A keszthelyi leves után megyek tovább. Gyors állapotfelmérés után arra jutok, hogy nem kell változtatnom a 10perc futás 1 perc séta ütememen, ahogy az a tervben van, mert megy simán. A combjaim ugyan jelzik a fáradtságot, de ez nem gond, ha nem lesz rosszabb. Elérem az út előtti kanyarban a következő frissítést, itt is kényeztetnek minden jóval. Feltankolok és tovább. A Zala hídon mindig eszembe jut gyermekkorom egyik kedvenc regénye a Tüskevár. Most is elmosolyodok, ahogy ránézek a vízre és ott ring a csónak, csak Matula Bácsi hiányzik belőle, na meg Katica :) A híd után nem sokkal dudaszó az útról, megérkezett a Kedvesem, nagyon örülök neki. Már csak azért izgulok, hogy az a bal kanyar Berény felé sikerüljön, mert látom, hogy éppen próbálja előzni a kereszteződés előtt egy fekete terepjárós, de szerencsére visszamegy a sávjába, nem tolja le az útról. Balra forduló, Ági már nyitott csomagtartóval és egy csókkal vár :) Feltöltés, sőt most először kérem, hogy kenje be a combjaimat mert kezdenek beállni. A kenés és a krém is jól esik, hűsít, mint a fene. Visszamegyek a frissítőhöz, ahol az ember azt mondja, sok van még hátra. Csak később gondolkozok el azon, hogy vajon ezt miért mondta. Bíztatásnak mindenesetre nehéz felfogni, mindemellett ezt én is tudom, de lezárom az ügyet azzal, hogy biztosan nem akart vele rosszat, csak nem jókor és nem jó hangsúllyal jött ki belőle. Most nincs energiám negatív gondolatokra, túllépek az egészen. A berényi strand a következő megálló, de előtte még utolérek egy női futót, látom, hogy nincs jól, de mielőtt megkérdezhetném, hogy mi a gond, beugrik egy útszéli szép nagy bokorba. Hivatalos frissítő, majd a saját. Abban maradunk Ágival, hogy a következő pontnál megint találkozunk. Odafelé Barakonyi Lajost érem utol, együtt az előbb leelőzött női versenyzővel, aki ezek szerint jól összeszedte magát, bár ez ránézésre nem látszik rajta. Küzd nagyon, mintha csak az út végéig tartana a verseny,  leelőz minket, majd leáll, aztán megint leelőz, aztán próbál az elöl futóra ragadni. Nem mondom, hogy egy kicsit nem idegesít, de látom, hogy szenved és hát mindenki úgy szenved, ahogy tud. Máriafürdőn az autó megvan, de Ági még a távolban sprintel felém :) Azt mondja egy szlovén autós kísérőnek segített, mert eltévedt. Póló csere, kulacsöv, napszemüveg le, fehér szemüveg és mp3 fel. Abban maradunk, hogy ezután minden frissítőnél találkozzunk, mert most már sötét van 10 óra, és 10 órája futok. Még egy kóla a frissítőnél aztán tovább. Gyalogolásra váltok, mert szeretném beállítani az MP3 rádióját, de az nem akarja. Egy állomást sem talál, én meg csak bosszankodok. Egy jó pár perc elmegy ezzel, mire megunom, most beszélgetést, híreket szívesen hallgattam volna, de az mp3-on lévő zenékhez nincs kedvem. Fonyódon jut eszembe, hogy nem tudok semmit arról, hogy ki van előttem és ki mögöttem, de inkább nem kérdezem meg a frissítőn, mert annyira nem érdekel és még sok minden jöhet. Csak magammal akarok foglalkozni. Ági is kérdezgeti, hogy megmondja-e hányadik helyen állok, de nem szeretném, Én most magammal versenyzek, nem mással. Fonyód- Bélatelepen úgy futok át, hogy észre sem veszem azt a házat, ahol akkor nyaraltunk, amikor Dani fiam 2 éves volt (most 18), pedig meg akartam nézni.
