Jajj, annyira régen írtam! Kiestem, kicsit kiejtettem most magam a Nagy Futós Társaságból, félig kényszerből, félig azért, mert így láttam jónak... És lassan eljött az év vége, lassan el lehet kezdeni tervezgetni, hogy hogy is, hogy mit is, kivel is, mivel is... És miért is. Apránként helyrerázódnak a mozaikszemek, pár dolgot eldobok az idei mozaik-képből, helyükre más részleteket illesztek, szeretnék egy ugyanilyen vidám, ugyanilyen szép, de még teljesebb, értékesebb képet összeállítani. De nem is képet, inkább valamiféle vázlatot, apró puzzle darabokból álló tervrajzot.

Nem mondanám, hogy amit tavaly ilyenkor kitaláltam, amit egy éve apró kis darabkákból felépítettem, az nem volt jó. De nem ám! Nagyon is jó volt, még ha sokszor a Nagy Képnek a való életbe való átültetése során a negyedig-félig felépített művet vissza is kellett bontani, hogy máshogy folytassam... De jó volt ez így. Sokan mondogatták, hogy az év különböző darabkáit hogyan kéne egymáshoz illeszteni, hogy jó is legyen a vége és hogy passzoljanak is az elemek - vagy hallgattam rájuk, vagy nem. De végül minden a helyére került, elvégeztetett, aminek el kellett végeztetnie, túl vagyunk rajta, túl vagyok rajta. Jövőre viszont sokkal szebb rajzot képzeltem el. Sokdimenziósat, milliószínűt, vibrálósat, illatosat, s remélem, hogy a műbe beilleszteni kívánt darabkákat sokkal ügyesebben tudom egymás mellé pakolászni, hogy azok ne kilökjék a plusz mozaikokat, sőt, megerősítsék és maguk közé fogadják.

Szerintem szép évünk lesz. :)

És most a mostról...

A Nyuszifutásba majdnem belehaltam. Vicces volt, amikor 20 kili után azt éreztem, hogy a combhajlítóim leszakadnak... bár nagyon én ezen nem röhögtem. Pár nappal később igencsak elfáradtam az esti hazakocogásom 25 kilométere során. Gandi, Zilaci és sokan mások is mondták, hogy azért nyugi van, az ember nem mindig regenerálódik úgy, ahogy szeretne, mindenesetre azért én úgy döntöttem, hogy a kutyaharapást szőrivel moderált módszerét alkalmazom, az eddig bejött.

Ámde van ám itt más is, mert a fentieket betudom az általános téli lomhaságnak, viszont lepukkantam rendesen, eltunyultam, de komolyan, kicsit meg vagyok ijedve. Mert az egy dolog, hogy lassabban esik jól a futás, mitől is esne jól a rohangászás, mikor két hónapig a lábam lógattam? Hm... de az, hogy besötétedik, hideg van - nekem meg NINCS KEDVEM KIMENNI a csúnya hidegbe...??? Szóval szörnyű. Persze a futás ma nagyon jól esett, bár sötétedés után vetettem bele magam az erdőbe, sőt, hideg isa volt, mégsem mondom, hogy rossz volt. Mert az elindulás szörnyűségét egy mozdulattal elhessegettem. Talán csak kicsit elkényelmesedtem idebenn, a radiátor mellett? Hm.

Emlékszem, mikor a legelején - arról az időről beszélek, amikor már egy éve kung fuztam, ez 1996-ban volt - előfordult egyszer, hogy épp két hónapig nem voltam edzésen. Utána sokáig belehaltam minden edzésbe, s kedvem sem volt járni... utána hosszú évekre meghatározta az életemet... Node ezt csak azért írtam, mert ilyesmit sejtek most is. Bár van mivel kitölteni az életemet most, azért a futás biztosan belefér, akkor mindenesetre ezer százalék, hogy így van, amikor a futás "helyett" épp csak lustálkodni támad kedvem, nem igaz?

Nos, tehát a lustálkodásnak vége, lehet izegni-mozogni! Hiszen csodaszép a havas, zuzmarás erdő, friss illata van a mezőnek, kellemesen hűs a levegő, mit gubbasszak a szobában?

Gyerünk. :)

.

.

.

(De mi az a gub?)