
Na, ezt se gondoltam volna, jólesik az ilyen visszajelzés, főleg, hogy tudom, amit leírtam párszor: nem tudok én írni, csak szeretek. Mellesleg 2 napon belül ez volt a második ilyen visszajelzés, tegnap a NIKE-n is volt egy ugye. Hát, kedves lány, köszönöm, ha regisztrálva is vagy, fedd fel magad. :)

Aztán Zoli kissé tovább-gondolta a történetet, és felajánlkozott, hogy lesz a testőröm :o) Hiába no, a Zolinak élénk a fantáziája :) Aztán már nem volt más extra, nagyon-laza 6:20-as tempóban érkeztünk vissza a kavicshoz, de ez a lila köd... Még mindig nem szállt fel.

Nem baj :))

Előzmények
SOHA olyan keveset nem futottam még, mint ezen a nyáron.
Hogy ne kelljen állandóan kisakkozgatnom a futásokat, az évek óta szokásos heti 5 futást levettem 4-re, az nem okozott gondot (mondjuk még a 4 futás se minden héten jött össze). Viszont ezek között a futások között sok volt a résztáv, vagy váltakozó iramú futás, hetente egyszer pályán edzettem (10×400-akat, 15×200-akat), de valahogy ezek nem azok a fajta fogcsikorgatós résztáv edzések voltak, nem igazán mentek csontra, és elég nagy pihenővel futottam ezeket. Így nem nyírtam magam. Persze volt sok más futás is, de a hosszúk közül sok elmaradt. Ezt igazán a Jabilon éreztem, ahol gyors voltam én 7 km-ig, de a verseny 14 volt, és teljesen szerte-széjjel futottam magamat. Ezek után (bár nem teljesen ész nélkül) megpróbáltam "pótolni" a hosszú futásokat. Szóval, ha egy edzéselmélész belenézne az edzésnaplómba valszeg sikítva tépné a haját, szóval nem akarom én ezt népszerűsíteni, csak így alakult. De a motivációm végig OK volt, és nem sérültem le a sok tempós futástól...
Az utolsó hetem különösen jól sikerült, nem éreztem magam fáradtnak, valahogy minden jó volt. Lehűlt a levegő, én felfrissültem, motivált lettem, az utsó két heti hosszú pszichésen egész biztos sokat jelentett. De azért lemondtam az eredeti <1:40-es tervemről, azt gondoltam, idén végre nem akarok sokat markolni és keveset fogni, inkább egy 1:41-42 körüli időt vártam magamtól.
Mindezt tetézte, hogy Zilaci megkeresett, hogy utazzak velük a versenyre, busszal, ami szintén nagyon kényelmes és gyors volt, lenkeanyu pedig nagyon jó társaság. Köszönöm mindkettőtöknek!

