Sárváron, Scheffer Pista nyomott kezembe egy szórólapot és hívott meg az általa szervezett 12 órás versenyre. Az invitálásnak nem tudtam ellenállni, bár ez a verseny nem volt betervezve a naptáramba. De egy naptár arra is jó, hogy néha módosítsunk rajta. Attilával is egyeztettem, bár asszem nemigen örült a döntésemnek. Eredetileg arra gondoltam, hogy kipróbálok egy más versenyzési módot, nem az általam megszokottat. Hogy ez mennyire valósult meg, majd lejjebb.

Paksra Blue segítségével jutottunk le, a srác nem egy izgulós típus, éppen hogy leértünk:) Jó, tudom Blue az okát: minek akartam kávét inni egy MOL kútnál:) Szóval azért odaértünk, ráadásul kedves ismerőseimre is maradt idő.  A frissítés rendesen elő volt készítve, a már megszokott volt. Nutrendes cuccok, szendvicsek, csokik, müzlik, lehetőleg minél több szilárd kaja. No meg rengeteg folyadék. Amitől tartottam az a fájdalom, ami az idén minden versenyen végigkísér. Nem nagy dolog, csak egy alhasi görccsel nehezebb futni. A megoldáson persze agyalok, agyalunk. Még pénteken megnéztem a rajtlistát, sajnáltam, hogy a 12órásra elég kevés nevező volt, viszont a többi számban jó sokan voltak, ami a hangulatot remekül megdobta. A gyerekváltósok imádnivalóak voltak, jó sokan voltunk a pályán. A pályán, ami szerintem nem volt könnyű. Emelkedett, majd a frissítőasztal után egy kis meredekség, majd egy lapos emelkedő. Az elején még fini volt, de voltak időszakok amikor nagyon nem szerettem. Mint írtam a hangulat ragyogó volt. És itt bukott a tervezett taktika egyik része: ugyanis az lett volna a feladat, hogy az első hat órát hat perces ezrekkel futkározzam, lazán, beszélgetősen. A lazaság, a beszélgetős stimmelt, de a 6perceseket nem tudtam tartani. Jól éreztem magam, vidám voltam, boldog voltam. Olyan közegben lehettem, amit imádok.

Tehát a tempó tempósabb lett, konkrétan 5 percen belüliek. És ez így ment hat órán keresztül. Igazi örömfutás volt, vigyorogtam mint egy tejbetök, táncoltam, beszélgettem. Mint egy hülyegyerek.. Vagy az is vagyok?:) A hat óra nagyon röpkének tűnt, mikor lefújták szokás szerint mindenkihez mentem gratulálni. Számomra ez természetes, nem sajnáltam rá az időt, szépen futott mindenki. Majd kiürült a pálya, oda lett egy kicsit a hangulat. Elkámpicsorodtam, kissé szontyoli lettem. A tempóból is visszavettem, vagy a lendület fogyott el. Visszalassultam. Asszem fejben is hagytam magam elengedni.  Azért lassan kezdtek visszaszállingózni a szurkolók, egybegyülni, valami fantasztikus hangulat kezdett uralkodni. Veszettül élveztem újra a futást, visszajött a vidámság, a vigyorgás. Elkezdtem kíváncsi lenni, hogy vajon hányadik helyen futhatok, és felfedeztem egy dolgot: Az egyik körnél láttam, hogy mindenki befele bámul a sátorba. Én is benéztem és lőn: egy kivetítővásznat vettem észre:) És hoppácska: Csécsei Zoli ugyanannyi kört teljesített addig mint én. Ez felébresztett, elkezdtem tempósabbra venni a figurát. Egy kör előny, de nem nyugodtam meg. Csak egy kicsit. Zoli bekeményített, jó darabig együtt nyomtuk. Mentek az ezrek 5 percen belül, izgi volt, dolgozott az adrenalin. Majd megelőzött, amit nem bántam. Felvettem az Ő tempóját, szaggattunk egy darabig, rendesen. Majd leállt frissíteni, én mentem tovább a tempóval, de már nyugodtabban. Sajnos az utolsó órára lesérült, de nagyon jó volt a meccselés. Köszi Zoli!:) A végén még egy kis tánc, gatoréd, taps a szurkolóknak, hála a futóknak a sok szeretetért amit kaptam a verseny előtt, közben, utána.

