Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 929 470 km-t sportoltatok
Aszfaltbetyárkodásaim

...de mi folyik Nagyerdőben? :)

gyaloggalopp | 2010-11-11 15:57:24 | 8 hozzászólás

Mostanában nem nagyon futok. Pedig lehet, hogy kéne. Hogy miért? Hát olvassatok!

 

Olyan rég kukkantottam már be nagyerdei barátainkhoz, hogy a minap arra gondoltam, arrafele veszem utamat, hogy kifürkésszem, történt-e valami az elmúlt bő egy évben. De úgy láttam, hogy nem nagyon. Ezek ugyanolyan állatok, mint régen. Pedig semmi érdekes nem történt… a nap sütött, bár ez a felhőktől egyáltalán nem látszott, s most, hogy a levélhullással beköszöntött az avar kor, gyönyörű színekben kezdtek játszani a fák mellé lepakolt autógumi- és használt hűtőszekrénykupacok. Háromlábú Nyúl Géza hangja hallatszott a kupac mellől, amint valakinek nagyon magyaráz. Úgy értelmeztem, hogy egy emberszabásúval beszél, hiszen azt mondta:

-Melyik az a szerkezet, amelynek segítségével a csodatévő aranyhalból táltos paripát lehet alkotni? – mormogás volt a válasz – Hát a HAL-LÓ készülék, te majom! – aztán többet nem szólalt meg.

 

Épp arra gondoltam, hogy ilyen alapon ha a kínai büfében a húslevesben emberi medencecsont darabokat találsz, az a csípős leves, mer benne van a csípő? És ha azt megfogom, én vagyok a csípőfogó? De nem tudtam kifejteni magamnak a gondolatsort, mert ekkor hirtelen az alsó ösvényen kisebb társaság jelent meg, akik a Nagymálnásból jővén a kapatos Medveapu vezetésével spontán tüntetésbe kezdtek, ahogy azt a  tévében látták valaha, bár a szöveget már elfelejtették. Így aztán hangos „Lápiretek! Lápiretek!” üvöltözéssel vonultak el a rét mellett. Ám mögöttük szomorúan tűnt fel a Nagyerdei Kísértet, kezében a Mocsári Bíróságról kapott szellemidézéssel, miszerint éjjel egykor köteles megjelenni egy tárgyaláson mint a régi idők tanúja. Ahogy meglátott engem, felcsillant a szeme és felém fordult és kissé megemelkedett, hogy szellemi fölényét fitogtassa.

 

-Jó napot kívánok. Megállt az órám.

-Hö? – hökkentem meg.

-Mondom megállt az órám!

-És ezt miért nekem mondja?

-Hát nem magánál kell bejelenteni az óra állását?

-A gázóráét, ember! – persze azt se nálam kellett, de most vitatkozzak egy szellemmel?

-Elég gáz az az óra…

-És megállt?

-Meg. A múlt hét végén, mikor eljött a téli óraátállítás ideje, átállítottam a szemközti sarokba. És azóta áll.

-Hogyhogy?

-Mert ez egy állóóra, tudja. Paripa formájú.

-És mondja: igazi-e ez a ló-óra?

-Á, fenét. Azt hittem, hogy igazi, de ez hamisítvány. Ál-lóóra – mondta a szellem, s ellibegett.

 

No ekkor gondoltam arra, hogy talán most van itt az ideje, hogy inkább újra elkezdjek futni.

 

:-D

 

151 kilométer az éjszakai országúton

gyaloggalopp | 2010-11-03 13:46:15 | 14 hozzászólás

Az elején elég nagy bugyutaságnak tűnt

 

A hétvégén futottam egy jó hosszút, olyan hosszút, amilyenre eddig még nem vállalkoztam egyedül, hátizsákkal. 151 kilométer volt kijelölve éjfél körüli indulással, végig az országúton fel a Bükkbe, illetve mellé –  és úgy, hogy minden elfogyasztani tervezett élelem és ilalom a táskában volt, mert nem tudtam előre, hogy hol és miféle boltokkal találkozom. 15 órásra terveztem a kiruccanást, utólag azt mondom: kicsit meggondolatlanul (bár nem sok hiányzott). Nem írom most le az elejétől a végéig, mi történt, mert olyanokat már írtam, s most sem történt egyéb, mint hogy futottam, még mindig futottam, és közben megtapasztaltam ezt-azt. Inkább kiemelek néhány dolgot, ami tanulság volt számomra a jövőre nézve, amikből tanultam valamit, vagy legalább jól megjegyeztem és viszonyítási alapként felhasználhatom később.

