No, eljött ez is, feladni kényszerültem a huszadik bükki hegyimaraton félmaraton távját. Összejött itt minden, nem sorolom, elég annyi, hogy itt tegnap minden sz*r volt. Az első kör végén kiálltam, és nagyon nem bántam meg. Egy dolog a fáradtság, más dolog a rosszullét. Ha fáradt vagyok továbbmegyek a végsőkig, ez tiszta sor. De itt konkrétan rosszul voltam már kilencnél. Szédülés, hányinger, émelygés.

Nagyon fülledt meleg volt, szinte harapni lehetett a levegőt, a pálya brutális volt, az utolsó emelkedő még gyalog is bajos volt, futva szerintem képtelenség. 1:41 volt a győztes idő. Asszem ezzel mindent elmondtam.

Az első frissítő kb 4.5-nél lehetett. Utána én hülye azt hittem, hogy azért ebben a büdös melegben lesz majd egy másik is az első körön, de nem volt, pedig igencsak úgy készültem, így csúnya meglepi volt, hogy a következő csak a kör legvégén lesz. Azután persze a kaptató után jött egy brutál meredek lejtő a túloldalon, Slybácsinak itt lett vége mint a botnak, begörcsöltek a felső combhajlítóim, szédültem, hányingerem volt, el is döntöttem, hogy bevonszolom magam és vége. 1:15:37 lett az első kör, ami egyébként a korosztályomban nem is lett volna olyan rossz eredmény, ha 10.5-re nevezek. Ha a nagymamának pöcse lett volna, ő lett volna a nagypapa...

No mindegy, visszahúztunk bélapátfalvi szállásunkra, útközben gyalogló haveromtól megkaptam hogy nyafka vagyok meg béna. Persze ő lusta volt futni, nem nevezett. Még aznap ötkor sebeim lenyalogatása után elindultunk bringázni, fel a hegyre. Itt jött a meglepetés. Olyan erő volt bennem, mint még soha. Nagyon fura volt. Pár órával előtte kikészültem a futóversenyen, a bringával meg olyan áttételeken mentem, hogy nem hittem a szememnek. (Pedig májusban inkább futottam, pontosan 221 kilit, ami PB)Szegény haverom csak kapaszkodott utánam, de az emelkedők végén azért mindig bevártam. Persze futásban egészen más lenne a helyzet, csak hogy korrektek legyünk, neki ez volt élete második montizása rendes hegyen. Na de akkor is. Legalább helyreállt a csonkult önbecsülésem, hogy mégsem vagyok selejtes :)

Szóval fura nap volt, délelőtt halál, este feltámadás. Ma is tekertünk még egy nagyon a hazaút előtt, bár elég nagy sár volt és kétszer is jól megáztunk, de nem baj, kellett már az eső nagyon, porzott már a Bükk rendesen.

A hétvége egyik legpozitívabb élménye volt, hogy megismerhettem végre személyesen is Klamancsek Katit és a párját. Sajnálom, hogy nem tudtam a végén elköszönni Katitól, aki nagyon aranyosan próbált volna magával hurcolni a végén, de sajnos hiába. Majd legközelebb! Köszönöm a közös bemelegítést is! Közben nagyon érdekes dolgok kerültek napvilágra Kati szexuális életével kapcsolatban, de ezeket itt sajnos nem oszthatom meg. Ezt szándékosan írtam utoljára, idáig már tuti nem olvasta el senki :)

Jó sportolást Mindenkinek!