Kedves cimborám júniusban nősül, legénybúcsú helyett egy többnapos bükki túrát kért tőlem és nem kellett kétszer kérnie.

Csütörtökön estefelé érkeztünk meg Bélapátfalvára, és egyből nekivágtunk a hegynek: egy bemelegítő etappal felballagtunk a Kopasz-rétre. Este kilenc körül értünk fel, gyorsan tábort vertünk, Bear Gryllst megszégyenítve csodás tábortüzet rittyentettem a semmiből (egy ezerötszáz forintos aldis bicskafűrész hathatós segítségével) és elfogyasztottuk fincsi vacsoránkat. Én pitát sütöttem löncshússal töltve.

Az éjszaka folyamán már esett szépen, és ezt a jó szokását még egész pénteken megtartotta. Istállós-kő felé indultnuk, előtte elkanyarodva a sárga háromszög majd a sárga jelzésen Bánkút felé vettük az irányt. Egy óra elteltével már az esőnadrágot is fel kellett húzni, szakadt rendesen. Bánkúton fincsi kávé, welness kakkantás és irány Ómassa. Itt kulacstöltés, majd Sebesvíz felé újra felkapaszkodtunk a Fennsíkra. Az eső itt sem hagyott alább, sőt... Létrástetőn tartottunk egy ebédfőzős pihenőt, aztán elindultunk a Hámori-tó felé, majd egy balkanyarral fel a Kis-fennsíkra. Itt egy kis kerülővel megérkeztünk a Felső-forráshoz, aznap esti tánorhelyünkhöz. Itt a cimborám már sajnos kezdte elveszíteni a fonalat, hiába, nem mindenki olyan hülye, mint én, hogy szeretei a hideget meg az esőt :)

A táborhelyen kiderült, hogy nem lesz jó, elég sáros és csalános, úgyhogy mentünk még egy kínkeserves kilométert a Flóra-forrásig. Itt egy gyönyörű kis rét van, nagyon szép pihenővel, aztalokkal, padokkal. Sajna még leülni sem tudtunk, csurom víz volt minden. Gyorsan főztünk valami fincsit és irány a sátor. Az én kis egyszemélyes kutyaólam most előadta legnagyobb hátrányát: esőben iszonyat kényelmetlen, ugyanis annyira kicsi, hogy nem lehet csak kint öltözni, és a vizes hátizsákot sem tudtam nagyon hova tenni...

A remény még kitartott, másnap reggel hat óra körül arra ébredtünk, hogy nem esik! Tíz perc múva gyorsan rá is kezdte. Én még mindig jól éreztem magam, mégiscsak az erdőben vagyok, a Bükk esőben is gyönyörű, életemben ennyi foltos szalamandrát nem láttam és totál egyedül voltunk (nem csoda). Na és persze a legfontosabb előnye az esőnek: nincsenek rovarok! Mindenkinek megvan a maga stikkje, én a rovaroktól tudok idegrohamot kapni, mikor egész nap ott zúgnak a böglyök a fejem körül, a kisebb legyek meg még az ember orrlukába is belerepülnek kb percenként...

A Források völgyén majd a Szeleta-tetőn át megérkeztünk Lillafüredre. Totál kihalt volt, szerencsére egy hamburges nyitva volt, itt kajáltunk egyet. Nem írom, hogy ettünk egy jót, mert sajna itt is a szokásos lehúzás: baromi drága, ellenben brutál vacak hamburget kaptunk. Szerintem előre megcsinálják aztán mikróznak rajta egyet. Borzalmas.

Szegény jóbarátom hangulata ezek után érte el a mélypontot, szakadó esőben kellett felmászni Fehér-kő lápára, onnan pedig Bükkszentkeresztre. Itt már én sem örültem, a bakancsom ugyanis megadta magát, totál átázott. Elkövettem azt a baromságot, hogy nem waxoltam túra előtt, csak lefújtam impregnálósprével. Na az kalap sz.t sem ért. Legalábbis a két nap brutál ázás már sok volt neki.

Annyira bedurvultunk, hogy a két antialkoholista (az lettem én is, mondjuk, hogy úgy érzem, megittam a magamét) megivott egy-egy sört a Mami ABC előtt. Itt el is döntöttük, hogy ez így nem lesz jó, nem folytatjuk tovább Tebe-puszta felé, majd vasárnap Tar-kő felé haza, hanem szépen elballagunk a Hóllóstetői Hegyikempingbe, szárítkozunk és zuhanyzunk egy jót, aztán másnap reggel busszal visszamegyünk Felsőtárkányba vagy Egerbe, majd vagy gyalog, vagy szintén busszal haza Bélapátra.

A kemping sajnos évről-évre rosszab állapotban van, nem részletezném, elég gáz sajnos... Látszik, hogy manapság ebben az országban ebből maximum éppen megélni lehet, fejlesztésre, felújításra nem sok marad. Bár azt azért nem hiszem, hogy pl az esőbeálló kisöprése+asztalok, padok letakarítása igazából pénzfüggő lenne. A személyzet (Klaudia) viszont nagyon kedves, segítőkész és megértő.

A kempingben eltöltöttünk kb négy órát, már kezdtük magunkat jól érezni, amikor mit ád az Úr, beállít egy kb 20 fős atombrutál részeg társaság, egy bizonyos labdarúgócsapatot éltetve. Nem mondom melyiket, csak annyit, hogy F-fel kezdődik és erencvárosra végződik.

Egyből tudtuk, hogy ez így nem lesz jó, ki is találtam, hogy lelépünk, és megalszunk az erdőben, valahol a közelben, aztán másnap reggel visszaballagunk a buszmegállóba. Erre a cimbora bedurvult és közölte, hogy ő ma este rendes ágyban akar aludni, menjünk vissza Bélapátra. Este nyolckor. Naná, hogy benne voltam. Mondom húsz (24) kili az egész, négy (hat) óra múlva ott vagyunk. Kis ártatlan moráljavító füllentés :) Szüksége volt rá szegénynek, eléggé elment a kedve az egésztől. A legnagyobb baj az volt, hogy ő piszkosul fázós, és alig aludt pár órát a sátrában, annyira fázott a dereka. Én csak azt nem értem, hogy aki tudja, hogy fázós, miért nem szerelkezik fel jobban...

Szerencsére az eső már délután négy körül elállt, az előrelátásomnak köszönhetően volt még egy pár csontszáraz túrazoknim (sőt, egy pár száraz talpbetétem is, amit odaajándékoztam Szabinak, mert az övé effektíve szétmállott, úgy átázott) úgyhogy rendben volt a maradék 24 km. Éjjel kettő körül meg is érkeztünk, gyors zuhany és alvás. Húztam a lóbőrt másnap délig, aztán pakolás és irány haza.

Ennyi volt a Legénybúcsú-túra 2014-ben. Én jól éreztem magam a szakadó eső ellenére. Az biztos, hogy még idén meg fogjuk ismételni, ha lesz rá lehetőségünk.