Fonyód felé az úton olyan rajzást rendeztek valamilyen repülő bogarak, hogy néha alig tudok levegő venni és még szerencse, hogy rajtam van a szemüveg. Közben utolérek egy német kollégát, de a számat csak egy kis hajrázás hagyja el, a sok bogár miatt :) Érzem, hogy jönne velem, szeretné felvenni a ritmusomat, de nekem éppen letelik a 10 perc futásom és sétára váltok. Csak remélem, hogy nem gondolja, hogy emiatt álltam le. Amikor újra indulok, akkor meg úgy megyek el mellette, hogy már nem tud velem jönni. Fonyódligeten az út végén már messziről látom Ágit, de mintha többen is lennének. Közelebb érek és látom, hogy ott várnak margitszigetes barátaim: Anita, Sanya, Toncsi, Zsolti. Kiabálják, hogy ki a király, bíztatnak, hogy jól nézek ki. Kicsit meghatódok, hogy itt vannak, hiszen már majdnem éjfél van, nekik meg pihenniük kellene, mert váltóban futnak holnap is. De jólesik ismerős arcokat látni, feltöltődök tőle és érzem, hogy ez sokat lendít majd rajtam. Futva indulok tovább, de kikerülve a látótérből, sétára váltok, evés és szerelvényigazítás miatt. Tudom, hogy nemsokára Boglár jön és ezzel átérek a táv felén. A combjaimat érzem, de nem rosszabb, mint Szigligetnél volt és reménykedek, hogy kitart. A csípőm is jól viselkedik, igaz, hogy nagy tempót nem adok neki, de azért mégis…
Bogláron a célegyenesben Tibi fut elém, kérdi, hogy vagyok, van-e még mosoly :) Mondom, hogy van, csak egyre kevesebb. Messziről kiabál a célkapu felé, hogy felkészülten várjnak. Lerogyok egy székbe, leves eszegetek, közben Ági és Tibi a gyúrásnak járnak utána. A gyúró foglalt, de enyém a következő sorszám :) Örülök neki, mert érzem, hogy a lábaimnak jól fog esni egy szakértő kéz. Közben egy francia srác lábát teszi rendbe a mentő személyzete, nem tudom mi van, mert már kötözik. Jön a jelzés, hogy mehetek a gyúróhoz, leves le, a felpattanás a székből nem nagyon megy, Tibi támogat a gyúróasztalhoz. A gyúrás isteni. Azt mondja a fiú, hogy nem érez gondot a bal vádlimban, ennek nagyon örülök, de a többi részről már nem nyilatkozik ilyen jókat. Próbálja szétmasszírozni a csomókat a combjaimban és a jobb vádlimban. Kíméletes, jó keze van, csak ritkán fáj nagyon :)
Jönnek hozzá, hogy menjen már, mert a francia fiút is gyúrni kellene, de Ő nem tud idejönni. Mondja, hogy akkor jó, mert Ő meg nem tud odamenni (gyengén látó). Magamban izgulok, hogy csak ne hagyja abba, nehogy elvigyék, mielőtt a végemre ér :) Aztán felállítanak egy másik asztal mellettem, oda teszik a fiút. Nem sokat látok belőle, teljesen be van takarva.
Szerencsére végiggyúrt, megköszönöm, nagyon hálás vagyok, csak nem tudok felállni az asztalról, de még felülni sem nagyon. Na ez érdekes lesz, hiszen még van vissza 100 km. Ági és Tibi két oldalról állítanak lába. Az elindulás nagyon robotos. Elköszönök és vonszolom magam az út végéig. Többen elfutnak mellettem és szánakozva néznek. A lábaim ólomból vannak, alig bírom emelni. Ez nem igaz! Mi történt? Gyúrás előtt azért nem volt ilyen vészes a helyzet. Ilyen tempóban nem érek célba estig sem. Eszembe jut a B tervem, miszerint 32 órát a pályán lenni és addig jutni, ameddig megy. Lehet, hogy ez lesz a vége? Most nagyon úgy tűnik. Nincs veszteni valóm, rászánom magam 5 méter kocogásra. Piszkosul fáj. Sántikálok. Újabb kocogás, most 10 méter. ÁÁÁ, nem megy! Sántikálás. Nem hagyom, nem ezért készültem, nem ezért jöttem. Nem baj, ha fáj, akkor is futni akarok! Most egy lámpaoszlopnyi futás. Nagyon fáj, de a végére, mintha jobb lenne. Egy oszlopnyi séta, aztán megint futás. Na ebből lehet valami, múlik az ólmosság és a fájdalom. Most már séta. Aztán újra futás, most már időre, és megy a 10 perc, szuper. A kedvem is jobb lett, gyerünk tovább. Lelle jön, ahol sokat nyaraltunk szüleimmel gyerekkoromban. Figyelek az üdülőre, mindenképp látnom kell, mert tudom, hogy erőt ad. Sokat sétáltunk ezen az úton, akkor még mind a négyen együtt. Milyen jó volt! De szeretném, ha csak egy pár percre megint együtt lehetnénk, itt, vagy bárhol, de ez már nem lehet ezen a földön. Megfürdök az emlékekben, ez is fáj de másként. A Lelle tábla után megint a futásé a főszerep. Éjjel fél 2 elmúlt, bekapcsolom az MP3-at, jöhet a zene. Hú de jól esik! Előzgetem a női mezőny 3 tagját is, jól megy, már jó a kedvem. Az sem zavar, hogy