 

 

Az első néhány dolog

 

Bár sok hosszút futottam eddig, azt most megint megtapasztaltam, hogy nem értem még el azt a testi-lelki állapotot, hogy azt mondjam: bármikor, „csak úgy” futok 150 kilométert. Kérdéses, hogy létezik-e az az állapot, s ha igen, elérem-e valaha. Egy biztos: az az egy hét, ami eltelt a terv kialakulása és annak megvalósítása közt, nagyon kevés volt. Nem gondoltam át, nem hangolódtam rá, néhány dolgot rosszul csináltam pusztán azért, mert „megszokásból” akartam végigcsinálni a dolgot. Rájöhettem volna például, hogy a kis táskámba, ha bele is fér a kaja meg a ruhám és minden egyéb, rengeteg idő el fog menni avval, hogy ki- meg bepakolok, leveszem, felveszem, megint le, megint fel. És az 150 kilométernél nagyon sok percet jelent. Ha csak óránként két perc eltelik ilyen aprónak tűnő dolgokkal, az a végére már fél óra. És persze több telt el, hiszen kétszer is szét kellett pakolnom, mert a zsúfolt zsákban rendre kilyukadtak, összetörtek, szétfolytak a mindenféle dolgok, a legjobb talán az volt, amikor hajnal négy után a hátamon folyt valami sűrű innivaló lötty, keveredve a pépesre zúzódott banánnal. És ezt csak akkor vettem észre, mikor benyúltam a táskába és ragadni éreztem az uborkás zsömlémet. De sebaj, hiszen hogy el ne felejtsem, hogy milyen jó is ez, még egyszer megismétlődött délben. Aztán, mikor már nem volt más kajám, csak a puszedli, amitől meg a belem jött ki a végére, csak hogy boldog legyek, elhagytam az utolsó müzliszeletemet a szerpentinen. Kicsit jobban ki kellett volna találni tehát, hogy mit hova, hogyan pakolok, praktikusan összeállítani a csomagot. De legalábbis nem azt gondolni, hogy ebből a szempontból ez a futás ugyanolyan, mint egy hatvanas, csak több kaja kell… (Át kellene értékelnem ezt a puszedlis dolgot, lehet, hogy ki kell találnom valami más frissítőt.)

 

Hasonlóképpen jó lett volna átgondolni az indulás időpontját és a várható időjárást is. Mínusz egy-két fokra öltöztem és futásra, viszont ennél jóval hidegebb volt és futni sem mindig tudtam. Ha enni megálltam, majd’ megfagytam pár perc után. Márpedig a koromsötét, gödrös országúton futva nem tudtam enni. Ja, természetesen befagyott a púpom csöve is, de azt még kilehelgettem valahogyan – viszont amikor az ujjaim kezdtek elfagyni, el kellett kezdenem futni, ha akartam, ha nem. És nem dobott a hangulatomon a lehetőség, hogy ha nem figyelek, délelőttig fázni fogok. Szóval volt, hogy bizony vacogtam, elkélt volna még egy hosszú ujjú, hiszen rajtam semmi egyéb nem volt, mint egy ujjatlan, egy rövid – meg egy hosszú ujjú tecnikai felső, felül pedig egy vékony széldzseki. Csak a plusz ruhát hova tettem volna, mikor délelőtt meleg lett? Azt hiszem, csoda, hogy végül nem fáztam meg, noha volt időszak, amikor nagyon hosszú percekig nem futottam, s a szél is feltámadt néhol.

 

 

Aludni

 

