Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 927 842 km-t sportoltatok
Ancsi futóblogja
Sportaktív
Hauanita | 2008-01-31 18:49:41 | 3 hozzászólás

Na, ilyen nap volt a mai.

Hosszú hetek óta nem értem rá a duplalyukas órámban. Egyszer helyettesítés, aztán félévzásár, aztán hetek óta halogatott kolléganő/babalátogatás, mindig volt valami. Meg aztán a hideg, ködös, havas januárban nem is vágytam én arra, hogy fürdőruhára vetkőzzek. Az érzés múlt szombaton éledt fel, akkor, ott a Tisza-parton, amikor jött a Tavasz-hangulat. Aztán másnap lebeszéltem magam a szél miatt, meg még meg is erősítettem magam, hogy manapság úri mulatság ám uszodába járni. De benn van közös bérlet, aki feliratkozott rá, mehet bátran. Szóval ma nem volt menekvés.
De nem volt rossz. A tanmedence kellemesen langyos vize nem esett rosszul, és az úszás is jól ment. Sőt. Az olykor-olykor belecsemészett 25-25 m gyors sem fulladt fuldoklásba, szóval volt ám sikerélményem, de ennél több még nem megy, majd alakul még. Azért, ha belegondolok, hol tartottam múlt nyáron, akkor látszik a fejlődés. Én legalábbis látom. És ez a lényeg. A végére mellesleg megjelent egy kolléganő vele is beszéltünk pár szót, mielőtt belevetette magát a habokba :)

Délután meg mikor hazajöttem, futottam. Mert futni jó. Mégis, hétfőn kihagytam a napot, kemény hét ide vagy oda, de mikor jelez a lábam, inkább egy nap pihi, minthogy ráfussak és szenvedjek hetekig. A módszer (meg a sípcsontom jegelgetése) bevált, kedden már semmi gond nem volt (csak benn voltam egész nap melóban, és nemigen volt időm), tegnap viszont úgy döntöttem, kockáztatok. Megpróbálok egy kemény hetet, vagy legalábbis "hosszút" úgy, hogy szerda laza 14, és tünetmentesség esetén csütörtökön ugyanaz (vagy legalábbis majdnem) lendületesebben.

Tegnap minden OK is volt, kellemeset andalogtam a Nagykörúton, a mai edzéshez viszont Bi-t hívtam partnerül. Egy amolyan messzeföldön híres Bozsó-féle fokozóra, az ő kedvenc Szeged-kör-verzióján. Ugyanazon, amiből 3 hete (a legutóbbi kemény héten) dupláztunk.
Csak már az elején fáradtak voltak a lábaim. Nem vészesen, de annyira épp, hogy ne essen jól a lazánál csak hajszállal gyorsabb tempó sem a villogó zöldnél a zebrán. Aztán jött Bi, és belassultunk. Óóóó, ezek a percek. Csak ezek tértek volna vissza a Tisza-parton, de onnan még nagyon messze voltunk!!! :) Az 5 kilis részidő úgy 5:30-5:40 körüli átlagú, jól van, nem gond, ha nem lesz ez gyors, elvégre ma úsztam is, de ekkor Bi rákapcsol. A hét eseményeinek megbeszélése után nincs tovább kommentár, küzdelem van a levegőért.

Féltávnál járunk, amikor már nem bírok tovább fokozni. Jessze, és innen még mennyi van. Nem vigasz, hogy gyorsan fogy, csak én vagyok lassú, mindig 1-2 lépéssel Bi mögött. Ha beérném (minden erőm összeszedése által) még egy fokozatot rákapcsol. Ismét lemaradok. Bakker, az Árvizi emlékműig bírnom kell, onnan már négykézláb is hazatalálok, csak odáig érjünk. Érünk. Mikor már hosszú percek óta nem hallja a szuszogásomat se, Bi befékez, és hátraszól, hogy élek-e még, vagy ne fékezzek (!!!), vagy hogy szedjem össze magam, mert elvesztem a Serpanő címet. Émmeg, mindezenközben, minden egyes lélegzetvételnek örülök, a lábam vészesen fárad, az oldalam is be-beszúr. A Tisza-partot már szakaszokra osztom. Az Emlékmű, majd a Régi híd, kipipálva, Novotel, ez is megvolt, Újhíd, innen már csak 1,5 kili, Etelka sor, itt belemérek 1 kilit, rohanok, próbálom követni Bi-t, a kili valahol 4:20-4:30 között (jessza, ez a 3-5 kilis versenytempóm, most meg egy 14,5-ös kör végén vagyunk!!!), még egy zebra, kavics, majd a Kerek Perec. Túúúúléltem!!! :-))) Az idő 1:13:26, épp 10 perccel jobb, mint 3 hete, nem mellesleg 5 perc körüli tempó, más kérdés, hogy én 5:10-20 körül terveztem... Sebaj, legalább tudjuk, Bi hatalmasan nagy formában van, én meg örülök a túlélésnek is :))

Ha ehhez az úszás + kemény futás kombinációhoz hozzáveszem, hogy 5-kor keltem, akkor azt hiszem, nem kell aggódnom: nem lesznek az este alvásproblémáim :o)

Hónapértékelés pedig: 235 kili futás, a tavaly 220-hoz képest kicsit jobb (ha a hétfőt nem hagyom ki, akkor +10, de nincs ha, és ez majd amúgyis a februárhoz adódik, ha a vasárnap úgy alakul).
Szóval ez nekem alapozásnak pöpec, tempó még lassú, de van remény. Csak tudnám mire :)
És lassacskán úszkálni is kéne, de nem merek ígérni magamnak sem...

