Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 53 924 977 km-t sportoltatok
Félmaratontól a maratonig

Keszthelyi Kilométerek félmaraton egyéni 2010-05-30

korpaZASZ | 2010-05-31 16:06:01 | 3 hozzászólás

Végre újra egy népes verseny, közel egy hónapot kellett rá várni, de Keszthely rendszerint remek hangulattal és sok ismerőssel kecsegtet. Kijelenthető, hogy talán ennyivel korábban még egyszer sem.

  A felkészülésem ezúttal sajnos nem volt zökkenőmentes: csak pár napja múlt el egy kissé hosszadalmasra sikerült torokgyulladásom, mert azokon a hideg esős napokon nem működött itthon a fűtés, így a család épeszűbb kétharmada több napig az anyóséknál is aludt. Az épeszűbb. Én persze futottam ennek ellenére is, de néhány kifejezetten erős gyorsító edzésem vagy elmaradt, vagy nem túl ideális módon későbbre tolódott; de úgy ám, hogy amikor viszont nekiálltam, egyszerűen le kellett rövidítenem, annyira cudarul éreztem magam már a vége felé. Szombaton még elindultam egy kisebb helyi 2870m-es futáson, ami kissé intenzívre sikeredett, hála a szinte végig előttem haladó fiam-lehetne típusú tájfutónak, de reméltem, hogy mindez nem állíthat másnap majd megoldhatatlan feladat elé.

 Kissé tartottam a nagy melegtől, de mit szóljanak akkor a maratonisták – gondoltam, így gyorsan abba is hagytam az önsajnálatot. Reggel – ha létezik egyáltalán ilyesmi – jó erőben keltem, kis reggeli még hét előtt, macskák szertartásszerű megetetése, az ilyenkor szokásos emelt számú egészségügyi séta a mellékhelyiségbe, aztán irány Keszthely.

 A helyszínen egerszegi, kanizsai, keszthelyi és vasi ismerősök köszöntése, a megszokott intenzív bemelegítés, hogy ne essen ramatyul az eleje, aztán már toltuk is neki lejtőn lefele. Eddig mindig emelkedővel nyitottunk, ahhoz képest idén szinte csak wellness-eltünk 2 kilométeren keresztül.

 Mielőtt átengedtem volna magam a lefelé futás nyújtotta eufórikus gyönyörnek, határozottan magam előtt haladva megpillantottam egy Csurgó feliratú pólót. Többen tudják, hogy ez sok jót nem jelenthet: abszolút outsiderként az illető megnyerte előttem a Kanizsa-Karos versenyt, azóta is rémálmaim tárgyát képezi e kellemetlen emlék:-)

 No, azért hamar túltettem magam ezen a sokkon és már fel is vettem valamiféle utazótempót. Néhány futót elkerültem a tóparton haladva, de se Mr. Csurgó, se a hozzá felfutó, majd aztán az őt meg is előző szürke mezes futó nem közeledett. Sőt, legnagyobb megdöbbenésemre, karosi legyőzőm még iramot is váltott néha, így jól visszaelőzte a másikat… Ez itt szórakozik velünk – gondoltam, valószínűleg ma is csak a hátát látom majd. Ez van.

 Aztán a kastélyhoz vezető húzós kaptatón mégis mellé kerültem, egy ideig együtt haladtunk, még kezet is fogtunk (sőt, valamiért megkérdezte tőlem, hogy én vagyok-e az autószerelő(???) ), majd a lefelén már sikerült ellépnem tőle (talán a nemleges válasz zavarta össze?), így látótávolságban a feljebb említett másik futó maradt, olyan 60m-en belül lehetett. 36 percnél haladtam át a rajtvonalon újra, majd kezdtem kissé megzuhanni agyilag: belegondoltam, hogy a parton, majd a bringaúton, meg majd a városban visszafelé is milyen dög melegben kell majd tartani a sebességet, meg különben is, most előztem meg a mumusomat, hagyjanak engem békén:-)

 Ezután haladt el mellettem a maratoni első, majd egy félmaratonista is, akik nagyon „szépen” el is léptek, ám ekkor meg nekem sikerült beelőznöm a megzuhanó szürke pólóst, ami nagyot lendített kissé alábbhagyó lelkesedésemen. Innen már elég szenvedősre sikeredett a vége, most már borzalmasan esett a kaptató is, a lejtőn sem voltam képes visszahozni az elvesztegetett időt és az utolsó párszáz méter sem felhőtlen pacsizgatásokkal telt.

