4 hozzászólásEgy találkozás, néhány kedves szó, amibe valaki belepirul, egy-egy apró mozdulat megváltoztatja az ember hangulatát, mosolygóssá teszi a reggelt.
A hatos villamoson történt. Tegnap kifutottam magam, a fáradtság mára agyi tompultsággá szelídült, közepesen buta arccal bámultam magam előtt egy meghatározhatatlan pontot. A Rákóczi téren egy barna hajú, kedves arcú lány próbált leszállni a tömött járműről, s közben véletlenül hozzám préselődött. Ránéztem az arcára, s a következő pillanatban úgy éreztem, hogy valami történik, vele kell mennem. Szinte húzott magával, én pedig az arcát akartam látni, meg akartam szólítani. Leszálltam én is, pedig egy megállóval tovább szoktam menni. Vettem egy nagy levegőt és megszólaltam; nem is figyelt rám. Az álló villamos ajtjában sok szempár csak minket figyelt. „Érintsd meg!” – parancsoltam magamnak. „Nem mehet el!”; gyengéden megfogtam a vállát, erre megállt. Kivette a füléből a fülhallgatóját, s én nagyot nyelve újra elmondtam neki:
-Ne haragudj, a kabátgombodba beleakadt a headsetem vezetéke!
A villamosvezető becsukta az ajtókat és a villamos elment. Rajta több mint húsz röhögő utassal. Zavartan mosolyogva kihámoztuk egymásból magunkat és ki-ki ment a maga útjára, a lány erre, én arra. Egy találkozás, pár szelíd szó, egy-egy apró mozdulat megváltoztatja az ember hangulatát, mosolygóssá teszi a reggelt. Én azóta is ugyanolyan buta arcot vágok, de a villamos röhögő utasainak jól indult a napja.
:)
3x olvastam el :))