Nagyon jó kis verseny volt, remélem Pista hagyományt teremt vele.

Most már jöhet az UB, kezdem magam úgy érezni, mint Sárvár előtt: "Majom a ketrecben"..

Két éve indult először útjára a tömörgyönyörös mályva társaság a szekszárdi Borvidék Félmaratonon. Talán még emlékeztek páran a HelloPisty elnevezésű bandára. Tavaly egy másik verseny miatt sajnos kihagyni voltam kénytelen, akkor Balu, Barna, meg jópáran azért továbbvitték a csapatot.

Az idén lehetőségem nyílt újra indulni a versenyen, Balu ráadásul újra tervezte a mályva felvonulást, így gondoltam félretéve minden komolyságomat benevezek a csapatba. Nem bántam meg!

A verseny előtti napokban kétségbeesetten kerestem a mályva cuccomat, sajnos valszeg egy nagytakarítás áldozatává vált, így egy pólóval, és egy esernyővel indultunk neki Szekszárdnak. Persze a cucc a helyszínen bővült rendesen.

A rajtszámátvétellel nem kellett bíbelődnöm, Pali előbb leért bringával és felvette az enyémet is. Sok ismerőssel üdvözöltük egymást, kellett volna már öltözni, de nemigen láttam még mályva ismerőst. Aztán megjelentek Poszti Zoliék, így már nyugodtabban álltam neki az öltözésnek. Zoli ráadásul megszánt egy nadrággal is, így már szinte a két évvel ezelőtti színben pompáztam. Aztán jöttek a többiek egyre többen. Kezdtünk színesedni. Lajostól kaptam egy szép lufit, a biztonság kedvéért ráírattam. “Nem vagyok buzi”. Bár nem hiszem, hogy sokan elolvasták. Kalmár Karesznek nagyon szép festett szakálla volt, hirtelen ötlettől vezérelve kakastaréjom is be lett festve. No innen már nem volt visszaút. Valaki szóvá tette, hogy miért nem tangában futok. Mivel már minden mindegy volt, az alsógatyót hamar tangásítottam. No ezzel azt hiszem, végképp elástam magam. Mindenesetre jó bulinak indult, a mezőny végén szépszámú mályvacsapat indult neki a Borvidék Félmaratonnak.

Néha furcsán néztek ránk a pálya szélén levők, vagy a futók, akik elhaladtak mellettünk. Persze nemcsak futottunk, mentek a poénok ezerrel, hülyéskedtünk, talán az elcsigázott futókat is sikerült egy kicsit feldobni. Aztán nemcsak emelkedő volt, kiderült, hogy bizony itt erőember verseny is volt, hiszen egy szakaszon még autót is kellett tolni. Ezzel a feladattal is megbírkóztunk természetesen. A lejtőkön lefele Mary Poppins-t játszottunk,  felfele meg nem játszottunk semmit. Volt egyáltalán felfele? A frissítőállomásokon a helyi “izót” ittuk, kiegészítve alkalmanként PosztiZoli “izójával.”  

Kezdtünk kissé eléhezni, de mivel a mezőny végén robogtunk már nemsok minden maradt, így a folyadék mennyiségét dupláztuk meg. Aztán sajnálatos módon szép lassan szétszakadt a társaság, de páran próbáltunk egyben maradni. Füci, Joci, Karesz, Zoli, Erika, Anikó, Balu. Ha valakit kihagytam volna a sorból, jelentkezzen! Sajnos a pályacsúcsot nem döntöttük meg, a cél előtt természetesen visszafordultunk Erikáért, hogy aztán a célvonalon a fáradtságtól megtörve négykézláb vonszoljuk át magunkat. Nagyon tutti az idei verseny is, szerintem mindenki nagyon jól érezte magát. Jövőre veletek, ugyanitt, ugyanígy. Vagy valami hasonlóan.