néha hangosan éneklek, ami kívülről biztosan borzasztó lehet :) Szemes felé menet, megy a buli egy útszéli dizsiben, a fiatalok kinn az utcán, vidámak, hangosak. Látom, hogy az előttem futó srácot megállítják valamiért, na gondolom balhé lesz, mert a srácnak van két bringás kísérője is. Emelem a tempót, hogy odaérjek, ha gond van, de már addigra továbbmennek. Akkor most én jövök! Már mozdulnak is felém, de ismét egy kellemes csalódás, mert csak bíztatást kapok és egy üveg hideg ásványvizet. Hát nem kell mindig a legrosszabbra gondolni! Szárszó felé utolérem Urs-ot, úgy látom, hogy nem ismer meg, de lehet, hogy csak fáradt, különben pedig éppen a bringás kísérőjével perel, hogy miért van neki csak egy hosszú ujjú felsője. Gyorsan megyek tovább, nem akarom hallgatni, ismerem azt az állapotot, amikor már semmi sem jó. Szárszó, Földvár, Szántód. Az ismerős helyekből semmit sem látok, máshol megy a bringaút, pedig itt is nyaraltam párszor a középiskolás koromban az osztálytársakkal. Szántódi frissítő, Ági itt is vár, tömi belém a sós rudakat, tölti a kulacsokat, egy Tündér. Megyek tovább, de a térképről tudom, hogy a Zamárdi szakasz igen hosszú és unalmas. Botladozok a szürkületben egy rossz járdán, amikor egyszer csak akkorát esek, mint egy ólajtó. Fekszem a földöm, piszok mérges vagyok, hogy miért nem bírok jobban figyelni, vagy inkább sétálni, de a legnagyobb baj, hogy nem tudok felállni. A lábaim már elég fáradtak ahhoz, hogy csak úgy felpattanjak. Körbenézek és látom, hogy kerítés van mellettem, abba kapaszkodva felhúzom magam. Leltár a sérülésekről, nagy baj nincs, csak a térdemen virít egy szép vérző seb. Kimosom vízzel, aztán séta tovább, mert az út nagyon rossz. Lassan kivilágosodik, már 4 óra körül járunk. Utolérem Timeát, éppen kiad magából mindent és ehhez mérten elég rosszul is néz ki. Köszönök, bíztatom és mondom, hogy mindjárt itt a frissítő. Még szedelőzködök, mikor beér, de nem kér semmit, csak krémet kidörzsölés ellen. Hát az nincs a ponton, de szerencsére Áginak van, ad is Neki. Közben előttem indul a pontról Barakonyi Lajos. Úgy gondolom, hogy majd beérem, de ez végül is másként alakult. Most már gépiesen futok, még megy a 10perc 1 perc, de egyre nehezebben. Várom már Siófokot, onnan váltok a ritmuson is és onnan már megint ismerős a terep. Sikerül az mp3-an behozni a Sláger rádiót, aminek örülök, csak annak nem, hogy egyik szám sem tetszik, amikor pedig megszólal a műsorvezető, az a legrosszabb élmények közé tartozik. Perszer, mit várjon az ember, hiszen vasárnap hajnali fél 5 van, nyilván nem a legjobb műsorvezetőké ilyenkor az éter :) Széplakon ha jól emlékszem zöldséges rizst kapok, melegen! Jól esik, de nehezen csúszik le, azért belapátolom menet közben, aztán tovább. Siófok következik, közben egy osztrák srác előz, de nem problémázok rajta. Én csak magammal versenyzek, a lényeg az, hogy az A vagy a B terv sikerüljön. Most úgy néz ki, hogy ha nagy falba nem ütközöm, akkor az A összejöhet, ami 28 óra körüli időt jelent. Nem igazán foglalkozom ezzel a kérdéssel, mindig csak a következő ismerős helyre koncentrálok, oda szeretnék eljutni. Ez pedig most Siófok második frissítője, ahol tavaly leváltottam Dömét. Elérkezek Siófok első frissítőjéhez, a jól ismert csapat vár SK és Nyúl. Most már felismernek :) sőt Nyúl már nem is nevez Zolinak :) SK pedig bíztat Lajost biztosan utolérem, de ez engem nem inspirál. Azért jólesik, hogy azt mondja, jól mozgok, gondolom ez a körülményekhez képest értendő :) Elindulok át Siófokon a váltóhely felé. Útközben fiatalok tartanak a vasútállomásra az éjszakai buli után. Álmosak lehetnek, nem szólnak be. A nap most szemből süt és az előbb elfelejtettem visszacserélni a napszemüvegem, úgyhogy még a fehér lencséjű van rajtam, az most semmit sem ér. Hunyorgok és trappolok a várva várt frissítőhöz. Nem tudom miért vártam, hiszen semmi különös nem várt ott, de azt hiszem ez a lelkemnek kellett. Tudni, hogy már csak annyi van vissza, amennyit tavaly a második nap futottam. Igaz, hogy az is 60km, de most távolságokkal nem foglalkozunk. A ponton Balog Andiék készülődnek, már a váltócsapatokat várják.

Hm.... ez "férfimunka". Igy egész másképp fest egy ultra. Nem mindennapi "mulatság"... 
Köszi! Kivételezettek vagyunk, hogy részesei lehetünk :)