Na, azért ez nagyon rendben volt.
A hétre volt betervezve egy gyorsabb edzés, de péntek este éreztem először, hogy meg is akarom csinálni. Előtte futottam már kettőt is lazán, noha a szerdaira nem egykönnyen indultam el, de azért jól álltam. A pénteki 4×500 meg még tankönyvibben sikerült, mint a múltkori. Olyan 2:18, 2:12, 2:06, 2:00-ás sorozatot produkáltam, hogy azt már tanítani kellene. Kezdek ráérezni? :))
Szombaton pedig a már lent vázolt módon a városszéli futóversenyre látogattam. Noha koránkelni nem esett jól, de de én nagyon szeretem azt a töltésszakaszt, amin kikocogtam. Mellesleg háborítatlan egyedüllétben, ami valahol félelmetes, mégis megnyugtató volt. Érezni a Tisza illatát, hallgatni a csöndet, távol a város zajától, csak én és a természet. Nem bántam meg.
Hazafelé mondjuk meleg volt. Kitört a nyár. De nagyon súlyosan. Mondjuk kibírtam 7 kilit víz nélkül, meg tán megúsztam napszúrás nélkül, de nagyon tűzött a nap, közel 30 fok volt, így a visszaút kicsit nyűgösebbé vált, de kiértem a végeláthatatlan katlan-meleg töltésszakaszról, eljutottam a vízig, és a Tisza-parti sétányon már árnyékban haladhattam hazafelé. 20km jött így össze, sose rosszabbat.
Délután egy röpke különóra után felkerekedtem shoppingolni :D Volt pár konkrét elképzelésem a frissen kitört nyár örömére, úgymint halásznadrág, rövidujjú blúz vagy felső, miniszoknya, miegymás, meg ha már arra járok, elkezdem nézni a névnapi futócipőt is magamnak.
A projekt a boltba lépés utántól úgy 3 percig tartott. Amikor megláttam Őt:
Mérethiányosan, leárazva, de többek közt pont az én méretemben. Wow. Még a színe sem tudott eltánorítani, bár irtózom a rózsaszíntől. Viszont marha kényelmes, nagyon könnyű és végig légtalpas, ami nekem, mint aszfaltfutónak nagyon fontos. Úgyhogy jelentem, van szépúj futócipőm, remélem, tartós is, mert a válság végéig ki kell húznia :))
Aztán kötelességből még felmentem, de abszolút nem voltam motivált halásznadrág meg rövidujjú blúz keresésében. A TESCO-ban is csak a kötelező kört tettem meg a mai betevő falatért, és uzsgyi haza.
Ma úszás volt tervbe véve.
Főleg, ha már itt a nyár, és végre-végre Z is kapott az alkalmon, és csatlakozott. Illetve én Őhozzá. Mondjuk vicces volt, hog nekiálltam vasalni, hogy majd mindjárt hív, erre mivel elcsúszott időben, később hívott, és addig nem mindent kivasaltam??? Brrr. :)))
Ma is imádtam a vizet. A Sportuszi nagymedencéje szuper, kellemes, tiszta, átlátszó, jól esett úszni. Mondjuk gyorsúszásilag nem voltam elégedett, szenvedtem, mint a ló, bakker, még mindig alig bírok végigmenni az 50-es medencén, fuldoklás nélkül. Aztán ez dühít. De most kitaláltam, hogy próbálok havi 3-4-et vagy heti 1-et úszni, míg melóidő van, aztán majd nyáriszünetben megint heti 2-re feltornázni az adagot, aztán egyszer csak hozzáedződöm. De hogy fel nem adom, az hétszentség. Végülis ahhoz képest, hogy 2 éve kezdtem el Z segítségével a töknulláról, most már, ha fuldokolva is bár, de végig jutok azon a fránya 50-esen, úgyhogy csak gyakorlás és rutin kérdése kell, hogy legyen a táv növelése. De milyen jó is lenne már éppoly jólesően úszni hosszútávon gyorsban, mint most mellben. De most még harc minden méter úgy a 10. után...
Úszás után megleptem magam egy kis palacsintával, mert megérdemeltem, meg napoztam is kicsit, így már nem nézek ki úgy, mint aki ki nem lép a paneldzsungelből. Szóval hasznos kis hétvége volt ez sportszakmai szemszögből De sose rosszabbat!!
Hetek, vagy talán hónapok óta érik bennem ez a hozzászólás. A(z internetes) sportközösségekről, ezek motiváló, de olykor a másikat túlhajszoló hatásáról. Nem leszek tőle népszerű. Sebaj.
Amikor elkezdtem futni (1 perc futás, 2 perc séta 5-ször), arra gondoltam, hogy heti 3×fél óra a cél. Csak hogy kiegészítsem napi sokóra tanulást, számítógép és íróasztal előtt ülést egy kis mozgással.
Aztán beleszaladtam egy internetes közösségbe (hja, már azoktól az első botladozó kocogólépteimtől ismerem Amatőrt :)), és elkezdtek bíztatni. Többek közt arra, hogy még többet. Hogy gyorsítsak az edzésterven. Nem konkrétan értettem, hogy miért is kellene, meg jobban féltem/tiszteltem ezt a futás dolgot annál, hogy igazán bátrabb legyek. Azért persze félév helyett már 4 hónap után sikerült az első folyamatos félóra.