Mint a gonoszok

Hauanita | 2008-01-26 18:03:17 | 1 hozzászólás

Annyian lettünk ma. Szerintem egyéni csúcs. Vagy épp csapatcsúcs?? :)
Hétvégére természetesen a Yours Truly 25 km-ét terveztem, de aztán a srácok sorra lemondták, és körvonalazódott a szombati Antenna-futás. Persze, hogy nem akartam kimaradni.

Aztán azon csodálkoztam, hogy nem én értem először a Kavicshoz. Hanem Zoli. Zoli, aki folyton késik, most ott volt teljes menetfelszerelésben és lelkesedéssel. Igazából én fáztam még kissé, mert bár sütött a nap, ereje még nem volt. Kisvártatva megjelent Robi és V42 is, L. Pistával. Róla most annyit írnék, hogy Zoli a Los Angeles marathon kapcsán ismerkedett vele össze, én meg a Szilveszteri futóversenyen láttm először, ahol csak a H-testvérek tudták legyőzni. Épp egy 2:35-ös maratonra készül.
Szkeptikus voltam, meddig bírja majd velünk az 5-6 perc közötti tempót, de kellemesen csalódtam, volt, hogy ő maradt le velem hátra.
Velük, ill. V42-vel jött korcs kutyája, Kimi. Azért brutál egy állat, nooormális, hogy végigfut huszoniksz km-t, és még csak el sem fárad??

Elindultunk. A József Attila sarkán Hgabó csatlakozott, (mostanában neki nem nagyon szokott összejönni a csapatfutás), az Antennánál meg Bi. Kitalálták V42-vel, hogy elfutunk a dorozsmai elkerülő felé, aztán majd meglátjuk. És lőn. Szaladtunk így 7-en, mint a gonoszok, ezúttal általában a múlt heti lemaradók húzták a sort, meg persze Zoli, neki elöl _kell_ lennie. Ja, meg persze Kimi. A kutya. Az jól elvolt, előttünk, mellettünk, és fejreesni sem kellett benne, pedig tartottam ettől. Mondjuk engem kicsit frusztrál ez a férfias kakaskodás, hogy ki fusson elöl, meg ki tud gyorsabban futni, mert nekem nem erről szól. Most meg aztán pláne. Pláne, hogy tök örülök, hogy végre kezdek kizökkenni a téli-álom laza 6-percesekből, erre V42 szabályosan kiröhög, mikor egy mondatban említem az 5:20-as tempót és az iramfutás szót. Pedig ma rendes akart lenni, nem tágított mellőlem, sokszor ott volt ő (is) velem hátul, amikor megnyúlt a sor.

Amúgy jó futás volt. Sokszor nyűglődök a hosszúk során, hogy mikor lesz már vége, de ma nem volt semmi ilyen. Elkezdett melegedni, nem győztem zipzárazni ki a cuccaimat, és csak futottunk, meg futottunk. Mondjuk úgy 1 óra elteltével kezdtünk vízről vízionálni, ekkor kiderült, vagy kitalálták(??), velem legalábbis kész tényként közölték a srácok, hogy hazakísérjük V42-t, és majd ott lesz frissítőállomás. Közben Gabó kicsatalkozott, én meg kezdtem számolgatni, hogy merre-mennyit, hogy meglegyen úgy 23-24 km.
V42 ICEteával és müzliszeletekkel kedveskedett, én mondjuk a kerti csapját részesítettem előnyben, meg beleszerettem a kiskutyájába (Kimi egyik 2 hónapos kölykébe), de itt a 9.-en meg nem tudom hova tenni, otthon meg már ott van Astor, és Őt is szeretjük. Na, sebaj.
Frissítés után futottunk tovább. A kikötő felé, át a töltésre. Először örültem, hisz a töltés jó, a töltést szeretjük, meg közel a természethez, és még a térdünket is óvjuk. De bakker tiszta sár volt. Eddig se voltam gyors, de azért próbáltam tartani a tempót, de itt esélytelen volt(am). Úgy éreztem sose ér véget az a kb. 4 kilométer, kerestük folyton a helyeket, hol lehet jobban futni, de nem volt egyszerű.
Azért egyszer az is végetért, gondoltam, innen hajrá haza. Ámde a srácok kitalálták, hogy beleraknak egy bónusz hídkört, amihez már nem volt kedvem.

Szóval elindultam haza. Lelassultam a saját tempómra, a töltés után az aszfalt sokkal tisztább, szárazabb, boldogabb érzés volt :), és sütött a nap, ezerrel, hétágra. És ahogy ott futottam ebben a lebegő érzésben, úgy gondoltam, hogy ez nekem jó, és kerültem egyet a Göndör sor felé. Az vagy 1-1,5 kili plusz csak, de még felöltött, hogy akár egy teljes Tápé kört is mehetnék, de aztán megbeszéltem magammal, hogy bőven elég nekem ez a 24-25 km, ami majd így kijön. (aztán 25,2-t mértem)

És ahogyan Zilaci a múltkor megjövendölte, megint eljött picit a tavasz, ha nem is a Kavicsnál várt, hanem ott lenn, a Tisza-parton. De aztán itt maradt egész délutánra, és most is nyitva van az ablak, és jön be kellemes szellő. :)

Az első gyorsítások
Hauanita | 2008-01-23 18:40:50 | 2 hozzászólás

Hát, ez is eljött. Vasárnap-hétfőre olyan jóidő lett, hogy gondoltam, el lehet kezdeni gyorsítgatni. Úgy óvatosan.

