Ismerős rész következik, tudom, hogy a következő frissítő a hídnál lesz, aztán kimegyünk az út mellé. Indulás után látom, hogy volt, aki nem várta meg, amíg kihűl a levese, mert a parkoló előtt az útszélén egy porcelán leveses csésze árválkodik. A parkoló után érek utol egy idősebb urat, aki váltóban fut, biciklis kísérőjével arról beszélgetnek, hogy el sem tudják képzelni, hogyan lehet egyben körbefutni a tavat. A kemping mellett ér mellém Zsolti, aki a Darázscsípettek csapat bringás kísérője, beszélgetünk, hogy érzem magam, tavalyhoz képes mi a helyzet. Mondom, neki, hogy ez még nagyon az eleje, sok minden beüthet még. Az erdős rész előtt visszafordul Katáért. A híd nehezen jön közelebb, úgyis mondhatom, túl messze van. Aztán mégis odaérek, olyan váltósokat látok ott beszélgetni, akikkel az első részen együtt futottunk. A hídról visszanézve látom, hogy Katáék közelítenek, tudom, hogy nemsokára utolérnek. Kiérve az út mellé, erősen kell koncentráljak a bringaúton keresztbe masírozó csigák tömegére, mert nem szeretnék rájuk lépni. Próbálok akkorákat és úgy lépni, hogy ezt elkerüljem. Büszkén mondhatom, egy kivételével sikerült is megoldanom ezt az akadályfutást. Fenékpusztánál érnek utol Katáék, kérdezik, hogy jöjjenek-e egy kicsit velem, megköszönöm, de nem kérem, mert nekem a futás, gyaloglás a program, ők meg ugye váltóban nyomják. Odaérek a Zala-hídra, egy kis melegség, egy mosoly, a csónak ott áll kikötve, Matula bácsi csónakja. A berényi elágazás előtt, már messziről látom, hogy Áginak sikerült leparkolnia egy bekötőútra, éppen Katának keres egy csatot a hajába. Azért én is sorra kerülök, frissítés, magnézium és tovább. Közben megelőz egy egyéni futó, akkor még nem tudom, hogy ki ő, de a kísérőit már egy ideje látom várakozni az út szélén. Nem igazán érdekel az éppen aktuális helyezésem, inkább csak az, hogy minél tovább tudjam tartani a futás, séta váltogatását. Egy ideje már az órám irányít és még sokáig így lesz. Berény határában ér az első meglepetés, Bogár Jani nyújtja a lábait egy autónak feszülve. Mit keres Ő itt? Azt gondoltam már valahol Boglár környékén jár, de úgy látszik, problémái vannak. De mivel tavaly sem fejezte be a versenyt, azért sokat nem foglalkozom ezzel a dologgal. Annál inkább azzal aki az előbb leelőzött, ugyanis látom, hogy amikor futok, akkor gyorsan utolérem és el is hagyom, amikor gyalogolok akkor visszaelőz. Próbálom a futásaimat óvatosan intenzívebbre venni, de akkor úgy tűnik Ő is gyorsít. Igazából nem zavar ez a kerülgetés, felőlem a célig is mehetünk így együtt, megpróbálok újra csak befelé figyelni, a lépéseimre, az intenzitásra, a pulzusra. Azt bíztatónak tartom, hogy a pulzusom, így 7 óra futás után is 140 körül mozog, ezek szerint jó az intenzitás. A berényi strandnál újra frissítek egy kis sós mogyoróval, mentes sörrel és örülök, hogy nincs strandidő, mert az úton alig vannak emberek, nincs aki keresztbeálljon gumimatraccal. Ági mondja, hogy a Spartathlonon most tartanék Korinthosznál, de a tempóm sokkal gyorsabb, mint ami oda kellene. A faluban egy bácsi áll az út szélén, helyi lakosnak tűnik, de duda van nála és minden futónak megfújja. Máriafürdő felé látom meg a távolban Gergőt, akit két bringás kísér. Közelebb érek hozzá, de új erőre kapott, és gyorsít, gyakorlatilag eltűnik a szemem elől. Máriafürdő nagyon-nagyon hosszú, nem emlékeztem rá, hogy ennyire.