Aztán persze elkapott a gépszíj. Az első sikerélmények, a futás egyre természetesebb közeggé válása okán, na meg mert a közösség belerángatott, elkezdtem versenyezgetni. Szigeti Hendi, Vivicitta, félmaraton. Azért azt az Almádi felest, soha de soha nem fogom megbánni!! Az egyik legszebb élményem volt. Ekkor már majdnem egy éve futottam, és bőven túl voltam a heti 3× félórán, hisz a heti 40-50 km-ek, gyorsító szakaszok bőven benne voltak. Élveztem. Egyre többet és többet akartam, és még az első teljes futóévemben majdnem belerángattak egy maratonba is, de azért azt éreztem, hogy az még bőven korai. De az első botladozó futólépéseimhez képest mindössze másfél évvel később azt is kipipálhattam.
Jó formában voltam. Egyre gyorsabbakat edzettem, nagyon rendszeresen, nagyon pontosan. Egy év alatt közel 10 percet javítottam félmaratoni eredményemen, és száz meg száz dícséretet, bíztatást kaptam. Talán soha annyit, mint azalatt az első 1-2 év alatt. Persze jó volt az, jól esett. Kinek ne esne jól...
Közben a közösség is változott. Míg egyik évben még a Vivicitta volt a "tömegverseny", következőben már Sárvár lett, és egyre gyakoribbak lettek az ultrák. Sokan persze nagyon tehetségesek benne, ettől mások - a lassabbak - vérszemet kapnak, hiszen ultrán egész lassú tempóval is szép eredményeket lehet elérni, feltéve persze, hogy elég kitartó az ember. Közben pedig a beszámolók avantgard elemekkel gazdagodtak, úgymint sótabletta, fájdalomcsillapító vagy órákon át tartó futás hasmenéssel, fájó lábakkal, a végkimerültséggel küzdve. Persze közben ott vannak az ismerősök, akik buzdítanak, bíztatnak, segítenek, nem hagyják hogy kiszállj.
És valahogy évek alatt bár, de ez lett a menő. Egyre kevésbé kapott bíztatást az, aki kiment egy laza félórára, viszont ha valaki -egészségét kockáztatva bár, de - lefutott egy maratont, megcsinált egy IRONMAN-t, azonnal hőssé vált. A Hőst bíztatják, buzdítják, példaképpé válik, de tényleg megéri?
Ugyanezt tapasztaltam a srácoknál is. Az elején még tudtunk futni együtt laza tempóban. Aztán felgyorsultak, jöttek a teljesített, és teljesítendő maratonok, a 80+kilis hetek, a lázasan teljesített hosszú futások, a maratoni egyéni csúcsok, a lábfájás, a bokarándulás, a többhetes kihagyások. És mindez egymást buzdítva. Mert persze csapatszellem. Ami csak akkor nem volt az, amikor velem kellett volna 5:30-ban "tötymörögni".
És végül: itt is ez lett a jellemző. Kellemes, kicsi közösségként indult. Szerettem a tagja lenni.
Aztán mikor tavaly átneveztem a blogomat "Céltalan év"-re jött a halom negatív kritika, az edzéseim, rövidebb versenyeim már nem voltak érdekesek, csak a hozzám legközelebb álló pár embernek. Meg persze nekem. És nekem ez volt a fontos. Meg az, hogy a tavalyi évben úgy éreztem magam, mintha egy mázsás súly esett volna le a vállamról. Egy ideje már éreztem, milyen nagyon nyűgös kimenni sokóra meló + napi 2-3 óra ingázás után. Hogy nem szeretek esőben, hidegben, meg kánikulában futni. Hogy nemnormális 4-kor felkelni hosszút futni. Mióta tavaly ezeket feladtam, sokkal jobb.
Mert létezik más is, nem csak a sport. Mióta nem futok heti 5-ször, van időm elmenni színházba, koncertre. Tudok szusszanni egy nehéz nap után, és lelkifuri nélkül aludni hétvégén 9-ig!! Igaz, nem leszek hős. Mert nem fogom lefutni a Terep50-et, de még a K&H-n sem fogok mínusz 2 percet futni (de nem ám :)). És nem fogok hétvégente 30-asokat futni, igaz aztán nem fognak sokan hozzászólni az edzéseimhez, blogomhoz, mert unalmas, és mert nem lehet engem belerángatni mindenféle önveszélyes cuccba.
Mindenesetre az elmúlt hetekben valamiféle hihetetlen egyensúlyba kezdek kerülni -sokféle fronton, így - futásilag is. Most, hogy kicsit kevesebb lesz a meló, és jobb lesz az idő, picit többet ki fogok tudni menni mozogni, de csak ésszerű keretek között. De lehet kicsit gyorsítani - de csak míg jó, és lesz néhány helyi kicsi futóverseny is, és lekerültek a sátrak az uszodákról, remélem, májusban beindul az úszószezon is részemről is.
De sohasohatöbbé nem szeretnék átesni arra a tulsó oldalra.
Elvégre is 7. éve futok, és azalatt talán egyszer hagytam ki teljes hetet. Mert ennyitől nemigen sérülök le.
Mert a kevesebb - néha több.
4 hozzászólás