Tegnap szép idő lévén, végiglátogattam Buda fiatal fruskáit és érett asszonyait. (Jaj, csak a feleségem meg ne tudja ;-)!)

Régi jó ismerősömtől, Fenyő Gyöngyitől indultam, és bár nehezen szakadtam (f)el róla, megígértem neki, hogy visszatérek még hozzá. A szintúton az örökifjú Gaia hol fagyos arcát mutatta, hol cuppanós csókokat nyomott a surranómra, de itt még nem kívánt hosszabban marasztalni engem. A ledér Virághoz -- a nyeregbe -- napsütésben értem, ám se őt, de még szigorú nővérét: Jég Virágot se találtam. Az irányt a kutyaiskola felé vettem hát, de nőket ott nem láttam. Nem úgy a reptéren! Kutyalányok falkái csalogatták magukhoz tehetetlen gazdijaiktól a heves kutyaleventéket. Átvágtam magam rajtuk, és a Határnál, a nyeregben, a szép világos kék sávon a mindig frigid asszony felé fordultam. Gurultam lefelé a kellemes lejtőn, és a végén a vHölgy valóban Hűvösen fogadott. Nem maradtam hát, hanem heves zihálással Ilonkához indultam. Félúton meglátogattam Károlyt, kinek csúcsáról :-o a ragyogó napsütésben a kilátás olyan volt, mint Kaán(aán). Aztán… aztán... Ilonka most is Szép volt, mint mindig… tán mert a hangosbemondóból csilingelő gyermekhang úttörőéveimre emlékeztetett? Ám őt is elhagytam, és következett a hosszú kapaszkodás a magasba, Erzsébethez, ki Jánoson pihen. Emlékeim piros keresztje megsárgult, mire lábaihoz értem, és magammal küzdve felkapaszkodtam hozzá. De hiába: oly elfoglalt volt látogató-seregétől, hogy miután szeszélyeivel megdolgoztatott, odafönt pillantásra se méltatott. Tovaindultam hát Normát megkeresni. Nos, itt találkoztam ismét Gaiával, aki egyre sűrűbb szeretettel igyekezett körülölelni cipőimet. Lassan-nehezen kibontakoztam belőle, ám Normát nem találtam, csupán a fát… és a rétesezőben tüsténke leánykát, ki magát kéretve, kelletlenül elégítette ki csapvíz iránti olthatatlan vágyamat. Sebaj: frissen vasalt réte(ge)s-ropogós köntösbe öltöztetett Alma forró csókjaival vigasztalódtam. S irány vissza. Szerencsére János megnyitotta kútját, így nála szomjamat és kulacsom ürességét is olthattam. Visszafele Virág helyett Árpád felé vettem utam, s nem hiába: a gerincen simogatóan végigfutva Erzsébet és Károly távoli sziluettjei közül a vörös nagyestélyibe öltözött Sol vetette rám utolsó meleg pillantásait. Ígéretemhez híven szaladtam tovább Gyöngyihez, kinek völgye végre megajándékozott a jól megérdemelt pihenés ígéretével, s kitől elégedetten indulhattam haza, a Pilis tövébe – a számomra mégiscsak legkedvesebb asszonyhoz és lányhoz :-).