Persze a tegnap esti agymosás egy kicsit másképpen sikeredett, mint gondoltam, vagy ahogy pen tanácsolta; a futás bizony jól jött volna, csak hát igyekeztem is volna haza családom még ébrenlévő tagjaihoz, és ilyenkor ezen tudat miatt nem tud kikapcsolni a Sziget útbaejtése. Mert este leginkább ez működik néha: leteszem az autót a rakparton, és beruccanok egy-két körre. Egyébként meg az autóban egy Sting, Pink Floyd, régi Genesis, vagy valami hasonló szokott segíteni kikapcsolni. Vagy egy kis jazz a Gazdasági Rádióból -- éjszaka nagyon jó kis műsor megy arrafele.

De tegnap hazaindulás előtt jött még egy üzenet az ügyféltől, ami egyből kizökkentett a tespedésből és helyretette az adrenalin-szintemet. Elrendeztem még a dolgot, és ettől rendbejöttem. Cserébe éjfél volt, mire hazaértem :-(.

Ma reggel egy óra úszás volt a terv, de időm végül csak 2 kilire telt. Nagyon meleg volt a víz (27°), meg a levegő is, talán ezért is éreztem úgy hogy nem kapok elég levegőt, pedig nem hajtottam magam. Az első 500 12:15 lett, a második 12:03. De nem volt motivációm se, kedvem se. Gondoltam, a következő 20 hosszban 1 erős - 1 pihizőset játszom. Az első fele nem segített a lelkemen, de aztán egyre jobban éreztem magam. 16:03 lett a 20 hossz. Az utolsó tízest levezetésnek szántam, szépen, nyugisan. 8:07 alatt ment le, ez kábé az első 500-as tempója, viszont tök lazának, nyugodtnak éreztem magamat, és már lett volna kedvem tovább úszni, pedig 1000-nél majdnem kiszálltam. Úgyhogy kellemes érzésekkel ültem be a szaunába.

Kezdek arra gondolni, hogy egy kicsit több alvás az, ami segítene... Ki kéne próbálni, de mikor?

Tegnap írtam egyet ide a vasárnapi tekerésről. Elszállt. Szomorú voltam. Ma reggel megfutottam a tervezett félmaratoni távot. Lassan, kocogósan. Nem mondom hogy szenvedtem, de nem esett jól. Olvastam TÉZÉ gondjait meg a válaszokat. Nem vagyok vidám. Most meg ide sincs kedvem írni. Alighanem hazamegyek, oszt jól kimosatom magam, hátha attól rendbejövök. Tud valaki valami jó agymosószert?

Persze ha egy kicsit belegondolok, OldBone (vagy ahogy átkeresztelkedett: FishBone, hihi ;-) számomra kozmikus teljesítménye, Kónya Ákos Badwaterja, Ló Szerafin mai úszása, SK csendes dunai merengése meg a nagyatádi beneveződésünk azért jobb kedvre derít :-). Megyek is, és hazáig csak ezeken fogok elmélkedni!

Hát igen, sok év után az idén összejött a Balaton-átúszás!

Elég bizonytalan volt a dolog még a hét közepén is, de aztán töredék családommal együtt (a lányom éppen táborban volt) felkerekedtünk, és fél 9-kor bezártuk magunk után az otthoni kaput. Ennek köszönhető, hogy már 1 órára :-( Révfülöpre értünk. Autóval. Kikerülve a beállt M7-est. Még jó, hogy rendesen reggeliztem, és innivalót is pakoltam.

A rajthelyet elég hamar megtaláltuk. A regisztráció, orvosi vizsgálat, nevezés, levetkőzés, csomagleadás, toitoi mind flottul megvolt nem több, mint 10 perc alatt. A család irányt vett a strand felé, én meg fél kettőkor elindultam csobbanni. Közben majd' elsodort a szembe rohanó tömeg, akik az utolsó szóbajöhető komppal jöttek át úszni, és igyekeztek odaérni a nevezéshez. A zuhanyzás után egy meglehetősen fáradt Péter Attila parancsolt a vízbe (nem ismert meg :-)). Nem voltunk sokan a környéken, tisztán lehetett úszni. Egyenletes, 25 perc körüli kilikkel nyomultam, szigorúan mellben. Még ezzel a tempóval is sokakat hagytam magam mögött; volt köztük gyors-mell fartlekező, gyereket terelgető, sportkalapban evickélő, lubickolós-jót bulizós társaság, és még sokféle sporttárs... Tök jó volt látni, hogy hányféle megközelítéssel lehet ennek a távnak nekivágni! Mindig legalább 2 bólyát láttam magam előtt (az 1000 m), aztán 2,5-nél észrevettem, hogy tán a világ leghosszabb célegyenesében vagyok: jól látszott a túlparti célkapu. A tó közepén kicsit megálltam körülnézni, élvezni a messzeséget mindenfelé. Kicsit belegondoltam, hogy milyen más lenne mindez, ha nem lennének itt a hajók, a bólyák, az úszók, és egyedül taposnék a csendes vízben.... Aztán továbbindultam. 3,5 után kicsit kezdtem érezni a karomban a szerda ötezret, de nem volt vészes. 4-nél eszembe jutott, hogy három napja ennél a távnál még kifogyhatatlannak éreztem az energiámat. Most azért nem így volt. Ahogy kimásztam a vízből, kicsit lepottyant a vérnyomásom, de ahogy elnéztem a körülöttem kacsázókat, nem voltam ezzel egyedül. A kódleolvasásnál megmondták az időmet, aztán irány a pihi.