Hétfőn aztán kezdtem is egy ligetben tartott 5 kilis közepes tempójú (5:20) iramfutással, amolyan combizom-ébresztőként, főleg, hogy lement 2×4 hétnyi alapozás, hidegben, hóban, sárban, most meg végre csontszáraz az asztalt!!!
Jó volt. Eggyel kevesebb réteg volt rajtam mint máskor, és nem kellett magamon fázósan összehúzni a kardigánt. TAVASZ VAN EMBEREK, TAVASZ, TAVASZ ÉS TAVASZ!!! - kiabáltam volna bele a világba, holott tudom: csalóka ez még, és főleg átmeneti. De jó volt, még ha bele is lassultam az 5:20-ba, meg akkor is, amikor kicsit küzdeni kellett a végén, és sokan voltak a ligetben, és olyan "De jó, mióta vártam erre" érzésem volt, és felszabadultam, mint már nagyon rég. Engem gúzsba köt a tél, de legalább már látom a végét.

Persze mára lehűlt, ha nem is vészesen, azért nincsenek mínuszok.
Bi-vel beszéltem meg futást, még világosban(!!) indultunk, 3/4 5-kor a Kavicstól, persze gyors' besötétedett. Gondoltam majd futunk egy lazát, vagy laza-fokozót. El is indultunk a Göndör-sor felé, ekkor még kocogtunk, ki a Tisza-partra. Beszélgettünk, haladgattunk, futót is láttunk. Át a hídon, Újszeged, Gyerekkórház, Liget. Pityu oszt-szoroz, aszondja fussunk 3 kört. Jó, az nekem is pont jó lesz.
Belemérjek? - kérdezem, és már nyomom is a gombot. Ááá, ne, mondja Bi, de amint meghallja a csippanást, futni kezd. Még csak sejtem, mi vár rám, a második körben biztos vagyok benne: ez a messzeföldön híres Bozsó-féle fokozó :)
Az első körben lazák a lábaim, könnyedén futunk, alig csak egy hajszállal gyorsabban, mint idáig: 5:28. A második körben érzem, hogy ez már nem AZ a laza, de tudom: nincs visszaút, Bi fut, tehát menni kell, nincs mese :) 5:10. Jó most egy ötpercest, mondja Bi, és elkezdi tolni neki, én meg érzem, hogy ez bőven belül lesz. Beszélni már csak kevéssé, szakadozik a szentesi adó, bakker, örülök, ha levegőt kapok. 4:46 a kör vége, huh, huh, rég futottam már ilyen gyorsat. Jólesett, de tényleg tudtam én egykor ennél kicsit gyorsabban egy teljes félmaratont?? A régi szép idők :)
Hazafelé vesszük az irányt. Az iram mérséklődik, a levegő meg áramlik be a tüdőnkbe. Mondjuk a hídon némi por is jön vele, de kicsire nem adunk. A híd után elválunk, innen már alig csak párszáz méter. Itthon szorzok-osztok, 11,5 kilire hozom ki a távot. Klassz futás volt.

Szóval ébredezés van, meg közepes hét, bár olyan intenzitással estem neki, hogy ettől már akár kemény is lehetne, pedig én óvatos akartam lenni. Holnapra Zolival van megbeszélve résztáv-edzés: négyszázazunk valamit a SZEOL-pályán, ugye: óvatosan :)
Meg átállok a 4-hetesről vissza 3-hetes ciklusokra, az nekem jobban tud változatosabb lenni, és gyakrabban van kemény hét, na meg persze pihi is. És mindezenközben, ha egyre bizakodóbban is, de kitartan várom a tavaszt :)

Serpanő a hegyen
Hauanita | 2008-01-18 22:50:20 | 7 hozzászólás

Maradjunk ennyiben. Ez azért mégiscsak konszolidált, és vállalható. Már a cím :)

És akkor a történet:
Úgy kezdődött, hogy nem megyek, és ez a motívum végigkísérte a készülődést. Illetve az enyémet nem, merthogy én kijelentettem, hogy nem megyek.
Először dec. 29-re lett rakva a program, de akkor még otthon voltam szüleimnél, amikor átkerült január 12-re, majd 13-ra. Szerintem egész gyorsan megúsztuk, általában 4-nél kevesebb verzió ritkán merül fel :) Szóval volt egy pár nap, amikor úgy volt, hogy megyek, de aztán vasárnapra is lett téve, meg jöttek a hideg, sötét, munkás napok, amikor korán, meg még annál is korábban kellett kelni, és megfogadtam, hogy hétvégén fél 8 előtt nincs kelés. És mivel valami 4-5(?!?!) óra volt indulási időpontnak kikiáltva első körben, lemondtam a dologról.

És elvoltam abban a boldog tudatban, hogy majd vasárnap is alszok jóóóó sokáig, azt' majdcsak futok valamit. Aztán egy nap; amikor már a 2. olyan nap volt, hogy nem volt reggetől estig tejfelköd, és elkezdett olvadni a hó, egyszercsak kaptam egy ímélt. Már nem az első volt, amiben a srácok megpróbáltak rávenni, hogy menjek velük, szerintem mindegyik írt ilyen tárgyú levelet, meg Bi is mondta, hogy mi olyan jól eldöcörésznénk ott kettecskén a végén. Szóval ekkor V42 írt, hogy engem venne fel utoljára, és végülis csak 6-kor indulnánk, mert vasárnap van később busz le Mátraszentlászlóról Gyöngyösre. És akkor úgy gondoltam, most már nem illik nemet mondani. Meghát ugye az idő is már-már emberbarát volt, ilyenkor még a maci is kíbújik a barlangjából, én is így tettem.