A Verseny
Bár majdnem nagyképűnek tartottam, hogy beálltam az 1:30-1:40 zónába, még így is közel 2 percnél haladtam át a rajton, és nálamnál lényegesen lassabb embereket előzgettem. Aztán nemsokkal a rajt után már jöttek a bíztatások, hogy "Hajrá, Anita!", meg hogy "Nyomjad, Ancsibébi!", mikor megszólít egy ex-tanítványom, hogy "Csókolom, H. tanárnő!" :-) Mondjuk láttam a srácot a rajtlistán, első félmaraonját futotta, valahogy a környékemen jöhetett végig, végül 1:40 körüli időt ment. Tökjó! :))
Én kerülgetve is 4:42-es ezerrel kezdtem, majd ahogy lehetett haladni, nagyjából 4:35-ös kilik következtek. Ritka alkalom volt: nem ijedtem meg a számoktól. Valszeg mert amúgy valami baromi lazának, vagy legalábbis jólésőnek éreztem. A verseny eleje ugye a tömegből való kikeveredésből szól, majd irány a rakpart. Első 5 kili 23:09, és felötlik az a téli délután, amikor az 5 kilis "erőfelmérőm" 23:50-re sikerül, és vadul agyalok azon, hogy úúúúristen, hogy lesz ebből egymás után 4, meg egy kicsi. Akkor, de még ekkor se sejtettem, hogy az összes 5 kilis részidőm ezen belül lesz (23:09, 23:19, 23:47, 23:29 + 5:06 az 1,1km), pedig Az akkor nagyon küzdős volt ám. Mindenesetre az első 5-ös részidőmtől kissé megijedtem, főleg, mert a Budai Rakpart a legpokolibb része a pályának. Tűz a nap szemből (ááá, én felhőcskéket akartam mára!!!), hátból fúj a szél. Mondjuk volt nálam szivacs, végig hűtöttem magam, amennyire lehetett.
Jól esett, amikor "felfordultunk" a Lágymányosi hídnál, mert itt a szembeszél ellenére erőre kaptam. Még itt is jellemzőek voltak a 4:35-ök, csak frissítésnél csúsztam ki olykor. Brutálisan jól álltam, talán 7 kilinél úgy 1:37:30-ra, amiről persze tudtam, hogy nem realitás, de azért itt merült fel az örök kérdés, hogy ebből most akkor nagy futás lesz, vagy nagy halál... 10 kilinél 46:28 a részidő, féltávnál kerek 49 perc. Hihetetlen. Hihetetlen, de még mindig nem volt semmi gondom, akkor meg miért ne menjek. Zilaci meg is jegyezte 12-nél, hogy jól mozgok. Imaro előre küldött, hogy menjek, mert ügyesen megy. Futás közben ért utól Tomator, (n)adam, és előztem le Csermaneket. Állítólag így jár, aki ugrik egy dimenzió kaput... :o) (Ez is copyright by Zilaci :)
A 14 kilis időm jobb volt, mint a Jabil 14km-e, ami után le kellett ülnöm 2 percre, mert ugye széjjel futottam magam. Most még mindig minden OK, bár km-időnek a 4:45-4:52 kezd jellemzővé válni. 16-nál (1:15) már tudom, hogy akkor is megvan az 1:40, ha 5 percesben nyomom, ekkor ér utól Mariann. Róla tudom, hogy rövid távon iszonyú tehetséges, viszont ez az első félmaratonja, 1:45-ön belül tervezi (reálisan!). Bíztat, bíztatjuk egymást, jól esik pár szó vele, feldob. Aztán jön a fordító, és igaza van Zsazsinak (az FB topikon), valóban jó lenne oda egy meglepi chipszőnyeg (Firenzében van hasonlóképp), bár azt hiszem, aki valóban magának fut, és félmaratont nem pedig 20,5-öt, az elfut odáig. A többi pedig nem versenytárs.
Aztán jön az Alkotmány(?) utca, amire ráfordulunk a felüljáró előtt, itt előzöm egy BBp-s "gyors emberünket", nem kicsit lep meg a dolog, de lendületben vagyok. Ezzel a lendülettel egész gyorsan feljutok a felüljárón is, 4:45-ös lesz ez a km. Innen már nagyon várom a végét, próbálok gyorsulni, be is csúszik valahol egy 4:29-es km, de aztán  4:38-39 magasságában alakulnak az utolsó ezrek.
Mikor beérek, az órámon 1:38:54 (a hivatalos eredménylista szerint 50 a vége, mindegy), és örül a fejem, ahog mostanában mondani szokás: nem kicsit, nagyon :)) És közben még ki sem ütöttem magam nagyon.

Most egy kicsit pihentetem a félmaratont, mint olyat, nagyon rég szerettem volna már valami ilyesmit futni, és egyelőre elég nehezen hiszem, hogy ilyet tudok én még egyszer. De vannak új tervek, gondolatok, ötletek, meg hát előttem van még egy ősz, maratonival (nem küzdőssel), meg sok-apró környékbeli versennyel :)

Nem emlékszem, mikor vártam utoljára ennyire futóversenyt. Persze-persze, szeretek versenyezni, de most az a régen-érzett jófajta izgalom jár át. Akár egy gyerek a karácsonyfa alatt :)

Pedig nem tudom, mi vár rám a karácsonyfa alatt. Nem mondhatnám, hogy edzéselméletileg egy kifejezetten védhető nyarat hoztam össze, maradtak el futások, főleg hosszúk, bár a végére összeállt az is. És akárhogy is sikerüljön a NIKE, jó nyár volt ez. Az a tipikus hosszú-forró, amit úgy szeretek, mégha most a melegből olyakor túl sok is volt. De futottam sok-sok tempót, a heti egy pályedzés iszonyúan megdobta a motivációmat, és talán a gyorsaságomat is szinten tartotta.
Az utolsó hetek viszont kifejezetten jól sikerültek, valahogy összeállt minden.

Úgyhogy még most eszem-iszom, pihenkélek, pakolászok, készülődöm picit fejben. Aztán holnap... Ahogy a múltkor írtam: akár még jól is futhatok :)