A fejemben a hídig volt meg, ahol balra kell fordulni, de az még csak az eleje. A falu közepén újra utolérem az előzgetős ismerősöm, most már megszólít:”Hello, I’m Dusan”. Így elindul a beszélgetés, kérdezget voltam-e már itt, miket futottam, mik a terveim. Én is érdeklődök, mivel Spartathlon felirat van a pólója hátán. Mondja, hogy már hatszor teljesítette, ebből háromszor úgy, hogy Kuros után másodikként futott be. Na erre már felkapom a fejem és jobban megnézem, mert ilyen emberrel ritkán futok össze. Gratulálok neki, jó futást kívánok és elbúcsúzom, mert nekem letelt a tíz percem, gyaloglás következik, nekem itt az órám diktál. De még utána is sokáig jár a fejemben, hogy milyen hírességekkel találkozom én ezen a versenyen. A célban aztán Andristól tudom meg, hogy Dusan Mravlje egy legenda, nyert Ő már Trans-America versenyt is.

A következő tízperc futás során viszont megint megelőzöm Dusant és többé már nem ér utol. Viszont ott van előttem megint Gergő, aki folyamatosan fut, így vele folytatom, az utolérem, lemaradok játékot. Egyszer, mikor mellé érek, kérdi, hogy, hogy vagyok, de a válaszon el kell gondolkozzak egy pillanatra. A körülményekhez képest jól. Fáradt vagyok ez igaz, de viszonylag jó ritmusban megyek, nem fáj semmim, időnként frissítek, gyalogolok, futok, de még mindig várok a nehéz pontokra. Ő mondja, hogy neki a gyomrával vannak gondjai. Viszont látom, hogy jól mozog, de a tempója hol gyorsabb, hol lassabb. Fenyvesen vagyunk, innen már várom Fonyódot, azután Boglárt. Bélatelepen aztán megtalálom azt a házat, amit tavaly nem vettem észre, ahol 18 évvel ezelőtt üdültünk. Teljesen átépítették, csak a kerítésről ismerem meg. A vasúti átjárónál újabb frissítés, Ági mondja, hogy nem lehet a bicskámon kinyitni a sörbontót, úgy látszik, ritkán használom. A következő sört viszont így nem tudja kibontani, de nem aggódom, megoldja majd. Megyek tovább a kemping mellett, Gergőék megint jól elhúztak, éppen csak látom Őket a távolban. Futás közben aztán feljövök rájuk, így érjük el a fonyódi sorompót. Ági sorolja, kikkel beszélt telefonon, ki aggódik értem, ki drukkol, csak fejben, de megköszönöm. Gyermektábor mellett futunk hosszan, már Boglárt várom, egyre többször nézem, hogy látszik-e már a dombtetőn a gömb. Aztán egyszer csak, mintha valami világítana magasan, messze. Az lesz az! Átmegyek az út bal oldalára, arra gondolok, annyit megérdemlek, hogy már messziről láthassam. Szépen lassan közeledik, próbálok türelmes maradni, ez ma nagyon fontos. Nem sietünk, csak haladunk! Az út végi kanyar viszont már a frissítőhöz vezet, tudom, pár perc és benn vagyok. Hallom amint Zoli, a szpíker mondja, Gergő nevét és azt, hogy ötödik, aztán az enyémet. Péter szalad oda hozzám, kérdi, hogy tésztát, vagy levest kérek. Levesre szavazok, az most jobban esne. Mondja, hogy addig üljek, le. Azt nem, tavaly erre nagyon ráfáztam, mert utána alig bírtam elindulni. Tibi is a befutóban vár, mondom neki, hogy nem akarok megállni, hozza utánam a levest, addig Ágival a kocsihoz sétálok. Addigra viszont utolér Péter a levessel, de már Ő is tudja, hogy nem tányérban kellett volna hoznia, nem baj, van műanyag pohár, áttöltjük abba, amennyi belefér. Közben érkezik egy kamerás ember, kérdezi, hogy mikor indulok tovább. Mondom, hogy most, csak még előbb bedobom a következő magnézium tablettámat.