 A jó hír az, hogy 1:20:25 lett a hivatalos időm, ami remélhetőleg azt jelenti hogy a blumau-i PB-m nem csak kifutott eredményként értékelhető, a rossz pedig hogy Mr.Cs. előző nap Siófokon félmaratonozott (4. lett!) és így indult (a végére jelentősen le is maradt). Abszolút 8. (k.cs.5.)-ként végeztem, ahogy néztem, majd’ 400-an indultak.

 5,3km-es tempóim: 3’44” - 3’49” – 3’54” – 3’54”, pulzus 169, utóbbi talán betudható a torokbibinek.

A csúnya félmaraton után a még csúnyább folytatás

korpaZASZ | 2010-05-26 15:44:27 | Nincs hozzászólás!
Stinatz keserű élményéből még fel sem ocsúdva, borzalmas fizikai állapotba kerültem: nem tudom, pontosan milyen nyavaja lehetett, de az bizonyos: komoly fejtörést okozott a szervezetemnek a versenyen produkált meggondolatlan tempóválasztás, majd az az utáni "lelki válság". Előbb az tűnt "nemnormáslisnak", hogy a házunktól elindulva 8-10%-os lejtőn(!) kocogva minden ok nélkül lihegni kezdtem. Aztán ugyanez a légszomj jelentekezett bringás bemelegítéseknél is, 20-25km/h-nál enyhe lejtőn. A pulzusom összevissza alakult, hol 119-nél már nem bírta a tüdőm a kocogással járó "megpróbáltatásokat", hol azonnal felszökött 140 fölé, ami nálam már magasnak számít. 
Borzasztóan megijedtem, így a nászútunk alatt nagyon nem is vetemedtem érdemi edzésekre. (főleg hogy a hegyekben kirándultunk, sík futóterep alig akadt)
 
Ezek után a munkahelyem stresszes mivoltából kifolyólag nyílt okom panaszra, ám szerencsére a fenti vészjósló tünek jó 3-4 hét alatt csillapodni látszottak. Ám a futásaim továbbra is hézagosnak és céltalannak tűntek, no és a konditermes eliptikus lépegető sem váltotta be a hozzá fűzött amúgy sem magas reményeket. Pesti kiküldetésben egy hotel edzőtermében igyekeztem sportbéli vígaszt keresni, kevés sikerrel, de a reggeli rekortános körözgetésekről sincsenek túl szép emlékeim.
 
A napok-hetek csak teltek, a munka csak több lett, a kiküldetések száma sem apadt és közelgett egy 15km-es verseny, ráadásul saját egyesületünk szervezésében. Akkoriban még bringáztam is, úgy láttam, hogy az kevéssé terhelte meg láthatóan bajban lévő szervezetem.
 
Egy immár senior korba lépett futóismerősömmel tartva indultam neki a versenynek, akinél rendre percekkel voltam korábban gyorsabb hasonló távokon, de most éppencsak féltávig tudtam tartani vele a tempót, miközben az élmezőny már réges-régen ellépett. Az időm (1:03) jó 5-6 perccel maradt el az egyébként magamtól normál esetben elvárttól, ami újfent igazolta, hogy valami nem kóser.
 
Az ezt követő munkahelyváltásom és a futásra történő komolyabb átállás aztán végre meghozta a kellő áttörést.
 