Persze megint nem tudtam elmenni nasi nélkül, és csokis kekszes süti, és pogácsa is került a sporttatyóba 13-án hajnalban.
Sőt. Én ülhettem elöl kb. 4 perc 23 mp-ig. Ablak mellett!! Az első sorban. :)
Persze átrendeződtünk, mikor felvettük Bi-t, és én nem a kedvenc hátsó-középső helyemre kerültem, hanem jobbszélre, de nem ez volt a baj, hanem, hogy Zoli ült mellém. :)
Végülis Zoli az út első 22 és fél percét a biztonsági övének bekapcsolásával töltötte el. Eközben rendszeresen kikapcsolta az enyémet, de a harmadik után meguntam, és bekapcsoltam az övét is, meg az enyémet is.
Zolit valszeg ekkor ki kellett volna kapcsolni, de nem volt rajta OFF gomb. Én pihenkéltem volna még egy kicsit, ki is fejtettem, hogy akkor 7-ig csöndes pihi, de Zoli volt kedves nagyjából 3-percenként tájékoztatni a 7 óráig visszamaradó időről, tehát nem aludtam semmit. Amúgyse tudtam volna, mert V42 sem hagyott, amíg tesztelte a sütit, meg a pogit.

Ez az állapot a Bp utáni pihenőig tartott, ekkor kifejtettem, hogy akkor most Zoli üljön a másik szélére, így Gabó került középre, de Zoli legalább nem piszkált, és főként nem kapcsolta ki a biztonsági övemet :)
Haladgattunk az autópályán, és Bi kitalálta, hogy ő kiszáll Gyöngyösnél nem jön föl Mátraszentlászlóra csak azért, hogy aztán újra lemenjen busszal. Trükkös :) Mivel azonban én meg csak Mátrafüredtől futottam (minusz 6-7 kili), kitaláltuk, hogy mire a busz odaér, Bi felkocog, és együtt tudunk indulni, sőt előnyünk lesz a többiekhez képest vagy 40 perc, így a legvégén nem ránk kell várni, hanem rájuk, de az meg nekünk nem gond.

Igenám, de elkezdett vészesen fogyni az idő. Kb. negyed 9 után lehetett, mikor kiraktuk Bi-t Gyöngyösön, és tudtuk, fölfelé nem lehet gyorsan menni. De így egész gyorsan tepertünk, kissé ralis érzésem volt, de biztonságban éreztem magam, V42 mögött csak egyszer féltem. Amikor majd' 50 kilis maratont futott a Bükkben. Utána. De most jó volt. De kezdett izgivé válni a helyzet, hisz fogytak a percek. Tik-tak... De mi mentünk, és elhagytuk Mátrafüredet, és Sástót, a kilátóval, meg a bobpályával, aztán a Kékesi kanyart is, jött a galyai leágazás és még szűkebb lett az út. És jöttek az instrukciók, hogy majd mikor merre, meg mennyire lesz emelkedős, és hol lankásabb, aztán jött Galyatető, meg a mátraszentlászlói leágazás, kis emelkedő, a Három Falu temploma, és fogy az idő, és huh, Mátraszentlászló, még egy jobb kanyar, meg meredeken fel, és itt az étterem, itt állunk ám meg (ööö, ez itt tükörjég, hogy jutunk majd le???), de túl feljöttünk, úgyhogy megfordulás, és, ... És ... És nem megy. Se előre, se hátra.

9 óra. A busz 9:21-kor megy, a buszmegbe lejutni vagy 5-6 perc, és még össze kell cuccolni. És beragadtunk!!! Nem pont a kinézett kapubeállóba sikerült betolatni, hanem vagy 30 centivel odébb, és a hátsó kerék beragadt egy kb. 10-15 centi mély ilyen vízelvezető csatornába, az első kerék meg kipörgött, mert alatta csak hó volt, meg jég, és se előre, se hátra. Kiszálltunk, próbálták a srácok betolni, de semmi. 9:03. Az első kerék pörög és füstöl, a hátsó se előre, se hátra, V42 bem adja fel, az idő meg vészesen fogy, és senki nem jönne oda még segíteni. De ekkor a srácok még jobban összeszedik magukat, összehangolják a gázadást meg az erőbefektetetést, és ... Még mindig semmi. Még mindig... Majd egyszercsak kiszabadul a kocsikerék, beparkol V42 párhuzamosan az úttal kicsit lejjebb, és ekkor még csak 9:05 van. Legalább 35 percnek éreztem ezt az 5-öt.

Gyors összecuccolás: kardigán föl, zsepi, csoki bekészít, egyik kulacsba víz, másikba tea, kulacsok is zsebbe, meg a pénzt se felejtsem el, még a kendő a fejemre, és elindulok lefelé. Nagyjából tyúklépésben, alig járható az út. Brrr! Valahogy lejutok, a srácok utólérnek, és még csak ekkor kanyarodik Mátraszentimrére a busz, ami kb. 5 perc múlva ér ide, és indul le velünk. V42 ideadja a kocsikulcsot, hogy át tudjunk öltözni, ha megérkezünk Bi-vel (a mi feladatunk a kajarendelés is, az egész csapatnak :), és V42 ekkor veszi észre, hogy az autózásra szánt ősrégi nemfutós sportcipője maradt a lábán a rohanában. O-ó. 33 kili hegyi meneten sok minden előfordulhat... :/

Zötykölődünk lefelé közel egy órát, gyönyörködünk a tájban, látunk mókust, tanuljuk az emelkedőket :) Engem Mátrafüreden kiraknak, fehérzsepis búcsút veszünk, hisz legközelebb csak vagy 3 és fél óra múlva találkozunk :)) És még el se indul a busz, amikor megjelenik Bi, úgyhogy én azonnal indulhatok is felfelé.

