:-)

futrinka, ha így folytatod, nincs mese, újabb felvételt kell hirdetni a Nagy Mesemondók Klubjába! :-)

Azt ugye tudod, hogy a Nagy Mesemondó Klub tagjainak van egy A4-es fehér papírjuk, amelyiken mindig szerepel néhány bűvös szó... és mindig pontosan a megfelelő szavak. Neked van A4-es fehér papírod? ;-)

Node a történeted apropóján:

Megboldogult ifjú koromban, az egyetem utáni időszakban négyesben béreltünk egy nyolcadik emeleti barlanglakást Pestszenterzsébeten. (Igaz, akkoriban Erzsébet éppen nem volt szent... ;-)) Abban a másfél évben bringáztam a legjobbakat a félverseny Csepellel, amelyet 86-ban 4980 forintért vettünk a Keravillban. Igyekeztem úgy beosztani a napjaimat, hogy éjszakánként a bringával az utcán lehessek. A hajnalig tartó munka végén nyomulni az egyetemről hazafele a néptelen utcákon -- igen, annak idején éjszaka szinte csak a taxisoké meg az enyém volt az utca :-) -- maga volt a kéj. Vagy otthonról elindulva ezerrel lehetett zúzni befele az éjszakai Soroksárin, egészen a Szigetig, ahol élveztem, amint hasítottam a langyos nyári éjszakék csendjét és illatát. Aztán hazaérve bringa fel a nyolcadikra -- hátsó lábára kerekére állítva épp belefért a liftbe --, kulcscsörgetés, sompolyogva át a nappalin a békésen szunnyadó szobatársam mellett, vigyázva hogy bele ne akadjak a pedállal az asztalon végkimerültségben pihenő Commodore madzagjaiba, ki az erkélyre, amely maga volt a tökéletes garázs.

Szép volt, no!

De nem erről akartam írni.

A barátnőm pedagógusszállón lakott, az Ecseri úton. Annak idején a Merto legföljebb vonatként volt ismert, mint áruház még sehol, a környéket a Budapesti Vegyi Művek és társainak gyártelepei és illatai uralták -- amint erre az Illatos út neve átható szemléletességgel utal. Egyik nap is elbringáztam a szállóra, ahol a barátnőmmel és a szobatársaival kellemesen elmúlattuk az időt, úgyhogy besötétedett, mire hazaindultam. Késő volt, szerettem volna mielőbb hazaérni. Eddig mindig körbefelé jöttem ide, de már a múltkor szöget ütött a fejembe, hogy az Ecseri a másik irányba pont a Határ út (vagyis haza)felé indul. Egy életem egy halálom, megpróbálom, arra csak gyorsabb lesz! Párszáz métert tehettem meg, amikor jobbra előttem egy kerítés mögött kődobásnyi távolságra  egy csapat kutyára lettem figyelmes. Illetve tulajdonképpen arra, hogy azok lettek figyelmesek rám, és elkezdtek srégen szaladni, hogy elém vágjanak. Ohó, kis butusok, itt kerítés van ám, gyertek csak nyugodtan! -- gondoltam. Ott tanultam meg, amit futóként azóta nagyon is észben tartok: a kerítés mindig a kapuig tart! A kapu megtestesülése az adott esetben pedig egy széles teherautó-bejárat, tárva-nyitva. Nosza, tekerjünk bele, mielőtt ideérnek! Váltó fölkapcs, padlógáz. A kutyák jönnek. Már a kapun kívül vannak! A nyomomban rohannak! De én gyorsabb vagyok! Vagy száz métert loholnak a nyomomban, aztán feladják, és visszaoldalognak! Én nyertem, bee!

Visszaemlékezve ez az érzés úgy fél percig tarthatott. Akkor érett ugyanis meg bennem a felismerés, hogy elfogyott előlem az út... Zsákutca...

