Hihetetlen. És mégis. Nem hittem volna, hogy Nike-on is tudok ilyet. Hogy a szenvedős rész nem természetes velejárója az őszi félmaratonomnak. Hogy nem vagyok formában, erre kiderül, mégis. Hogy felhomályosítsaj mindenkit, kezdem az elejéről.
Még télen kitaláltuk 2 barátnőmmel, hogy mi idén triót fogunk futni. Persze én maradok az egyéni félmaratonnál is, de mellé jöhet egy trió. Amint lehetett, neveztünk is, ennek köszönhetően mi voltunk az első csapat, a 30001-es.
Szombat: délután utazás Budapestre. Vonatúton végig beszélünk és megkezdjük a hétvégi hízókúrát. Éljen az egészséges életmód: csoki, keksz, chips... Lesz mit ledolgozni. Este érkezés, szálláson lecucc, vásárlás - mit is csinálna 3 17 éves lány... Na jó, én főleg futócuccot veszek. Vissza szállás, készülődés, beszélgetés, tábori hangulat - földön alszok, vagyis csak próbálok aludni. Miért nem vagyok meglepve, hogy megint nem tudok aludni? Klasszikus sz*rul, de büszkén éjszaka: pár óránként felriadok, forgolódok, nem izgulok, de ezek szerint mégis.
Reggel 6:30, ébresztő. Pont, mikor kezdtem mély álomba zuhanni. Na nem baj. Komoly 5 óra(vagy még kevesebb) alvással én vagyok a legfrissebb: már pörgök. Reggeli, egyél, zabáljál, 21.1 kilire azért kell az enerdzsi. Nem kérek, nem bírok. Valamit eszünk, összeszedünk mindent, 7:40-körül el is indulunk. Megint eljátsszuk a szokásos holvanmárazahülyetroli-számot. Sok a futó, több, mint tavaly, már most, pedig még korán van. 8:10-15-körül érünk ki a Városligetbe. Ahogy közeledünk, egyre hangosabb a zene, én meg egyre inkább versenyhangulatba kerülök. Nekem már ismerős a környék, 3-adjára vagyok itt; szóval nagy gyakorlatom van a wc előtti sorbanállásban is, ezúttal jó sorba állok, hamar végzek. Még egy kis csapatmegbeszélés, jókívánság, majd csapatunk 2. tagja elindul a váltóhelyre. Én meg 8:40-körül beállok a rajtba. Még nincsenek sokan, de alig 2 percig nem nézek fel, és máris megtelik a rajtzóna. Rekordlétszámú nevezés, 9000 futó a félmaratonoooon! Már szinte hiányzott a szpíker. Meleg van. Nem vészes még, de azért aggaszt, hogy már reggel 9 előtt lesül a hátam-nyakam-pofám a naptól. Elismerem, okos ötlet ez a szakaszos rajt, így is elegen vagyunk itt egyszerre. Az idő lassan megy, meg se lepődök, ez már valahogy olyan természetes. Főleg az utolsó 2 perc. Meg még utána 2 perc, míg a 2. hullámban én is a rajthoz kerülök. Számoljunk vissza együtt! ...3, 2, 1 és raaajt! Végre már. Erre várok mióta. Hogy fussak. Éss innentől kezdve még 21.1 km-ig folyamatosan molyogok. Nem is, vigyorgok. Az első párszáz méteren szerencsére valamennyire szészakadozik a mezőny, de azért így is van kit kerülgetni. Már indulás előtt elhatároztam, hogy csak érzésre futok, a pulzusmérőt csak úgy kiegészítésnek hozom. Szóval csak úgy lazán. Meglepődök az 1. km-nél, 5:20-as tempó. Nahát, mi van itt? Már legalább 2 hete majdnem 6 percessel futok, most meg...? Na jó, 170-es pulzussal(és afelett) jóhogy. De érzésre nagyon könnyed, szóval maradok így. Körülöttem futók, fülemben zene, szurkolók kiáltása és taps, bőrömön napsugarak és izzadtság, cipőm egyenletesen, gyorsan, ütemesen dobban a földön: futok. Újra rájövök, hogy én ezt szeretem csinálni. Ilyenkor az vagyok, aki. Olyan természetes, mint a levegővétel. És élvezem. Közben fogynak a km-ek, a tempóm javul, pedig nem sietek, sőt, kicsit visszafogom magam, nem szeretnék fejreállni. Át a Lánchídon, rakpartok, fejbe vág az aszfalt hullámzó forrósága. Én meg csak futok és vigyorgok. Érzem, tudom, hogy meleg van: folyik a veríték végig az arcomon, a bőröm szinte égeti a későnyári nap, szám kicsit kiszárad. Még jó, hogy jön a frissítőállomás, pár korty víz, fele mellé, annál jobb.  