Lassan, kocogósan futunk, aprókat lépve. Elindulás után vázolom a nálam lévő úticuccokat: akkor van víz, meg tea, meg csoki, meg zsepi, meg kocsikulcs. Óóóóó, hát saját serpám van, örül Bi. Mit serpa. Serpanő :)) Majd megkérdi, hogy pénzem is van-e, majd az igen válasz után engedélyt ad, hogy a mátraházai parkolóban meghívjam egy kólára. Hát, szép dolog a serpanők élete :)) Főleg, hogy a teám úgy gondolja, hogy belefolyik a zsebembe, brrr, minden ragadni fog perceken belül, de a teáskulacs az mindenképp!! Olyan 5-6 kili ragadás után Bi feláldozza magát, és kiissza a maradék kb fél deci teát, így legalább nem ragad tovább annyira a kezem.
Közben ugye haladunk. Végig a Kékes Csúcsfutás útvonalán, illetve annak az első 8 km-én. Én előjönnek az emlékek. A gondtalan nyári érzés, a napsütés, a verseny hangulata. Hogy itt szokott lenni az 5 kilis frissítőállomás, jéé, onnan a dombról meg szoktak fotózni a hivatalos fotósok, és olyankor mosolyogni kell. És futunk, és beszélgetünk, és jó. Futni jó. Lassan elérünk első hivatalos frissítőállomásunkig, ahol megvendégelem Bi-t egy kólával (ugye Mátraháza), én iszok egy pohár vizet, és elmajszolunk egy-egy müzli/csokiszeletet is. Eltöltünk ezzel vagy 5-6 percet, közben az óra nem megy.
Aztán megállapítom, hogy kb 3-4 perccel lazábban jöttünk fel, mint ahogy a verseny szokott menni. Persze feleennyi ruhában.

Továbbhaladunk. 3km-nyi lejtő vár ránk a galyai leágazásig, kicsit gyorsulunk csak, hagyjuk, hogy kilazuljanak a lábaink. Huh, de jól esik egy kis pihenő, amikor végre nem emelkedik :) De persze a lejtős km-ek mindig rövidebbek, így hamar eljutunk a galyai emelkedőig. Az eleje jól megy. Meglepően. Nem mérek bele km-be, gőzöm nincs mennyi a tempó, próbálunk lazán mennyi, amennyire hegyen lehet. Kisüt lassan a nap, kezd melegünk lenni. Elegünk még nem, de már az sincs messze :)
A 32-es km-kő előtt kezdődik párszáz méterrel. Épp, ahogy V42 mondta. Hiába nem tűnt kocsiból veszélyesnek ez a szakasz, de durva. Hogy hosszú, éshogy fölnézel, hogy a szerpentin milyen közelre mégis milyen magasra vezet. Amikor csak mész és mész, és elkezd égni a combizmod. És még mindig van. Ha most egyedül lehetnék... Na, akkor most tuti belesétálás lenne!!!!! De Bi előtt nincs nyafogás, ő is jön, ő is bírja, pedig 6-7 kili emelkedővel már több van a lábában, mint nekem. Mennyi van még???
De ezt nem én kérdem ám, hanem Bi, huh, úgy látszik, ő is fárad ám. A 28-as kőig, és az még úgy 3 kili. Az már kevesebb, mint elkocogni az Árviziig. Jaj. De így sok. Azért fogynak a méterek, egyre szebb a kilátás, és süt a nap, most már hétágra!!! :) És aztán jön a Galyatető tábla, innen még 2 kili, szóval nem örülni előre, aztán a 29-es kő, és V42 aszonta, hogy ne a nyíl, hanem a főút irányába kell menni, erre tisztán emlékszem. A központ még sehol, meg az emelkedő teteje se, de innen már csak percek kérdése. Megbeszéljük, hogy ahol a busz lefordul a szállodához, hogy megosztozunk a maradék 1 deci vizen. Az élet apró örömei :) Úgyhogy ennyit pihentünk. Az a pár perc Mátraházán, meg itt vagy másfél, de amúgy nem sétáltunk bele. Nem úgy, mint másfél éve, amikor beköpött a kötsög biciklis ;)
Szóval a frissítés után lassan elkezd megint lejteni, itt már döngetünk, és csak azért nem maradok le, mert innen már tényleg nem sok. Pedig egyre nehezebben megy a messzeföldön híres Bi-féle fokozó. Vagyis még van egy emelkedő a 3 falu templomáig, de jééé, ez ilyen nagy zarándokhely, hogy egy ilyen szipmla vasárnap is teli van a parkoló?? Persze nem, viszont épp itt van egy sielő/szánkózópálya, azért a tömeg. Persze én már a tavaszt várom, és élvezem a tomboló napsütést :)
Aztán innen megint lejt, vagy sík, én már nem érzem, hogy érezhetnék akármit is, amikor Bi már megint 5-percesben dönget?? De itt már tényleg az utolsó százméterek vannak csak, és az egyik kanyar után feltűnik a buszmegálló, és a jobbkanyar, ahol már csak fel kellene kocogni. Én biztosítom Bi-t, hogy menjen, csak majd fölsétálok, de ő is elfáradt már, gyalog tesszük meg az utolsó 200 m-t. Ajjaj, azt lehet, le kéne vonnom az össztávból??? V42 majd úgyis megmondja a tutit...