(Érdekesség, hogy ezekben a hónapokban fogant meg kislányunk, aki tényleg olyan szép, hogy szinte hihetetlen, hogy ilyen állapotomban ilyesmire voltam képes:-)  )

Első keserves félmaraton - Stinatz 2008

korpaZASZ | 2010-05-25 10:08:11 | 3 hozzászólás

Kellő félelemmel indultam neki gondolatban a távnak, hisz 15km-nél többet versenyen még soha nem futottam, azt is csak egyetlen egyszer és nem túl kellemes emlékekkel. Mivel akkor is reménytelenül lassan teltek el az utolsó kilométerek, most is hasonlóan nehéz időszaknak néztem elébe, hacsak nem osztom be ésszel az erőmet - gondoltam. Jó 180-an választották szombat esti kikapcsolódásként a burgenlandi megmérettetést, melynek különlegességet a sötétedésbe nyúló lebonyolítás adott, melyhez fáklyákat illesztettek a járdaszegélybe a 4,2km-es körpálya mentén. Bár megvilágítani az itthon is oly népszerű spanyol csigákon kívül nem sok mindent tudtak, de a vonalvezetést jól visszaadták.

Azt terveztem, hogy minden egyes kilométert 4 perccel teljesítek, de nem futom el az elejét, így majd a végén is marad szufla a lendület (még hogy lendület) megtartásához.A táv maga egy elnyújtott emelkedőkkel és éles kanyarokkal tarkított, településen belül kijelölt körpályában mutatkozott meg, melyet 5-ször illett teljesíteni. Könnyű belátni, 17 perces körátlaggal lettem volna elégedett, ha tartom a tervezett tempót.

Viszonylag jól esett az első szakasz, és az sem lepett meg, hogy a rendszerint közvetlen riválisaim kicsit elléptek tőlem. Jól elfáradnak majd a végére, gondoltam naívan. 17 percen belüli idő, sínen vagyok, noha jó messze kerültem az elejétől, de ez ma nem érdekelt. Kezdtem viszont érezni, hogy így még 4 karikát talán csak biciklivel tudnék teljesíteni, de nem gyalogszerrel. A második 4 km már sokkal nehezebben esett, valahogy mégis hoztam az összidőt, de csak mert az eleje pár mp-cel gyorsabban ment.

A harmadik körtől viszont elszállt minden erőm, úgy éreztem, egy adott tempót minden további nélkül tudok tartani, ami viszont éppen arra volt elég, hogy boldog-boldogtalan elfusson mellettem, asszonyok, gyerekek, idősek, fiatalok, szóval mindenki, akit leginkább nézőként, vagy csak kísérő családtagként szoktam normális esetben a pálya mentén látni. Ebben az időszakban voltam a legmélyebben, de feladni semmiképpen sem akartam, inkább másfél órán belüli időre mérsékeltem időeredményben kifejezett elvárásaimat és számoltam vissza a kilométereket.

A legszörnyűbb az egészben, hogy egyáltalán nem érdekelt már semmi. Ha lépéseket hallottam mögülem, azt vártam, hogy tulajdonosa mikor trappol már el mellettem, majd távolodik reménytelenül, csak ne idegesítsen már tovább, én meg majd befutok saját, szerény igényeim szerint… Ez alól kivételt csak az utolsó 3 kilométer jelentett, amikor nem túl nagy meglepetésemre egy fiatal, Vasas-os lány húzott el mellettem, akinek a tempóját valahogy csak felvettem és amikor 400m-rel a cél előtt felfutott ránk egy másik sporttárs is, még maradt egy kevés erőm elfutni tőlük. Ez a sikerélmény erősen a „halottnak a csók” kategóriáját súrolta, éppen csak ahhoz volt elég, hogy elmondhassam, hogy legalább egy csöppnyi tartás szorult még belém.

1:28:46, 33. hely --- bár sem időben, sem helyezésben nem erre számítottam, hogy olyan nyomorultul éreztem magam futás közben szomorított el leginkább... Ekkor azt gondoltam, sőt szinte biztos voltam benne, hogy félmaratont soha többé...