Örök problémám, hogy időről időre rámtör az álmosság, néha olyan erővel, hogy képtelen vagyok bármit is csinálni, az agyam-testem egyszerűen leblokkol, nem működik. Ami borzalmas, az az, hogy ezt futás közben is képes vagyok produkálni, most hétvégén is sikerült, az utolsónál meg is ijedtem. Hatvant elhagyva (de néha már előtte is, például Aszódon) egyre inkább éreztem, hogy lecsukódik a szemem, cikkcakkban futok, a hideg ellenére el akarok aludni. Ilyenkor nem vagyok képes magam öszeszedni, hiába az akarat, egyszerűen nem megy. Néha segít némi kávé, de általában nem. Most az történt, hogy este próbáltam aludni otthon, de nem nagyon sikerült, így aztán a szervezetem hajnal kettőkor jelezte, hogy pihenni vágyik. Én meg közöltem vele, hogy futás van. Éjjel a sötétben és a hidegben elképzelhetetlen volt, hogy aludjak, pedig hajnalra annyira összezuhantam már, hogy alig-alig futottam, néha azt is csak azért, hogy ne fázzak, közben pedig kandallókat vizionáltam és tábortüzeket. A monoton sötétség sem segített, végül odáig fajult a dolog, hogy kétszer is majdnem beszédültem az autók közé csukott szemmel, így aztán eldöntöttem, hogy hideg ide vagy oda: egy deres buszmegállóban bevackolom magam a pléhfal mellé és becsukom a szemem pár percre, még ha amúgy tiszta víz – és kaja – is a ruhám. Ha nem teszem, tuti, hogy nem tudok tovább menni. Hét és fél óra alatt mindössze 67 kilométert futottam, pedig akkor még nem álltam meg táskával veszkölődni, ez is mutatja, hogy szükséges volt valamit csinálnom. Öt-hat percnyi alvás szerencsére segített, s valamilyen módon a megfagyást is elkerültem. Innentől már ment a futás. De megfogadtam, hogy mégegyszer nem kezdek bele ilyesmibe kialvatlanul.

 

 

Kaja

 

Vízpótlás, sópótlás, cukorpótlás, extrém esetekben gumicukor, mustár, ketchup és egyéb, általam megkívánt dolgok pótlása. Mint lángos vagy csokitorta. No ezt csak röviden… Tudom magamról, hogy a gyümölcsöt, főleg a banánt és az almát kívánom a futás alatt. És a sajtot is szeretem, bár azt nem lehet sokat enni, mert a gyomrom nem tud vele egy idő után mit kezdeni. És tudom, hogy a sós, könnyen rágható szendvicsek is bejönnek, mondjuk kovászos uborkás-vajas zsemle, olajbogyós és effélék. És inni pedig víz, víz, víz. Nos, ebből most is, mint mindig, a víz volt meg, meg egy zsák puszedli és Cerbona szelet – tehát édes. Egyszer gondolnám át, hogy mit is szeretek enni – nem az első hetvenen, mert akkor bármit, hanem akkor, mikor már a gyomrom kicsit odavan! Csak egyszer! Ehelyett most is, mint mindig, telipakoltam a szütyőt édessel, mert „azt szoktam”, aztán mentem, amerre láttam, vagyis amerre nem láttam. És bizony a tizennegyedik órában, bár ölni tudtam volna egy darab sajtért vagy uborkáért, be kellett érnem a banántól szottyos puszedlikkel, remélvén, hogy nem hagyom ott az út szélén hamarosan… No mindegy, ezt elszúrtam, megint elszúrtam.

 

 

Hát…

 

Hát igen. A hát. Ötkilós táskával indultam, a vállam és a hátam miatt másnapra önerőből nem tudtam a hasamról a hátamra fordulni. Pedig valaha volt izmom is, igaz, csak mutatóban, de volt. És most nincsen. Vártam, hogy mikor görcsöl be szokás szerint a vállam futás közben, de szerencsére ez most elmaradt, egy azonban biztos: ha jövőre jókat akarok futni (és most nagy levegő, hiszen idén a jubileumi tízedik fogadkozásom jön), akkor hátat kell erősítenem. Fogok is. És pont.

 

 

Legvégül a jó dolgokról és magáról a futásról

 

