Szeptember végén a budapesti maraton nem teljesen úgy sikerült, ahogy szerettem volna (3:36). Ezért is nagy várakozással tekintettem Ljubjana felé, hiszen szerettem volna kiköszörülni a csorbát. Komolyabb felkészülésre már nem nagyon volt lehetőség a két verseny közötti négy hétben, de igyekeztem az előírt edzéseket elvégezni. Így bizakodóan indultam útnak.

Anita és két lányom kisért el. A lányokat is szerettük volna elindítani a szombati iskolás futamokon, de ezen csak a helyi, regisztrált iskolák diákjai vehettek részt. Így szombatra csak a városnézés és az expón a rajtszám átvétele maradt. A 25 euro-s nevezési díjért nagyon gazdag rajt csomagot kaptunk. Volt benne technikai póló, hátizsák, tornazsák, futózokni, és a célban még egy Brooks technikai atlétát is a kezünkbe nyomtak az érem mellé.

Vasárnap nem kellett korán kelni, csak fél 11-kor volt a rajt. Kényelmes reggeli után, kellően para hangulatban indultuk a Főtérre. Mikor odaértünk, még zajlott a 10 km-es futás, megadva az alaphangulatot. A 10 km-es futáson kívül a maratonnal egyidőben egy félmaratont is indítottak, így a létszámra sem lehetett panasz. A színpadon zenészek és látványos pompom lányok szórakoztatták a közönséget.

A rajt zónába 10 perccel a rajt előtt sikerült bepréselnem magam, miután átmásztam a kerítésen.

... és eldőrdült a rajtpisztoly.

Nekilódult a maratonisták 1000, a félmaratonisták 5500 fős mezőnye. Elég szűk utcában indultunk, néha helyben futással. A távot két körben teljesítjük a városban, a félmaratonisták az első kör után befutnak a célba. Már vagy négyszáz métert haladtam, mikor fennakadok egy 70 év körüli nénin. Hát ő meg hogy kerül ide?!  Biztosan már előző este kiült egy székkel a rajtzónába, hogy jó pozíciót foglalhasson. :) Miután leküzdöm az akadályt, felveszem az utazó tempót. Előzetes terveim szerint 3 óra 15 perc körül, vagy ez alatt szeretnék célbaérni. Ennek megfelelően 4:30/km az előirányzott tempo. Az első 6 km kis mértékben emelkedik, egy dombos, parkos területen futunk. Igyekszem könnyedén futni, de tartani a tempót. Kell az energia még később is. Időnként belefutunk egy fúvos zenekarba, vagy hangszóróból szól a zene és sok helyen szúrkolnak is a helyi lakosok. 10 km-nél 45:01 az időm. Eddig remek. 17-től egy hosszú széles, egyenes sugárúton haladunk vissza egészen az első kör végéig. Itt sajnos keményen szembe kapjuk a szelet. Próbálok elbújni mások mögé. A célterületnél óriási a hangulat. Szétválasztják a félmaratonistákat és maratonistákat. Meglátom lelkes családtagjaimat. Gyors pacsi és gyerünk tovább. Féltávnál 1:34:50-et mutat a stopperem. Ez tökéletes, vagy inkább túl jó. A második fele mindig sokkal nehezebb! Kicsit furcsa, hogy szinte alig vagyunk a futópályán. A futók 5/6-a befejezte a félmaratont. A második kört szinte végig egyedül futottam, már nem nagyon volt számottevő csoportosulás. Természetesen a második körben is emelkedett az első 6 kili (21-27 km között). Sőt talán mintha most már egy kicsit jobban emelkedne. :) Érzem lassulok, és jönnek a 4:40-4:50 közötti kilométerek. Még van nálam egy gél, ezt 25-nél benyomom, na nem mintha csodákat várnék tőle. Érdekes, itt nem úgy mint pesten ( ahol leállt a gép ), most vittek a lábaim, de már nem volt meg a kívánt sebesség. Nem voltam megtörve, nyomtam tovább, csak már át kellett terveznem az elérendő célidőt.

24 és 30 km között 3 női versenyző is megelőzött, próbálva az önbecsülésemet sárba tiporni. 32 környékén utolértem egy hármas csapatot, akiket már régóta láttam magam előtt. A középső srác a csuklóján egy kötéllel volt összekötve a társával, ugyanis vak volt. Ennek ellenére nagyon keményen nyomták.

És a végére jött a már egyszer átélt 4 kilométeres szembeszeles célegyenes. Erre már lélekben jó előre felkészültem. Most már esélyem sem volt senki mögé elbújni, mint az első körben. Rádőltem a szélre és toltam, ahogy az erőmből kitelt. Éreztem hogy meglesz a 3:20-on belüli idő. Utolsó kili. Már sűrűsödik a tömeg, már hallom a hangosbemondót.

Érdekességként megemlítem, hogy az utolsó 300 méteren lekőröztem 3 félmaratonistát is, akiknak tényleg csak a résztvétel volt a fontos.

A nézőknek felállított lelátón felfedezem Anitát és lányaimat. Kihúzódok a szélére, hogy pacsizzak egyet, mielőtt befutok a célba. Ez nem jön össze, mert mindenkinek képrögzítő, vagy zajkeltő eszköz van a kezében. Átfutok a célkapun és megállítom az órám: 3:19:07. A végén nagyon kihajtottam magam, már az érem osztáshoz is nehéz felmenni a rámpán.

Azt hiszem ma ennél többet nem tudtam volna kihozni magamból. Életem 2. legjobb idejével értem célba.