Mégis, nem zavar. Helyénvalónak érzem. Csak úgy suhannak a km-ek, hamar eljön a váltópont. Nagy ötlet volt, hogy nem kell 2 rajtszám az olyan elvetemülteknek, mint én; nem tudom, hova tűztem volna, ez az egy(egyéni) is alig fér el a topomon. Áldom a hülye fejünket, hogy hamar neveztünk, így rögtön az elején meglátom a váltótársam. Nagyon profik vagyunk, kb. 10 másodperc alatt lezavarjuk az egészet és megyünk is tovább. Zenét kikapcsolom, beszélgetünk, mintha csak egy délutáni futáson lennénk. Barátnő nagyon pörög, csak úgy fut, én kicsit óvatos vagyok, nekem messze még a vége... Pont a legjobbkor futunk együtt: végig rakparton. Itt szokott először nehézzé válni, itt szoktam megelégelni a tűző napot, a meleget, hogy még sok van hátra... Most ilyenről szó sincsen. Ezalatt a 4.6 km alatt szinte versenyzik velünk az idő - vagy mi vele - : olyan, mintha csak 1-2 kili lenne, máris jön a 2. triós váltópont. Búcsúzok 2. váltótagunktól, látom, ahogy váltanak, majd utolér a 3. tagunk is. Mondja, menjek csak nyugodtan. Á, nem legalább egy kicsit küldjem az energiát... Néhány100 m-en, talán 1-2 km-en keresztül futunk együtt, én beszélek, bíztatom, mondom a hülyeségeket. Simán bírja ő is, csak fél - tegnap este megismerkedett a záróbusz fogalmával, és hiába mondtuk, hogy hallani se fog róla, tiszta frászban volt. A következő frissítőnél keveredünk el egymástól, itt már nem várom meg. Lábaim gyorsan váltják egymást, levegővételem könnyed, tudnék még gyorsabban is futni. Mindössze pulzus magas, laza 180 feletti értékek: reális megjegyzés volt a trolin a 110-es értéket nézve a lesz ez még 200 is... A fenét érdekli, nem ezért jöttem. Szeretek itt lenni. Valahogy rendes mindenki. Rokonlelkek: sok hülye futó. Nekem mindig sokat segített, ha bíztattak(máig nem felejtettem el az első félmaratonomon egy idős bácsit, aki kihúzott a gödörből), így megtapsolom az összes szurkolót és zenészt, és aki sétál, vagy szemmel láthatóan kész van, annak odakiáltok egy-egy hajrá!t. Csak futok, futok, és futok, és még mindig futok, és még mindig bírom, és nem jön a fal. A rettegett nike-os fal. 15-16 kili tájékán szokott megjelenni, ilyen kis furfangos; mert ott már eleget futottam ahhoz, hogy fáradt legyek, de még elég sok van hátra ahhoz, hogy ne legyen egyszerű. Most semmi. Meg vagyok lepve, és egyre jobban örülök. Egy részem elkezd halkan reménykedni. Talán nem fogok lassulni. Hátha gyorsítani is tudok majd. Lehet, még nike-os rekord is lehet belőle... Minden frissítőnél szorgalmasan frissítek: legtöbbször kell is, máskor meg nem akarom ellazáskodni. Sőt, kockáztatok: egyszer iszok egy kis Powerade-et is(mióta 2 éve kihánytam, nem mertem inni, de ez most nem kék, nálam meg nincs semmilyen sópótló eszköz, hacsak nem a bőrömön kivált kristályokat nézem). Dörzsöl a nadrág(tudom már, mit felejtettem el...), na ezt is felavattam, ez se dörzsölt még soha. Cipő remekül szuperál. Szabadcipő. Én annak érzem magam. És végtelenül boldognak. Pedig van vagy 5 km hátra. Már csak 5? Meglepődök magamon. Hogyhogy így elmentek a km-ek? Hogyhogy már csak 5 és nem még 5? Ilyet... Nézem az órát, hamar fogok végezni. 