Felértünk. Gyors' megrendeljük a kaját, a srácoknak az 5 sztrapacskát, émmeg rántott husizok, azt elrontani nem könnyű. Aztán kocsi, és végre víz-víz-víz, meg összeszedem a cuccaim, kicsit le vagyok lassulva. Átöltözök, közben Bi bemegy az étterembe, én még elküldök 1-2 sms-t, mielőtt követném. Srácok még sehol, de azért nem bírok sokáig benn ülni, alig pár perc múlva kimgeyek: nemhiába, Zoli már fel is ért. Nem túl boldog, hogy nemvárta kétfős fogadóbizottság, meg cészalag, meg nemzetközi küldöttség :) Azért kap egy gratulát, a kocsikulcsot is lepasszolom neki, és amint megforulok, már látom a srácokat, még lepacsizok velük, mielőtt beülök melegedni Bi-hez a vendéglőbe.
Bent Pityu azzal vár, hogy szerinte zizzent a pincér. Próbálom mentegetni, hogy ááá, csak sok a vendég, de később saját szememmel győződhetek meg a dologról. Mert mire visszaérek kihozza a kaját, azonban a srácok érkezése előtt másfél perccel újra elviszi - megmelegíteni. És nem is hozza vissza jó negyedóráig. Nem kicsit kopácsol a szemünk az éhségtől :)) A várakozás hosszú és feszültséggel teli perceiben italt rendelünk, Zoli Sprite-ot kér, nem hűtőhideget. És igen, jön pasikánk, boldogan újságolja, hogy berakta a mikróba a sprite-ot, nem hideg! Zoli húzóra megissza, csak azon csodálkozok, hogy nem hényja el magát :)

Végre megkajálunk és menekülünk az étteremből. Lefelé útban újra végigéljük a kalandokat, gyönyörködünk a tájban, majd elpilledünk kicsit az autópályán. Zoli is. :) Meg valljuk be, én se csacsogok folyamatosan.
Már csak egy megálló van hazáig, a Decathlon. A srácok lábáról foszladoznak a futócipők, itt az ideje pótolni (jut eszembe, V42 komoly sérülések nélkül megúszta a Puma-cipős kalandját, azért vízhólyagja lett pár...). Zolinak új hosszú futónadrágra és felsőre is szüksége van, hát nosza, vásároljunk :))

Nagyjából 1 perc 22 mp-e vagyunk az üzletben, amikor leakasztom a 3-páras fekete Kalenji futózoknit 35-38-as méretben. A srácok persze titkon reménykednek, hogy futómelltartót is vásárolnom kell, és majd ők segíthetnek felpróbálni, de nem, nincs szerencséjük, én végeztem. A maradék röpke 40 percet már csak saját széleskörű tapasztalataim bővítésére használom, és jegyzetelek: hogyan vásárol egy férfi :)
A cipővásárlás még OK, bár bő 20 perc csak eltelik, mire végignézik a kb. 3 fajtát, hogy melyik olcsó, meg melyik rendszertelenül futóknak való, mire találnak egy narancssárga Asics-et kb. 16-ért, és szép sorban rábeszéli egymást Zoli, Robi és Gabó is. Csapat-egyencipőjük lesz. Nagyon ki fogok ríni a citromsárga Asics-emmel vajon?? :))
A csapat nagy része bevásárolt, elmennek bringát nézni, Zoli rábeszél, hogy maradjak vele futónacit és felsőt venni. A nadrágot meglepően gyorsan kiválasztja, árra, típusra, méretre nézve egyaránt, de a felsőknél előjön a taácstalanság. Vajon milyen a méretem??? Nem, nem az enyém, csak Zoli fejével próbáltam gondolkodni. Zoliról tudni kell, hogy frankó széles vállai vannak, alkalmas szél-fogásra, nap eltakarásra, meg esztétikai élményként sem utolsó, és erre Zoli kiválaszt egy M-es méretet. Javaslok neki egy L-est is, és mikor indulna a próbafülkébe javaslom, hogy vigye ám most el mindkettőt, próbálja fel, és amelyik a tisztább, szárazabb, boldogabb érzés, na az a jó méret! :) Zoli bemegy, próbál, kijön az M-es felsőben, hogy ez milyen jó. Igaz, hogy a nyakát majd elszorítja, de az hol számít. Azért vázolom, hogy akkor most próbálja meg az L-es méretet is, (igen, megvárlak) majd kijön, hogy jéééé, ez a jobb. (há'nemmegmondtam?? :)
Innen már-már gördülékenyen haladnak a dolgok, fizetünk, a srácok meg már rég kinn ülnek a kocsiban. Sebaj. :)

Hazaúton az a legnagyobb izgalom tárgya, hogy senki ne vigye el a másik új cipőjét véletlenül, meg szétosztom a maradék sütit és pogit, Gabó kicsit nyűglődik, fáradt, szóbakerül a Pécs-Harkány is, és lassan megint elcsendesedünk, de mire elaludnánk, megérkezünk Szegedre. :)

Hát, kár lett volna kihagyni, hisz kaland volt bőven, szép helyekben sem volt hiány, és azért futottam is egy jót. Persze leírva nyilván nem olyan izgi, meg kicsit hosszú is lett. Bocs. De mindegy is, idáig úgysem jutnak el sokan :))

Szolgálati közlemény
Hauanita | 2008-01-16 20:37:32 | 6 hozzászólás

Jelentem, voltunk a szaladgálni egyet a hétvégén. Amolyan kirándulásos jelleggel.
25 kili lett, volt benne vagy 700m szint.

Lesz ám róla beszámoló is, a kiszivárgott hírek szerint "Serpanő a hegyen" vagy "Serpanő a csúcson" címmel. Csak mert a srácok aszonták, ezt nem merem leírni.
Mondjuk a napokban nem igazán van erőm és energiám (félévzárás hurrá!!), de talán hétvégén szánok rá kis időt.