A célterülettől nem voltam igazán elájulva. Tűzött a nap, árnyék sehol. Ital: meleg tea vagy kóla. Étel: szőlőcukor vagy frissen sült fagyasztott süti. A ruhákért ha kimentél, nem jöhettél vissza. Azért egy kicsit körülnéztem, kerestem topikos ismerősöket, de csak egy offtopic ismerőssel futottam össze. Meg Frank Tibivel, akit ismeretlenül leszólítottam pár mondatnyi szurkolói bíztatás erejéig, mármint Spartathlon tekintetében. Egy kicist soroltuk a közös ismerősöket, aztán irány a ruha, meg a hajó. Amelyre egy órát kellett várni a tűző napon. Az azért tetszett, hogy a forróságra tekintettel Balaton-vizes slag üzemelt a komp fedélzetén :-).

Visszafele úton már nem sok érdekes történt. Ugyanúgy 4,5 órát autókáztunk, mint lefele :-(. A 71-esen araszolgatva sok futót-kocogót láttam a bicikliúton -- a bringásokról nem is beszélve :-). Már csak 33 fokot mutatott a kinti hőmérő.

Szép élmény volt, ideális időjárás, jó szervezés, igazi örömúszás. Pár tapasztalattal azért gazdagodtam, ezeket legközelebb igyekszem majd hasznosítani.

A keddi kissé húzós nap után tegnapra egy hosszabb úszást terveztem. Bár már megtanultam, hogy ha az alapkondi megvan, akkor az úszással nincs gond (legfeljebb a világcsúcstól kerülök távolabb), de azért néha szükség van egy is bizonyítékra. Az idén eddig összesen 40 km úszás jött össze, ami a július végére tervezettnek úgy a harmada, és a leghosszabb táv is csak 3000 volt :(. De hát az év elején a futásra kellett koncentrálni, aztán meg olyan hideg lett az uszi vize (20°), hogy abban ezernél többet nem mertem tolni, azt is csak ritkán. Mostanában tegnap volt az egyetlen optimális lehetőség egy jó kis úszásra.

Elbattyogtam az usziba. Szerencsére az idő jó volt, a medence 24,8°, és szokatlanul kevesen voltak a vízben. Egy lány mellé szálltam be a sávba, szinte centire azonos tempót mentünk, de csak 7-8 percig, aztán egyedül maradtam. Ezernél (23:20) tök jól éreztem magamat, és az úszóiskolás csemeték szerencsére még sehol. Kétezernél (23:29) tök jól éreztem magam, és az úszóiskolás csemeték még mindig sehol :). Háromezernél... na nem! Kétezer után megjöttek a csemeték, át kellett szállnom a szomszéd sávba, ott is megszaporodtunk egy kicsit. Igaz, bólya nem volt, de figyelni azért kellett, meg kerülgetni is néha. 70 hossznál bejött egy szintén törzsvendég srác, tudtam hogy vele egy tempót fogunk úszni, és azt is, hogy kétszer 50 hosszt fog menni. Eljött a háromezer, és én tök jól éreztem magamat :-). A srác a 118. hosszamnál ment ki; mondok, valamelyikünk elszámolta... Én voltam: a harmadik ezret 25:48-nak mértem, ez tisztán plusz két hossz. Négyezernél (24:08) megint kevesebben lettünk, közben figyeltem a fiatalság edzését: van közöttük néhány nagyon jó mozgású, erős lány (érdekes, Lajosnak mindig a lány tanítványai jobbak; a leginkább talán Boulsevicz Bea futott be közülük. Emlékszem, pár éve minden reggel és délután kislányként rótta a kilométereket ugyanebben a medencében.) Ötezer felé közeledve örömmel állapítottam meg, hogy erőm is, kedvem is lenne még pár killerhez, de a fegyelem az ugyebár fegyelem, az ötödik ezerrel (24:01) befejeztem. Nem érezten se fáradtságot, se éhséget. Szaunáztam még egyet, oszt kész. Tök jó napom lett :D.

... ez itt a kérdés!
Akkor nemesb-é a lélek, ha mint eddig, a topikra nem írja be napi örömeit s nyűgeit,
vagy ha kikél tengernyi munkája ellen, s blogot nyitva mindennek, véget vet neki? 

Nade komolyan. Sokszor lett volna már kedvem blogban megírni ezt-azt. Ám ahogy a topikos aktivitásomat elnéztem, hosszú jövőt nem jósoltam efféle fellángolásoknak. Na, most majd meglátjuk. Muszáj lesz, legalábbis sepi fenyegetését komolyan véve, miszerint a blog azért blog, hogy mindennap írjunk belé.

A mai beírás megvolt, fenyegetés elhárítva  Irány haza. De előbb megnézzük, mi lesz a blogom címe, ha még nem adtam ilyet neki.