17 km. Óóó, easy, 4.1, álmomban lenyomom. És jön a felüljáró a Nyugatinál. Nem hiszem el. Itt a felüljáró, és én nem vagyok fáradt(legfeljebb egy nagyon enyhén). Itt a felüljáró, ahol az elmúlt 2 évben úgy kellett felkapaszkodni(főleg 2011-ben...). Itt a felüljáró, és én lendületesen felfutok rajta. Egyre több a szurkoló, egyre hangosabb a közönség: hajrá, gyerünk, kerrepelés, csattogó tenyerek... Mindenkire vigyorgok. Körbenézek, hát, szinte egyedül én vagyok így ezzel a futók közül. 18 km. 3 km maradt. Lehetne gyorsítani...szép óvatosan... Áá, fene fog óvatoskodni, én most futni fogok, végre úgy, ahogy akarok, ahogy bírok! 19 km. Alig van már. Ennyit lesprintelek - nyilván nem szó szerint; de azért ennyit már lenyomok úgy, ahogy a csövön kifér. Vagy fél km, és frissítőállomás, az utolsó. Hogy teljes legyen a kép, még itt is iszok, átfutok a zuhanykapun, brrr, de jó. 1,5 km. Na most aztán spuri. Beleadok mindent, ami maradhatott 19,5 km boldog futás után. Just do it. CSAK FUSS! És én tényleg csak futok. Ahogy a lábak bírják a tempót, a tüdő a lélegzést, a szív az eszeveszett dobogást. 20 km. FUSSUUUNK! Egy srácot még bíztatok, hajrá, már nincs sok hátra. Sorra megyek el a futók mellett. Hősök tere, suhanok, a szurkoló tömegek arca egyetlen mosollyá keveredik össze, kiáltásuk hangos, bíztató, boldog zsivajjá. Városliget. Itt vagyok. Lábaim elnehezülnek, tüdőm tiltakozik újabb erőltetett belégzés ellen, de nem hallgatok rájuk. Most én mondom meg, mi lesz. Nem adom fel. Nem lassítok. Futok, szaladok, rohanok, amíg csak kell. 21 km. Mindjárt. Szikrázik a levegő, feltöltődök, a szív őrült vágtába kezd, végigfut a hátamon a hideg. Meglátom a zászlókat. Meglátom a célkaput. Vészesen közeledik. Nem, én közeledek! Gyerünk, gyerünk, gyerünk, fussunk, gyorsan, mindjárt, még egy kicsit... Kezeket a magasba, arcra tomboló-eufórikus-önfeledt kifejezés, még pár lépés, fülemben yes, i'm gonna wiiiin_{(Muse - Survival)} és cél! Igeeen! Megcsináltam! Órát lenyomom, 1:48:40(váltáskor is leállítottam). Ez egyre jobb. Nem elég, hogy egy leírhatatlan hangulatú futásom volt, még az idő is meglepően jó. Ááá ezaaaz! A nagy lendülettől a korlátnak is majdnem nekimegyek, semmi baj, nem is furcsa. Csak sétálok és hallgatom a zenét és ragyog minden... Érem a nyakamba, jajj de szép, beleszerettem. Csomag kézbe, azonnal fél liter víz legurul. Chip leadva, megyek a megbeszélt helyre. Pár percet várok, majd jön a 3. váltótagunk, együtt örülünk. Megállapodunk, hogy nagyon élveztük mindketten, és kiderül, kár volt félni a záróbusztól: triós bruttó időnk 1:57 körül, akkor még a nettó lesz szép... Hamarosan befut a 2. tag is, újabb örömködés, csapatölelés. Tökéletes. Minden. Ezt nagyon jól kitaláltuk. 3. tagunk hozza az érmeket, így nekem 2 is van. (Szépen csilingel a nyakamban, mint mikor hajtják a birkákat a gáton) Fényképezkedünk, ilyen kép, olyan kép, majd vissza szállásra. Egyik kedvenc megint a zuhany: a végén az a jéghideg víz, ááá...! Nincs is jobb, mint futás után egy hideg zuhany. (Na meg azt a felgyülemlett koszt, izzadtságot és sót le kellett mosni valahogy) Mily' meglepő, még egyszer visszamegyünk vásárolni. Mert megérdemeljük. Ezzel az alapelvvel tömünk magunkba töménytelen mennyiségű csokit, édességet, müzliszeletet, kekszeket, ropit, chipset. Na és a SÖR, még a szálláson megünnepeltük magunkat. (Íme az egészséges életmód: futás, csoki, popcorn, sör.) Azért a vonatúton már csendesebbek vagyunk, kicsit csak lenyúzódtunk. (Csak én nem alszok. Megint.)
Közös hülyeségeink:

