Május 8-án futottam először. Vagyis a vasárnapi közösségi futáson, Tarjánban jubiláltam. Ennek egyébként semmi jelentősége sem lenne. De mikor annak idején elkezdtem, és az első két kört lefutottam a margitszigeti rekortánon, nem gondoltam, hogy ilyen eseménydús lesz a következő hat hónap, és hogy ennyire megváltozik az életem, az életünk (mert Bogárkámnak is eléggé sikerült felfordítani az életritmusát ezzel), és hogy ennyi új barátra teszek szert. Úgyhogy arra jutottam, hogy ezzel a kis blogbejegyzéssel próbálok meg visszatekinteni. Már csak azért is, mert a következő egy év kezd körvonalazódni, és ez még eseménydúsabb lesz. Még több verseny, még nagyobb versenyek, éppen ezért pedig még több edzés, még szigorúbb edzésprogram (nem kételkedem Mesteremben, biztos fog fájni a sok-sok hajnali kelés, hegynek való sprintelés, laktátos futás, erősítő gyakorlat).
Ha visszatekintek, akkor először a számokat nézem:
Ősszesen 1933 km-et futottam (ebben benne vannak a versenyek is)
121 alkalommal
ami alkalmanként 15,9 km
188,5 órát töltöttem futással
így 10,25 km/h lett az össz átlagom
És akkor ebből a versenyek, hisz ezek komoly mérőszámok, illetve ezekre igen büszke vagyok (mindegyikre):
LoweAlpine félmaraton, Vértes:
Szombathely, utcai félmaraton (korosztályos bronz)
Nolc Bucka terep ultra (korosztályos ezüst)
Bakony 70 terep ultra
Less Nándor terep ultra - mégha nem is jött össze
Piros 85 terep ultra
Ex Visegrado 30 km terep (ezüst)

Ezek közül a legtöbbet, és legcélirányosabban a Nyolc Buckára, és a Piros 85-re készültünk. Előbbire három hetig, az utóbbira három hónapig. Az utobbiról pontosabb statisztikánk is van:
A távot tanulva az útvonalon töltöttem a terepi edzéseket. Ezek során a teljes távot 5,2-szer, a teljes szintet 5,4-szer futottam le - számszerűleg: 462km, 17300m szint, és minderre 46 óra. Átlagosan 10km/h. Természetesen ebben nincsenek benne a síkon történő futások. Ezeket a Margitszigeten róttam. Nahát, ezek a számok, de ahogy Miklós barátunk is megmondta, nem csak a távokról, időkről, pulzusadatokról szól mindez.
A fejben, ott zajlik a futásaim másik része. Ezeket persze nem lehet mérni, nincs is mivel, meg minek is? Fejben, ahol kínlódok, ahol élvezkedem, ahol küzdök, ahol relaxálok, ahol tervezgetek, ahol filozofálok, ahol belülről is izzadok, ahol érzem a szomjúságot, az éhséget, a csüggedést, a biztatást, a kitartást, a lelkesedést, ahol elhatározok, ahol eldöntök, ahol tanulok. Ahol úgy érzem, hogy meg tudom csinálni, és ahol megcsinálom. Vagy inkább végrehajtom. Ez szebb szó. És fejben zajlik számomra egy igen kemény munka, ami nagyon, de nagyon fárasztó. Itt kell azt a sok-sok kicsi, nagyon kicsi képet összeraknom, amiből számomra áll a világ. Hogy a folyamatosan változó, futó, mozgó világból összerakhassak egy képet, ami valamelyest közelíti a valóságot, azt a valóságot, ami körbevesz, de amiből csak ezeket a kis részleteket látom. Össze kell rakni, hogy ismerjem, hogy ne tévedjek el, hogy ne törjem össze magam, hogy hazaérjek, hogy tovább mehessek, hogy ne kelljen állnom, keresgélnem, tájékozódnom, és hogy akkor, mikor ott van az ideje, és végrehajtom a kitűzött célokat, akkor ne ezzel kelljen foglalkoznom. Csupán azzal, hogy szaladjak, ahogy tudok, és a sok-sok kis részletből már tudjam, hol vagyok, hol tartok, hogy állok. Hát így áll össze számomra a kép, annak a tájnak a képe, amiben futok.
Így telt hat hónap. Én futottam, Bogárka segített, aggódottt, noszogatott, biztatott, kutatott, bejárt, írt, jegyzetelt, statisztikákat készített, etetett, itatott, öltöztetett, kísért, bejárta velem, néha már előttem egyedül, masszírozott, ápolgatott, ha kellett, és néha a lelkivilágomat is, ha kellett, szóval olyan hátországot biztosított, amiről álmodni sem lehetne. De nem is kellett, mert itt volt, megadta, megteremtette, és így nekem csupán futnom kellett, azt nagyon, hiszen ment. Igen, voltak könnyek, lemondások, tőle meg pláne, de tőlem is, voltak kora kelések, késői fekvések, izzadás a hőségben, tempóban futni fel Dobogókőre, meg dideregni hajnali ötkor az Árpád-hídon, menni a két órás szigeti futásra, hogy mire hazaérek, már várjon Bogárkám a bekevert GreenMagmával, kávéval, meg tojásrántottával, meg mindig elém téve a reggeli, ebéd, vacsora, felkutatva a leghatékonyabb, legjobb frissítés, izolötyi, energiaszelet, nasi, keksz, fehérje, később aminosav, és a legelején felkutatva számomra a világ legjobb edzőjét, aki megteremtette, hogy idáig juthassunk, és aki kihozza belőlem a legtöbbet. Szóval ŐK ketten teremtettek meg engem, mint futót, és Bogárka követett el mindent, hogy ennyi idő alatt idáig, a terep ultra világába befuthattam magam.