Nem is várok semmire, a levest már séta közben iszogatom. Tibi jön velem egy pár métert, kérdezgeti, hogy minden rendben-e, még igen.

Jó érzés, hogy még nincs kilenc óra és én már Lelle felé sétálok. Lassan azért sötétedik, Ági szól, hogy a fejlámpa aktuális lenne. Abban maradunk, hogy majd a következő frissítőnél. Kezdem újra a futás, gyaloglás váltogatását. Most nem hiányzik a zene sem, tavaly itt már zenét hallgattam. Kibírom e nélkül is, és Görögországban nem engedélyezett.

Egyedül futok, előttem senkit sem látok, hátra meg sosem nézek.

Ági utolér, sapkát leveszem, a fejlámpát meg fel. Pár száz méter után szól, hogy ez kevés, mert így hátulról nem látszom, valamit találjunk ki. Mondom neki, hogy van a táskámban egy bringás hátsó lámpa, direkt erre a célra, azt felrakhatjuk. Így már teljes kivilágításban megyek tovább. Lellén örülök az ismerős helyeknek, gyerekkori nyarak villannak be. Néha fiatalok jönnek szembe vidámak, egy-két beszólás is elhangzik, de nem veszem fel.

Átfutunk Szemesen, a frissítéskor elkérem Ágitól a grízes tésztámat és nekiállok menetközben eszegetni. Abban maradunk, hogy ha utolér, majd visszaadom a dobozt és a villát. Igen ám, de egy kanyar után nagy buliba botlok, hatalmas tömeg, lányok táncolnak keresztben az úton, és a rendezők lezárták az egész forgalmat. Na itt nehezen jön majd át Ági! Előttem nyílik a tömeg, jó étvágyat kívánnak, én meg falatozok, de egy kicsit hülyén érzem magam. Közben jól laktam, de nem tudom visszaadni az étkészletet, mert a Kedvesem sehol. Remélem, hogy hamarosan rám talál az elterelés ellenére. Most jön a kis sötét alagút, de most már futok, kezemben szorongatva a dobozt és a villát. Pár perc és autólámpa villan mögöttem, persze, hogy Ő az, megoldotta ezt is, már el is veszi a kezemből a maradékot és kezemben a vizes palack. Az út végén elbizonytalanodok az utat illetően, de Ági jobban tudja az utat, mint én, határozottam mutatja, melyik a jó irány. Nem vagyok egyedül! Ketten vagyunk, és jól kiegészítjük egymást: én futok, de minden mást a Kedvesem tud jobban.Nélküle nem menne!

Öszödöt, szinte észre sem veszem olyan rövid. Szárszón beugrik a fejembe az ismert Hobó dal „ a Balaton mellé stoppal jártam sokat Szárszón nem nyaraltam, jön a tehervonat”. Erről jut eszembe a „Világoson sötét”, bár nem ugyanaz a két Világos, de azért jó lenne már Balatonvilágoson lenni.

Csodálkozom, mikor mondja Ági, hogy Földvár következik, valahogy ez az én fejemben még odébb volt. Mivel úgy érzem túl nagy a távolság a két frissítőpont között több, mint öt kilométer, megbeszéljük, hogy félúton találkozzuk egy frissítésre.

A Fesztivál szálló felé közeledve valaki fut velem szemben lámpával, aki Future. A frissítőig kísér futva, neki is kell egy kis mozgás. Mondja, hogy kik mentek el előttem, de nem nagyon foglalkozom a dologgal, egyrészt mert nem ismerem az említett neveket, kivéve Vozár Attiláét, másrészt mert fel sem fogom, hogy nemrég voltak itt. Nem akarok én senkit sem utolérni, csak szépen végigmenni, ameddig bírom, aztán meg csúnyán.

Chipszőnyeg jön, egy kis vajas kenyeret kapok fel vízzel, aztán tovább. Tizenegy óra múlt pár perccel. Földváron eszembe jut, hogy mondta Imó, hogy kijön majd a bátyja drukkolni valahová, de gondolom, hogy még nincs itt, hiszen Imó sem tart még itt. Csak remélem, hogy jól megy neki a futás. Az már egy jó jel, ha nem hívja Ágit, hogy segítség kell.