Ízelítőül:
- Anita, Zoli és a hajnali morcosság
- Rali a szerpentinen
- Izgalmas kalandok a havas-jeges utcában, miközben a busz érkezéséig tartó idő rohamosan fogy. Vajon elérik-e hőseink a buszt???
- Serpanő a hegyen
- Kékes Csúcsfutás (első szakasza) télen és nyáron. Vajon mi a különbség??
- A galyai emelkedő izgalmas kalandjai. Vajon kibírják-e belegyaloglás nélkül???
- A célbaérés örömei
- A zizzent pincér kalandjai az újramelegített sztrapacskával és a meleg(!!) Sprite-tal!
- Hazaút, majd végül fény derül rá, mi is került a Decathlonban a kosarakba, avagy hogy vásárol egy férfi???

Szóval érdemes visszatérni, Ancsibébi futóblogja még egy ilyen céltalan évben is izgalmas szórakozást kínál

:))

Ikerfutások
Hauanita | 2008-01-11 16:18:43 | 4 hozzászólás

Próbáltam/próbálok egy keményebb hetet összehozni, és a hétfői lendületesebb elemekkel tarkított 10 kili után a szerdai levelezés folytán Bi-vel "egymásra találtunk". Azt találtuk ki, hogy munka/hazaérkezés után nem sokkal indulunk, majd futunk egy őfajta Szeged-kört, ami a V42-féle és általam is alkalmazotthoz képest egy pár km-en tér el, megtán hosszabb is kicsit.

Szerdán valami piszok köd volt. Az orrunkig alig láttunk. Nem baj. Futottunk, beszélgettünk, csak itt-ott csúszkáltunk és 1:23:28-ra értem vissza a kiindulási pontra. És megbeszéltük, hogy másnap repeta.

Csütörtök reggelre felszállt a köd, kisütött a nap, és elkezdett olvadni a hó. Negyedórával hamarabb értem haza, így világosban tudtam indulni, de azt kellett tapasztalnom, hogy rohamosan csökken a levegő a derült ég hatására és az olvadozó hólé, mely ráfolyt a járdára, frankón elkezdett csúszkálni. Óóóje.
Ennek ellenére nagyjából hasonló iramban haladtunk, a csúszkálás miatt nem annyira éreztem lassúnak, de azért úgy mentünk, hogy az biztonságos legyen, bár szegény Bi-nek úgy kellett bevárnia olykor. A köd is leszállt, minden olyan lámpanarancssárga lett, akárcsak előző nap.
Aztán mielőtt kiszálltam, még megjegyeztem, hogy kb. annyi az idő, mint tegnap, aztán leállítottam az órát, és ugyanazok a számjegyek világítottak rajta, amit már láttam valmikor, valahol: 1:23:28. :)

Másodpercre. Nemtom, hogy csináltuk.
Mindazonáltal most tartok 3 futásból 40 kilinél, egy huszoniksszel 60 fölé kerülhetek. Ebben az időben többet nem várhatok magamtól. Annyi, hogy a hétvégén a srácok mennek a Mátrába futni. Én megfogadtam, hogy nincs semmi, amiért én fel akarnék kelni így télen hajnalokban hétvégén, de egész héten könyörögtek, sőt ma V42 külön megkeresett, hogy velem lenne csak teljes a csapat. Szóval aszontam neki, hogy agyalok rajta, és már kicsit cikinek érezném, ha ennyi kérés meg külön-megkeresés után, meg Bi is mondta, hogy mi ott a végén milyen jól eldöcörésznénk, szóval gáz volna nemet mondani. Ezzel viszont egy igazi kemény hetem lenne, egy jó csapathangulatos utazással, ami azért koránkelés ide vagy oda, nyilván nem lenne rossz...

Na, meglátjuk :)

HTMV helyett
Hauanita | 2008-01-05 19:03:51 | 1 hozzászólás

Szóval nem mentem. Jóóó, én ilyen papírcica vagyok, dehát sebaj.
És még Zilaci is elriasztott. Persze nézőpont kérdése, neves pszichológusok azt mondanák, én csak önigazolást kerestem, és találtam Zilaci írásában ;)

Amúgy jobb is volt így. Úgy főleg, hogy tegnap bejelentkezett Gandi, hogy fussunk már egyet, mert ő se indul ma, de azért futni kéne. Támogattam az ötletet, meg nagyon örültem a megkeresésnek, és hogy 3-ra tettük a rajtot, külön jó volt. Mert így kialudtam magam, meg csináltam kaját, meg bemelegítésként még ki is takarítottam, szóval most nyugisan punnyadhatok. :)

Fél 3-kor indultam itthonról, mert én tudtam egy hosszabb utat :), és azért szerettem volna, ha megvan a 20 kili. Indulás után nem sokkal egy új futós-ismerősbe futottam, Zolival fognak utazni Los Angelesbe maratonozni, és múlt hétvégén lettünk összeismertetve. A srác már bőven hazaért Makóról, épp levezetett. Röpke 2:20 alatt tolta a 32 kilit, de kicsit el volt szontyolodva, hogy szétcsúszott kicsit, mert zéró frissítéssel ment. Tájékoztattam arról, hogy volt ám frissítőpont meg minden, meg még beszéltünk pár szót, aztán továbbindultam.
Csontszáraz volt az aszfalt. Tudtam szaladni jólesősen, és élveztem, hogy nem a hóban bukdácsolok, és száguldoztam... Vagy 5:40-ben, de nem is tudom, mikor futottam utoljára ilyen szédítő sebességgel. (Jaaaj, Te hülye, hát tegnap. A futópadon. 4 percesben is nyomtál vagy 2×200 métert, de sebaj, mert többet úgyse nagyon bírsz, de azért jó volt az a rövidgatya-póló :))

