A szombat délelőtti szokásos tesz vesz után, kb délre jött el az idő egy kis mozgásra. Már a tegnapi uszodai program is gyanút kelthetett volna, az állandó ismétlődő görcsök a vádlimban. És a belső combizom is gyanús volt. A mai futást pedig a szenvedés jellemezte. csak 50 percután a kiserdőben vált kissé lazábbá mozgásom, addig csak vonszoltam magam. Az 1h 20 min lassan telt. Irigyeltem a mellettem lazán száguldókat. Mint annyiszor, most is megfogadtam, hogy az edzés végén nyujtani fogok. Hát ez elmaradt. De még nincs vége a napnak. Holnap talán délelőtt a Vacival egy laza futóséta, majd déluán napozással, lazitással egybekötött uszodai program. Úgy döntöttem, hogy tényleges edzésprogramot kreálok a sok elolvasott után szabadon, testreszabva. Inkább legyen több pihenő, de a futás az legyen futás és ne merev izületekkel szenvedés. Már jönnek az esti menetek. Kell találnom egy kellemes utvonalat. Ha aszfalt, hát legyen aszfalt. Az országutat kihagyom. Holnap bringával kimérek egy téli futó utat. A jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy marad a magányos futás. A Márti lányomat csak időnként tudom rávenni, hogy jöjjön velem, ami részemre már csak séta nulla zónában eltöltött pulzusértékkel. Erről jut eszembe, hogy megemeltem az órámon a munkapulzus intervallum értékét. Eddig 114-136 közötti volt a kijelölt. Ezt most 116-142-re emeltem. Szakitva az un. zsírégető zóna elmélettel, mert szerintem az nem fedi a valóságot. A tény az, hogy intenzív edzéssel több energia fogy.

Visszatérve a magányos futásra, új zenét is kellene feltöltenem az Ipod-ra. Mert, van ugyan öröm a jó számok ismétlődésében, de egy idő után váltani kell.

Ma sok ismerős arcot láttam, tegnapelőtt este pedig egy lélek se mozgott a Szilas patak partján.