Szántódon feltűnik valaki a távolban, mintha futó lenne, bringás kísérővel és autóval. Nagyon lassan közeledik, hiszen én tartom a tervezett módszeremet. Azért egyre közelebb kerül, és mielőtt kiérünk az autóút mellé utolérem. Amikor meglátom a kocsin a feliratot, akkor egy pillanatra felszalad a pulzusom: Vozár Attila! Ez hogy lehet? Lesérült? A mozgásán nem látszik, csak lassan fut. Elfutok mellette, halkan mondok egy gyerünk, hajrát és megyek tovább, de a helyzetet továbbra sem értem. Nem válaszol, csak ennyit: egyéni? Gondolom ezt nem tőlem kérdi, mert ha így lenne biztosan köszönne és kerekebb mondatokban kommunikálna. Nem is válaszolok rá, egyébként is látszik a rajtszámomon. A bringás kísérője utánam teker, Ő már köszön és felteszi a kérdést rendesen. Köszönök és válaszolok illendően. Lemarad, majd hallok egy káromkodást mögöttem. Na gondolom, majd most rákapcsol, aztán csak nézhetem a csíkot utána. Frissítő következik, ahol Forest ismer rám, örül, hogy itt tartok, bíztat, csak így tovább. Nem időzök, most már az üldözőm miatt sem. Tudom, hogy most több jó hosszú egyenes jön Zamárdiban. Nem megyek le a járdára, mert tavaly ott estem hatalmasat, nagyon rossz ott az út. Valaki olyan tempóban közeledik hátulról, mintha most indult volna. Biztos vagyok benne, hogy Attila lesz az, de amikor megelőz, látom, hogy nem, sőt nem is egyéni futó. Egy lány kíséri bringán. Legalább mutatják az utat, remélem, nem vétik el. Időközben Ági is beér kocsival és előre megy. Örülök, mert így látom, hol kell majd balra fordulni. Aztán egyenes és látom, hogy jobbra veszik az irányt. Amikor odaérek, akkor viszont elbizonytalanodok, hogy melyik utca a kettő közül és csak később látom, hogy ott a bringaút tábla az orrom előtt. Lassan éjfél, megint hosszú egyenes jön. A frissítőnél Gábor áll a Margit-szigetről, kabátban. Örülök, hogy ilyen sok az ismerős még éjszaka is. Érzem már a fáradtságot, de más bajom nincs. Most egy kicsit nehezebb, a pulzusom már csak 130 körüli, de megyek tovább. Egyforma és nagyon hosszú utcák követik egymást, ez már Széplak. Darálom. A jó a dologban csak annyi, hogy ezután Siófok jön. Át a kishídon és elkezdjük a hosszú átkelést Siófokon. Megvan az első frissítő, kérdezem a lányokat, hogy merre, mutatják, bár elég bizonytalannak tűnnek, de lehet, hogy csak álmosak. Mindenesetre Ági biztos abban, hogy jó úton vagyunk és néha nekem is dereng, hogy tavaly is jártunk már erre. Itt is vidámak a fiatalok, viccelődnek a fejlámpámon, mondják, elmehetnék bányásznak. Próbálom én is viccnek venni. Kereszteződés jön, rendőrök állnak, leállítják a nem létező forgalmat, azért megköszönöm. Hosszú végeláthatatlan utca jön, sebaj, nekem az órám diktál, addig futok, míg le nem telik az idő, aztán gyaloglás. Lassan azért közeledik az utca vége, mintha elfordulnának ott az autók. Tudom, hogy a frissítőhöz is derékszögben kell befordulni, hátha az lesz. Odaérek és tényleg: JB és Andi a frissítősök, örülnek nekem. és Ági is ott van már. Iszok egy kis vizet felkapok egy pár falat vajas kenyeret és indulok. JB elkísér és szóval tart a kanyarig, megköszönöm a vendéglátást és futok tovább.