Sokaknál olvasható a gondolat: a cél maga az út. Nem a cél elérése a lényeg, hanem az út maga.

Nos, hát ezt sosem tartottam egyedül üdvözítő gondolatnak: talán túlságosan is konzumálódott, divatfilozófiává vált az egykori Tao tanítása. Az rendben van, hogy élvezni kell a folyamatot, s nem csupán a célt magát, de például a sportban gyakran a cél el nem érése után egyfajta ellenpontozásképp és a megbillent lelki egyensúly erősítésére szolgál "a cél maga az út" hangoztatása...

Hiszen azért az a tökéletes, kerek egész, amikor olyan utat választunk és valósítunk meg, ami elvezet a célhoz! Ha a célt nem sikerül elérnünk, valahol hibáztunk: vagy a magunk helyét és szerepét nem mértük fel korrekt módon, és túlvállaltuk magunkat, vagy a cél felé haladva nem tettünk meg annyit, amennyi szükséges lett volna a sikerhez.
Az is lehet persze, hogy külső körülmény lehetetleníti el a célunkat. Ugye, milyen szép volt pl. idén ősszel a BSI-maraton időjárása?! És egy nyári maraton 35 fokban? Azért elvileg ezekre is lehet készülni, de az nyilvánvaló, hogy egy csúcsra járatott projekt kevéssé tűri a nehezen kiszámítható és tervezhető szélsőségeket.

2011 az előző évek ritmusa szerint akár PB-t hozhat futásban, hiszen 2006-ban és 2008-ban sikerült olyan idényt produkálni -ha nem is az ajánlott km-mennyiségben, de önmagamhoz mérten-, ami stabil tempójú, 3:55-ös és 3:52-es őszi BSI-maratont eredményezett. A köztes években meg vagy lemondtam a maratonról mint célról, vagy felkészülés nélkül, fejbenfutással, exponenciális edzéstervvel álltam rajthoz. Ez nem követendő példa, de azt nekem megmutatja, hogy milyen tempó / táv / teljesítmény reális és teljesíthető.

A végeredmény viszont nem túl perspektivikus. A nulla készülés és a csúcsra járatás között van kb. 42 perc differenciám, pont 1 perc/km tempó maratonon.

Ami idén megváltozik, hogy nem az őszi BSI-maraton a fő kiszemelt verseny, hanem mától kezdve a nagyatádi ironman díjazott váltója, a július 30-i maraton!

A január egyrészt nagy számú edzéssel indult, hála skam kartárs szorgalmának, hiszen nem szabad leszakadni tőle: nagy a verseny.  Másrészt a futás még nem lendült be olyannyira: 65 km még nem enged vérmes reményeket táplálni. De a váltóban nem csak magamért vagyok felelős, ott lesz két ifjú kollégám, akiknek összéletkoruk alig pár évvel több csak nálam, de sebaj! Ahogy nagylányom mondta, a két fiatal sportember után majd ott csoszog az öreg tata. Nincs igaza, mert kell a rutin és a tapasztalat a csapatba! Egy vezetőnek amúgy is példát kell mutatnia, így hát motiváció szempontjából is eléggé megalapozottnak tűnik a 2011-es év projektje, a nyári maraton.

Fejben kell erősnek lenni, és irány egy jó hangulatú, baráti sportesemény. Ha nem is 066 sporttárs egykori jelmondata a cél, mely szerint 3:30-as maratont mindenkinek!, de azért a kerek számok bűvöletében és az eddigi nagyatádi élmények birtokában legyen egy 3:59:59?!

És akkor megvan a cél, amit el lehet érni. Az utat meg alakítom.