Nem sokára itt a 12 órás OB, amin sokat és jól akarok futni. Az Ultrabalatonon nemhivatalosan az első 12 órában 135 kilométernél többet futottam valamennyivel, ami elvileg PB, de ezzel nem elégszem meg, hiszen emlékszem, tavaly mennyit tököltem evvel-avval a verseny során. Nomeg vannak hosszabb távú tervek, egészen jövő őszig. Jó tervek, szép álmok. :)

Újrakezdtem a reggeli gyors, rövid edzéseket és azon töprengek, hogy mi lehet a különbség a klasszikus félmaratonisták és énköztem. Ők 3-as tempóval futnak húsz kilométereket, én 4-essel a leggyorsabban, pedig érzésre biztos ugyanaz, sőt, még a futólépések gyorsaságára is, csak a mozdulat éghetett bele máshogy az agyukba. Próbálom az elrugaszkodást fejleszteni, egyre kevésbé hátrahúzni a vállamat, hosszabbakat lépni, talppárnán talajt fogni és abban a pillanatban már rugaszkodni is el a földtől... hiába. Ma végig erre koncentráltam, de a végére elfáradt a lábam. Nem én, hanem a lábam. Elgondolkodtató lehet, hogy semmilyen futás után nem éreztem még a vádlimban izomlázat. Használom én egyáltalán a vádlimat? Aligha, pedig kellene.

Most jöhetnek megint a "keress egy edzőt" jellegű kommentek, jogosan. Muszáj is lesz, hiszen önerőből lehet, hogy tényleg nem sokáig van már lehetőségem fejlődni, bár még mindig akad csiszolnivaló. Tavaly 25 kilométert javítottam a 24 órás legjobbomon, 15-öt a 12 óráson, 2 óra 5 percet az UB-n. Idén 21,5 kilométert a 24 órán és utána 3 óra 14 percet az UB-n. A 12 órás hátra van, de készülök!

Úgy döntöttem, erre az egészre rászánok egy évet, hiszen a résztávozás, a gyors futás képessége mindenképpen jól jön a hosszú futásoknál is, legutóbb az UB-n sikerült többször jól tempót váltanom 130 kilométer környékén. Nem rossz, gondolhatná sok ember, de én emlékszem arra, amikor 2006-ban Miskolcon a Barátság Maratonon, nem sokkal a Bécs-Budapest után Bogár Jani "lazán" futott valami 2:45 körüli marcsit. Én erre nem vagyok képes, de akarom! 5 kilométeren a legjobbom 18:30, most ennek a közelében sem vagyok, igaz, rég próbáltam mérni ezt, utoljára 5 éve. De a 18:30 sem túl jó, ha azt nézem, hogy elvileg lehetne gyorsabb is, hiszen tüdővel, szívvel bírom. A hiba tehát a technikában lehet. Mondom: egy évem van rá, kicsit több. Ha megtalálom a helyes technikát, hosszú távon is nő az alapgyorsaságom, illetve egy 24 óráson később fárad el a lábam. Erősíteni is kell tehát, mint azt többször is tanácsolták, többen.

És a másik előnye a láberősítésnek, ami már túlmutat a futáson, az az, hogy izomból fejbe tudom rúgni az olyan parasztokat, mint amilyennel a minap találkoztam. Mindkét irányból behajtani tilos, három játszótér mellett megy el a szolgálati út. A végeken rég szétszedett mechanikai akadályok, naponta visszacipelem a betontömböket, de hiába. Noémivel, Álmossal a játszótéren vagyunk, mikor is begurul egy kisbusz, Noémi mondja: no itt van a kedvenced. A kisbusz csak úgy áthussant a betongombócokon. De látom ám már, hogy egy Szuzukiban Született Szent Ökör zihálva tolja szét a betondarabokat az út végén, s elindul ő is a gyerekek közt a szűk úton. Elborult az agyam, kiléptem a zárt játszótérről, eléálltam, megállítottam. Sokat nem idézek, a kérdésem, az elején udvariasan még úgy hangzott, hogy "elárulná, hogy a 'mindkét irányból behajtani tilos' tábla ellenére mi a jó büdös francot keres a ki*****tt szekerével a játszótéren?"

Szó szót követett, a legjobb érve az volt az ötvenes fószernek, hogy "nem érdekelsz, te köcsög, én így szoktam ide bejönni", illetve "leverem a szemüvegedet"... No erre már az én harmatos ajakimat is elhagyták olyasféle fohászok, hogy "na akkor most rükvercbe teszi ezt a sz**t és kitakarodik innen, de nagyon gyorsan". Egy nagymami nekem adott igazat, s amin meglepődtem, a tér legtöbb felnőttje meg odajött és velem kezdett üvölteni. A gyerekek meg várták a bunyót, amit a "bácsi" beígért. Namost én nem verekszem. Kung fu, karate, minden volt az életemben, legalább nyolc évig, ez épp elég arra, hogy ne verekedjek. Nem hiszem, hogy a puhos bácsi, aki jött felém és érintgetett, provokált, nyert volna. De mindegy is, én elintéztem annyival, hogy takarodjon innen, s rásóztam egyet a kocsijára (oké, elvesztettem addigi türelmemet, ezt nem kellett volna), de kárt nem okoztam. Na erre elszabadult a pokol. az erdeti probléma helyett a közösség már emiatt támadott, hogy hogy merészelem... Én visszavonulót fújtam, kiröhögtem őket és mondtam, hogy akinek nincs hozzá köze, az nyugodtan befoghatja a pofáját. Mindezt újra mosolyogva. Addigra ott volt a fent említett kisbuszos is és üvöltött. Hogy jelentsem fel őket, mert nekik ezt szabad, mert ezt így szoktál, különben is, ő úgy emlékszik, hogy régen volt egy kiegészítő tábla a behajtani tilos alatt, ami megengedte, hogy rakodni be lehet jönni. Rakodni... könyörgöm: MIT? Egy panelház hátsó bejáratánál. Szórólap volt egyébként a kocsiban.

A vége az lett, hogy közben Hazaindultunk, s ők épp a mi bejáratunknál parkoltak, ahol is közöltem velük: uraim, a rendőrségen senkinek nem fogják elmagyarázni, hogy a "mindkét irányból behajtani tilos" azt jelenti, hogy "kivéve, ha úgy szokták, illetve ha úgy emlékeznek, hogy régen szabad volt"... Az út egyébként a kukásautónak, a tűzoltónak, s egyéb, engedéllyel rendelkezőknek van fenntartva, amúgy aszfaltrajzoló négyévesek, bringázó négyévesek és szaladgáló kétévesek bitorolják. Bizonyára jogtalanul. Aztán nemesen és egyszerűen rájuk b****am az ajtót, fenn felhívtam a rendőrséget, s bejelentettem. Mint legutóbb, mikor lomtalanításkor a dakoták randalíroztak a kisbuszaikkal a gyerekek közt. Aztán már a közterületeseket, az önkormányzatot is hívtam, utóbbiakat ma reggel.

Nade vissza az elejére, jó lesz, ha gyorsan tudok majd futni, mert hátha egyszer sokan lesznek, többen, mint én... És jó lesz, ha erősebb lesz a lábam, mert akkor egyszerre rúgom pofán az összeset. Addig is, kitaláltam, simán csak leülök az út közepére a kocsi elé, ha jön. Üssön el. Ha mer. De ha hozzám próbál érni, hogy menjek onnan, azt hiszem, nem fogok jó példát mutatni a cseperedő kisgyerekeknek.