• nikeos pólóban ki a helyszínre->holnap ebben jelenés suliban
• sort+top kombó a futásra
• közös testfirkálások: Tokaj a derékon, Hajrá csajok! a hason(bal oldalt), Triple Trouble(csapatunk neve) bal felkaron, Just do it! jobb alkaron.
• csoki, csoki és csoki
• éremmel arcoskodás egész Budapesten és vonaton is
• metrózás futócuccban
• vásárlás(akciók felkutatásában nagyon pro a kis csapatunk)
• vigyorgás ok nélkül
• jövünk jövőre is, csak hosszabbra. Kevés volt. Mondjuk még valakit és akkor 2 páros.
   + Vivicittá immáron nekik is esélyes, nekem meg alap, hogy ott a helyem a félmarcsin

Tények:

• egyéni idő: 1:48:50(ebben benne van a váltás is, legyen ez, elvégre ez a hivatalos)
• csapat idő: 1:53:10
• átlagpulzusom: 183
• max.: 206. Na erre kitérnék. Eddig 204 volt beállítva, gyanítottam is, hogy az kevés. Íme a bizonyíték. Ha megfutok egy 206-ot és még élek, akkor nem 204 a maxom. Át fogom állítani a Gépen is, monduk egy 210-re. Így kicsit zónák is alakulnak, ami jó hír, talán nem kell gyökkettóvel futnom ezentúl.
• tényleg, zóna: 0%-ot töltöttem a fit zónában(18 s)
• 1356 kalória elégetve(elvileg) - nem kell aggódni, bőven pótolva van...
• ma eddig már legalább 4 l folyadékot bevittem, és még mindig csak iszok
• utolsó 2 kili 5 perces átlagon belül: 19-nél 1:39:20, a vége pedig 1:48:40(ezekben nincs benne a váltás ideje), szóval...
• közepesen meleg idő, ki lehetett bírni

Hát ilyen volt. Felejthetetlen. Legjobb nikeos félmaratonom, és tuti, hogy az összes - immáron 8 - teljesített félmaratonom között is előkelő helyet foglal el. Nem lett volna ilyen jó a csajok nélkül. Nagynagy köszönet nekik is, és persze hatalmas gratula.
Nem sorolok fel mindenkit, egyszerűen köszönöm mindenkinek, aki bármilyen módon, formában bíztatott, segített, és lehetőve tette, hogy részt vegyünk ezen a versenyen.

A leginkább találó idézet a végére:

"A lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt."

Na meg persze: Ez egyre jobb. Én meg egyre jobban függő vagyok. Imádok futni.