Ezek a dögök tudhattak valamit, mert kint ültek-oldalogtak a kapu előtt. Magam elé képzeltem a múlt héten szétmarcangolt zsákutca-áldozatok maradványait az egymás mellé fektetett fekete szákokban. Nem tehettem mást, mint hideg fejjel, logikusan végiggondoltam a lehetőségeket. Na jó, azt hiszem, most hazudtam :-). Be voltam sz@rva rendesen. Vettem pár mély levegőt, váltó vissza, aztán indulás. Kitöréses taktika. Már maxon száguldottam, ezek meg még mindig meg se moccantak. Aztán elindultak. Tekertem, ahogy bírtam. Találkoztunk. Fölkaptam a lábamat, amennyire csak tudtam, és azon izgultam, hogy meg tudjam tartani a kormányt, és hogy kitartson a lendület. Előttem nem sokkal ott volt a kultúrvidék, a valódi utcai lámpákkal, a parkoló autókkal. Csak odáig jussak el! A kutyáim, úgy látszik, bringáson még nem gyakoroltak, mert elsőre lendületet vesztettek, de aztán utánam eredtek. Az alkalmat kihasználva tekertem pár tempót, de aztán az egyik dög felém kapott, kénytelen voltam ellenlábas gyakorlatot végrehajtani. Ugyan nem találtam el, de a kutya megijedt, és a fények már nagyon közel voltak. Aztán egyik pillanatról a másikra csak azt vettem észre, hogy magam vagyok. A falka a területhatárára érhetett, mert hirtelen és egyszerre megtorpant. Én meg boldogan értem vissza lendületből a szálló elé. Azért nem mentem vissza elmesélni az élményeimet :-), és a kerülőúton tekertem haza.

Soha többet nem merészkedtem ismeretlen helyen sötét útra bringával.

Ó, hát Te voltál? :)))

Ha tudtam volna, nem rohanok el. :)

Őszinte gratulációm! Mindkettőtöknek (bocsi, Zilaci! Mindhármótoknak.)- ki gondolta, hogy így beindul a fantáziátok! Megosztott első-harmadik hely... fórumtalira érmet is csinálok!

Kedves Atom, nem semmi történet. Köszi, hogy megosztottad velünk. Át tudom érezni mit éreztél, a zsákutca különösen durva fordulat. Azt hiszem nekem ott annyi lett volna. Egyébként már én is jártam hasonlóan, még pár évvel ezelőtt. A szitu ugyanígy zajlott, a kutyák a kerítés mögött hergelték magukat és aztán a kapuhoz érve, egyszercsak hopp és már kint loholtak mérgesen (akkor, ott én is arra jutottam mint Te, a keritéssel kapcsolatosan). Az volt a szerencsém, hogy a társam után rohantak aki mögött jócskán lemaradtam, de ő meg úgy megy mint a szélvész. Engem nem vettek észre a kutyák, és miután láttam, hogy a társam lehagyta őket, megálltam és szégyenszemre, amilyen csöndben csak tudtam, visszafordultam. De volt, sajna más bringás kutyatámadásos élményem is, ott már vészesebb volt a helyzet, a dög leráncigált a bringáról. Akkor ráadásul kicsi gyerekkel voltunk és az őr karbatett kézzel nézte és nem szólt rá a kutyákra. Csak annyit mondott, hogy szálljunk le a bicikliről és sétáljunk el, akkor nem bántanak. Hát igen, ilyenkor az ember szíve a torkában dobog.

Zilaci: "Ó, hát Te voltál? :))) Ha tudtam volna, nem rohanok el. :)"......az nem olyan biztos.:D:D;-)

Evita: Köszi a gratulációt mindhármunk nevében! Remélem az egyik érem csokiból lesz....;-)

 

Mindenkinek nagy-nagy Gratuláció a történetekhez! Kész meseszekció alakul ki itt:-)

 

Milyen full extrás az ellátás errefelé, még ilyen szuper mesék/történetek is vannak :) még-még-méééég!

futrinka, elhűlve olvasom bringás-kutyás történeteidet :-(. Eddig csak a városszéli futásaimra vittem magammal a kutyikütyüt; lehet, hogy ezentúl a bringára is fel kellene akasztanom...?

De jók ezek a mesék! Olyan nem írnátok egyszer, hogy összetalálkoztok a kutyával, akit fokozatosan megszelidítetek? Tuti a kedvencem lenne :o)

Pen,  nekem van ilyen kutyaszelidítős történetem is, nemrég álmodtam. Kár, hogy csak álmodtam.:-)