Ha lecsupaszítom a dolgot, és elképzelem, hogy pihenek előtte, van frissítés, nem kell vinnem semmit, kivilágított a pálya, nem löknek le az autósok az országúton stb., akkor viszont be kell, hogy valljam magamnak: jót futottam annak ellenére, hogy a tervezett időt csak megközelítettem. És most nem arról beszélek, hogy „ha a nagyanyámnak áramszedője volna, akkor villamos volna” meg egyéb „ha”-król, hanem arról, hogy maga a futás úgy, ha épp nem jobban ment, mint gondoltam. Kíváncsi voltam, hogy képes vagyok-e gyorsulni a végére (tudtam), illetve hogy egyáltalán hogyan érzem magam az utolsó harminc kilométeren. A hajnali szüttyögés után azt láttam, hogy állandó, nem fárasztó tempóban tudok futni, nem akarok mindenáron lassulni vagy megállni, s akármikor oda tudok lépni neki, ha akarok – párszor kipróbáltam egy-két kilométerre. Aztán…a szerpentinen való leroncsolás után két napig persze éreztem a bokámat meg a vádlimat, de alapvetően minden további nélkül tudok most futni, semmi izomláz nincsen, akkor is úgy éreztem, jó állapotban vagyok. 150-160 közötti volt a pulzusom általában, de inkább a 150-hez közelített, sokszor meg az alatt volt, próbaképpen néha fütyörésztem a falubeliek megrökönyödésére. Szóval maga a futás jól ment, s elgondoltam, hogy vajon mennyit tudnék még futni – és főleg milyen idővel. Két főbb iránya volt a gondolataimnak, a 24 óra és a 212 kilométer. Előbbihez kellett volna még 8 óra meg egy kicsi (és most lényeges, hogy nem azért álltam sokat, mert pihennem kellett – pl csak Járdánházán több mint 10 percet tököltem a táskám miatt, máshol telefonálással és bolttal együtt 20 percet sétáltam), utóbbihoz meg mondjuk 51 kilométer. Előbbinél, hogy a pb-met megfussam nagyon-nagyon bő 8 óra alatt 72 kilométert kellett volna mennem, utóbbihoz pedig 61 kilométerre lett volna 7,5 órám. Persze akármi történhetett volna még a maradék távon, ha folytatnom kellett volna, de azt hiszem, van miért bíznom a jövőben, hiszen most „csak” kedvtelésből futottam, nem is siettem annyira. És ami lényeges: 150 kilométer után ennyire jól még nem éreztem magam eddig. Szóval voltak hiányosságok a hétvégén, nem is kevés, de alapvetően mégis csak elégedett vagyok, hiszen a nettó futóidőm alapján nem is volt olyan rossz a tempó még 150 körül sem. És volt erőm a hegyre felfutni, volt erő a hegyről úgy lefutni, hogy nem esett szét a mozgásom, volt erő tempót váltani, ha kellett, no szóval örülök.

 

Felmérőnek nagyon jó volt. :)

2014-12 hó (3 bejegyzés)
2014-06 hó (2 bejegyzés)
2014-05 hó (1 bejegyzés)
2013-07 hó (2 bejegyzés)
2013-06 hó (1 bejegyzés)
2012-09 hó (2 bejegyzés)
2012-08 hó (1 bejegyzés)
2012-06 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (4 bejegyzés)
2012-03 hó (1 bejegyzés)
2012-02 hó (1 bejegyzés)
2011-12 hó (1 bejegyzés)
2011-10 hó (3 bejegyzés)
2011-09 hó (2 bejegyzés)
2011-08 hó (1 bejegyzés)
2011-07 hó (1 bejegyzés)
2011-06 hó (4 bejegyzés)
2011-05 hó (3 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2011-03 hó (3 bejegyzés)
2011-02 hó (6 bejegyzés)
2011-01 hó (5 bejegyzés)
2010-12 hó (1 bejegyzés)
2010-11 hó (2 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (1 bejegyzés)
2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-07 hó (2 bejegyzés)
2010-06 hó (3 bejegyzés)
2010-05 hó (2 bejegyzés)
2010-04 hó (1 bejegyzés)
2010-03 hó (1 bejegyzés)
2010-02 hó (4 bejegyzés)
2010-01 hó (1 bejegyzés)
2009-11 hó (3 bejegyzés)
2009-10 hó (2 bejegyzés)
2009-09 hó (1 bejegyzés)
2009-08 hó (1 bejegyzés)
2009-07 hó (2 bejegyzés)
2009-06 hó (4 bejegyzés)
2009-05 hó (3 bejegyzés)
2009-04 hó (1 bejegyzés)
2009-03 hó (2 bejegyzés)
2009-02 hó (3 bejegyzés)
2009-01 hó (4 bejegyzés)
2008-12 hó (4 bejegyzés)
2008-11 hó (9 bejegyzés)
2008-08 hó (2 bejegyzés)
2008-06 hó (2 bejegyzés)
2008-05 hó (3 bejegyzés)
2008-03 hó (4 bejegyzés)
2008-02 hó (1 bejegyzés)
2008-01 hó (7 bejegyzés)
2007-12 hó (1 bejegyzés)
2007-11 hó (2 bejegyzés)
2007-10 hó (6 bejegyzés)
2007-09 hó (4 bejegyzés)
2007-08 hó (2 bejegyzés)
2007-07 hó (2 bejegyzés)
2007-06 hó (6 bejegyzés)
2007-05 hó (4 bejegyzés)
2007-04 hó (1 bejegyzés)
2007-03 hó (4 bejegyzés)
2007-02 hó (4 bejegyzés)
2007-01 hó (8 bejegyzés)
2006-12 hó (3 bejegyzés)