Mikor fussa az ember az első maratonját ha nem abban az évben, amikor az egész világ a maratont ünnepli? Ez tök jól hangzik, de mikor tavaly Bécsben a félmaraton befutójánál eldöntöttem, hogy idén nekem nagyméretű érem kell, nem nagyon gondoltam Pheidippidészre meg ie. 490-re.

Szóval az egész tavaly kezdődött ugyanitt. Egy évvel ezelőtt itt futottam a második félmaratonomat, azóta is az a legjobb időm 21 km-n. Akkor úgy futottam be a célba, hogy ha törik ha szakad, jövőre én itt 42-t futok.

Aztán tavaly futottam több félmaratont, az Ultrabalatonon egymást követően futottam 23 és 20 kmt, a Balaton Maratonon 2 nap alatt megvolt a 42 is, de egyhuzamban hosszabbat nem futottam egész idén januárig. Tavaly megvettem a montit, nyáron elég sokat mentünk hegyet mászni, versenyezni biciklivel is. Télen meg (a futók már ismernek) Orsi fázik, és sokkal lassabb mint normális időben, és nagyon nem akarózik 3 órákat kint kocogni. Azért a tavalyi téli teljesítményemhez képest sokkal többet futottam. Aztán január 9-én Yu szülinapi futásán 27 km. Azt hiszem ezután álltam neki rendesen edzeni. Márciusban futottam két 30 körülit, ami elég jól ment, hétközben pedig többször is volt 15-25 közötti táv. Úgy gondoltam, hogy bármi lesz is, 6 órán belül biztos beérek.

A terv az volt, hogy 21-ig futok 6:30as tempó körül, aztán amennyi energy marad....

Bécs:

Szombaton vonattal mentünk ki. Pénteken még felszökött a pulzus 180 környékére mikor kiderült, hogy kilométeres sorok állnak Pesten a nemzetközi pénztárakban, lévén repülő nem jár (ugye a vulkán..) és mindenki vonattal akar utazni. Azért a végén csak sikerült megvenni a jegyeket.

Szombat 7 óra, Keleti Pu., Manó, Yu, Mira kollégája Zsolt és én, irány Bécs! Szállás a megszokott helyen, 200 méterre a Westbanhoftól. Becsekkolás után a szokásos program: bevásárlás másnap reggelire, expó, rajtcsomagátvétel, bóklászás, szuvenírvásárlás, majd délután császármorzsaparty (isteni ez a bécsi finomság, alma-, szilva-, vagy eperlekvárral). Késő délutánra Laca is „odatalált a környékre”, Bubóék is bemetróztak a városközpontba. Esti program: össznépi szénhidrátfeltöltés a Stephansdom melletti olasz étterembe, vacsi: egy adag lasagne plusz egy kisebb pizza :-) 9-re mindenki ágyban, végre egyszer alszunk egy normálisat verseny előtt. Nem mint tavaly, amikor még este 10-kor pizsamaparty volt.....

A verseny:

Reggel fél7kor ébresztő, reggeli a szokásos: sajtkrémes zsömlék és isteni muffin, még megnyugtatom Manót, hogy egy ideig most tilos köhögni, de ha a nyakába akasztják az érmet, már nyugodtan megfulladhat. Aztán irány a metró, a rajtig még utazunk egy kicsit. Az U1-en már a megszokott tömegnyomor fogad, annak a két-három szerencsétlennek esélye sincs leszállni, aki nem a maratonra igyekszik :-)

A metró aluljáróban már hatalmas tömeg, az előző metró utasai még a peronon sorakoznak, 10 perc mire kijutunk. Pulcsi levet, be a műanyagszatyorba a törölköző mellé, lead a megfelelő számú kamionba.

Némi ugrándozás, futkosás bemelegítés gyanánt, majd a rajt előtti kötelező pisiszünet: Toitoi-ok előtt hatalmas sor, Yu ötlete: nézzük meg a bokrokat... azokat már elfoglalták a pasik (röhögés). Na jó, akkor nézzük meg az épült mögött mi van: vizelő pasisor (mégnagyobb röhögés). Vissza a bokrokhoz....

A taktika: Yu fut Manóval, betolja szintidőn belül a félmaratonon, majd egyedül futja a másik felét. Bubó szintén csak a felére nevezett, de még mindig fáj a térde, ő jön velem ameddig bírja. Közben találkozunk még egy magyar lánnyal, Eszterrel, aki hasonló tempót tervezett, csatlakozik egészen 32 km-ig. Bubó sajnos 8 km után kiszállt, nem bírta a térde (JOBBULÁST!).

9:00: rajt, 11 percig tart, míg átjutunk a rajtkapun, de mögöttünk is nagy még a tömeg. Az első 21 km ismerős volt, tudtam előre hol lesz némi emelkedő, mennyi van még hátra a feléig. Az időjárás jó volt, 15 fok, napos-felhős. Azért néhány helyen elég rendes szembeszelet is kaptunk, csak hogy ne legyen minden tökéletes.

5 kmnként frissítettünk, 15 után ettünk is, és tartottuk a 6:25-6:50 közötti kilométereket. Schönbrunn végre megvolt, tavaly lemaradtam róla :-) Utána lejtő a célig a Maria Hilferen. Tavaly itt már száguldottam. A hangosbemondó épp a kenyai győztest ünnepelte, mikor elhaladtunk a cél előtt. Több mint kétszer olyan gyorsan trappolt mint mi :-)

21 km-t 2 óra 20 alatt teljesítettük, maradt még 3 óra 40 a második felére. Itt már tudtam, hogy hacsak nem hagyom el a lábaimat, beesek 6óra alatt, akármi lesz is. 30 kmnél 2 perces kajaszünet, benyomtam vagy két banándarabot, megettem egy fél zselét, iso, víz, aztán nyomás tovább. 32-től kicsit lelassultam, így Eszter elment előre, innentől egyedül mentem végig. 34-38 között volt egy kis bénázás, elkezdett szúrni a jobb térdem. Pedig a bal a rosszabbik, az kattog lépcsőn felfelé néha. Ezt a négy kmt hol futva, hol gyalogolva tettem meg. perzse Yu hol jön szembe? Pont abban az öt percben találkoztam vele, amikor épp nem futottam :-) Aztán 38nál abbahagyta a térdem a szurkálást. Biztos kipihente magát. Fogalmam sincs mi ütött belé, mindenesetre azóta sem csinálja.

38 után már inni sem álltam meg (nem tudok futva inni, csak sétálva, úgy is mindig nyakon öntöm magam :-), nehogy megint előjöjjön a szuri, de nem is kellett arra a maradék néhány kmre semmi.

Miután visszafutottunk a rakparton, át a hídon, vissza a városközpont felé, ismét megnövekedett a szurkolók serege, volt kivetítő, nagyhangszóró, dobosok, táncoslányok, minden!

A végén Manó és Zsolt már ott vártak a 42es táblánál, megkaptam a nagyzászlót, és azzal a nyakamban száguldottam be a kapun át a célba. 4:59:30 MEGCINÁLTAAAAAM!

Nagyhalál, fal, ilyesmi nem nagyon volt, bár a 28as táblánál látni a szembejövőket, és az ő 38as táblájukat nem volt annyira kellemes:-)

Legközelebb Budapest maraton, remélhetőleg kicsit gyorsabban!