8 hozzászólásHát kezdjük a felsorolást:
- az idén március végén kezdődött a szezon, röpke 5 hónapos kihagyás után
- állandóan jelzett a jobb térd, ha 30 percnél hosszabb időt mentem
- nem változott meg hirtelen körülöttem a világ (és én sem 
), azaz maradt a kevés futás + fejbenfutás kombó
- fentiek tükrében a leghosszabb táv idén -eddig- a NIKE feles
- a jelentős lökést és hitet adni képes exponenciális edzéssorozatot az előző héten elmosta egy torokfájós-köhögős betegség
- a régi cipő km-számra és érzésre is alkalmatlan lett, ezért egy hete újat vettem, amiben eddig 10 km-t futottam.
És így jön el a maraton napja.
Amiről le is mondhatok, ahogy azt már többször is tettem, amikor felkészületlennek éreztem magam a távhoz.
Ami talán még gondolkodásra késztet az előző felsorolás elemeiből fakadóan, azokat más oldalról is szemlélve:
- azért a 6 hónap alatt összejött több mint 600 km
- a jobb térd egyre inkább nem jelez, sőt, minél hosszabb volt a táv, annál kevésbé éreztem bármilyen problémát
- a fejbenfutásban továbbra is hiszek 
- az exponenciális edzésterv hiányát sajna nem tudom mivel kompenzálni, de talán e hétvégén még elmegy egy nagyon laza, nem a távra, hanem az eltöltött időre koncentráló, 3 órán át tartó hosszú futás
- 1-2 nap, és a múlté a megfázás vagy mi is volt ez
- az új cipőbe még belekerülhet úgy 50 km jövő hét végéig.
Azért a mérleg két serpenyője még messze nincs egyensúlyban, nemhogy az indulás felé billenjen a mérleg nyelve...
Amennyiben lehetségesnek tartok egy sérülésmentes, egészséges, laza maraton-teljesítést, akkor elindulok. Véleményem szerint, ha már a rajtnál állunk-toporgunk, akkor megvan az emberben a kellő hit és a tudat, hogy képes lesz végigmenni. Ha meg bármilyen kétség is felmerül benne előzőleg -a kötelező nyirmogáson felül, na persze 
-, akkor eleve nem vállalja a versenyt.
nekem te ne beszélj!!
állandóan szerénykedsz és kicsit kishitű vagy, vagy csak álszerény??!!