Mikor beestem a HTMV-céljába (itt találkoztunk Andival), már kérték volna az ellenőrző-lapomat. Kiábrándítottam a szervezőbácsit, hogy nem vagyok most induló, vagyis érkező, aztán egy asztalnál a Srácokat pillantottam meg. Már be is értek, tökjó :)) Örültünk egymásnak, én főleg annak, hogy gond nélkül megúszták, aztán pár perc múlva jött Andi.
Egy Szeged-kört gondoltam ki, az pont kijött a projektre szánt időben, meg azzal nekem is meglett a 20k. Beszélgettünk, kocorásztunk, én nagyon élveztem, hogy egyrészt nem kell egyedül futnom, másrészt, hogy egyre több járda futható, egyre szárazabbak az utak. Jólesett a mozgás, valahogy kevésbé voltam durcás, mint hét elején, amikor leesett az a fehér szutyok az égből, és Andi amúgyis jó társaság :)

Már sötétedett, mire beértünk, és bent néhány ismerős/ismeretlen (új ismerős?) futótárs ücsörgött épp, beérkezés után, köztük zilaci, berzsó. Beszélgettünk jót, Zilaci nagyon "készen" volt, csak ritkán szólt, de akkor ütőset ;) Izgatottan várom a beszámolóját :))

Így aztán csak összeszaladtam a héten is vagy 46 kilit, nem erőltettem, de ez legalább többnyire jól esett :) Aztán egyszermajd csak tavasz lesz. Ugye??

Újévi fogadalom
Hauanita | 2008-01-01 14:21:08 | 6 hozzászólás

Kimentem futni.

Szeretek futni január elsején, bár én nem hiszek abban, hogy ez az, ami meghatározza az évet, hanem...
Hanem az, hogy a szilveszteri pörgés, petárdázás, hangoskodás után kicsit lenyugszik mindenki, csend lesz és nyugalom, a forgalom kicsi, és csak a legelvakultabbak mennek ki.

De most nem esik jól a lelkemnek ez a 10 centi lehullott hó. Óóóó, igen szép-szép. Az elhagyott helyeken, hangulatos a ligetben, a Stefánián, de futni, na azt nem lehet benne. Én legalábbis nem szeretek. Erölködővé, nehézkessé válik a mozgás, és felbosszant, hogy épp azt a szabadságérzést veszi el tőlem, amiért én szeretek futni.

Úgyhogy most fogadalmat tettem. Felhagyok a tervszerű alapozással, és amíg nem javul egy kicsit az időjárás, csak annyit futok, amennyit a lelkem kíván. Úgyis múltkor jegyeztem meg, hogy céltalan ez az évem kissé, de nem nullás heteket akarok én csak ezt a szenvedést a hóban, a latyakot, a letakarítatlan utak miatti bosszankodást kihagyni. Meg valszeg kihagyni a HTMV-t is, eddig is futhatatlan volt a töltés, nem hiszem, hogy a ráhullott 10 centi hó javítana a helyzeten.

De azért maga a mozgás most is jól esett, meg a friss levegő is jót tett a lelkemnek.

2018-04 hó (1 bejegyzés)
2018-03 hó (1 bejegyzés)
2018-02 hó (1 bejegyzés)
2018-01 hó (1 bejegyzés)
2017-10 hó (1 bejegyzés)
2017-07 hó (1 bejegyzés)
2017-05 hó (1 bejegyzés)
2016-11 hó (3 bejegyzés)
2016-10 hó (5 bejegyzés)
2016-05 hó (1 bejegyzés)
2015-11 hó (1 bejegyzés)
2015-10 hó (2 bejegyzés)
2013-07 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (2 bejegyzés)
2013-04 hó (2 bejegyzés)
2012-10 hó (1 bejegyzés)
2012-09 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (2 bejegyzés)
2011-12 hó (1 bejegyzés)
2011-08 hó (3 bejegyzés)
2011-07 hó (1 bejegyzés)
2011-06 hó (2 bejegyzés)
2011-05 hó (4 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2011-03 hó (3 bejegyzés)
2011-02 hó (5 bejegyzés)
2011-01 hó (1 bejegyzés)
2010-12 hó (3 bejegyzés)
2010-11 hó (2 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (1 bejegyzés)
2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-07 hó (2 bejegyzés)
2010-04 hó (1 bejegyzés)
2010-01 hó (1 bejegyzés)
2009-10 hó (1 bejegyzés)
2009-09 hó (2 bejegyzés)
2009-08 hó (2 bejegyzés)
2009-07 hó (3 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)
2009-05 hó (2 bejegyzés)
2009-04 hó (2 bejegyzés)
2009-03 hó (2 bejegyzés)
2009-02 hó (1 bejegyzés)
2009-01 hó (2 bejegyzés)
2008-09 hó (1 bejegyzés)
2008-08 hó (2 bejegyzés)
2008-07 hó (4 bejegyzés)
2008-06 hó (4 bejegyzés)
2008-05 hó (5 bejegyzés)
2008-04 hó (4 bejegyzés)
2008-03 hó (5 bejegyzés)
2008-02 hó (5 bejegyzés)
2008-01 hó (8 bejegyzés)
2007-12 hó (8 bejegyzés)
2007-11 hó (8 bejegyzés)
2007-10 hó (9 bejegyzés)
2007-09 hó (9 bejegyzés)
2007-08 hó (11 bejegyzés)
2007-07 hó (9 bejegyzés)
2007-06 hó (13 bejegyzés)
2007-05 hó (10 bejegyzés)
2007-04 hó (10 bejegyzés)
2007-03 hó (12 bejegyzés)
2007-02 hó (9 bejegyzés)
2007-01 hó (10 bejegyzés)
2006-12 hó (14 bejegyzés)
2006-11 hó (13 bejegyzés)
2006-10 hó (13 bejegyzés)
2006-09 hó (13 bejegyzés)
2006-08 hó (16 bejegyzés)
2006-07 hó (8 bejegyzés)