Kezdeti futóversenyek

korpaZASZ | 2010-05-23 12:25:59 | Nincs hozzászólás!
Noha évekkel korábban már egyszer-egyszer felkészültem egy 10km-es kifejezetten dombos szilveszteri futóversenyre, valójában csak a kerékpárszezonok közötti átmenetet igyekeztem vele értelmesen kitölteni. Ez általában a tágabb élmezőnyben való kikötést jelentett végül, de aztán mindig újra csak nyeregbe pattantam. 2007-ben aztán komolyan foglalkoztatni kezdett a rendszeres futás gondolata is, így nem sokkal később már néhány közeli duatloneseményen is tiszteletemet tettem. Nem értem el kiemelkedő eredményt, de láttam magamban fantáziát, noha koromnál fogva (akkor 30 voltam) talán nem sprinttávban (5-20-2.5) kellett volna gondolkodnom. Ennek ellenére a 17-19 éves helyi triatlonklubos srácokat így is megelőztem, így mondhatjuk, hogy kellően komolyan készültem egy-egy ilyen megmérettetésre.
 
Ugyanabban az évben aztán ismét a szokásos téli felkészülés következett a szilveszterire, ahol negyedik lettem egy kifejezetten tisztességes idővel, bár abban az időben a fiatalok még erősebbek voltak nálam (Bécs-Budapest váltón szerepeltek előtte).
 
Aztán 2008-ban már igazán a lovak közé csaptam, bár még mindig szépen gyűltek a kerékpáros kilométerek, egyre inkább ráérztem a futás édes ízére, minek következtében be is neveztem a CERR-kupára, ami egy sorozat magyar-osztrák-szlovén futóversenyekkel, ahol összesítik a legjobb 6, a győztes idejéből visszaszámolt százalékos eredményedet. Itt elsősorban 7-15km közötti távokon kellett bizonyítani, ami olyannyira jól sikerült, hogy korosztályomban meg is nyertem az egész soroztot. Ennek számomra utolsó állomását Stinatzban tartották, egy estébe nyúló félmaraton formájában; előtte ilyen távon soha nem indultam, aminek a levét kellően el is fogyaszottam, de erről majd legközelebb...

Térdbántalmak

korpaZASZ | 2010-05-22 15:23:21 | 2 hozzászólás
A kétezres évek elejétől (akkoriban országúti kerékpároztam) rendszeressé váltak kínzó térdfájdalmaim, amelyek egy idő után -annyira "megszokottá" váltak, hogy már azon akadtam fenn, ha valamiért elmaradtak. Ez nem történt meg gyakran, sokkal inkább nyilalt bele néha olyannyira, hogy aztán egy lábbal tekerve oldalogtam haza. Ezután elmúlt pár nap alatt a szúró fájdalom és benne maradt a "jól megérdemelt" tompa, de krónikus fajta. Így utólag talán vissza lehet vezetni a hidegben, térdmelegítő nélküli edzésekre, a túl nagy nyomatékú tekerési technikára vagy mittudomén mire; a lényeg, hogy előzetesen nem így képzeltem kerékpározásaimat. Megesett, hogy egy többnapos light-os kerékpártúra első 40km-e után már kikészült az izület és végül vonattal érkeztem haza Szlovéniából másnap.
 
A versenyeken szerencsére kevésbé éreztem (mással voltam elfoglalva), viszont akadt olyan időszak is, hogy tíz méter (!) futás után meg kellett állnom, annyira beleszúrt a térdem külső részén, hogy aztán a gyaloglás is komoly kihívásokkal járt. Olyankor a lépcsőn lefelé haladás csak korlát segítségével, máskülönben erősen bicegve és nagy fájdalmak közepette ment, pár évre rá egy-egy hegyi túrán a felfelé menet járt térdkattogással és bele-bele szúró kellemetlen érzéssel - minden lépést a pokolba kívántam. Ha néha belefogtam a futásba, eszetlenül tettem és másnapra készen is voltam térdügyileg. A teremfocit sem hanyagoltam, ami még működött is a pályán, másnap viszont már teljesen kikészült mindenem a kemény talaj miatt. A traumatológián csonthártyagyulladást tippelt (...) és pihentetést javasolt a doki - éppen amire számítottam. Pedig ekkor már igyekeztem felkészíteni magam egy elkerülhetetlen műtéti beavatkozásra.
 
