Ez az első próbálkozásom, de úgy érzem ezt le kell írnom. Ironman lettem! Tudom, hogy közületek is lesz még aki nekivág ennek a hosszú útnak. Végig kell és lehet csinálni. Én 40 évesen keztem el futkosni. Amikor elértem a 9 km-es álomhatárt teljes extázisban voltam. De jött Gyula és nőttek a távok és a célok. Félmaraton, 30 km, maraton, piros 85 futva. Ezekre 8 hét alatt készültem fel. Ekkor éreztem meg a hosszú terhelések ízét. De Gyula megcsinálta az Ironman-t. Egy problémám volt, hogy nem tudtam úszni. 43 évesen aztán rászántam magamat. Orosz Andreánál jelentkeztem ,hogy megszeretnék tanulni úszni. Kis medencében kezdtük a fejemet fogva 4-5 éves gyerekek között. Egy év ment rá a felkészülésre. Aki elhatározza, hogy elkezdi az töltse le az edzésnapló 20 hetes edzés tervét és tanulmányozza. Aztán üljön le a családdal és beszélje meg velük. Egyet nem szabad elfelejteni az Ironman csapatmunka. Egyedül nem megy. Az edzés határozza meg a szabadidődet, sokszor a családi programodat. Segíség kell a versenyeken és a hosszabb edzéseken. Nem beszélve a nagyatádi bíztatást. A verseny maga a csoda. Félelmetes volt, ahogy a gyékényesi tó várt minket. Reggel 7-kor az ágyú erdördült a Vangelis zenéje bömbölt, az adreralin tombolt. 430 ember vetette magát a ködös ismeretlenbe. Elkezdődött, de hol van még a vége? Aztán telt az idő és vele fogytak a kilóméterek. Az ember már nem teker hanem fut, majd jött a te pillanatod. Előtted a célkapu , oldalt a szeretteid, barátaid és ismeretlenek akik mind neked szurkólnak. Sikerült!!! Az edzés munka a lemondás meghozta gyümölcsét. Együtt sírtunk és nevettünk, mert megcsináltuk mi együtt. Gratulálok minden indulónak. Aki meg kedvet kapott annak kitartást.
Üdv mindenkinek: Madár