Három dolgot írtam a címben. Az első, amin meglepődtem hazafelé, hogy a Mázsa téri masszív, vasból készült villamosmegálló-bódét mókás kedvű emberkék egyszerűen kidöntötték. Komolyan azt gondolom, hogy az ilyen erős emberekben van a hazai sportélet rejtett reménysége, csak valahogy meg kellene őket szólítani, bánom is én, legyenek amatőr ökölvívók vagy súlyemelők, csak kamatoztassák valahol fenenagy energiájukat! Akár egy uszodában, ahol feszíthetnék két kézzel naphosszat a feszített víztükröt.

A második, amin - megint - meglepődtem, hogy a sarkam a tegnapi 50 kilométer után nem fáj jobban, mint egy 10...25 kilométer után szokott. ezen mindig meglepődöm, pedig léassan 8 hónapja együtt élek ezzel a fájással a sarkamban, mint ahogyan a másik lábam dudorával is. Bár holnap után a dolog megszüntetésére/kezelésére tett lépéseim az ortopédiára vezetnek, hadd tudjam meg végre, mitől nyilallik a bokám, mitől dudorodik a bütyköm és miért lejtek félnótás indián módjára ónoseső táncot minden reggel, mikor nem tudok ráállni felébredés után a sarkamra. (Az már csak bónusz vizsgálat lesz, ami a bordámban megbúvó alienkezdemény mibenlétére próbál meg frappáns magyarázatot adni).

A harmadik dolog... Hm. Hát hogy nem tudok számolni, mert csak kettő van. Mert cseppet sem lepődtem meg a tegnapi, vékonyan, de 4 órán belül futott 50 kilométeren. Azon inkább, hogy azért a végére jobban elfáradtam, mint gondoltam, de - sajnos, és megint csak sajnos - most talán először vallottam be magamnak futás közben, hogy bizony a fentebb említett lábfájások miatt futok máshogyan, s ezek miatt terhelem sokkalta jobban bizonyos izmaimat, tehermentesítendő a sarkam és a nagyujjam bütykét. Tehát elfáradtam. De annyira jólesett futni! Sok ismerős arcot láttam - már amúgy szemüveg nélkül, na jó, szóval sejtettem, hogy ott vannak, nem láttam. És élveztem a dolgot, a lábaim repítettek, pont, ahogy megbeszéltem velük. Mert a BéPoBu óta mindent megbeszélünk, úgy ám! A hétre szabadságot kértek, ezt is aláírtam nekik, csak néhány rutinmelót kell elvégezniük... És akkor a sztrájkjog és hasonlók szóba sem kerülnek!