Na, hát így jár az ember, ha nem vigyáz... Ugyebár tesz ezt meg azt, aztán egyszercsak megesik...

Mint ahogy én is: a múlt pénteken elszaladtam egy posta mellett, oszt ha már arra jártam, beugrottam egy pillanatra. Erre ma kapok egy levelet, hogy

ExtremeMan 2007 Rendezőség

Na mondok, jól állunk. Most aztán már nincs visszaút. Mától alighanem 10-zel magasabb pulzussal ébredek. Nem baj, majd a gyékényesi tó vize alaposan lehűt. Hogy aztán mi lesz...

Június végére a tervek szerint befejeztem a bringás alapozást, és utána a nyaralás miatt két hét interregnummal számoltam. Azt elfelejtettem, hogy egy picit több lesz ennél a készülődés meg az újra felfutás miatt :-(. Így aztán a hat hétre tervezett végső szakasz, amelyben némileg visszavett bringázás mellett a futáshoz való visszatérést terveztem, öt hétre zsugorodott össze. Ez még nem baj, elég lesz.

Feltéve, hogy az interregnum hatásait gyorsan be tudom tapasztani. A mai Dobogókő nem volt valami bíztató, de fogjuk a melegre. Amely, ugyebár, nem fogja akadályozni az edzéseket... Holnap futás, aztán remélem a hétvégére visszanő a glazúr a térdemen, ahonnan az utolsó napon sikerült egy jó darabot rendesen leverni egy ballépés következtében. Jól teszi ha visszanő, merthogy legalább két óra áztatás várna rá szombaton...

Szóval restart.

Így hazatérve a 40 fokba tényleg olyan üdítőnek tűnik a nyaralás magam mögött hagyott két hete, mint a frissen termett sorrentói limone . Tudom, mert az egyik utam során megkóstoltam  (bocs, Joe ).

Kevesebb edzés kerekedett a két hétben, mint illett volna. De hát erre számítottam, így megy ez már évek óta. A nyaralás szigorú időbeosztást jelent : amelyik nap kirándulni megyünk, akkor amiatt, amelyik nap meg nem, akkor meg a pihe puha ágy miatt . A Sorrentoi félsziget csücskén, nyugis természeti környezetben, egy öböl partján álló kempingben szálltunk meg. Innen indultam futkározni, amikor a fent vázolt szigorú időbeosztás  megengedte. Namármost, öböl partján lakni arrafelé egy dolgot biztosan jelent: innen csak felfele vezet út, nevezetesen pontosan egy darab. Figyelembe véve, hogy a félszigeten nem található 20 méter egybefüggő vízszintes útdarabka (tényleg: kerestem!), a futások 4,5 km emelkedővel kezdődtek, benne úgy 280 méter szinttel. A virgácsaim a tavasz óta szisztematikusan el lettek szoktatva az ilyesmitől, úgyhogy eleinte hepciáskodtak egy kicsit: az első két alkalommal csak felszaladtam velük meg le, hadd törjenek csak be. (Szerencsére nem törtek -- fel .) Ez a két szaladás meg is tette a hatását, beletörődtek a hullámvasutazásba -- az igazat megvallva a lejtő ment nekik nehezebben, pedig régebbről mint hős lejtőfutóra emlékeztem magamra .

A harmadik alkapommal fedeztem fel Terminit, a tökéletes bázist . Apró falu a sziget csücskén, egy trafik, egy kávézó, lejjebb pár szálloda és ristorante, meg egy sűrű, hűvös, illatos fenyőerdő, amely városi parkként funkcionál. Na meg egy vegyesbolt, ötféle Gator-féle energiaitallal feltöltve, egy euróért üvegenként. Hogy a falu a sziget csücskén van, annak az ad különös jelentőséget, hogy a főtérről a citromfák felett világrengető kilátás nyílik Capri szigetére, meg a körüle keringő hajókra. Innen mindig nehéz volt tovább indulni... A főtéren van még mindezek mellett egy lepedőnyi méretű turistatérkép, bejelölt utakkal, itt néztem ki, hogy merre fogok menni kirándulni. A következő alkalmak során bejártam így a környéket, a még följebb lévő lezárt kápolnáig, máskor le Massa Lubrense-ig a 200 méterrel a tenger fölött bevágott úton, vagy a gyalogos ösvényen a még mindig vad és szinte elhagyatott partszakaszokig.

No és egyik futtomban itt esett, hogy egy érett citrom a fáról leesett, nekem meg az esett le, hogy milyen kitűnő frissítő lesz belőle ha felveszem. Felvettem, körülnéztem, megettem. Jól tettem .

Hat alkalom fért bele, ragyogó futások voltak, a táj egyes részeire biztosan nem jutottam volna el, ha nincs szaladgálhatnékom, pedig kár lett volna kihagyni. Aki ki akar kapcsolódni, annak ajánlom a környéket, gyönyörű, zöld, frissítő a klíma, és nincsenek unalmas hosszú egyenes útszakaszok . Ja, és bringázni is lehet, sok outist láttam meg pár montist is, volt mit gyűrniük az emelkedőkön... Sőt, hegyifutam felfestésekkel is találkoztam, úgyhogy valamiféle versenyszerűség is előfirdulhat arrafele néha. De kár volt hazajönni...