Ha tekertem, azért fájt, ha az irodában ültem, akkor meg úgy éreztem, mintha berozsdásodott volna ülés közben és minden ártatlan térdhajlításban benne volt a fájdalom lehetősége. Arthritis - izületi gyulladás, egyszerű volt a képlet, ám én sportolni akartam - versenyezni. Ez így ment hosszú évekig, mígnem 2007 nyarán, egy horvát nyaralás közben futottam jó fél órát a kánikulában, majd felkészültem pár kisebb helyi futóversenyre - szigorúan fokozatos terheléssel, a foci hanyagolásával és glükozamin tartalmú kenőcs alkalmazásával. Emellett a hűvösebb időkben kizárólag felszigszalagozott térdmelegítővel keltem útra és az őszi-téli hónapokban megtanultam végre mellúszni a helyi kinti termálmedencében. Tán nem a legideálisabb közeg az úszáshoz, de így össze lehetett kötni a kellemeset a hasznossal.
 
Nos, lényegében innen számítom a "futóéletem", még ha ekkor még átmenetileg a duatlonba is belekóstoltam.

Bevezető

korpaZASZ | 2010-05-21 11:33:52 | 8 hozzászólás
Sziasztok!
Leszögezem, hogy soha életemben nem futottam maratont, egyben talán még 35km-t sem. Látszik, hogy kellően felkészületlenül ültem ide, így inkább megnézem az edzésfile-omat...

...30.2 km a rekordom, de szaladtam már 30.1, 30.0 és 29.8km-t is egykor, szóval kis lépésekben gondolkodok. Ám idén ezen változtatni szeretnék... mármint azon, hogy eddig nem teljesítettem maratoni távot. Még nem tudom biztosan, hogy mikor és hol, de ekkor vagy akkor, itt vagy ott szeretném ha lenne egy referenciaidőm, amit majd jól meg lehet dönteni.
 
Tudom, hogy pesszimista megközelítés, de arra számítok, hogy annyira megszenvedem majd az irdatlan táv nyújtotta élvezeteket, hogy komolyan el fogok gondolkodni azon, érdemes-e hasonló meggondolatlanságokkal újra próbálkoznom. De így történt ez félmaratonon is, így rutinos én-aztán-nem-csinálok-ilyet-még-egyszer alkatként könnyedén ki tudom majd jelenteni akár már futás közben is, hogy én aztán nem csinálok ilyet még egyszer. Ez vagy arra lesz éppen elegendő, hogy feladjam idő előtt, vagy arra, hogy összeszedjem magam és csak célbaérkezés után omoljak össze.
 
Félmaratonról azért vannak már tapasztalataim, ötöt teljesítettem 2008 októbere óta, kezdve a fent említett cudar élményűvel. Az igazság az, hogy "világéletemben" az országúti biciklizés érdekelt és vonzott, de sok választásom mem is akadt, hisz olyan térdfájdalmakkal küszködtem abban az időben, ami esélytelenné tett bármilyen futómozdulattal járó próbálkozást (talán a szisztematikus teremfoci sem tett jót neki). Bringázás is fulladt többször emiatt kudarcba, de egy-egy fájdalommentesen letekert kilométerrel már madarat (de szembejövő bogarakat mindenképp) lehetett -fogatni velem.
 
Az írásaimmal lényegében a futásra váltástól kezdődően szeretném összefoglalni az élményeimet, leírni néhány aktuális edzéstapasztalatot, egészen addig, míg idén (mondjuk ősszel) megkísérlem a maratont. Hozzáteszem, talán az átlagnál kicsit gyorsabban (sokaknál viszont lassabban) futok, így egy-egy tempó vagy időadat más tartományba eshet, de adott edzést/versenyt mindenki hasonlóan él meg a saját maga edzettségének (korának, sportmúltjának, előéletének, hangulatának, alkatának, stb.) megfelelően.
2013-08 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (2 bejegyzés)
2013-03 hó (2 bejegyzés)
2013-02 hó (1 bejegyzés)
2011-11 hó (2 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (3 bejegyzés)
2010-06 hó (2 bejegyzés)
2010-05 hó (6 bejegyzés)